Találatok a következő kifejezésre: 24 hetes Egy (68 db)

24 hetes kismama vagyok. Azt mondta a védőnő, hogy vizesedek és az utóbbi egy hónap alatt felszedett 4kg-ból 3 víz és ne aggódjak. A lábamat nyomkodta. Én mégis félek, hogy mi lesz velem ha ilyen ütemben gyarapodik a súlyom. Mit tegyek?

Legjobb válasz: Akkor(24 hetesen)nekem is nagyon sok jött fel aminek szintén egy jó nagy része víz volt.Én nagyon sok narancsot ettem akkor és annak a víz és cukor tartalma nyomta meg a súlyom.Azóta reggel citromos vízzel kezdek és nem iszom meg 1.5 l-nél többet.Ebben minden folyadéknak benne kell lenni beleértve a levest kv-t..stb.Ne aggódj,meg fog állni egy kis idöre.Nekem akkor feljött 4 kg,de az azutáni tanácsadáson már csak 1 kg-ot mért.Ne aggódj. További boldog bababvárást.

Akkor(24 hetesen)nekem is nagyon sok jött fel aminek szintén egy jó nagy része víz volt.Én nagyon sok narancsot ettem akkor és annak a víz és cukor tartalma nyomta meg a súlyom.Azóta reggel citromos vízzel kezdek és nem iszom meg 1.5 l-nél többet.Ebben minden folyadéknak benne kell lenni beleértve a levest kv-t..stb.Ne aggódj, meg fog állni egy kis idöre.Nekem akkor feljött 4 kg, de az azutáni tanácsadáson már csak 1 kg-ot mért.Ne aggódj. További boldog bababvárást.
Szia, Hogyha rákeresel itt a vizesedésre, biztosan fogsz olyan választ látni, hogy a 1.5 L víz éppen talán arra elég, hogy az életfontosságú funkciókat ellássa vele a szervezet.Biztos nagyon rossz, és majd én is megtudom, de ne szúrj ki magaddal és a babáddal azzal, hogy porzik majd a veséd.Ha tényleg víz jött fel rád, az a szülés utéán le is megy.Amúgy sokat pihenj felpolcolt lábbal, és igenis igyál eleget. 17 hetes kismami
Én is vizesedtem, és az orvos, ennek ellenére azt mondta, hogy sok folyadékot kell inni. Nem a bevitt folyadéktól fogsz vizesedni. Amit tehetsz, hogy kerülöd a sót, és felpolcolod a lábadat. Nem szabad sokat ácsorogni, ülni egy helyben. Én szülés után 12 kg-val lettem könnyebb (rögtön másnap), ennek kb a fele víz volt.
Szia!Szerintem is több folyadékot kell bevinni, ha vizesedsz, ha nem.24 hetesen nem sok a 4kg szerintem, nekem a doki napi 3 liter folydékot írt élõ, mert nem ittam eleget és kevesebb volt a magzatvizem. Átlagban 2-2.5litert meg kell inni. A víz majd szülés után lemegy. Én gyengére fõzött gyümölcsteát iszok így nem gyülemlik fel annyi víz, és nem árt, mint a feketetea.Remélem segítettem: 22 hetes kismami
Egyetértk! igyál sokat! vizesedérse nekem írt fel a doki annó egy gyógyszert amit amíg szedtem szépen kordában tartotta a lábaimat :) de a termálvizes lábáztatás is jó. Két nap Hévizen, és minden fölös víz lemegy :) A só megköti a vizet, szóval, ha kevesebbet sózol, van esély, hogy nem rakódik fel több, de a sótlan táplálkozás sem teljesen egészséges... szóval pihenj, polcold, esetleg borogassd. és persze igyál sokat!
emerek!!!!!!a folyadékbevitel nem befolyásolja a magzat vizet.1.5 liter bõven elegendõ arra hogy meglegyen a szükséglet.A gyerkõc elveszi a szövetekbõl meg onnan ahonnan tudja a vizet.Nem jó a mamának sem meg a babának sem ha elõdémásodunk.1.5 liternél ne igyál többet.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszaitokat, aranyosak vagytok.Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával.

24 hetes vagyok. Kb másfél hete nagyon fáj (járás közben) a bal combom belső része. Mitől van ez? Egyre erősebb a fájdalom és mostmár a szeméremcsontom is fáj.

Legjobb válasz: Nõgyógyásztól kérj javallatot, õ fogja tudni, mi ez és beutalót is kapsz, ha továbbküld szakorvoshoz. Elég korán kezdõdik ez nálad 24 hetesen. Én 27 vagyok, nekem a kezem szokott lerobbanni, görcsölni, zsibbadni, kálciumot és magnéziumot szedek - illetve iszom rá - most ha nem javul, én is visszamegyek vele és valszeg beutal a neurológushoz.

Nõgyógyásztól kérj javallatot, õ fogja tudni, mi ez és beutalót is kapsz, ha továbbküld szakorvoshoz. Elég korán kezdõdik ez nálad 24 hetesen. Én 27 vagyok, nekem a kezem szokott lerobbanni, görcsölni, zsibbadni, kálciumot és magnéziumot szedek - illetve iszom rá - most ha nem javul, én is visszamegyek vele és valszeg beutal a neurológushoz.
Reméljük azért nem olyan súlyos a dolog. Nekem is kb. ekkor kezdõdött és terhesség utolsó heteiben már néha össze is csuklott a lábam a fájdalomtól, de nem lett semmi bajom, szülés után pedig azonnal elmúlik. Szóval ez lehet a terhesség velejárója is. Ha nagyon fáj, és súlyosbodik, akkor persze kérdezd meg a dokidat!
nekem is volt igy és van is 11hetes vagyok és van egy 20hós fiam is, több mint valószinû hogy a medencéd ahogy tágul és rendezödik a pocaklakó helye az fáj +az idõjárásváltozás csak rátesz!ez persze csak az én elgondolásom

24 hetes terhes vagy. Mitöl lehet, hogy egy kicsit véres volt a székletem?

Nem vérzek csak a székletem volt egy kicsit véres.Nagy baj ez?Másnak is volt ilyen?

Legjobb válasz: 24 hetes terhes vagy*ok! :S sorry,lemaradt

A kérdező hozzászólása: 24 hetes terhes vagy*ok! :S sorry, lemaradt
Talán belsõ aranyér. Kúppal kezeld!
Mutatsd meg dokinak, szerintem, mert ha aranyér, akkor jó minél hamarabb elkapni. :) Vagy esetleg nem ettél céklát a napokban? Mert az is félelmetesen beszínezi... Mindenesetre, elsõ körben, én háziorvoshoz mennék. 24 hetes km
A kérdező hozzászólása: kúpot csak receptre lehet kapni?nem, nem ettem céklát, semmi ilyesmit.
A kérdező hozzászólása: az lemaradt, hogy reggel mentünk el védõnõhöz, posta stb, mivel a fiaim is jöttek, még nem túl nagyok vagy 2óráig tartott az egész.mire hazajöttünk már annyira görcsöltem, szédültem, kemény volt a hasam már alig vártam, hogy leülhessek. nem tudom ennek köze lehet e hozzá, bár talán nem, azért leirtam.
Recept nélkül is lehet venni. Nekem a spertit ajánlották, azt terhesen is lehet használni, de úgyis ajánlanak valamit, ha elmondod mit szeretnél. De a legjobb lenne dokinak megemlíteni, mert nem biztos hogy aranyérrõl van szó, ez csak egy tipp volt.

24 hetesen csuklik a babó. Normális, hogy egy órán keresztül?

Legjobb válasz: én is 24 hetes vagyok. én nem érzem, hoyg csuklana, illetve néhányszor azt hiszem, hoyg az volt, de csak max. 5-6 csuklás. mibõl tudod biztosan, hogy csuklás?

én is 24 hetes vagyok. én nem érzem, hoyg csuklana, illetve néhányszor azt hiszem, hoyg az volt, de csak max. 5-6 csuklás. mibõl tudod biztosan, hogy csuklás?
A kérdező hozzászólása: Ütemesen rángatózik a has, meg védõnõ mondta, h ez csak az lehet.
Az én babóm ma csuklott elõször, pedig már a 31. hétnél tartunk.:) Szeritnem nem gond ha sokáig csuklik. Boldog babavárást!
Amikor a pici fiam még a pocakomban volt rengeteget csuklott!Volt hogy reggel 5-kor arra ébredtem hogy csuklik!:-)volt hogy sokáig!Az NST vizsgálatra is várnom kellett míg abba hagyja!4hónapos kisfiú anyukája!:-)
Nekem is nagyon sokat csuklott kb. a 29. héttõl kezdve, volt, hogy óránként 3-4-szer is, több percig is eltartott, bár egy órát azért sosem.

Ti elvetetnétek a gyermeketeket, ha az orvos azt mondaná, hogy beteg lesz a baba? Azt mondják, hogy a 24. hétig, de hát ez egy kicsit durva, nem? Mármint egy 24 hetes baba már nagyon kis fejlett.

Legjobb válasz: Nem tartottam volna meg. Ált. ilyenkor a család elszegényedik, gyógykezelés milliókba kerül, anya nem tud dolgozni, apa lelép, ha van másik gyerek, még nehezebb dönteni. Szerintem ilyenkor inkább a család széthullása a gyakori. Szerintem az eleve életképtelen gyereket, akit csak a fejlett orvostudomány, a gépek tartanak életben, nem akarnám megszülni. Kicsi rá az esély, hogy normális életet élhet felnõttként. Igen, valóban fejlett a 24 hós gyerek, de lélegezni sem tud magától, hiába van meg mindene.

Nem tartottam volna meg. Ált. ilyenkor a család elszegényedik, gyógykezelés milliókba kerül, anya nem tud dolgozni, apa lelép, ha van másik gyerek, még nehezebb dönteni. Szerintem ilyenkor inkább a család széthullása a gyakori. Szerintem az eleve életképtelen gyereket, akit csak a fejlett orvostudomány, a gépek tartanak életben, nem akarnám megszülni. Kicsi rá az esély, hogy normális életet élhet felnõttként. Igen, valóban fejlett a 24 hós gyerek, de lélegezni sem tud magától, hiába van meg mindene.
Most ha egy kicsit visszatérünk az anyatermészethez és a természetes kiválasztódáshoz.....akkor tudjuk, hogy a kevésbé életképes utód nem marad meg.Nagyon sok esetben a kotló agyoncsapja a sánta csibét, az emlõsök megeszik, vagy nem törõdnek vele.Ha nem az anya akkor a társai tépik darabokra. Ettõl sokszor megdöbbentem még sírtam is.Állattartással foglalkoztam. De az ember az más! Ettõl ember!Bár könnyen lehet h az anyaállat is szenved attól amit tesz, de ez ösztönös nála, mert másképp nem tudna foglalkozni az egészséges utódokkal.és az élet, a fejlõdés az egészségesekben van. Ép testben ép lélek! Ebbõl következtethetünk arra h ha nem ép az utód akkor lelkileg, szellemileg se lesz az.Bár van kivétel. Isten õrizzen attól h ilyenben kelljen döntsek! Most igy kivülállóként azt mondom nem tartanám meg.
Attól függ, mi a baja. Egy középsúlyos értelmi fogyatékos gyerek még felnõtt korában is állandó felügyeletre, gondoskodásra szorul, önálló életvitelre alkalmatlan, többségük úgy 16-18 éves koráig valamennyire tanítható, majd látod, ahogy leépül... Igen, például egy ilyen babát szerintem jobb elvetetni.
Olyannyira fejlett, hogy ha élvemarad akkor élveszülésnek számít, bár ha nem kap intenzívterápiás ellátást akkor semmi esélye nincsen, ha kap, akkor is kevés. Nagyon nehéz kérdést tettél fel...egyik út sem könnyû, "megszabadulni" a beteg babától , egy életen át hordozni a traumát...vagy pedig felvállalni egy hatalmas nagy keresztet ami próbára tesz lelklileg, próbára teszi a házasságodat. Ezt csakis mindenki saját maga tudja eldönteni.
Amúgy tanulságos az a vicc amit valakik lepontoztak. Utolsó voltam.
Hát szerintem egy 5-6 hetes babát is éppen olyan durva elvetetni. Mindkettõnek vannak testrészei, szíve, lelke. Mint abban a viccben, amikor bemegy a nõdokihoz az anya a kis gyerekével, hogy abortuszt szeretne, mert túl kicsi lesz a korkülönbség és nem fogja tudni mindkettõt ellátni. A doki meg felajánlja, hogy megöli a már megszületettet, mert akkor több idõ marad pihenni a másik gyerekre...
ez nagyon nehéz kérdés. de attól is függ, mi a baja. illetve biztosan konzultálnék több dokival is, mert sajnos ismerek olyat, h a nõ megszülte ennek ellenére, h betegnek mondták, és semmi baja a gyereknek. meg azon is múlik, hány hetes. egy 8-10 heteset elvetetnék, ha biztosan rendellenes lenne és ezt több orvos is megerõsíti.mondjuk nincs lába. de arra nem válaszolok, h mi lenne egy 24 hetesnél akár. az igen, nagyon is fejlett. nem szeretnék belegondolni, és nem is tudok. erre a részére nem adhatok értelmes választ. 25/L
Az elsõ válaszolóval teljes mértékben egyetértek! Nagyon jól megfogalmazta a lényeget!
Elmondom az én történetemet 5 hete még a kis fiam itt volt velünk ma már nincs sajnos õ beteg lett volna, nagyon nehezen de mi úgy döntöttünk hogy nem tartsuk meg mivel nekünk fent állt az a veszély is, hogy halva születik a pici fiunk.Háromszor indultunk el a kórházba mire el is jutottunk odáig mind ez a 15.héten történt.Soha nem lehet feldolgozni mert õ mindig a mi kicsi fiunk marad.A kis angyalkánk.
A kérdező hozzászólása: Borzasztóan sajnálom, ami Veletek történt, gondolok Rád és arra, hogy mielõbb legyen kisbabád, ez biztosan így lesz. Addig is próbáld meg feldolgozni ezt. Remélem a párod melletted áll.
Köszönöm.Igen mellettem áll nagyon nehéz neki is, és remélem, hogy igazad lesz és hamar újra beköszönt nálunk is a rég várt boldogság.
Kedves utolsó! Sajnálom a Babátokat! Nekünk is meg kellett hozni egy ilyen döntést egy éve. A mi kisfiunk is beteg lett volna, sajnos egyételmû volt az uh alapján... :-( Mi 17 hetesen búcsúzunk el Tõle... Elsõ Baba lett volna! Nagyon nehéz volt, de szerencsére a Kistesó nem váratott túl sokat magára, a heten lesz 11 hetes. Kedves kérdezõ! Neked hány hetes a Babád? Megkérdezhetem, mit diagnosztizált Nálatok a doki?
Utolsó vagyok, azt elfeljetettem írni, hogy nem olyan betegség volt mint pl a Down, amivel még fel is nõhet a Pici, hanem születés után életképtelen lett volna. Kb 10 percet kapott volna az Élettõl.... :-(
Nagyon örülök neki, hogy nektek ilyen hamar sikerült a kis tesó!!!!!És nagyon sajnálom, hogy nektek is átkellet élni egy picur elvesztését!Remélem nálunk is hamar beköszönt a boldogság.Jó egészséget kívánok nektek!
Igen elvetetném ahogy elõttem is írta már valaki ez nagyon nagy megterhelés lehet anyagi szempontból az egész családnak, az apa leléphet a család széthullhat, elszegényedhet, és sajnos Magyarországon ez a jellemzõ...:( Az a véleményem hogy itt még az egészséges emberek, gyerekek, jövõje, élete, is bizonytalan, kiszámíthatatlan, nem tervezhetõ. Voltam gyakorlaton ilyen intézményben és azt az életet körülményt nem akarnám a gyermekemnek.
Ha biztosra mondaná több doki is azt, hogy beteg a babám, sajnos elvetetném, még akkor is, ha ennyire elõrehaladott lenne a terhesség. Én és férjem sem bírna egy beteg gyermeket felnevelni. Menj el több dokihoz is, õk is emberek, tévedhetnek, elnézhetik az eredményt, rossz értékeket küldhetnek, véletlenül, még ne add fel, járj ennek még utána. Sok erõt, kitartást kívánok hozzá!! Vigyázz addig is magadra és kívánom, hogy más dokik megnyugtató jó eredményt mondjanak!!!
Attól függ milyen beteg...Például ha kisebb tartós betegsége van, nem vetetném el, de ha fogyatékos lenne vagy ilyesmi, akkor sajnos igen...
El. Nem arra gondolnék, hogy mennyire fejlett, vagy sem, hanem arra, hogy nem szülném meg egy olyan életre, amiben nem lesz emberi méltósága, ha olyan a betegség típusa. Valljuk be, ha tévében látunk ilyet, mind rettentõ sajnáljuk, de hálás adunk magunkban, hogy nekünk nem ilyen sors jutott osztályrészül.
Elvetetni a gyermeket? Nekem sose jutna eszembe kioltani egy emberi életet. Attól, hogy még beteg, már õ is egy élet, és neki is van lelke, ugyanúgy, mint akik már megszülettek! Nem vetetném el, ha beteg lenne.Biztos, hogy úgy is szeretném. Persze, sokat kell majd foglalkozni vele és megpecsételi majd az egész életedet, de örülni fogsz, hogy megtartottad, hidd el! Mindenképpen tartsd meg!
Kedves Kérdezõ! Nagyon megérintetted a kérdésed, a baba korából kifolyólag. A családomban született 24-25. hétre egy 500 g alatti baba és hála a Gondviselésnek, az orvosok megfeszített munkájának és a baba élve akarásának, életben maradt, szépen fejlõdik és úgy tûnik, minden rendben kifejlõdött. Ez nem teljesen válasz a kérdésedre, de én láttam már ekkora babát (súlyban ekkorra már nagyobbnak kellett volna lennie) és nem kérdés, hogy fejlett-e, mert az! Bár én már az elsõ pillanattól azt mondom és tudom, hogy egy ember fogan meg az anyában, így nincsen joga ahhoz, hogy megölje az anya, pláne, hogy a saját gyerekérõl van szó. És nem 100%, hogy beteg lesz, de ha az is lesz, rengeteg dolgot tanulhatsz meg Általa! Tartsd meg! Sok erõt és ÉLETBEN való hitet kívánok Neked, tudva, hogy rengeteg nehézséggel járhat is a gyermek vállalása.
Elvetetném ha bisztos maradandó beteg lenne .De elötte nézesd meg másik orvossal is magad, mert pont a barátmõm járt ugy hogy egyszerre voltunk terhesek és mondta neki a dokija hogy beteg lessz a baba ne tartsa meg.Erre a barátnõm eljött az én orvosomhoz õ meg mondta hogy semmi baja, azóta tavaly megszületett és most egy egészséges 12 hos kislányka lett.Ugyhogy mi elõtt döntesz akárhogy is nézesd meg magad másik orvossal is mindenképp.Nemértem hogy hogy ilyen késõn vette észre a doki.SOK SZERENCSÉT ÉS EGÉSZSÉGES BABÁT KÍVÁNOK , TISZTA SZÍVBÕL.
ha biztos, hogy beteg lenne akkor igen elvetetném
Szia! Nem mert, eddig legalabb 5 közeli ismerösömtöl hallottam, hogy ezzelijesztgette az orvos és nem is lett beteg EGYALTALAN!! Egy kislany, akivel foglalkozom, teljesen egészséges, de a szüleit, 3 éves koraig meg mindig azzal rémitgették, hogy fogyatékos lehet, és szegény szülök, minden kis furcsa mozdulataba azt lattak bele, es végig reszkettek 3 évet egy egészséges babaval... mig egy orvos vegre azt mondta, hogy téves volt a gyanu.. Egyaltalan nem egyertelmüek az orvosok meglatasai, csak gynitanak valamit, minden tiszteletem az övék mert segiteni akarnak, de sajnos mint mindenki, ök is tévednek. én akkor sem vetetném el ha biztos hogy beteg lesz.
nagyon függ a betegségtöl, egy segitsegre szorulo csaladtag sok csaladott pont hogy összetart, ez egy olyan kerdes, ahol a baba életéröl szolo döntést biztosan nem vallalnam magamra, egy beteg embernek pl az a normalis, hogy beteg, erröl az alappontrol lehet elérni nala, hogy boldognak vagy szomorunak erezze magat. teljesen mas, megis ugyanannyira értékes céljai vannak életben, pl egy sérült baratomnak fontos, hogy sok baratja legyen, és foglalkozik velül, szamontartja öket, egy egészséges ember pedig lehet, hogy olyan célt tüz ki, amit masokon atgazolva érhet el, vagy esetleg nem is ér el... az életröl, értékeiröl, örömeiröl, föleg elöre megjosolva, annyira nem tudunk semmit, hogy szerintem nem hozhatunk rola döntést
Mivel szerencsére a válaszom "csak" elméleti, én úgy gondolom ha több orvos diagnosztizálta a konkrét betegséget nem tartanám meg.Én gyarló vagyok(már a gondolattól is)de képtelen lennék egy magatehetetlen, beteg gyermeknek alárendelni az egész életem, a családom, valamint szörnyû lenne a szenvedését látnom.(mélységes tiszteletem akik ezt megteszik)De ha pl. egy végtag hiány vagy valami "kisebb" betegsége lenne, amivel boldog életet élhet az nem lenne probléma számomra.Mindig úgy éltem hogy ne legyen szükségem abortuszra ami bármennyi hetesen történik szomorú.Viszont mivel azt az érzést, nem ismerem ha az én pocakomban lenne(két egészséges gyermekem van)nem biztos hogy az örömöm, bánatom és anyai ösztönöm ugyanezt súgná.Kívánom hogy senkinek ne legyen ez dilemmája!
Én megtartanám. Nem lennék képes rá, hogy elvetessem, fõleg nem mondjuk 24 hetesen. :S
Én 18 éves koromban teherbe estem, érettségi elõtt. Csúnyán hangzik, de pont annyira hiányzott, mint egy púp...Egyáltalán nem éreztem magamat készen egy gyerekre...így elvetettem. Leérettségiztem, majd lediplomáztam, most van egy új állásom, ami nem fizet túl, de legalább szétunom az agyam. Mai napig együtt vagyok azzal a férfival aki teherbe ejtett 18 évesen. Habár Õ már akkor is szeretett volna egy babát, ha kiderülne , hogy beteg Õ sem szeretné megtartani. "Elegen élõsködnek az adófizetõk pénzén, ne kelljen már még a mi gyerekünk ellátását is finanszírozniuk" 23N
Ha több orvos, is azt mondja, hogy beteg és olyan betegsége van, akkor egész biztos, hogy elvetetném. Szerintem semmi értelme nincs úgy az életnek, ha gépek tartják életben, vagy egész életében ágyhoz van kötve, ápolásra szorul, az nem élet. A gyerek is szenved, a szülõk is csak szenvednek ettõl.
Megtartanám. Bár tudom, hogy nagyon nagy szorongás így a terhesség. Én csak kicsi ízelítõt nyertem belõle, mert nekem is volt pár szorongani valóm a terhesség alatt. De a környezetemen azt látom, hogy a beteg családtagok jó hatással vannak a környezetükre. Ezt próbáltam szemelõtt tartani olyankor, amikor kezdtem pánikolni amiatt, h. "mi van, ha beteg lesz?". Egyébként az baráti körömben is született egy makk egészséges baba, aki az orvosok (minden orvos, genetikus is) jóslata szerint nagy valószínûséggel súlyos rendellenességgel született volna. Sok erõt kívánok a döntésedhez!
Szia! Igazad van, egy 24 hetes baba már annyira fejlett, hogy ha valamiért ekkor jönne világra, már 50% esélye lenne az életben maradásra megfelelõ orvosi ellátás mellett. Én nem vetetném el - ha másért nem, akkor azért, mert nekem megadta Édesanyám ezt az esélyt. Engem el akartak vetetni az orvosok, de õ kiállt mellettem. Egyébként mit mondanak, mi baja a babádnak?
Ahogy többen is írták, függ attól, hogy mi a betegség. 31 hetes terhes kismama vagyok. Vérvizsgálatokból kiderült (genetikai vizsgálat), hogy nagy esélyem van rá, hogy a babám down-kóros lesz. A becsült esély 1: 89-bõl volt. Elmentem magzatvíz vizsgálatra is. (Egy nagy tût szúrtak a pocakomba és levettek egy kis mennyiségû magzatvizet.) 3 hétig kellett várni az eredményre. Mind a ketten a párommal gondolkodás nélkül úgy döntöttünk, ha ne adj Isten baj lenne, nem tartjuk meg. Jobban fájna a szívünk egész életen át nézni, hogy nem élhet teljes életet. Szerencsére kiderült, hogy semmi baj nincs a babával, aminek iszonyatosan örültünk.

Milyen eskuvoi ruha allna jol egy 23-24 hetes kismamanak? (tobbi lent)

2. terhessegem, 1.-nel elegge elhiztam, de tobbrol indultam, mint most. Kis eskuvot szeretnenk, felhajtasok nelkul, egyszerut. Nekunk az utana levo buli a fontos. Polgari eskuvo lesz, valahogy ki is szeretnek nezni, de tulzottan nem szeretnem felhivni a figyelmet magamra...na jo, ez szinte lehetetlen:D Nem szeretem, ha nagyon kozeppontban vagyok, szoval valami szereny ruhara gondoltam. Nagyon rovid hajam van, 158cm magas a vekonytol messze vagyok, de a ducitol is. Jelenleg 63kilo vagyok, de meg csak 8 hetes vagyok. Elozo terhessegemnel 20. het utan kezdett el feljonni a plusz, addig 2 kilo jott fel. Most nagyon remelem, hogy vissza tudom fogni magam, s 20. hetig nem jon fel semmi. Milyen ruha lenne korulbelul jo? Ha esetleg tudtok kepet kuldeni, megkoszonnem. Talaltam egyet, ami szerintem kabe jo lenne esetleg.

Legjobb válasz: Én nem vennék hófehér ruhát állapotosan, egy gyerek után, de lehet ez az én dilim. (mondjuk úgy amúgy is inkább valami törtfehéret választanék, vajszínût) Ha Neked tetszik a fehér, akkor hajrá! fentrõl a 4. pl. nagyon tetszik nekem http://daweddings.wordpress.com/2012/02/24/maternity-wedding.. Sok boldogságot:D

Én nem vennék hófehér ruhát állapotosan, egy gyerek után, de lehet ez az én dilim. (mondjuk úgy amúgy is inkább valami törtfehéret választanék, vajszínût) Ha Neked tetszik a fehér, akkor hajrá! fentrõl a 4. pl. nagyon tetszik nekem http://daweddings.wordpress.com/2012/02/24/maternity-wedding.. Sok boldogságot:D
2. vagyok. Jól mondja a 3-as, amit linkeltél túlságosan szûk és nem is divatos már annyira... Nagyon szép ruhákat linkelt Õ is. Minden szépet :)
Szerintem ez egy szép és egyszerû darab, megvarratni sem olyan nehéz: http://www.auweddingdress.com/upfile/Wedding%20Dresses/Mater.. Nekem ezek a stílusú ruhák is nagyon tetszenek, az más kérdés, hogy a te alkatodhoz, vajon mennyire állhat jól (Elsõ, vagy a harmadik): http://www.millionlooks.com/images/maternity-wedding-dress.jpg
A kérdező hozzászólása: Az a baj, hogy ez a varronos dolog nem tudom, osszejohet e. Mint mondtam, kulfoldon elek, Angliaban. Haza csak 2 hetre megyek. Az eskuvo idopontjat nem tudom. Van egy olyan lehetoseg (utanaerdeklodtem), hogy hazamegyunk, bemegyunk a polgarmesteri hivatalba, ott az ugyintezo segitsegevel irunk egy kervenyt a jegyzonek, hogy tekintsen el a 30 napos varakozastol, s igy akar 3 nap mulva is meg lehet az eskuvo. Megadhetok datumokat, hogy melyek a jok, de ha azon a napon nincs hely, akkor azon kell eskudnom, amelyiket mondjak. Egy esetrol tudok, mikor 3 nappal a kerelem megirasa utan tortent a hazassag, igy ha en otthon varratnek ruhat, kizart, hogy kesz lenne, de meg a 2 het se lenne szerintem eleg. (Ez a lehetoseg tenyleg igy van, apukam szemelyesen elment es erdeklodott) Igy kint kene megvarratnom a ruhat. Anyagot meg nem tudom, hol szereznek hozza, van itt is meteraru bolt, de foleg indiai ruhakhoz. Ez utan utana kene nezni, es azt sem tudom, milyen anyagbol kene megvarrni. Van itt egy ismerosom, eleg joba vagyunk, varrono. Most is akkent dolgozik, ugyesen varr nagyon, de nem tudom, hogy tudna e ilyet csinalni, meg kell kerdeznem. Tervezni biztos nem tud. De nincs otthoni varrogepe. Nekem van egy, de egy masik varrononek (akkor meg jo ismerosomnek) egyszer kolcsonadtam, s ugy hozta vissza, hogy nem mukodott (nem ezert romlott meg a kapcsolat) Parom bemerte, hogy a pedal romlott el. Nem neztunk utana, hogy lehet e egyaltalan hozza kapni. Talan osszehozhato. De milyen anyagbol kellene? Ha nem tud abszolut csak kesz minta alapjan varrni, honnan szerezhetunk szabasmintat hozza. Van egy harmadik ismerosunk is idekinn, vagyis 2, akik szinten varronok itt, es az idosebb tudom, hogy talan meg tudna tervezni, de ok most mennek vegleg haza Mo-ra, mind a ketten. Egyelore meg nem akarom elmondani senkinek itt, hogy terhes vagyok, meg otthon se, meg senki se tudja. Mondjuk azt megkerdezhetem tole, hogy egyaltalan vallalna e ilyet:D Az anyag ara nem lehet valami gigaszi, egyszer voltam benn egy ilyen helyi meteraruban, teritonek vettem anyagot, olcson megvolt. Es tudom, hogy nem kerne dragan a varrast, o olyan baratno fele. Ha lehet kapni pedalt a varrogephez, gondolom nek kerul olyan hu de sokba. Talan tenyleg ez lenne a legolcsobb. Es mivel az ember nem tudja, hogy mekkora lesz, mikor odaer, mert egy sima eskuvoi ruha az hagyjan, koplalsz addig, vagy ilyesmi, de egy terhessegnel meg ha nem is hizol, a pocakod no, s azt nem tudod behuzni, vagy leszoritani:D Ha meg olyat veszek, ami tul bo lesz, akkor az megint csak hogy nez ki.:D
Varrónõ kihozza 30.000-bõl kényelmesen, ráadásul egyszerû modell. Egyébként 200.000 ft körüli ár tényleg nem drága tervezõi menyasszonyi ruháért, fõleg hogy õk ha jól értettem saját méretre is készítenek. Persze értem én, hogy nem ez a keret, csak mondom... :)
A kérdező hozzászólása: Na, pont par perccel ez elott talaltam meg ezt az oldalt. Csak 1150 usa dollar az egesz, ...nem is olyan draga:D Szoval azt hiszem, meg nezelodok:D
Jajj kérdezõ ne törõdj vele...szerinte csak szûzen lehet esküdni gondolom és csókolózni is elõször az esküvõ után lehet... Itt a linkelt ruha gyártójának az oldala, ha tudsz úgyis angolul, akkor itt mindent megtalálsz :) http://www.facebook.com/tinamakweddings Egyébként meg sok boldogságot a pároddal és boldog babavárást :)
A kérdező hozzászólása: Hajas hassal az is, de mikor baba miatt kerekedik, semmi gaz nincs benne szerintem. Mert ne erdemelhetne meg egy kismama, hogy feherbe eskudjon? Egyebkent meg ha talalok olyan egyebb mas szinut, ami tetszik, akkor azt valasztom, mert nekem nem jon be a feher, de mindenkepp egy vilagos szinben akarok eskudni.
Ne haragudj meg, de nagy hassal hófehér ruhában... az nagyon gáz szerintem.
A kérdező hozzászólása: 3-as, hol lehet ilyen ruhat kapni?
A kérdező hozzászólása: 3-asnak: Ez a ruha nagyon bejon: http://www.brides.com/blogs/aisle-say/maternity-wedding-dres..
A kérdező hozzászólása: Nincs meg semmi sem konkretizalva, csak nem tudtam, honnan induljak neki. A ruhara nagyon max 30 ezer forintot szannek. Feher, vagy ivory szinben azert gondoltam, mert hat megiscsak a feher vagy ahhoz hasonlo szin az eskuvoi szin. Igazabol barna a kedvenc szinem, es annak joforman minden arnyalata a drappot es a kisse sargasat is beleertve, meg meg az elenk narancs, de ugye az eleg furan mutatna:D Amilyen szint biztos nem vennek fel az a rozsaszin, elenk citrom, lila, fekete. A feher igazabol messze all tolem, mint szin, ha talalnek valami halvany sargas-drappost, amin mar latszik, hogy nem feher, de eppenhogy latszik rajta, akkor lehet olyat valasztanek....fogalmam sincs, csak nezzek ki valahogy:D Koszi a linkeket, nezegetem oket:D
5-ös: nem divatossá vált, hanem a külföldi menyasszonyiruha-tervezõknél már konkrétan 2 éve divat. Ettõl függetlenül a kérdezõ által linkelt ruha egy kínai mûselyem hálóing, nem pedig menyasszonyi ruha, csipke bolero ide vagy oda. Arról nem is beszélve, hogy a boleró színben is elüt a ruhától. A szabását inkább nem is minõsítem.
divat v nem divat... tudtátok, hogy a csipkés boleróval divatossá vált? Neeem? Hát akkor jobb ha tudjátok! Kérdésre válaszolva! Szerintem tökéletes, ha neked tetszik! :)
*orrhon = otthon :D

Hétvégén leszek 24 hetes! Azt olvastam a neten hogy ez egy büvös határ! Más kismama nem félt ennyi idösen hogy mi van ha megszületik a baba a 24 hétre?

Legjobb válasz: Én is parázós vagyok de enegem megnyugtatott ez a határ. De normál esetben sztm nem kell attól félni h ilyen hamar jön a baba.

Én is parázós vagyok de enegem megnyugtatott ez a határ. De normál esetben sztm nem kell attól félni h ilyen hamar jön a baba.
Szia!Én nem féltem. 31hetes Kismami
Szerintem nincs mitõl félni. Nekem soha meg se fordult a fejemben, hogy bármi baj lehet. Talán mert én nem olvastam ilyeneket terhesen :)
Nekem megnyugtató volt, hogy elértük ezt a kort, de minthogy nem is paráztam elõtte sem, így igazán nem volt olyan nagy jelentõsége. Csak megjegyeztem, hogy jaj de jó, idáig is elérkeztünk! :) Most a 34. héten meg a 37. hét van elõttünk. Utána azt hiszem, már nem koraszülött a baba. :) )
Húúú kedves utolsó, gratulálok a hármas ikreidhez!!!
Èn is gratulálok szívböl a hármasikrekhez!!! :) Kérdezönek: hát én nem féltem, annyi mindent írnak..Elöször izguljon az ember a 12.hét miatt, majd tovább, tovább..ah, nem!Csak ne tessék a rosszra gondolni, minden rendben lesz!! :) Üdv:35 hetes kismama
Én 21 hetes vagyok és már alig várom, hogy betöltsem a 24. hetet, nekem megnyugvás lesz, mert ha bármi történik, van esély arra, hogy a bébi életben maradjon.Persze senki nem akar 24 hetesen szülni, hiszen nagyon éretlen még a babó a méhen kívüli életre, de a tudat, hogy van esélye életben maradni, megnyugtató.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat:D! Nagyon aranyosak vagytok:) ! Akkor probálok én sem ezen agyalni:) ! Boldog babavárást mindenkinek:) !
Ne hülyéskedj! Én hármasikrekkel vagyok terhes és nekem meg se fordul a fejemben, hogy a 24. hét körül szülnék!!! Pedig nekem hamarabb lenne rá okom! Én így is a 30. hetet is még korainak találom, és a 32-34. hétre gyúrunk! Megbeszéltük a gyerekekkel!! :D (amúgy attól még hogy a 24. hetet betölti a kismama, az még nem jelent semmi megnyugvást. Annyi, hogy 24. hét elõtt még vetélésrõl beszélünk, utána szülésrõl, de esély inkább a 28. hét utántól van az életben maradásra - úgy 50-70% kb. - de persze ez sem jelent egészséget!)

24 hetes vagyok, 3x2 MagneB6-ot szedek. Éjszaka néha egy-egy fordulásnál felébredek és érzem, hogy kemény a hasam. Nem fordul elő gyakran, olyan 3-4 naponta. Mit tudok ilyenkor tenni, hiszen a maximum adagot szedem?

Legjobb válasz: Semmit:-))))Nyugi,nekem egész terhesség alatt így volt,minden este,ahogy feküdtem és vissza fordultam hanyatt v át a másik oldalra és totál kemény volt egyik oldalon,kis is dudorodott,DE NAGYON! Semmi gond! Boldog babavárást! 38 hetes kismamai

Semmit:-))))Nyugi, nekem egész terhesség alatt így volt, minden este, ahogy feküdtem és vissza fordultam hanyatt v át a másik oldalra és totál kemény volt egyik oldalon, kis is dudorodott, DE NAGYON! Semmi gond! Boldog babavárást! 38 hetes kismamai
Szia. Ez velem is így van. A babám feszíti ilyenkor a hasam, nem keményedés. Minden jót! 26 hetes kismama.
Egy kis keményedés nem árt... miért kéne a természetet akadályozni abban hogy a dolgát végezze? Persze ha nagyon gyakoriak a görcsök akkor indokolt a megnézium, de amíg nem több mint óránként egy... Õszintén, a tertednek valahogy gyakorolnia kell a szülésre, és ha minden keményedést megakadályozol, szerintem azzal csak rontasz rajta. Én a helyetekben nem szednék ennyit, hacsak nem tényleg orvosilag indokolt, mert idõ elõtt jönne a babó. Egyébként meg menjen minden a maga útján. Kívánok egészséges csöppségeket Nektek!
Szia! 2 dolgot tehetsz. 1. A maximális adag 4X2. Ha gondolog vegyél még be. 2. Beszéld ezt meg az orvosoddal. Nekem írt fel magnéziumot, ami erõsebb, és teljesen megszünt az ilyen jellegû problémám. 30 hetes kismami
Szia! Én Magne b6 extrát szedek 3*2, de azt mondta a dokim, ha kell nyugodtan szedjek be belõle 4*2. A 16. héten a menstruáció idején eléggé görcsölt a hasam és akkor be is szedtem annyit, semmi bajom nem lett, sõt sokkal jobban éreztem magam. 21 hetes pocakos :-)
A kérdező hozzászólása: Köszi a segítséget! :)
Az elsõ válaszoló vagyok....a dokim még azt is mondta nekem h ezek a "keményedések" ami nem is igazi keményedések azért is vannak mert ahogy nyomódik a babóka a méh falának egy mechanikai inger keletkezik és ezért egy pár pillanatra bekeményedik-de ettõl nem kell izgulni!ez totál természetes-az utolsó válaszolóval egyet értek-annyira ne sokkold magad magnéziummal, az sem jó ha túlzásba viszed-mert ezek a "keményedések" kellenek!:-)))
Amikor elkezdtem keményedni, akkor védõnõi javaslatra áttértem a béres magne B6- tablettára. jóval nagyobb adagot tartalmaz, mint a sima magnéziumok. Naponta csak egy tablettát kell beszedni belõle és nekem bevált. boldog babavárást! 24 hetes mami

Amikor haskeményedésről beszélünk, akkor úgy értitek az egész has bekeményedik vagy csak egy része? 24 hetes vagyok, sokszor kinyomja magát a baba jobb oldalon, ilyenkor sokkal keményebb, de pár perc után elmúlik. Ezzel ugye nincs gond?

Legjobb válasz: Amit érzel, az nem keményedés. Éppen tegnap kérdeztem a védõnõt errõl, mert nekem is hasonlókat csinál a lurkó:-) (26. hetes vagyok). A keményedés kiterjed az egész hasra, úgy érzed, mintha egy kemény labda lenne a hasad. Ezt belülrõl kell érezni, állítólag ezt nem is lehet mással összekeverni. Több kismamának menszesz szerû görccsel is jár. Na az már nem túl jó, ajánlatos ilyenkor feküdni. És szedni kell a magnéziumot. Én magneB6-ot eszem egyenlõre, napi 2-öt, vagy 2X2-õt. A dokim pedig azt kérdezte, hogy ritmusos összehúzódás-elernyedés van-e. Gondolom ez is a keményedéssel van összefüggésben, illetve a szülés beindulásával. Én errõl a témáról ennyit tudok, remélem segítettem valamennyit. Minden jót

Amit érzel, az nem keményedés. Éppen tegnap kérdeztem a védõnõt errõl, mert nekem is hasonlókat csinál a lurkó:-) (26. hetes vagyok). A keményedés kiterjed az egész hasra, úgy érzed, mintha egy kemény labda lenne a hasad. Ezt belülrõl kell érezni, állítólag ezt nem is lehet mással összekeverni. Több kismamának menszesz szerû görccsel is jár. Na az már nem túl jó, ajánlatos ilyenkor feküdni. És szedni kell a magnéziumot. Én magneB6-ot eszem egyenlõre, napi 2-öt, vagy 2X2-õt. A dokim pedig azt kérdezte, hogy ritmusos összehúzódás-elernyedés van-e. Gondolom ez is a keményedéssel van összefüggésben, illetve a szülés beindulásával. Én errõl a témáról ennyit tudok, remélem segítettem valamennyit. Minden jót
Mikor nekem keményedik a hasam, akkor az egész olyan, mint egy nagyon keményre felfújt labda.Olyankor meg kell állnom, menni sem bírok.Nem sokáig tart, gyorsan el is múlik.
Az nem keményedés, természets, hogy ha a baba odatolja magát, ott keményebb a hasad, mint ahol nincs semmi, csak víz... Ha keményedik az egész has befeszül.
ahogy elöttem is írták, ez nem az :) Tényleg hülyén hangzik, de ha 1x lesz, utána már nem téveszted össze semmi mással :) én is azt hitem, hgy talán keményedik a pocim mikor kinyomta magát bébim, de aztán elkezdõdött a jósló... Talán úgy tudom legjobban leírni a keményedést, hogy képzeld el, egy sálat a pocidra kötnek és idõnként fél percre jól meghúzzák. elég kellemetlen, próbáltam már megcsípni a bõrt a pocimon olyankor, de képtelenség :D egész poci megfeszül, annyira, hogy az egész tested belebizsereg egy pillanatra. Remélem így el tudtad képzelni! 36 h km :)
A kérdező hozzászólása: Köszi a választ mindenkinek! Amit keményedésként leírtok, olyat talán egyszer éreztem. Ezek szerint csak a babó szórakozik velem. :)

24 hetesen csinálják a cukorterheléses vérvételt, de nekem a védőnőm úgy adott időpontot, hogy akkor még csak 23+4 leszek! Elmehetek akkor vagy kérjek egy későbbi időpontot?

Legjobb válasz: szia! A cukorterheléses vérvétel nem olyan , mint pl. az afp , ami egy bizonyos terhességi héthez (16-18) kötött. Akár egész terhességed alatt többször is mérhetnek cukrot, fõleg ha valami "eltérés" lenne. 37 hetes pocis

szia! A cukorterheléses vérvétel nem olyan , mint pl. az afp , ami egy bizonyos terhességi héthez (16-18) kötött. Akár egész terhességed alatt többször is mérhetnek cukrot, fõleg ha valami "eltérés" lenne. 37 hetes pocis
Nyugodtan elmehetsz, más vizsgálat sem igazán múlik pár napon. Ha minden rendben van a cukroddal akkor az pár nap múlva is rendben lenne.
én 22+2 hetes voltam mikor terhelésre mentem

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!