Találatok a következő kifejezésre: 3 és hónapos a (854 db)

3, 5 hónapos a babám. Lehet már jön a foga? Pár napja nyűgösebb, erőszakosan tömi a szájába a kezét vagy amit épp fog, kevesebbet eszik és tegnap óta bukik. Igaz nem olyan sokat, de jön vissza.

Amúgy mosolygós baba, nem látom rajta hogy beteg lenne, csak nyugtalan és folyik a nyála, amit néha fújkál is és rág mindent, f?leg a kezét-ujját.

Legjobb válasz: Jövõ héten csütörtökön leszünk 4 hónaposak, és ugyanebben a cipõben járunk. Ma már vörös volt a kis keze, annyira tuszkolja a szájába, és az ínyével szétrágta. Én egyébként Chamomilla 15CH homeopátiás bogyót adok neki (3x5 golyót) kevés vízben feloldva. Ma kaptam egy mentholos gyógyszertári ecsetelõt, azzal bekentem az ínyét, és azt észrevettem, hogy a rágókát ha lehûtöm, azt bírja nagyon. Banyuci

Jövõ héten csütörtökön leszünk 4 hónaposak, és ugyanebben a cipõben járunk. Ma már vörös volt a kis keze, annyira tuszkolja a szájába, és az ínyével szétrágta. Én egyébként Chamomilla 15CH homeopátiás bogyót adok neki (3x5 golyót) kevés vízben feloldva. Ma kaptam egy mentholos gyógyszertári ecsetelõt, azzal bekentem az ínyét, és azt észrevettem, hogy a rágókát ha lehûtöm, azt bírja nagyon. Banyuci
Nekünk nagyon bevált a chamomilla. Megitatom vele, és kb. fél óra múlva totál nyugis lesz. Éjszaka eddig még nem volt vele gondom, bár közvetlenül fürcsi elõtt kapja az utolsó adagot. 9-kor végzünk a kajával, lefektetem, és reggel 6-kor én keltem fel, hogy egyen. Szóval alszik. :) Banyuci
Sok ilyen kérdés volt már, az elsö fog nagyon változó hogy mikor jön ki, nálunk a családban majdnem minden gyereknek 3 és 4 hónap között már volt egy-két foga.
Elofordulhat, hogy màr kezdodik neki.Az enyémeknek 4es fél honapos korban nottek ki a fogaik.
A kérdező hozzászólása: Persze hogy sok hasonló kérdés volt már mint mindenbõl ezen az oldalon. Csak azért kérdeztem mert nem tudom baj van-e és aggódjak, vagy lehet hogy a fogai mozognak odabent és azért. Elsõ gyerek és nem tudom. Köszönöm a válaszokat.
Az elsö vagyok, nem rosszindulatból irtam, hogy több ilyen kérdés van, csak nem tudtam, hogy kiismered-e magad az oldalon.
A kérdező hozzászólása: Okés! Köszi! :)
A kérdező hozzászólása: Kedves utolsó! Hat a homeós bogyó? Köszi Neked is. Az esték hogy telnek? Alszik vagy nyûgös?

3, 5 hónapos a lányom, és nem nagyon akar enni. Mit csináljak?

tápszeres, kezdett?l fogva milumil HA-s tápot kap. pár napja alig akar enni, tegnap is kb. 500 ml-t evett meg. már nem tudtam mit csinálni, és mivel még régebben kaptunk egy humana babyfit banánosat, azt adtuk, de azt sem ette sokkal jobban. tegnap adtam almalevet egy icipicit. de nem attól nem eszik, mert már napok óta tart ez az állapot. mit csináljak?

Legjobb válasz: Szerintem feltétlen beszélj orvossal, mert azt valami okozza, hogy egy kisbaba napok óta nem eszik. Lehet, hogy most ilyen periódusban van a babád, hogy nincs olyan nagy étvágya. Egyébként milyen élénk, érdeklõdõ, jó kedvû? Ha igen akkor nem lehet nagy gond. De beszélj orvossal szerintem.

Szerintem feltétlen beszélj orvossal, mert azt valami okozza, hogy egy kisbaba napok óta nem eszik. Lehet, hogy most ilyen periódusban van a babád, hogy nincs olyan nagy étvágya. Egyébként milyen élénk, érdeklõdõ, jó kedvû? Ha igen akkor nem lehet nagy gond. De beszélj orvossal szerintem.
Szia, én lányom szintén 3 és fél hós, és szemmel láthatóan kevesebbet eszik egy ideje. Szoptatom és pótolom neki, mert kevés a tejem. Bizony öntöm ki a sok tápszert! De jókedvû, érdeklõdõd, kutacsa nincs besüppedve, pisil eleget- így nem lehet gond. Ha éhes lesz, úgyis üvölt:) Ne aggódj, nem minden baba eszik a "könyvek szerint". Megnyugtatásul: a nagyobbik lányom is ilyen volt, ráadásul refluxos- rengeteg tejet bukott, szinte sosem gyarapodott az átlag szerint. Most 5 és fél éves, ovis, rendesebben eszik, de vékonyka. Ilyen, ez van. ne erõltesd , mert megutálja az evést és jobban fog tiltakozni. Azért beszélj az orvossal, hátha mond valami okosat!De hidd el, sok anyuka küzd ezzel a gonddal! Kitartást!
A kérdező hozzászólása: ma voltunk a védõben, 6490, jól gyarapodik. jókedvû, pisi, kaki ok! azt mondták nincs baj... és köszi nektek.
A kérdező hozzászólása: köszönöm
Az én kislányom is ekkor kapott elõször almalevet (saját), s nagyon szerette. Én elsõre egy pár kortyot artam neki (10-20ml), majd fokozatosan többet, amikor hozzászokott. Kb. 3-4 naponta adhatsz 10ml-rel többet. 7 hónapos kislány édesanyja


Én mindenképp elvinném orvoshoz.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm válaszod!Holnap már viszem dokihoz csak gondoltam hátha valakinek volt már hasonló problémája és amig el nem jutunk az orvoshoz addig is tudok valamit csinálni vele.

3, 5 hónapos a kisfiam és 7, 5 kg-os nagy baba. Elkezdjem- e a hozzátáplálást és hogyan, vagy próbálkozzak tejserkentő csodaszerekkel?

Az elmúlt két napban vettem észre, hogy lassan nem lesz neki elég az anyatejcsi, pedig éjszaka is felkelek 2x fejni, hogy ne szakadjon meg a termelés. Az éjjel lefejt tejcsit másnap este simán megissza és még szopizik is, de akkorra már szinte alig van a ciciben. Egyel?re még nincs nyivákolás, éhségnek jele, de félek, hogy lassan eljön ez is, és nem akarom hogy felkészületlen legyek. Ha volt valaki hasonló cip?ben, szívesen veszem, ha megosztaná a tapasztalatait velem.

Legjobb válasz: Köszönöm szépen a válaszokat. Én is a gyakoribb szoptatást próbálom most, remélem, beválik és még sokáig elég lesz az anyatejcsim. Csak kicsit beparáztam, mert eléggé parás csaj vagyok :) De elhessegetem a kétségeimet gyorsan, mert az sem használ. Köszi mégegyszer.

A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat. Én is a gyakoribb szoptatást próbálom most, remélem, beválik és még sokáig elég lesz az anyatejcsim. Csak kicsit beparáztam, mert eléggé parás csaj vagyok :) De elhessegetem a kétségeimet gyorsan, mert az sem használ. Köszi mégegyszer.
Szia! Ha nincs jele annak hogy kevés lenne a babádnak a tejcsi, akkor nincs is semmi baj. Én is elmentem ugyanezzel a problémával a dokihoz, de azt mondta, hogy szoptassam gyakrabban a babámat, mert úgy termelõdik több tej! Ha olyan nagy baba, akkor felesleges 5-6 hónapos koráig hozzátáplálni, elég neki az anyatej! Nálunk bevált, egy pár nap után újra több tejcsim volt.Ihatsz Laktoherb teát is segítségként! Addig amíg nem fogy a baba, addig ne aggódj!
Igaza van az elöttem szólónak mert a korához képest jó súlyban van szóval szerintem tuti nem éhezik. Nyugodj meg azt úgyis észre veszed ha nem elég neki....ez tapasztalat. Tegnap épp ezen az oldalon ajánlottam 1 csajnak a homeopátiás szereket ami nekem nagyon bejött és a mai napig szoptatok (6és fél hó) Urtica Urens 5ch vagy Ricinus Communis 5ch, de akár együtt a kettõ is szedhetõ, a lényeg hogy 20 perc teljen el a 2 szer beszedése elõtt. Patikában lehet kapni 50 golyócska van benne és 530 Ft. Ha napi 2x5-öt szedsz akkor 5 napig elég. Ha nem ismered ezeket a szereket és hogy hogyan kell alkalmazni, mert azért be kell tartani 1-2 dolgot pl. evés, ivás, fogmosás....hogy használjon is akkor ajánlom a http://www.homeopatia.info.hu vagy kérdezz a patikustól. Remélem tudtam segiteni.
Én is ugyanígy voltam 3 hete.Nekem azt mondta a védõnõ, hogy kezdjem el adni neki az almát.3 hétig próbálkoztam, hogy visszajöjjön a tejcsim, de már annyit idegeskedtem hogy éhes marad a gyerek, hogy tegnap elkezdtem adni neki az almát.Én úgy gondoltam hogy majd szép lassan vezetem rá az új ízekre.Õ is nagy baba, majdnem 7 kiló volt 3 hósan.Most 4 hós lesz egy pár napon belül.Ráadásul a kis fogacskái is mocorognak, úgyhogy sokat sír, keveset alszik.Ezért sem tudtam hogy éhes maradt-e vagy a fogai miatt nyûgölõdik.

3.5 hónapos a kislányom. Egy hete folyamatosan folyik a nyála és az ökle a szájában van. (vagy v. Mi rágható) Gondolom a fogzás időszaka kezdődik? Délutánonként már nagyon nyűgös és folyamatosan sír. Mivel enyhíthetem a fájdalmat?

Legjobb válasz: Hûtött rágókát, vagy Dentinox-N gélt, vagy Panadolt ajánlanám. És ilyen sorrendben. Tehát ha nem nagyon szenved, akkor rágóka, ha jobban, akkor gél, ha nagyon-nagyon fáj neki, akkor Panadol.

Hûtött rágókát, vagy Dentinox-N gélt, vagy Panadolt ajánlanám. És ilyen sorrendben. Tehát ha nem nagyon szenved, akkor rágóka, ha jobban, akkor gél, ha nagyon-nagyon fáj neki, akkor Panadol.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm válaszod!
Szia! én dentinox helyett dologél javasolnék, mivel az természetes anyagokból készült.

Kinek milyen tapasztalata van a borostyán baba lánccal? 3.5 hónapos a babám most kezdődik a fogzási mizéria és szeretném lehető legkevesebb gyógyszerrel megoldani.

Legjobb válasz: Bocsi off leszek. Én nem mertem ezt a láncot használni, a fulladásveszély miatt, igy nem ismerem a hatását, irták már, hogy beválik, sokan irták, hogy kamu. Azért jó ha kéznél van más szer is otthon, pl. dologel (gyógynövényes, bármennyiszer használhatod), vagy dentinox. De sokféle fogzáskönnyitõ szer létezik.

Bocsi off leszek. Én nem mertem ezt a láncot használni, a fulladásveszély miatt, igy nem ismerem a hatását, irták már, hogy beválik, sokan irták, hogy kamu. Azért jó ha kéznél van más szer is otthon, pl. dologel (gyógynövényes, bármennyiszer használhatod), vagy dentinox. De sokféle fogzáskönnyitõ szer létezik.
A kérdező hozzászólása: A dentinox jó volt a lányomnál egy ideig ízlett is neki és ott volt a baj, egy idõ után semmit se ért.
Én is egyetértek az elõzõvel. Nálunk a doktornõ egyenesen megkért, hogy ne használjak semmiféle láncot a fulladásveszély miatt.
Nálunk bevált, én csak ajánlani tudom! 3 hónapos volt, mikor a nyakába tettem, soha nem akarta leszedni, nem fojtogatta magát. Szerintem ha ilyen idõsen elkezded használni, nem fogja piszkálni. Dentinoxot használtunk mi is, de szerintem fabatkát sem ér. Mivel lidocain van benne, összesen 15 perc a hatóideje. 1 éves a kislányom, 9 foggal.
Nekem is sok ismerõsöm mondta, hogy próbáljuk ki de én nem mertem. Egyébként furcsának tartottam, hogy ajánlották de egyikük sem használta a saját babájánál.
A kérdező hozzászólása: Több ismerõsöm is használta mindenkinek pozitív tapasztalatai voltak de érdekelne több vélemény.
Szia Mi használjuk már vagy 1.5 hónapja.. Mivel még nincs egy foga sem, így nem tudom, hogy annál használ-e majd, viszont jókat alszik..:) Beteg amúgy idáig egyszer sem volt. /Ezt azért írtam le, mert hogy elvileg immunerõsítõ is../ Üdv., egy 6 hónapos kislány anyuja :)

3, 5 hónapos a babám és valószínüleg megint lesz egy kicsi. Most ilyenkor két gyes és két családi jár az utobbi biztos de a gyes ilyenkor hogy van?

Legjobb válasz: Szia! Ha megszületik a másik baba,akkor utána is jár családi pótlék.Gyes viszont nem jár kettõ. Most te a picivel elméletileg még a t-gyást veszed igénybe ha megvolt a hozzá szükséges munkaviszonyod. Mire a tesó érkezik arra már gyeden leszel. Nos,az õ születésénél is ugyanazokat a juttatásokat veheted igénybe amiket most. Lemondasz a gyed-rõl,és kapod újra a t-gyást. Ha esetleg nem volt meg a munkaviszonyod,akkor nem változik semmi,de egyszeri juttatást kapsz az esetben is. Üdv,boldog babavárást,és babázást.

Szia! Ha megszületik a másik baba, akkor utána is jár családi pótlék.Gyes viszont nem jár kettõ. Most te a picivel elméletileg még a t-gyást veszed igénybe ha megvolt a hozzá szükséges munkaviszonyod. Mire a tesó érkezik arra már gyeden leszel. Nos, az õ születésénél is ugyanazokat a juttatásokat veheted igénybe amiket most. Lemondasz a gyed-rõl, és kapod újra a t-gyást. Ha esetleg nem volt meg a munkaviszonyod, akkor nem változik semmi, de egyszeri juttatást kapsz az esetben is. Üdv, boldog babavárást, és babázást.
Szia. Nem a kérdésre válaszolnék, csak szeretném megkérdezni, hogy jön e a kicsi, és nem félsz e.Csak mert egy cipõbe járunk, és Én RETTEGEK!

3 hónapos babátok mennyit alszik egy nap? Most 3 hónapos a kislányom, és szerintem sokkal kevesebbet alszik, mint egy ilyen korú babának kellene.

Ma éjjel 7-8 órát aludt, és nappal sem akar nagyon aludni, egyszer aludt fél órát, valamint kétszer kb.20 percet a karomban, de amint leraktam sírni kezd és felébred. Sokszor van, hogy napközben nem is alszik többet negyed óráknál a karomban. Ez lehet vajon a foga miatt? Egész nap rágja az öklét, de még korainak találom. Arra is gondoltam, hogy kevés a tejem neki (csak azt kap), de szépen hízik, nincs gond a súlyával. Mért nem alszik vajon többet?

Legjobb válasz: Szia. Az én babám 7 hónapos. Születésétõl fogva keveset alszik. 4 hónapos koráig hasfájós volt, 3 hónapos korától õ is nyálzott (gondoltam, jönnek a fogai, de csak most bújt ki az elsõ). Bármit kipróbáltam egyszerûen nem akart aludni. Gyerekorvosnak "panaszkodtam", de azzal nyugtatott, hogy más baba még rosszabb alvó. Hát, ezzel nem segített. Így mára már beletörõdtem.

Szia. Az én babám 7 hónapos. Születésétõl fogva keveset alszik. 4 hónapos koráig hasfájós volt, 3 hónapos korától õ is nyálzott (gondoltam, jönnek a fogai, de csak most bújt ki az elsõ). Bármit kipróbáltam egyszerûen nem akart aludni. Gyerekorvosnak "panaszkodtam", de azzal nyugtatott, hogy más baba még rosszabb alvó. Hát, ezzel nem segített. Így mára már beletörõdtem.
Szia! Nekem 4 honapos 3 hetes a kislanyom. O nappal 3-szor aludt 3 honaposan. Volt amikor 3xfel orat egesz nap. De ez naluk meg valtozik. Mostanaban delelott alszik fel orat ebed utan 2 orat este 20-30percet.
Elozo vagyok. Az oklet az en lanyom is ragja 10 hetes kora ota. Viszket az inye. Ne aggodj mèg valtozni fog az alvasa. Amikor egyre tobbet mozog majd. Az enyem mar hasrafordul ez is farasztja.
Szia!Az en babam is 3 honapos es o is keveset alszik.Max.2x1 orat, valamikor annyit se.De legalabb ejszaka alszik, ugyhogy nem aggodom.Az enyem is ragja az oklet, de szerintem meg csak az inye erzekeny, hogy majd egyszer kibujik a fogacskaja.En is azt hittem, hogy ehes, de cicire raktam es nem kellett neki, abbol gondolom, hogy a fogzas lehet.Ne aggodj, ha almos, ugyis elalszik.

A babám 3 és fél hónapos, nem igen eszi a tejcikét, nem szopizik, Nutrilont eszik, hozzátáplálhatom már mondjuk Nestlé kásával?

Legjobb válasz: Szerintem ne a doktornõre, és más anyukára hallgass, hanem a TE SAJÁT ÉRZÉSEIDRE! Te látod a babád fejlõdését. Az és "kislányom" 3,5 hónapos, 7,3 kg. 4440 grammal, 57 cm-rel született. Ma adtam neki elõször 2 kiskanál szûrt almalevet. Nem kapkodom el az új ízek bevezetését, 1-2 hétig maradunk ennél, aztán a picit hígabb almapüré, stb.Persze, hódít az új elmélet, hogy 4-6 hónap után kezdõdjön a hozzátáplálás, de gondolkozzunk már el kicsit, hogy vajon honnan fúj a szél. Persze, hogy a gyártónak érdeke, hogy a gyereked még 3 ÉVESEN is tápszert igyon...agyrém. A környezetemben mindenkit hozzátáplált az anyukája 3 hónapos korától, és egészséges ember lett belõle. Az allergia meg véletlenül se a sok adalékanyagtól alakul ki ugye, hanem a zöldségtõl, gyümölcstõl...Mert ugye ez nem biznisz a tápszergyártó cégeknek. Akárhonnan vett tudományos kutatásra hivatkozva vakítják el az embert, ahelyett, hogy visszanéznénk, hogy a 83 éves nagyapám, meg a 80 éves nagyanyám min nõtt fel, és mit adott a gyerekeinek. A legmélyebb érzéseinkre hatva próbálják elhitetni velünk, hogy úgy teszünk legjobbat, ha a gyerekeink ezen az "élettelen poron " nõnek fel. Sajnos én akármennyire szerettem volna szoptatni, 2 hónapos koráig volt csak tejem, azóta tápszert iszik a kislányom. Annyi biztos, ebben minden szükséges vitamin megvan, de én inkább hagyatkozom a család idõsebb nõ tagjainak tapasztalataira. Mindenki maga dönti el: egy a lényeg szerintem : a fokozatosság, és hogy a babát elõször a saját hazánk gyümölcseivel, zöldségeivel ismertessük meg, a citrusfélékkel, egyebekkel, ami TÁJIDEGEN tényleg várjunk, nehogy allergiát okozzon. Akárhogy is döntesz, ne szorongj ezeken a hozzátáplálásos dolgokon, hallgass az ösztöneidre! Ez nekem nagyon tetszett:http://felicitasz.blog.hu/2011/01/28/hozzataplalas_etelek_4_.. Jó babázást!

Szerintem ne a doktornõre, és más anyukára hallgass, hanem a TE SAJÁT ÉRZÉSEIDRE! Te látod a babád fejlõdését. Az és "kislányom" 3, 5 hónapos, 7, 3 kg. 4440 grammal, 57 cm-rel született. Ma adtam neki elõször 2 kiskanál szûrt almalevet. Nem kapkodom el az új ízek bevezetését, 1-2 hétig maradunk ennél, aztán a picit hígabb almapüré, stb.Persze, hódít az új elmélet, hogy 4-6 hónap után kezdõdjön a hozzátáplálás, de gondolkozzunk már el kicsit, hogy vajon honnan fúj a szél. Persze, hogy a gyártónak érdeke, hogy a gyereked még 3 ÉVESEN is tápszert igyon...agyrém. A környezetemben mindenkit hozzátáplált az anyukája 3 hónapos korától, és egészséges ember lett belõle. Az allergia meg véletlenül se a sok adalékanyagtól alakul ki ugye, hanem a zöldségtõl, gyümölcstõl...Mert ugye ez nem biznisz a tápszergyártó cégeknek. Akárhonnan vett tudományos kutatásra hivatkozva vakítják el az embert, ahelyett, hogy visszanéznénk, hogy a 83 éves nagyapám, meg a 80 éves nagyanyám min nõtt fel, és mit adott a gyerekeinek. A legmélyebb érzéseinkre hatva próbálják elhitetni velünk, hogy úgy teszünk legjobbat, ha a gyerekeink ezen az "élettelen poron " nõnek fel. Sajnos én akármennyire szerettem volna szoptatni, 2 hónapos koráig volt csak tejem, azóta tápszert iszik a kislányom. Annyi biztos, ebben minden szükséges vitamin megvan, de én inkább hagyatkozom a család idõsebb nõ tagjainak tapasztalataira. Mindenki maga dönti el: egy a lényeg szerintem : a fokozatosság, és hogy a babát elõször a saját hazánk gyümölcseivel, zöldségeivel ismertessük meg, a citrusfélékkel, egyebekkel, ami TÁJIDEGEN tényleg várjunk, nehogy allergiát okozzon. Akárhogy is döntesz, ne szorongj ezeken a hozzátáplálásos dolgokon, hallgass az ösztöneidre! Ez nekem nagyon tetszett:http://felicitasz.blog.hu/2011/01/28/hozzataplalas_etelek_4_.. Jó babázást!
A Nestlé még nagyon korai. Tápszert kellene adni neki. Miért nem szopizik? Nincs tejed, vagy lusta? A cumisüvegen jó a cumi? Én nutrilont sem használnék.
3, 5 hónaposan ne táplálj még hozzá. Ha nincs tej, akkor adj tápszert.
Csatlakozom az elõttem szólókhoz. Vigyázz mit adsz neki, nehogy baj legyen belõle.
A kérdező hozzászólása: köszi rendesek vagytok, képzeljétek nekem a doktornöje mondta, hogy már kóstoltathatok vele ezt-azt :O!!!
A kérdező hozzászólása: jah és a nutrilon az tápszer, nincs tejem és nem is volt...


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!