Találatok a következő kifejezésre: 23 éves vagyok és még (54 db)

Teljesen el vagyok keseredve, 23 éves vagyok és még nem voltam fiúval, ez hátráltat már a fiúkkal való ismerkedésben. Szerintetek legyek őszinte, vagy mit tegyek?

Ugyanis, mikor megkérdezik volt-e barátom, nagyon cikinek érzem, hogy nem és azt mondom, igen, majd meghátrálok. Különben is mit szólnának, ha kiderülne, hogy nem mondtam igazat? Biztos hülyének éznének, de akkor is, ha őszinte vagyok. Ilyenkor jön az, hogy miért nem? Na ez is tök ciki...

Legjobb válasz: Én 22 vagyok és ugyanebben a cipõben járok, mint te. Én azt szoktam mondani, hogy már volt. Nem egyszer utasítottak el amiatt, hogy még szûz vagyok, így azt is ugyanúgy le fogom tagadni, mint a barát témát. Azt szoktam mondani, hogy 1 komlyabb volt meg még egy, ami pár hónapos. Ebbõl lehet sejteni, hogy akkor nem vagyok valami pasizós és békén is hagynak. Miért nem volt eddig párod, ha megkérdezhetem? Mellesleg örülök, hogy nem egyedül járok ebben a cipõben.:D

Nem gáz ez. Max mondjad azt, hogy nem nagyon volt még lehetõséged normális kapcsolat kialakítására, és egy olyanba meg nem akartál belemenni ami már az elején nem tetszett.
Én 22 vagyok és ugyanebben a cipõben járok, mint te. Én azt szoktam mondani, hogy már volt. Nem egyszer utasítottak el amiatt, hogy még szûz vagyok, így azt is ugyanúgy le fogom tagadni, mint a barát témát. Azt szoktam mondani, hogy 1 komlyabb volt meg még egy, ami pár hónapos. Ebbõl lehet sejteni, hogy akkor nem vagyok valami pasizós és békén is hagynak. Miért nem volt eddig párod, ha megkérdezhetem? Mellesleg örülök, hogy nem egyedül járok ebben a cipõben.:D
Én is 22 vagyok, nekem sem volt még soha barátom. És én is mindig azt mondom hogy volt! Szóval nem vagytok egyedül lányok :(
Kedves kérdezõ és 2. válaszoló, ez egy jó teszt is egyben, hogy hogyan reagál a srác. Ha negatívan, akkor ott nem bennetek van a hiba, de nagyon nem! 26/F
Ez nem ciki :) inkább lennék egy ilyen lánnyal, mint akin a fél város végigment már
#16. még jó, hogy nem csak ez a két fajta nõ van :)
#9, tudom. Velem is ez a helyzet. #8 voltam
miért nem volt? xddd F19
A kérdező hozzászólása: Utolsó, gondolod, hogy itt fogom kifejteni, mikor írtam, hogy utálom, ha errõl kérdezgetnek és unalmas mindenkinek elõadást tartani róla?
Ez a kérdés nem csak csajoknál tud nagyon gáz lenni. A másik oldalnál is vannak hasonló egyedek, és szintén hasonló hülye kérdéseket tesznek fel, csak sokkal nehezebb rá úgy válaszolni, hogy ne nézzenek teljesen hülyének.
Mondd azt, hogy azért nem volt, mert szûzies vagy, és nem jössz össze akárkivel (remélem ez igaz is), mert ez egyáltalán nem ciki, sõt jó. De azért most már ne hátrálj meg, mert néhány év múlva már lehet hogy tényleg ciki lesz. Bár van egy lány ismerõsöm, aki most 30, és lehet még most is szûz.
Nem ciki, nyugodtan vállald fel, h még nem volt. Ha mások felvállalják, h fûvel-fával, akkor te miért ne vállalhatnád fel, h normálisabb életet élsz? Ezt ne szégyelld már! Mondd nekik nyugodtan, h nem volt, õk meg meresszenek nagy szemeket, ha az jó nekik. De miért kéne nagy szemeket mereszteni? szerintem nincs ezzel SEMMI gond. Akire meg nem tartozik, annak meg ne válaszolj a kérdésére, adj kitérõ választ! "Miért nem?" ezt kérdezik? Nincs ebben semmi; vagy ne válaszolj rá, ha nem akarsz, vagy mondd meg az igazat, nincs ebben semmi ciki. Nem lesz kevésbé értékes valaki azért, mert akármilyen okból nem ment még végig rajta egy kiéhezett csávó. Ott dõlnek el a dolgok, amikor házasságról, gyerekvállalásról van szó, ott a magyarok 40%-a meghátrál, elválik, nem jól csinálja, stb. Õk meg verhetik a mellüket, hogy 18 évesen már hány kapcsolatuk volt? Ugyanmár! Ez valami furcsa gondolkodás, amit a világ sugall nekünk. Nem kell ezzel a gondolkodásmóddal azonosulni. (Én vagyok az aki privátban is írtam.) Szóval ezt ne szégyelld! Aki normálisan gondolkozik, az úgyis megérti és elfogadja. Aki meg nem, az meg így járt.
sztem ne izgulj. nincs ebbe semmi.:D legyél õszinte. ha vki komolyan akar vmit sztem ez nem lesz hátrány.:) 17/f
én 36 éves vagyok és még nem voltam fiúval, ezt nem szégyelem. ez van.
Úr Isten mi van veletek? Szerintetek azt jobban szeretik a férfiak ha csajukon már átment a néphadsereg? Én inkább választanék egy szûzlányt, mint egy kúrvát.
azt bírom, amikor csak azt mondom, h ilyenekrõl nem beszélek, magánügy stb, és firtatják még jobban.. sztem eléggé szegényes emberek akik csak errõl tudnak beszélni
A kérdező hozzászólása: Hát köszi. Azért az vicces lenne, ha azt mondanám akárkinek is, hogy szûzies vagyok.:D Igazából az a ciki, mikor megmondom, hogy nem volt még barátom és akkor mindenki csodálkozi, hogy miért nem és kérdezgeti. Mi köze va ehhez másnak? Magánügy szerintem. Ezért mondom inkább azt már, hogy volt barátom, ha megkérdezik. De mi van, ha egyszer kiderül, hogy mégsem volt, mondjuk egy közös ismerõstõl? Az is kellemetlen.
A kérdező hozzászólása: 2. válaszolónak üzenem, hogy akkor ezek szerint nemcsak én mondom azt, hogy volt. Köszi, egy kicsit megnyugtattál.
Mondjad azt, hogy apáca szeretnél lenni.Egyébként meg senki semmi köze hozzá.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat, mind tök normális volt, ami ritka ezen az oldalon!:) Utolsó, én is mindig ezt mondom, ha õszintén bezsélgetek errõl valakivel, mivel ez az igazság.:) Csak unom mindenkinek mindig elmagyarázni, ezért egyszerûbb nem közeli ismerõsnek ködösíteni.:)
A kérdező hozzászólása: *beszélgetek
Én 21 évesen szexeltem elõször. Sosem izgultam miatta, elvégre nem az a legfontosabb téma egy ember életében, hogy hányszor szexelt. Mikor legelõször lefeküdtem az akkori barátommal, nem mondtam el neki, hogy õ az elsõ. Nem kérdezte, én nem mondtam, lehet feltûnt neki, hogy nem vagyok túl tapasztalt, de nem említette. Nem vagyok ilyen szégyenlõs visszahúzódó kis tündibogár, aki levetkõzni se mer, vagy megijed ha farkat lát, annak ellenére, hogy a szexuálisan tapasztalatlan csajokról ez a borzalmasan béna sztereotípia járja. Én se kérdezgettem az õ múltjáról, õ se az enyémrõl, úgyhogy ennyi. Szerintem semmi értelme jelentõséget tulajdonítani a korábbi tapasztalatoknak. Ne érezd cikinek, hogy tapasztalatlan vagy, mert nem az. De teljesen rendben van, ha nem akarsz beszélni róla. Én sem tettem, nem azért, mert szégyelltem volna, hanem mert baromira szánalmasnak találtam és találom most is a "szûz lányok" körüli hatalmas mesebeli ködfelhõt, ami szerint õk a jók, a becsesek meg a királyak. Nem akartam, hogy engem automatikusan elkönyveljen valaki valamilyennek, amilyen nem vagyok (visszahúzódónak, szégyenlõsnek vagy érzékenynek meg odaadónak meg nem tudom, milyen hülye "elvárásokat" támasztanak a szexuálisan tapasztalatlan nõk elé), csak mert még nem szexeltem, mikor nyilvánvalóan semmi köze nincs a személyiségemnek a szexuális tapasztalataimhoz.
A kérdező hozzászólása: 11-es köszi szépen, ez nagyon hasznos válasz volt.:) Annyival egészíteném ki, hogy neked tök jó, hogy nem kérdezte a barátod, sajnos én eedig akárkikkel ismerkedtem, szinte mindig ez volt az elsõ kérdésük.:(
Hát igen , kellemtlen tud lenni , én kerültem a férfiakat , mert féltem mi lesz , mikor kiderül , hogy nem volt még senkim és nem is szexeltem . Aztán meg jött valaki , nem volt egyszerû dolog , nem is lett belõle tartós dolog , de legalább elindított az úton és már nem kell azon görcsölnöm , hogy milyen ciki szûznek lenni .
Ha kérdezik, és nem akarod megmondani az igazat, akkor mondd azt, hogy nem volt igazán komoly kapcsolatod. Ezzel nem hazudsz, csak egy kicsit csúsztatsz az igazságon, és lehet hogy te se érzed magad szörnyen tõe :) De tényleg semmi durva nincs abban, ha nem volt még pasid. Csak én akárhányszor, ha esetleg valaki még azelõtt megkérdezte, hogy volt-e, és mondtam, hogy nem, jött a másik hülye duma, hogy "de hát egy ilyen szép meg okos lánynak hogy-hogy nem volt még?" Mármint ez is akkora hülyeség, hogy törvényszerû, hogy egy okos, csinos lánynak pasija legyen. És ebbõl elegem lett, és rászoktam a másik válaszra, hogy "komoly kapcsolatom nem volt még". Aztán mindenki értse úgy, ahogy akarja. Nem olyan vészes az igazság, mint hiszed, és szerintem igazán normális srác nem is akad fent ilyeneken, hogy hány pasid volt elõtte. Ha úgy döntöd, elmondod, teljesen rendben van, ha nem akarod elmondani, az is, de az ne az elutasítástól való félelem miatt legyen. :)
Én , nem akarok bánkódni , mert késõn lett valamiféle dolgom egy férfival . Annál is inkább , mert jó nagyot csalódtam . Szóval ezzel tényleg ráértem . Legalább nem égtem ki ennyi éves koromra , az is valami . Sajnos vannak ezek a társadami normák , meg minden , de el lehet hinni , hogy míg az ember lánya hajadon , addig az a téma mikor megy már férjhez , mikor férjnél van akkor mikor szül már , ha szült egy gyereket akkor mikor szüli már a másikat , meg ilyenek . Szóval ne legyen már mindenkinek olyan sablon élete . Mindennek van oka , és inkább a pozitívumokra kell koncentrálni . :)

23 éves vagyok és még nem jártam nőgyógyásznál, nagyon nem vagyok jó véleménnyel az orvosokról, ez mennyire gáz?

Legjobb válasz: Az, hogy nem vagy jó véleménnyel az orvosokról nem a Te hibád, de nem lehet általánosítani, mert vannak nagyon jó és lelkiismeretes orvosok is.

Az, hogy nem vagy jó véleménnyel az orvosokról nem a Te hibád, de nem lehet általánosítani, mert vannak nagyon jó és lelkiismeretes orvosok is.
Próbálj meg informálódni, hogy a környéketeken ki a legemberségesebb, legjobb szakember, jól járd körbe a dolgot. Kereshetsz nõi orvost is, egyre több nõi nõgyógyász van. Vágj bele, elõbb utóbb át kell esni az elsõ vizsgálaton, ha ezúttal jó tapasztalataid lesznek, még a véleményed is megváltozhat. Egyébként nem tartom gáznak amit írtál, eléggé régi önmagamra ismertem, de már lazábban állok a dolgokhoz.
Felelõtlenség. Szerintem elvárható dolog lenne, hogy egy értelmes, felnõtt ember tegyen az egészségéért. És ehhez hozzátartozik az, hogy a nemi élet megkezdése után, de 21 éves korától eljár szépen méhnyakrákszûrésre. Ha nemi életet is élsz, akkor meg pláne felelõtlenség. Oké, hogy vannak nem túl kedves orvosok, de azért igazán vehetnéd a fáradtságot arra, hogy körbeérdeklõdj, hogy ki az, aki normális. Mert azt nehezen hiszem el, hogy a környezetedben az összes doki hülye meg szemét meg ki tudja milyen. Szerintem kicsit össze kellene szedned magad és keresni egy orvost. Nem olyan hú de nagy szám évente egyszer elmenni az orvoshoz. De persze a te dolgod, nem nekem lesz bajom belõle.
Keress olyan magánorvost, akinek jó híre van. SZTK-ban én is jártam nem túl kedveseknél, de a választott orvosom jó fej. Nem minden orvos unszinpatikus.
Így van, nem minden orvos unszimpatikus, de ez nem csak a magánrendelõkben igaz. Vannak SZTK-ban is emberséges, kedves orvosok.
Érdeklõdj! Talán keress nõi orvost elsõ alkalommal, lehet, hogy elviselhetõbb számodra.

23 éves vagyok és még szűz! Mit tanácsolnátok nekem?

A legtöbb lány jóképünek tart és nem értik hogy miért nem sikerült még ágybafektetnem egy n?t se:(( Ja és nem vagyok HOMO még mielött bárki is megkrédezné csak egyszerüen elcsszem midnig a lehet?ségeket!! MOstanába meg már sajnos feszült vagyok ha egy idegen lánnyal beszélgetek és sokszor leblokkolok! :/

Legjobb válasz: barát barátnöket keress elöször. akivel természetes lehetsz. a randi az gáz.barátágbol nagyobb eséllyel lesz szerelem. és akkor már mindegy szüz vagy e vagy sem.

barát barátnöket keress elöször. akivel természetes lehetsz. a randi az gáz.barátágbol nagyobb eséllyel lesz szerelem. és akkor már mindegy szüz vagy e vagy sem.
hát akkor hadd lássunk egy képet please! :)
amelyik csajszi meg azért "dob" mert jaj szûz vagy, azt helyettem is küldd el a jó k*va anyjába!
Nem magasztalnád ennyire fel a csajokat, hanem egyenlõ partnernek tekintenéd akkor nem lenne min idegeskedned. Ha randizik veled akkor miért aggódsz azon hogy tetszel e neki, hisz abban a pillanatban téged választott vagyis tetszel neki?! Idegen lányokban meg a megismerkedés lehetõségét kell látni és nem a potenciális szexpartnert, és akkor nem lesz gondod. Azért blokkolsz le mert azon jár közben az agyad hogy el ne csessz valamit! A csaj megérzi hogy te úgy ugrálsz ahogy õ fütyül, és ez sok csajnak nem jön be. Nekik Férfi kell, annak meg az elsõ tulajdonsága az hogy határozott, és õ irányít! Agyban kell átállni, nem mindenhol a p*ncit látni, és akkor menni fog a csajozás is.
Hát igen, elég rossz érzés amikor azt mondja, hogy már a X. pasija lennék. :O Egy kicsit érzem magam inkompentensnek a témában.
A kérdező hozzászólása: Hát látod ilyen a mi szerencsénk!! Mondjuk én is ugy vagyok vele hogy barátnõt szeretnék de az ugy nehezen fog menni hogy ha még nem voltunk nõvel mert ezért vagyunk fezsültek amikor arra kerül a sor ohgy esetleg ismerkedni tudjunk :/
Ugyan ez van, itt is. Csak mondjuk nekem nem az Az elsõdleges célom, hogy a szüzességemet el veszitsem. Hanem egy barátnõ.De folyamatosan megtalálnak a szex kapcsolatosok, és kb egy világ dõl össze bennem minden egyes visszautasitással...
Nincs elég önbizalmad. Ezt a lányok annyira észreveszik, hogy az hihetetlen. Elõször magadat kell szeretni, hogy tudj valaki mást és valaki más tudjon téged. Másrészt szerintem a legfontosabb, hogy jó dumád legyen. Meg tudj nevettetni egy lányt. Sok sikert! :)
A kérdező hozzászólása: Faszült helyett feszültet akartam volna írni :D
A kérdező hozzászólása: Hát faszült egy ember vagyok már egy jó ideje meg régen suliba én voltam a közröhely tárgya mert hülye voltam és hagytam magam és ez lett a vesztem! És most próbálkozok megváltozni kissebb nagyobb sikerekkel!Nagyjábol ennyi
Dugd meg a szecskázót és máris nem leszel az!:D
Mesélj kicsit magadról, a személyiségedrõl, stb.
A kérdező hozzászólása: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=458843557506508&set=a..
A kérdező hozzászólása: Hát ne haragudjatok de nem igazán tudom hogy ohgy kell itt képet megosztani :s pedig tényleg semmi szégyelni valóm nincs mert tényleg nem vagyok ronda gyerek :D
akár ide, de a privát üzenetet is feltalálták már! de ha jóképû vagy, nincs miért rejtegetned magad :)
A kérdező hozzászólása: És hova küldjek neked képet??
ha megkérdezik kamuzz, ennyi a nagy varázslat. am. 1. brian tracy phoenix szeminárium 2. PUA könyvek 3. testépítés 4. siker

23 éves vagyok és még soha nem volt csajom. Gáz ez szerintetek?

Legjobb válasz: Csajt akarsz, szexet, vagy barátnõt? Nem ugyanaz. Döntsd el melyik a célod. Ha csak szex, akkor kissé gáz. Ha több is, az nem annyira. Én sosem hittem a kéthetes "kapcsolatokban" így 24 évet vártam. Szóval nem gáz. És ne is gondolkodj rajta, mert megérzik a nõk, viccen kívül. 27F

Csajt akarsz, szexet, vagy barátnõt? Nem ugyanaz. Döntsd el melyik a célod. Ha csak szex, akkor kissé gáz. Ha több is, az nem annyira. Én sosem hittem a kéthetes "kapcsolatokban" így 24 évet vártam. Szóval nem gáz. És ne is gondolkodj rajta, mert megérzik a nõk, viccen kívül. 27F
gáz vagy nem gáz a tényen nem változtat
Nem gáz.De szedd össze magad.
Ha makk egészséges vagy, akkor egy kicsikét gáz. Irány a strand, buli! Ismerkedj..
hát ha azt nézem hogy pl egy 16 éves srác nem tudja már h hány nõvel volt:/:/ akkor igen! de amúgy ne foglalkozz már azzal h gáz-e vagy sem.. inkább keress valakit, ne a gép elõtt ülj! nyár van! ilyenkor még a legreménytelenebbek is találnak párt:D:D
Ezt neked kell eldöntened! Tekintve, kiírtad téged eléggé zavarhat, viszont nem gáz :)
21 vagyok de nekem se volt soha nõm, hogy miért van ez? Maga a suli már olyan volt hogy csak fiúk voltak a szakma miatt, másrészt elkerültek a lánybarátnõs idõszakok is... harmadrészt nincs kivel menni soha, sehova. Én nem érzem gáznak csak már vágyom arra hogy valakit szeressek :D 21/F

23 éves vagyok és meg soha nem volt orgazmusom. Nagyon el vagyok keseredve, pedig tényleg már mindent kipróbáltunk, és semmi eredmény. Van rá valami praktika, hogy jó legyen?

Legjobb válasz: "Van rá valami praktika,hogy jó legyen?"-->Mármint a szex?Mert elõszöris annak kell jónak lennie,és majd utána lehet rákoncentrálni az orgazmusra...szerintem.

"Van rá valami praktika, hogy jó legyen?"-->Mármint a szex?Mert elõszöris annak kell jónak lennie, és majd utána lehet rákoncentrálni az orgazmusra...szerintem.
Azt írod "kipróbáltunk" és azt is h "soha" ez azt jelenti h egyedül neked sem sikerült soha? vagy nem is maszturbáltál még életedben? mert ha nem, akkor még nem is tanulhattad meg hogyan kell. nem írtad mennyi ideje próbálkozol, de szerintem nincs veszve semmi az az igazság más partnerrel lehet h menne, de most nem szakításra akarlak rábeszélni, majd meglátod mit hoz a jövõ, lehet h csak 30 évesen lesz elõször vki más karjaiban szerintem az a járható út ha magadnak egyedül tudsz orgazmust elõidézni, ehhez megfelelõ körülmények kellenek, és utána ha ismered a tested tudod majd a pasit irányítani mit hogy a mindenben a vibrátor is szerepelt?
Masztizás a titka...Aztán megtanítani a párodnak a technikát...
9 éve nincs orgazmusod...akkor 14 évesen kezdted???Mert lehet, hogy pont ez az, amiatt nem tudsz eljutni az orgazmusig.
Szia én is 23vok nekem sem volt még orgazmusom csak csikló 1xer amit fiú csinált a többit magamnak.Lehet, h van benne vmi, h. nem meg felelö párod:Sbocsi én 4évig éltem oyan vkivel akivel nem volt 1xer sem.Én úgy voltam vele majd idövel és sajna semmi, jött 1másik fiú aki csak hozzám ért már majdnem orgazmusom volt gondolom mert vmi olyat éreztem amit még soha de mert addig csak testileg voltam fel készülve gondolom és ezzel a fiúval meg már pár hónapja húztuk 1mást, mivel én együtt éltem párommal, És szerintem nekem ö volt olyan aki vel hónapokn keresztül gondoltam, flörtöltünk meg ilyenek és talán nem csak testileg akartam hanem agyilag is és...Tudom, h. szereted hisz írtad de sajna ha évek alatt nem volt akkor nem is lesz.Te szereted lehet életed végéig szeretni fogjod, ( játok) 1mást nem tudom remélem jó lesz neked mert nekem nem volt jó és másikkal nekem sikerült"".Bocsi remélem nem bántotalak meg , sok sikert kívánok neked.Öszintén!
Lehet hogy frigid vagy. menj el nõgyógyászhoz.
Szerintem kérd meg a barátodat, hogy lassan és türelmesen simogasson. És ne nyúljon 5 perc múlva a lábad közé, hanem te vezesd. Hosszan simogassa a testedet, csókolgasson stb. És elõbb kényeztesse a csiklódat. Ott könnyebben lesz orgazmusod.
A kérdező hozzászólása: 20:27-es A párom tudja, hogy mi a helyzet.Elmondtam neki mindent õszintén.4 éve a võlegényem, jövõre lagzi.Imádom és nekem nem kell más, úgyhogy vele kellene eljutnom a csúcsra!9 éve nincs orgazmusom és soha nem is tapasztaltam!A maszturbáláson eddig nem is gondolkodtam, azt sem tudom hogyan kezdjek bele.
A kérdező hozzászólása: Vibrátor NEM!

Korai ha en elvesttettem a szüzesegemegt jobpar evvel ezelott? ! 23 eves vagyok de meg nem votam 18 nem irom le menyi voltam de 18 eves korom elott 4évvel baratnom is azt szerette volna es enis ;)?

Kerem valaszoljatok ;P aki csak be akar szolno ne commenteljen akassza fel magat;)

Legjobb válasz: ó te jó ég... na megyek, felakasztom magam. a világ nem érdemli meg, hogy tovább éljek...

ó te jó ég... na megyek, felakasztom magam. a világ nem érdemli meg, hogy tovább éljek...
te vagy ojan huje nem tudol fogalamzni de te elevvarod hoyg a emberk adjanak okos valaszokt hat sazep vagy egyem a husod
Hát a fogalmazásod alapján lehet, itt tömeges öngyilkosság lesz :D
szerintem az elsõ hozzászóló nem a korod miatt írta amit írt xD én is megyek és felakasztom magam inkább, mert csak beszólnék...:D
He?
Ha ez 23 éves, akkor én vagyok isten!!
Nagyobb kínszenvedés ezt elolvasni, mint Jézusnak a fölakasztását.. -.-" de most hogy eszembe jutott, megyek leugrom a 10.rõl....Amúgy tudsz róla, hogy feltalálták már a helyesírási szótárt? *--
Hozom a kötelet...
mi az hogy okezek? xDDDDDD
Én a kurárét választom, mert maradandó agykárosodást szenvedtem és nem akarok hülyén meghalni! x)
A kérdező hozzászólása: koran volt mi;) batyam akkor volt 28 eves xD de o mondta hogy hajra meg ezek :P
A kérdező hozzászólása: hajrá ;P minek kommentelnek gaz okezek de hat ez van:D
?
fogalmazás 5*
Jézus kereszten halt meg elvileg, nem kötélen, de mind1! ;)
#5 mert a húga benyitott, amikor a pasija a fürdõszobában volt
Szerintem azt mondaná neked hogy "Ez még ugye nõni fog?"
Mi az istenért érdekel ilyesmi egy 16 éves lányt?
Ez attól is függ, hogy mekkore van neki... :D
gondolom van aki igen, és olyan is van, aki le is ápolná
Szophassa? Ne a farkakon járjon már az eszed, tanulj inkább, mert förtelmes szinten állsz értelmességet tekintve.
#12 igen
A kérdező hozzászólása: Jó de le szophassa a lány, nem? Vagy az is bûncselekménynek minõsül? :O :D
# 10 Akkor a 23 éves srácnak észnél kell lenni mert még 2 évig bûncselekményt követ el ha megdugja.
A kérdező hozzászólása: Utolsó: ÉS ha egy 12-éves lány akar egy 23-éves fiútól valamit, akkor mi van? :P
# 6/8 ma 11:54 Jogos. Én naiv mindig abban vagyok, hogy egy 23 éves srác nem akarhat semmit egy 16 éves lánytól, de erre mindig rácáfolnak.
Mi öten vagyunk testvérek. A fürdõszoba ajtaján sosem volt zár. Nem mászkáltunk be, ha a másik tisztálkodott, de soha sem volt probléma, ha véletlenül rányitottam a tesómra, vagy anyura, vagy apura. Ez nem volt tabutéma nálunk, de soha nem okozott szexuális ingert a családtagok látványa. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy miként nyitna rá egy 12 éves lány egy idegen 23 éves férfira.
10 évvel ezelõtt azt mondtam volna hogy megijedne, de manapság szerintem 12 éves korban már tudják a lányok hogy mire való a kuki.
A kérdező hozzászólása: Jó de nem arra akarok ki térni, hanem hogy tudja-e már hogy mi az ami ott van a srác lába közt. :)
12 évesen nem kéne szopni, dugni...

23 éves vagyok, és a szüleim még mindig túlféltenek, voltál hasonló helyzetben? Megoldottátok?

Legjobb válasz: Megoldottam. 17 évesen abbahagytam a vinnyogást és a saját lábamra álltam. Annyira nem hûdebonyolult probléma ez.

Megoldottam. 17 évesen abbahagytam a vinnyogást és a saját lábamra álltam. Annyira nem hûdebonyolult probléma ez.
28 éves korodig otthon akarsz lakni? ne csodálkozz, ha gyerekként kezelnek, amíg úgy élsz!
A kérdező hozzászólása: igaz...:( csak annyira szégyellem már ezt, és hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak. jaj istenem de utálok kamuzni. mondjuk ez még azért nem a világvége kategória, nagy dolgokban sosem tudnék hazudni, nem is hiszem, hogy érdekelné, ha töredelmesen bevallanám, hogy az apám hívott...:D minden esetre több kamu nem lesz, mert még ettõl is rohadtul érzem magam.
ha én lennék a barátod jobban elfogadnám ha nem kamuzol nekem hanem igazat mondasz, mivel arról tudnám hogy nem tehetsz hogy milyenek a szüleid.
Ugyan ez a helyzet velem is. Tudom, milyen cipõben jársz. Ha gondolod írj privátot és beszélgetünk, hátha tudok valamiben segíteni 19l
A kérdező hozzászólása: Ti hogy fogadnátok a barátom helyében ezt? Mi a jobb? Ha kiderül, hogy ilyenrõl hazudtam (pl. ha apám hív, és nem veszem fel, õ meg kérdezi, hogy ki volt, akkor én kamuzok valami marhaságot), vagy ha elmondom, hogy igen szívem, itt a 23 éves barátnõd akivel családot tervezel, de légyszike amíg el nem költözöm, tartsuk még titokban, hogy együtt vagyunk, nehogy a szüleim megzsaroljanak és megint ellehetetlenítsenek...?
Nekem egy barátnõmet féltették túl. Õ amíg otthon élt, elkezdett egy "kettõs" életet élni. Ez azt jelentette, hogy nem mondta el, ha barátja volt, nem mondta el, hogy mi tört3nt vele. Tisztelettudóan és a szülõknek megfelelõen viselkedett, közben meg élte az életét. Hq nem tudsz elköltözni, akkor ezt megteheted. Barátodról sem kell szólnod, ki kell találni valamit, hogy hova járkálsz el. Túlóra, könyvtár, csoporttárs. Sajns, ha a szüleid készülékében van a hiba, azon te nem tudsz változtatni. :(
A kérdező hozzászólása: Még privátban sem írom le, mert annyira "speciális" ez a helyzet... A tervem már kész van, 1 év múlva ha minden jól megy, már el tudok költözni. De ettõl még a szüleimmel való kapcsolatom nem fog megoldódni. Sõt, ez egy idõzített bomba lesz. Nem részletezném, ismerem már sajnos õket annyira, hogy ezt tudjam. Az életem így alakult, kaptam (na meg adtam magamnak) pár gáncsot, ami igen, évekkel visszavetett... én sem így képzeltem magam 23 évesként, elhihetitek. De mocskosul keményen dolgozok azért, hogy elérjem a céljaimat. Ez pedig áldozatokkal jár. De csak kíváncsiságból kérdezem, Ti mit dolgoztok most? Hol tartotok, hogyan éltek? 17 évesen elköltözni az azért merész. Megköszönöm, ha válaszoltok!:)
Igen...tudod egy idõ után az embernek saját életet kell kezdenie. Te már benne vagy ebben a korban. Ha ezt nem sikerül meglépned, bár nem értem, miért, akkor viseld el õket. Õk nem fognak változni. Azzal, hogy ottmaradsz, csak azt fogod elérni, hogy egymás idegeire fogtok menni és még lehet h meg is utáljátok egymást. Ha gondolod írd le privátban, hogy miért tudsz csak kertesházba menni!? Nem tudom elképzelni sem.
A kérdező hozzászólása: De mi az anyám kínját tehetnék??? Mondjuk úgy, hogy én jelenleg csak kertes házból kertes házba tudok költözni. Katasztrófa, tudom. Nem én akartam így. Bocsi, de egyetemistaként nem tudok annyi pénzt keresni, hogy ezt meg tudjam oldani. Engem a szülõi oldal érdekelne igazából. ezek szerint mindenki úgy oldotta ezt meg, hogy elköltözött és kalap??
A kérdező hozzászólása: :D:D vinnyogás... a túlféltés nálunk úgy néz ki, hogy egy buli közepén is felhív az apuci, hogy jól van-e a kislánya, anyuci meg kiver a házból (szó szerint értsd), ha valami nem tetszik neki "mert õ jót akar nekem". 18 évesen elköltöztem otthonról, de az élet úgy hozta, hogy ide vagyok kötve. Nincs lehetõségem elmenni ebbõl a házból még minimum 1-2 évig, de inkább 5 a reális. (Nem részletezném, hogy miért, annyira nem akarok sok infót megadni magamról így a neten, de hidd el, jó okom van rá, hogy nem tudok elmenni.) Van munkám, egyetemista vagyok, de konkrétan nem merem/akarom elmondani, hogy van barátom, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Komolyan. Szóval nem az érdekel, hogy ki az, aki tinikorában nem vihetett haza csajt és végre lakást bérel, hanem az, akinél tényleg valami defekt van a szülõknél. (Mellesleg elég sokat letettem ahhoz az asztalra, hogy normális esetben feltételezzék rólam, hogy képes vagyok párt választani és nem elcs.szni az életemet.)
Botrány, hogy mennyi idióta szülõ van.

23 éves vagyok és tetszik nekem egy 39 éves pasi. Hogy kérdezzem meg töle, hogy van e esélyem nála? Félek, hogy leégek.

Legjobb válasz: Ha beszéltek egymással, ugy, ahogy' itt. Igy leégés helyett tréfa-ként hat.

Ha beszéltek egymással, ugy, ahogy' itt. Igy leégés helyett tréfa-ként hat.
Cell Ödön: Egyébként mi a franc bajod van velem? Miért bántasz? Elõször is nem vágyom húszon éves lányokra, évek óta nem állok szóba kapcsolati szempontból 40 alatti nõvel, de a húszas éveimben és inkább 30 feletti nõim voltak (na jó 18 évesen 22-23 évesek még). Utálom a BMW-t, soha nem kellene. Soha nem volt presztízs autóm és nem is vágyok rá, ebbõl a szempontból teljesen más értékrendet követek. És õszintén megvallva nem is volt soha semmilyen külsõségre (autó, vastag buksza, menõ telefon, stb.) szükségem, ha össze akartam jönni egy nõvel. Gondolom azért gondolkodsz így, mert neked így megy csak ... (hogy én is bántsalak kicsit :-P) Továbbá: semmi gondom a korommal, most vagyok mind erõnlétileg, mind tapasztalatban (szexuális kultúrát is tekintve) a topon. Lehet ezt nehéz neked elképzelni, de nincs olyan húszon éves, aki nagyon le tudna körözni. Továbbá van már egzisztenciám mellé és stabil életem. Majd rájössz egyszer, hogy a "lejárt szavatosság" olyan 65 év felett kezdõdik. Ja és még nem mondtam, hogy kinézetre bármikor gond nélkül majd egy tízessel fiatalabbnak nézek ki (rendszeresen úgy is gondolja aki nem tudja, hogy olyan 29-30 lehetek). Tehát miért bántasz engem? És tök ismeretlenül miért ócsárolsz engem?
"miattad lesz bizonytalan az elkövetkezendõ 10 évben párkapcsolatok terén, mert mindig az jár majd az agyában, h mi van, ha ez a pasi is olyan szemét" az a "nõ" aki egy férfi miatt eltolja az életét, meg is érdemli holnap meg az is a férfi hibája lesz, ha csúnyán néz rá a kávézóban és a lány felakasztja magát... mellesleg unom már hogy nõk írkálnak férfinak beállítva magukat.
Szóval csináld csak: Tanácsom, szerezz be egy vadiúj BMW-t (persze neked csak hitelbõl telik rá, de sebaj)! Garantáltan bukni fognak rá, szóval hajrá! :)
Tiltakozz csak, ez egy szabad ország! De a hozzád hasonló lejárt szavatosságú vén szarok az éppen 20 éves, vagy pár évvel idõsebb tinilányoknál sajnos erre hajtanak! Nektek csak ez jár ilyenkor a fejetekben: Hú, de jó fiatal csaj, bárcsak én is olyan fiatal lennék, de sajnos már nem vagyok az... És utána szépen kihasználod, akkor persze egyáltalán nem fog neked számítani, hogy az a lány mit érez utána, esetleg fájdalmat, amiért kihasználták, és miattad lesz bizonytalan az elkövetkezendõ 10 évben párkapcsolatok terén, mert mindig az jár majd az agyában, h mi van, ha ez a pasi is olyan szemét!
Cell Ödön: Tiltakozom az általánosításod ellen!!! 38/F
A kérdező hozzászólása: De azt se akarom, hogy azt higgye csak a pénze miatt akarok vele összejönni
Cell Ödön jol mondja, hosszu tavon megbanod, barmit is kepzelsz be magadnak. Ha csak 2 honapra kell akkor hajra! Nem fog visszautasitani, kiveve ha szereti az aktualis parjat es nem egy szemet, hogy feldulja. (Vagy ha ö jo pasi es te pedig csunya vagy, bocs de 39 evesen is valogatnak a pasik)
akkor inkább félj még magányosan pár évig
Persze, hogy nem fogsz leégni. Odamész hozzá, rád mosolyog, majd ágyba visz. Keress inkább korban magadhoz illõt, mert ki fog használni!
Miért égnél le? Inkább viszont jobb lenne, ha kidobnád azt a bizonyos hálót, s várnál...
"Szia! Ha van hozzá kedved, szívesen megismernélek közelebbrõl!" Nálam mûködne :-P 38/F
Annyiban azert az idöseket is megertem, hogy ha en 39 eves leszek es egy fiatal csinos lanynak azt mondod, hogy "van egy nyalokam a BMW-mben, meg akarod kostolni?", es mar terdelnek is, KUTYA nehez lehet visszautasitani.

Hogyan küzdjem le a terhességtől való félelmemet? 23 éves vagyok, és szívem szerint már szülnék, de anyagilag még nem engedhetem meg magamnak. Minden hónap aggodalommal tölt el, pedig védekezünk.

Legjobb válasz: Erre en is szeretnem tudni a valaszt. En is hasoloan vagyok. Nemtudom mit tehetnek. Elmeletileg tudom, hogy minden ok, gyakorlatilag sik ideg vagyok. bocs h nem irtam konkretat, de legalabb tudod, nem vagy egyedul:)

Erre en is szeretnem tudni a valaszt. En is hasoloan vagyok. Nemtudom mit tehetnek. Elmeletileg tudom, hogy minden ok, gyakorlatilag sik ideg vagyok. bocs h nem irtam konkretat, de legalabb tudod, nem vagy egyedul:)
hozzateszem, mindig realisan at kell gondolni a dolgokat akkor megnyugszom:) Udv az elozo
MEg meg hozza tennem, hogy a parom ayerzi a problemamat, es mindig megnyugtat, ervekkel mindig mindig alatamasztja az segit. Meg sokat beszelunk a dologrol, hogy mennyire vigyaztunkt stb... Tudom milyen mert a "mivan ha"-bennem is bennem van... de probald lekuzdeni. Amugy meg 23 eves vagy, valahogyan megoldanad ha tortenne valami, nem? :) Beszelgess a paroddal sokat errol. Udv az elozo valaszado
Mi babát szeretnénk, 24 vagyok. És bennem is sokszor bujkál a jó ötlet ez? kérdés. Nagyon szeretném, de engem is aggaszt a pénz. Meg 9év alatt v6szor összevesztünk... Meg a dohányzás, már csak fele annyit szívok, de nagyon félek, h terhes leszek, és árt neki. Mi nem védekezünk, nagyon várjuk már, de természetes félelem mindenkibe van.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!