Találatok a következő kifejezésre: 28. hétben ha a (46 db)

A kérdező hozzászólása: *babat
Barátnõmnek 25. héten indult a szülés, elkezdett szivárogni a magzatvíz. Fektették és még majdnem 3 hétig bent tudták tartani a babát. Szigorúan feküdnie kellett. Utána a baba még majdnem 2 hónapot kórházban volt, az anyukáját elõbb elengedték.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Azt nem tudom, hogy hogy tartják bent, mit csinálnak, de ha korábban megszületik akkor általában minimum a 36-38. hétig bent kell maradni, tehát ha 30 hétre születik, akkor a minimum a 6 hét, de lehet hogy 10 hetet is bent kell tölteni, ez már mind csak a babán múlik, hogyan fejlõdik, nem kap el semmi fertõzést, betegséget, megérett a tüdeje és nem kell segíteni a légzésben, anyukának beindult a teje és a baba hajlandó enni!Egy ismerõsnek a 28. héten levált a lepény, azonnali császár, a baba elöször csak az egyik oldalon, majd a másik oldalon is agyvérzést kapott, sokáig segítették a légzését, több mûtéten is átesett és beültettek a koponyájába valami mágneses kütyüt, ami szabályozza neki a vizet, ezt élete végéig bent kell hagyni, és majd tiniként le kell cserélni a növekedés miatt!Jelenleg december óta kórházban van, mert az egyik mûtétnél elkapott valami fertõzést!Igazából szerintem már a 26-28. héten elég nagy eséllyel életben tudják tartani, ha esetleg mégis megszületik, de számolni kell a károsodással!Ha úgy érzi az ember hogy nagyon fáradt, akkor inkább nem szabad tovább dolgozni és szigorú ágynyugalom, tömni a vitaminokat, nem idegeskedni, nem emelni és így talán minél tovább bent tud maradni a baba, közben biztos kap tüdõérlelõt a mama pedig nagy mennyiségû vénás magnéziumot!
pihenésre ítélik, ott aztán tényleg feküdni kell és lehet csak, illetve naponta figyelik, vérvétel, vizelet, stb. ha gond van, egybõl kéznél az orvos. kap tüdõérlelõt szerintem egybõl. valószínûleg szülésig kórház utána. én a 32-37. végéig voltam bent, aztán egy hetet a babákkal :-)
Nekem a 27. héten kinyílt a méhszájam 1111 és gyakran keményedtem. Kaptam 1 hétig mg infúziót, és utána is szigorú fekvés volt. Kórházban kb. 2 hétig voltam, de utána otthon is szigorúen feküdnöm kellett.

A 28. heti UH-ra csak akkor mehetek, ha már betöltöttem a 28. hetet? Ti kb. ekkor mikor voltatok Uh-on?

Mennyire nézik még itt pontosan a heteket? Vagy menjek inkább kés?bb?

Legjobb válasz: Igen, különben nem 28.heti lenne a neve hanem mondjuk 27.

Igen, különben nem 28.heti lenne a neve hanem mondjuk 27.
Nálunk a 30.héten kell UH-ra menni.
Nálunk (Debrecenben) sincs 28 hetes UH. Majd 31-32 hetesen kell menni.
Nálunk a 24. héten kell menni, utána meg a 32. héten, de mindig a betöltött hetek után. Tehát 32 hetesre nem lehet menni 31 hetesen. Inkább késõbb, mint korábban.
Szia! Nálunk a 20.heti uh után a 32. heti van.
A kérdező hozzászólása: Köszi!

Ha 27 hét és 6 napos vagyok, akkor holnap töltöm be a 28. hetet? Minden orvos másképp mondja..

Legjobb válasz: igen holnap már betöltöd a 28. hetet és megkezded a 29.-et!! gratula!! Az orvosokkkal az a baj hhogy minden kormeghatározást az uh alapján mondanak, és az függ a baba méreteitõ. nem baj ha nem egyezik, de senkinél sem egyforma.

igen holnap már betöltöd a 28. hetet és megkezded a 29.-et!! gratula!! Az orvosokkkal az a baj hhogy minden kormeghatározást az uh alapján mondanak, és az függ a baba méreteitõ. nem baj ha nem egyezik, de senkinél sem egyforma.
Szerintem igen. Én szombaton estem teherve, és szombaton lépek mindig a következõ hétbe. TEhát pénteken még 36 hét 6 napos vagyok, de szombaton kezdem a 37. hetet. Szerintem.:-) Van aki betöltöttnek azt veszi, mikor "végzel" a 28 héttel, lehet ez zavar meg. Ki hogy kezeli...

Mi történik akkor ha a baba 28 hétre születik? Unokatesom ma szült. Izgulok erte, mi várhat rá? Van arra esély h egészséges legyen?

járt igy vki?irjatok

Legjobb válasz: Egy ismerõs gyerkõce 30 hétre született,tudom ez nem 28,de majdnem.Makk egészséges,a világon semmi baja,de 1.5 hónapig kórházban volt ,a kis súlya miatt.Nem lehet baja a babának,minden ok lesz:))

Egy ismerõs gyerkõce 30 hétre született, tudom ez nem 28, de majdnem.Makk egészséges, a világon semmi baja, de 1.5 hónapig kórházban volt , a kis súlya miatt.Nem lehet baja a babának, minden ok lesz:) )
Nem tudod, hogy mi az oka, hogy megindult a szülés????
Nagyon szurkolok nektek, és a babának!Remélhetõleg semmi károsodása nem marad!Sem szellemi, sem testi! Ilyenkor az oxigén adásától rongálódtanak a látóidegek, ami késõbb szemüvegre fogja kényszeríteni a gyereket!Remélhetõleg ez lesz a legnagyobb baja!Szorítok!Azért majd írd meg hogy van ha többet tudtok, szerintem sokunk aggódik érte! (egy kismama)
90%a tulélési esélye, de ha 1-2 napot tulél, akkor valoszinû minden ok lesz.Esetleg késõbb erõs szemüvegre lesz szüksége, elõfordulhat ludtalp, vagy problémák a tüdõvel, de ezekkel mind együtt lehet élni.
Anyukám egyik barátnõje (több, mint 60éves!) anno 900g-mal született. Akkor az orvos is azt mondta, hogy ne is foglalkozzanak vele, mert reggelre úgyis meghal. Ám szerencsére nem így történt, mert a baba nagyon erõs volt! Szépen fejlõdött, és egy tüneményes ember lett belõle - semmi károsodása (se szellemi, se testi) nincs! Most már egy tündéri nagymama. :) Pedig ez már több, mint 60éve történt, s az orvostudomány azóta rengeteget fejlõdött! Úgyhogy nagyon nagy esélye van arra, hogy egészséges legyen! A legjobbakat kívánom!!!
a sógornõm a 26 héten szült, 1150gr és 37 cm kislány most három éves a kislány, makk egészséges, nincs semmi károsodása, utolérte kortársait
Szia! Én féltem a koraszüléstõl a terhességem alatt és a dokim, azt mondta, hogy ha a 28.héten szülök, akkor már jók vagyunk. Értem ezt úgy, hogy a babának ilyen esetben a tüdejét kell fejleszteni és attól, még egészséges lessz.
Ez attól is függ, hogy mi volt a koraszülés oka. Egy ismerõsöm 26. héten szült, mert leszakadt a méhlepény. Semmi baja a világon.
Igazából ez függ attól kapott e tüdõérlelõt, stb!Az ekkorka babák még nagyon picik, sok a rizikófaktor!Kevésbé fejlett tüdõ, érfalak!De aztán lehet hogy egy erõs egészséges gyerkõc !Orvosok biztos többet tudnának róla!Nem tudtok semmit a baba állapotáról?Súlyáról, stb?
Hogy van a mama, és a baba??
Sziasztok! Az én férjem 28. hétre született(anno nem vettkk észre, hogy ikrek-ekkorra sajnos a kislány már nem élt) 1 kg-mal jött a világra 2 hónapot töltött a kórházban. Azóta eltelt 30 év és makk egészséges. 35 hetes kismama
Szia ismerõsömnek hármas ikrei vannak, hat hónapra születtek, és makk egészséges, másfél éves gyönyörû gyerekek. Hál istennek. Nagyon édesek, õk is sokáig voltak kórházban, de ezen kívül semmi probléma nincs velük. Gagyognak, mennek, nagyon ügyesek. Ne izgulj.
Ez szerintem már a szülõtõl függ. Ha törödnek vele (szükség esetén fejlesztés, bármilyen téren: mozgás, beszéd..) és betegség esetén orvos, akkor teljesen egészséges lesz. Mert sajnos szerintem még ma is az a legnagyobb probléma, ha a szülõ nem látja be, hogy probléma lehet a gyerekével és nem fordul a megfelelõ helyre. Ha egyáltalán szükség lesz rá.
Tulajdonképpen a szülés megindulásának okától függetlenül ma már egy 28 hetes koraszülöttnek elég jók az esélyei. Sok a rizikó, mert az inkubátor nem ugyanaz, mint az anyaméh, de általában 80%-nál nincs különösebb baj az izgalmon kívül, persze évekig odafigyelést igényel majd (biztonságból). Ha nem azért szült, mert vele is baj volt (toxémia, egyebek), akkor jobbak az esélyek, ha a baba már terheslének volt kitéve odabent is, akkor is elég sokat tehet ma az orvostudomány.
A kérdező hozzászólása: 1000gr a súlya
A kérdező hozzászólása: a mamát már kiengedték de a babarol azota nem nagyon tudok csak annyit hogy tejet fej le neki, de a járvany miatt nem engedik öt se be a kórhazba...mert eddig külön kórhazban voltak

Pénteken töltöm be a 28 hetet.28 hetesen kell mennem a 3. kötelező ultrahangra. Ha előtte 1 nappal megyek, akkor elküldenek?

Azért kérdezem, mert aznap a férjem is velem tudna jönni. Nem tudom, hogy 27+6 hetesen mit szólnak majd, elküldenek-e vagy nem? Ennél az ultrahangnál mennyire nézik a betöltött heteket?

Legjobb válasz: Szerintem nyugodtan elmehetsz.Nálam sem kérdeztek rá soha a napokra,csak a hetekre.Sõt az én dokim nem is számol így.Nem fognak elküldeni egy nap miatt. 39 h

Szerintem nyugodtan elmehetsz.Nálam sem kérdeztek rá soha a napokra, csak a hetekre.Sõt az én dokim nem is számol így.Nem fognak elküldeni egy nap miatt. 39 h
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen, remélem így lesz!!!

Mi van olyankor, ha a TGYÁST 28 nappal szülés előtt igényelem, és mondjuk túlhordom a babát 1 héttel és így több mint 28 nap lesz?

Legjobb válasz: Semmi nem lesz. A terhes gyermeágyi segély a várható szülés elõtt 28 nappal már folyósítható, tehát ha túlhordod a babát akkor is megy folyamatában amíg le nem jár a 168 nap.

Semmi nem lesz. A terhes gyermeágyi segély a várható szülés elõtt 28 nappal már folyósítható, tehát ha túlhordod a babát akkor is megy folyamatában amíg le nem jár a 168 nap.
Ó, erre én is kíváncsi voltam, köszönöm, hogy megkérdezted!
Mivel a T.gyás fix ideig jár, így mindegy, hogy a kiírás elõtt 20 nappal, vagy a kiírás után 14 nappal születik meg a baba.
A kérdező hozzászólása: Akkor ha megigénylem és letelik a 28 nap, de még nem születik meg a baba, akkor nem probléma?Mert attól tartok, hogy túl viszem a kicsit és nehogy probléma legyen a munkahelyen, hogy már 35 napja vagyok TGYÁS-on és még nem született meg.Október 20-án jár le a gyesem és a másik baba november 15-re van kiírva, tehát 25 nappal lennék elvileg szülés elõtt hogy megigényeljem.De szerintem nem születik meg addig.
Mivel fix ideig jár a T.gyás, így mindegy, hogy 20 nappal elõbb, vagy 2 héttel késõbb születik meg a kicsi! Nem befolyásol semmit! Ha október 20-án lejár a gyes-ed, 21-i dátummal megigényled a T.gyás-t, de csak nov. 31-én szülsz, akkor sem lesz gond, mert a 168 nap az 168 nap akár esik, akár fúj! -remélem érted mit akarok mondani! Mivel 168 napig jár a T.gyás, így mindegy, hogy Te az elsõ napon szülsz e meg, vagy a 29. napon! Az egy fix idõintervallum! Hogy el is hidd végre, megírom, hogy 41 hétre született a 2. kicsi, június 25-re voltam kiírva, májusban megigényeltük a T.gyást, július 2-án született meg a leányzó, és rendesen kaptam a T.gyást, ahogy kell, ameddig kell! Nálunk annyi volt a probléma, hogy nekem lemondó nyilatkozatot kellett írnom a M.Á.K. -nak, mert a nagyobb lányunk után még kaptam a gyes-t. A lemondó idõben beérkezett, nekem küldték is a papírt, hogy x.év x hónapjának x napjától nem kapom, de a Mep-nek nem küldték a papírt, így a Mep. rajta ült a pénzen 2 teljes hónapig, amíg nem közölték velem, sokadik felkeresésemre, hogy amit nekem küldött a MÁK, azt ha lefénymásolom, és elküldöm nekik, akkor vissza menõlegesen megkapom az összeget. Most is 28 nappal elõtte igényeltem, 1 hete adtam fel. Nyugodj meg, nem érdekli õket mikor szülsz! Boldog babavárást és egészséges kisbabát!! Üdv:3. válaszadó (2gyerkõcös, 37hkm.)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a gyakorlatias választ.Értem.Akkor megnyugodtam. És kell valamit kitöltenem hozzá?Vagy majd akkor ha megvan a kicsinek a TAJ száma?Az elsõvel táppénzen voltam és a születés után igényeltem TGYÁS-t, ezért nem tudtam hogy most mi van.
Most nem kell semmi, csak a dokitól kért rózsaszín papír- nem tudom ennek mi a neve. Akár tb.kifizetõ hely a munkáltatód, akár nem, Neked a T.gyás igénylõt kell kitöltened, és a rózsaszín orvostól kapott "igazolással" együtt a munkáltatónak benyújtani. Ha megszületett a kicsi, akkor a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatát kell elküldeni-ez biztos, a taj kártya fénymásolata hogy kell e arra már nem emlékszem- a munkáltatónak.

Baj ha a 28. hetes vizsgálat helyett a 29. héten megyek el?

Legjobb válasz: Szia, Nálam minden vizsgálat máskor történt mint ahogy az le van írva. A dokim nem sokat törõdött az elõírással, az ugyanis nem szent írás. Egy hozzávetõleges idõpont, amikor ugyanis lehetnek más adatok. Ezek közé viszont a 28 hét nem tartozik közé. És miután engem a doki mindig máskor vizsgált meg, és rendben volt minden, így bizton merem mondani, hogy a 29-el nem lesz gond. Boldog Baba várást! 34 hetes terhes

Szia, Nálam minden vizsgálat máskor történt mint ahogy az le van írva. A dokim nem sokat törõdött az elõírással, az ugyanis nem szent írás. Egy hozzávetõleges idõpont, amikor ugyanis lehetnek más adatok. Ezek közé viszont a 28 hét nem tartozik közé. És miután engem a doki mindig máskor vizsgált meg, és rendben volt minden, így bizton merem mondani, hogy a 29-el nem lesz gond. Boldog Baba várást! 34 hetes terhes
Nálam a 28. heti vizsgálatot a 31. héten végezték el. Nem volt vele semmi gond.
A 28 hetes vizsgálatot a 29-ik héten végzik, mivel betöltött heteket kell mindig figyelembe venni. Vagyis épp jókor mész, ha betöltött 28 hetesen, azaz a 29-ik héten mész el. Egyébként gyakorlati jelentõsége kizárólag a 12 hetes kombinált tesznek, uh-nak, valamint a 16 hetes AFP-nek van. Egyéb vizsgálatoknál szerintem még több hét is belefér. AMúgy nem tudom, nálatok mi a protokoll, de nálunk 28 hetesen csak vérkép van, meg persze nõgyógy vizsgálat, aminek meg tök mindegy hanyadik héten csinálják.
ezek a vizsgalatok nem konkret hethez vannak kotve, hanem tól-ig. valahogy én is mindig egy hét késéssel mentem ezekre, kiveve a 32.heti uht, ahova harminc hetesen mentem :)

28. hétben gond ha a méhszáj 2100, vagyis a belső zárt, a külső nyitott 1 ujjnyira?

Nem korai még? szerelmeskedni lehet? mi az hogy a méhnyak 2 ujjnyira megrövidült? nem lesz koraszülött a baba?

Legjobb válasz: Hát nekem pont ez volt és pont a 28. héten. Bajnak baj,mert nagyon korai. Ezért bármi lehet(koraszülés). Nem szabad szexelni,biciklizni,kádba fürödni és sokat sétálni! Legalábbis nekem ezt javasolta akkor a doki. Sokat pihenj,mert állás közbe a magzat ránehezedik a méhszájra és mégjobban nyílni fog. Engem is riogatott koraszüléssel,de fél nap túlhordással született meg a kisfiam! Nem mondták hogy kórházba összevarrják?

Hát nekem pont ez volt és pont a 28. héten. Bajnak baj, mert nagyon korai. Ezért bármi lehet(koraszülés). Nem szabad szexelni, biciklizni, kádba fürödni és sokat sétálni! Legalábbis nekem ezt javasolta akkor a doki. Sokat pihenj, mert állás közbe a magzat ránehezedik a méhszájra és mégjobban nyílni fog. Engem is riogatott koraszüléssel, de fél nap túlhordással született meg a kisfiam! Nem mondták hogy kórházba összevarrják?
A 2100-as méhszáj a 28. hétben nem túl szerencsés, de ez még nem jelenti azt, hogy koraszülött lesz a baba! Ki lehet húzni, és ha ez vigasztal, nem csak Te vagy így! Nálam a 24. hétben lett 2000-es, ami azt jelenti, hogy a méhszáj zárt, viszont a méhnyak megrövidült. Akkor 1 hetet feküdtem bent a kórházban, és azóta is gyógyszereket szedek. Most fogom betölteni a 33. hetet, úgyhogy hidd el, ki lehet húzni. Nem tudom mit mondott Neked az orvos, ill. kaptál-e gyógyszereket.... Amit tudok tanácsolni, amennyit lehet, feküdj! (ne ücsörögj, hanem vízszintben feküdj, hogy a pocakoddal ne nyomd a méhszájat) Én az elsõ 4 hétben 24 órából 22-et feküdtem. Továbbiakban, ne emelj! Nekem pl a sétákat és a vásárolgatásokat is el kellett felejtenem; nem szabad hosszasan ácsorognom (így pl nem is vasalhatok). Ami a szexuális életet jelenti... nálam csak majd a baba után! :) Tehát kerülni kell a méhösszehúzódásokat. Jah, és inkább zuhizz! Nem lesz könnyû az elkövetkezendõ idõszak, mert vigyáznod kell magadra, ezért kitartást és türelmet kívánok! De hidd el, ha betartod a dolgokat, nem lesz baj!
A kérdező hozzászólása: az orvos azt mondta kicsit nyitott a külsõ méhszáj" semmi egyebet .nem tiltott le semmirõl. 3. gyereknél ez szerinte elõfordul. még nincs befordulva a kicsi, popsival van lefelé., kb 1, 1 kg.az egész napos fekvést nem tudom megoldani. köszi a válaszokat.
Szia!Nekem kb.a 23.héttõl(lehet már elõbb is)ez az érték van a kiskönyvembe!Nekem a dokim a sok pihenésen kívül semmit nem mondott, nem tiltott el semmitõl!Külön megkérdeztem a védõnõmet is, õ azt mondta ez még nem olyan vészes és már szólt volna, ha az együttléttõl el kellene tiltania!Most a 31.hétben vagyok, persze vigyázok magunkra, nem emelgetek, sokat pihenek.Szerencsére nem nyíltam tovább.És azért olykor-olykor össze is bújunk a párommal. :-)

Szerintetek, ha a 28. hét óta fejvégű a babám, és egyszer sem mozdult ki azóta, akkor kell még tartanom tőle, hogy visszafordul szülésig? 34+2hkm

Legjobb válasz: Nem valószínû, hogy megfordul, de persze bármi elõfordulhat. Az sem biztos, hogy most nem forog ide-oda bent :) Nekem a 2. lányom a 38. héten még mindig farfekvéses volt, már felkészültem lélekben (+ vizsgálatokkal) a császárra, erre a 40. hétre megfordult, mindezt úgy, hogy észre sem vettem, pedig nem volt kicsi baba 3550g-al született meg. Viszont a nagyobbik lányom a 19. héttõl már fejfekvéses volt és az is maradt végig. Ha befordultak akkor nem nagyon szoktak visszafordulni.

Nem valószínû, hogy megfordul, de persze bármi elõfordulhat. Az sem biztos, hogy most nem forog ide-oda bent :) Nekem a 2. lányom a 38. héten még mindig farfekvéses volt, már felkészültem lélekben (+ vizsgálatokkal) a császárra, erre a 40. hétre megfordult, mindezt úgy, hogy észre sem vettem, pedig nem volt kicsi baba 3550g-al született meg. Viszont a nagyobbik lányom a 19. héttõl már fejfekvéses volt és az is maradt végig. Ha befordultak akkor nem nagyon szoktak visszafordulni.
helló, 3-as vagyok, nekem már 4 hónapos a babám, neked gratulálok :
A kérdező hozzászólása: Szia! nekem nem mozdult végül, végig ugyan abban a pozicióban maradt:) Már 3 hónapos. Bár szerintem a 17. héten még korai ezzel foglalkozni, valakinek még a 36. héten meg a 38. héten is változtat a testhelyzetén, az enyém lusta volt:)
17. heti uh-n voltam a minap a dokimnál és az én babám is fejjel lefelé a méh felé feküdt. Én nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentõséget, mert az elõzõ ultrahangokon láttam, hogy milyen sokat mozog a baba, úgyhogy gondoltam most így fekszik, késõbb majd máshogy fog. De most ahogy olvasgatom a bejegyzéseiteket, látom, hogy ez fontos, hogy hogyan fekszik. Akkor most megkérdezem....:) az én babám, most már így fog feküdni végig vagy ez még nagyon korai és százszor elfordulhat? 18 hetes vagyok, pont ma.
4/7 es vagyok. nem a 17.héten hanem a 27.-en , bocsika!
Bármikor visszafordulhat, akár szülés elõtt egy nappal is. Nekem a 37. héten faros volt, a 38. és 39. héten fejvégû, aztán a 40. héten visszafordult. Mindezt úgy, hogy nem vettem észre, pedig nagy baba volt.
Sziasztok! Én 31 hetes kismama vagyok és kb. nekem is a 28. hét óta fejvégû a babám, és a 30. heti uh-n is az volt. Én is remélem, hogy már nem fordul vissza farosba.
Nekem a legelejétõl a végéig fejvégû volt. Imádkoztam nehogy megforduljon és hallgatott rám.
Nekem a 17.héten még faros volt, aztán a 30. on is, 31-en 2 napra befordult a jó irányba, utána megint faros lett. aztán újra fejvégû a 32.héten 1, 5 napig úgy is maradt. most 33 hetes vagyok, 1, 5 napja fejvégû.... engem ezzel az ide oda forgásával sírba kerget... dokim mondta 31.héten, ooo már ne aggódjak így is marad. ja 2 napig. most viszont már nagyon remélem nem fordul vissza! amúgy 2. baba, persze több a helye, de akkor is :)
31. héten fordult farosba, aztán 35. héten vissza, és nem igazán vettem észre, nem is fájt, csak észrevettem, hogy aktívabb. Pedig elsõ baba. Remélem most már így marad :D
Nem hiszem hogy mar megfordul egyre kevesebb a hely neki. Nem nagyon akarnak mar ilyenkor forogni.
Sziasztok! A 6. válaszoló vagyok. Gratulálok nektek a picikhez :) ! Azóta nekem 2 és fél hónapos a kislányom és nekem is már végig fejvégû maradt.

Baj az, ha a pocaklakóm fejszélessége BPD az internetes táblázatok alapján 30-31. hétnek felel meg, a combcsont viszont inkább 28-29 hétnek?

Ezek az adatok egyébként a korábbi ultrahangon is arányaiban így voltak, tehát a feje nagyobb volt, a combcsont meg kisebb az átlagosnál. Rosszra kell gondolnom? A nagyobb fejméret állandóan a fejl?dési rendellenességeket, vagy kromoszóma rendellenességeket juttatja az eszembe, ráadásul az AFM is alacsony volt. Van esetleg más is így? Vagy van aki már megszült, és semmi baja a babájának, pedig ilyen/hasonló adatai voltak? Olyan aggódos lettem amióta tudom az AFP eredményt. (0,82 egyébként)

Legjobb válasz: Szia! Nekem Az AFP: 0,86 MOM volt. Nem írtad hány hetes vagy. Nekem a 34.héten a BDP 88mm volt a comcsont pedig 57mm. Hasonló problémám volt,mint neked. A 38.héten BDP 92 volt és a comcsont hossza 66mm Az utolsó hónapban nem szokott sokat nõni a babák fejmérete. A 39.héten szültem Fejátmérõ 37 cm volt.A baba 3050g 52 cm lett. Egészséges. Tuti nincs semmi gond. A táblázatok a neten csak kb értéket mutatnak. Max annyi lehet a probléma,hogy alacsonyabb lesz a baba. :)

Szia! Nekem Az AFP: 0, 86 MOM volt. Nem írtad hány hetes vagy. Nekem a 34.héten a BDP 88mm volt a comcsont pedig 57mm. Hasonló problémám volt, mint neked. A 38.héten BDP 92 volt és a comcsont hossza 66mm Az utolsó hónapban nem szokott sokat nõni a babák fejmérete. A 39.héten szültem Fejátmérõ 37 cm volt.A baba 3050g 52 cm lett. Egészséges. Tuti nincs semmi gond. A táblázatok a neten csak kb értéket mutatnak. Max annyi lehet a probléma, hogy alacsonyabb lesz a baba. :)
én most 32 hetes vagyok, és állandóan változtak az adatai. mostanában több UH-m volt, egyiken nagyobb volt a feje 1 héttel, a haskörfogata jó, combcsontja kisebb. Következõn meg máshogy. Ilyenkor még az az 1-2 mm eltérés napokat vagy akár 1 hét idõbeni eltérést is mutathat, de semmi gond, megkérdeztem az orvosomat. ja és nekem sem lett túl jó az AFP-m, de azóta annyiszor voltam megnézve, hogy nem aggódom már :) te se tedd, minden OK
Szia! Ne idegeskedj az AFP miatt nekünk az elsõ 0, 52 a második pedig 0.71 volt és egészséges gyönyõrû pici fiam van aki lassan 3 hónapos. Itt nálünk azért csinálnak AFP mert elavultak az ultrahaggépek max 5 évig adnak megbizható eredményt és van olyan sztk és rendelõ ahol 20 éves is lehet egy uh. gép külföldön már rég nem csinálják. És gondolom ha a doki gyanakodna küldött volna genetikai uh-ra vagy amniocentézisre. Ha nagyon nyugtalanít menj el egy 4d-s uh-ra ott megnyugtatnak. Én is így voltam de igazából csak akkor fogsz megnyugodni ha már a kezedben lesz együtt érzek veled kitartás semmi gond nem lesz!!!!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm :-) Voltam genetikai uh-on, de ott azt írták a papírra, hogy durva eltérés nem látható, meg aláírattatták velem, hogy igaz, hogy úgy tûnik semmi baj, de vegyem tudomásul, hogy attól még bármi lehet (persze nem ilyen stílusban szólt a nyilatkozat). Olyan, mintha senki semmiért nem akarna felelõsséget vállalni. Az AFM miatt önmagában még nem is nagyon aggódtam, most a magzati méreteket találtam egy kicsit furcsának.
A kérdező hozzászólása: 2d-n
Szia! Én az elsõ válaszoló vagyok. Idõközben írtad, hogy 29.hetes lehetsz. Egyáltalán nem kell izgulnod. Nekem a 29.heti uh. A BDP 73 mm Be van jelölve mögötte az a tartomány ami a normális értéket mutataja (65-80) és az FL nálam csak 51 mm volt. Hogyha valami nem stimmelne mondaná a doki.
Igen kapok írásos szakvéleményt, mert mindig kérek genetikai vizsgálatot is, nem csak babamozit. Így +3000 ft a vizsgálat, de biztos ami biztos mindig csináltatok. Mind a kétszer szakorvos genetikus csinálta a Sotérõl jöttek, de mid a kettõ más volt. Mert nem egy helyen csináltattam.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a megnyugtató válaszokat. Azért lehet, hogy mégiscsak elmegyek egy 4D ultrahangra. :-)
Szerintem menjél mindenképpen 4Dre. Élmény is lesz és biztosabb méreteket mutat:) Kellemes ünnepeket!
Neked 2d vagy 4d nézték ezeket az értékeket?
A kérdező hozzászólása: Ha voltál 4D-n akkor gondolom tényleg minden ok. Szakorvos csinálta? Csak azért kérdem, mert itt olvastam, hogy Dunakeszin a Kenguru Gold-ban is csinálják. Ez amolyan BABA mozi, de itt nem hiszem, hogy leírkálnál az adatokat, és hogy szakvéleményt adnának a baba állapotával kapcsolatosan. TE a 4d-rõl a felvételen kívül kapsz valamilyen írásos dokumentumot az adatokról?
Ja és a 4d egy héttel elõrébb vagyok, ugyhogy ezek szerint 28+2 naposan voltak azok az értékek:)
Az utolsó válaszoló vagyok én 32 hetesen megyek megint 4 dre kiváncsi vagyok az ottani adatokra, mert ez csak 2d volt. eddig már 2 szer voltam 4D most megyek harmadszorra majd és még egyszer sem mondták hogy gond lenne, és remélem nincs is. De én is pánikolós fajta vagyok sajnos.
A kérdező hozzászólása: Utolsó hozzászólóval úgy látom elég hasonló a helyzetünk. Neked nem mondott semmit a doki? Nekem nem mondott semmit, csak már rájöttem arra is, hogy ezek csak akkor mondanak valamit, ha kérdezek.
A kérdező hozzászólása: A mai UH alaján 29-30 hetes vagyok. A méretek: Bpd: 78, FL: 54, 3
És hány hetes terhes vagy? És mik a méretek? Nekem is igy volt a utolsó uh-on, hogy a feje nagyobb volt 2 héttel mint a combcsontja. 27+2 naposan bpd:76mm combcsont csak 46mm. Afp nekem is az alacsonyabb határhoz állt közelebb. 28 +1 napos kismama
A kérdező hozzászólása: Azért nem írtam hetet, mert nem tudják biztosan, ugyanis elmulasztottam feljegyezni az utolsó mentstruációm kezdõ napját, aztán teljesen belezavarodtam az egészbe, ezért nem is mondom már a dokiknak, hogy mire emlékszem. Egyszer február 22-re írnak ki, aztán meg március 5-re. Össze vissza van minden. Elviekben 29-30 héten vagyok. Az utolsó válaszadó egy kicsit megijesztett :-(
A kérdező hozzászólása: Mégegyszer köszi, és mindenkinek kellemes ünnepeket!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!