Találatok a következő kifejezésre: 23 éves vagyok és képtelen (1 db)

23 éves férfi vagyok és képtelen vagyok magamnak párt találni. Mi lehet a gond velem?

Természetesen voltak próbálkozásaim, de mindegyik kudarcba fulladt. Állitólag tipikus "jófiú" vagyok, érzékeny, mindenkivel kedves, türelmes, és bármi van lehet rám számítani, gyakran még akkor is ha nekem abból károm származik. A legutóbbi lány (aki a kollegám és szinte naponta látnom kell) azzal utasított vissza hogy bár még soha senkit?l nem kapott annyi szeretetet és kedvességet mint t?lem, de ott van a 4 éve tartó kapcsolata, nem biztos benne hogy szereti még a fiút (aki elhanyagolta és nem foglalkozott vele), de megszokta és nem akarja otthagyni. Én hónapokat vártam rá, mindig mellette voltam és támogattam, biztosítottam arról hogy addig várok rá ameddig csak kell, és úgy nem érzi hogy képes lezárni a kapcsolatát. Id?közben néha nagyon elkeseredttem és volt hogy nem viselkedttem vele túl "szépen", hozzá sem szóltam. Én is ember vagyok. Most szakítottak és valószinüleg össze fog jönni egy másik fiúval (aki állitólag már akkor tetszett neki amikor ott lettem volna neki én is). Hogy miért nem velem, azt ráfogta arra a rosszabb id?szakomra. Mondtam neki hogy mennyire fáj ez nekem, de nem érdekelte. Pedig én nagyon szerettem, és nem véletlenül, mert egy különleges és nagyon szerény lány (én ilyennek ismertem meg). Ez csak egy példa volt, de minden ilyen balul sikerült próbálkozás után (márpedig eddigi életemben csak ilyenek voltak) úgy éreztem hogy meghal a lelkem egy kis darabja, képtelen leszek újra szeretni, és én már soha nem fogok teljes életet élni. Tudom hogy egy kicsit hosszúra sikerült, de hálás vagyok mindenkinek aki elolvassa és érdekli a problémám. Mi lehet a megoldás?

Legjobb válasz: Szerintem a megoldás az ha tovább keresgélsz. Úgy látom el vagy keseredve, hátha a következõ sztori feldob és reményt ad. Szóval a párom 23 volt mikor megismertem. Õ is érzékeny, kedves, visszahúzódó fiú volt. Egy diszkóban találkoztunk, egyikünk sem diszkós típus és én csak egy másik pasi miatt mentem, de untuk magunkat és beszélgettünk. Nem is akartam tõle semmit, de jó votl vele dumálni. Akkor szakított 5 év után a barátnõjével, csak errõl beszélt. Nem is igazán akartam tõle semmit, de elhívott egy italra két nap múlva aztán én elutaztam és egy hét után rájöttem hogy hiányzik. Találkozgattunk és 6 éve együtt vagyunk, együtt élünk. Szóval a lényeg, hogy még fiatal vagy, van idõd és tuti meg fogod találni azt aki rád vár, csak keresni kell, úgy értem nem görcsösen, csak nyitott szemmel kell járkálni, és észrevenni a lehetõségeket. Haverokkal járj el ide-oda éld az életed és jön majd egy lány.

Szerintem a megoldás az ha tovább keresgélsz. Úgy látom el vagy keseredve, hátha a következõ sztori feldob és reményt ad. Szóval a párom 23 volt mikor megismertem. Õ is érzékeny, kedves, visszahúzódó fiú volt. Egy diszkóban találkoztunk, egyikünk sem diszkós típus és én csak egy másik pasi miatt mentem, de untuk magunkat és beszélgettünk. Nem is akartam tõle semmit, de jó votl vele dumálni. Akkor szakított 5 év után a barátnõjével, csak errõl beszélt. Nem is igazán akartam tõle semmit, de elhívott egy italra két nap múlva aztán én elutaztam és egy hét után rájöttem hogy hiányzik. Találkozgattunk és 6 éve együtt vagyunk, együtt élünk. Szóval a lényeg, hogy még fiatal vagy, van idõd és tuti meg fogod találni azt aki rád vár, csak keresni kell, úgy értem nem görcsösen, csak nyitott szemmel kell járkálni, és észrevenni a lehetõségeket. Haverokkal járj el ide-oda éld az életed és jön majd egy lány.
Ne arra gondolj mi volt meg mirõl maradtál le, hanem hogy rengeteg idõd van még hogy mindent bepótolj. Fiatal vagy még, ha nem is érzed annak magad. Ha jól érzed magad a bõrödben, vidám vagy és nem mindig csak a múlton keseregsz, akkor látni fogja a külvilág is és egész másképp állnak hozzád, és jobban összejönnek a dolgok. Én ezt tapasztaltam. (egy 24 éves lány)
http://www.agykontroll.hu http://www.atitok.hu Érdemes megismerkedni a Vonzás törvényével! ;) Azt vonzod, ami a szemed elõtt lebeg! ... És - amint látom - te nagyon ügyes vagy ebben! Nem hiszed, hogy lehet társad - így hát nincs is. De ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed is! Sok sikert hozzá! :)
Hol laksz? :)
Esetleg megismekedhetnenk!
Szia! Szerintem a legtöbb nõ ilyen férfira vágyik, aki hûséges, szeretni tud és érzékeny, mert kevés az ilyen! A legtöbb pasi csak kihasználja a nõket és durván bánik velük, szóval nincs miért aggódnod, biztos rád talál majd a szerelem! A lényeg az, hogy ne akard görcsösen, éld a fiatal éveidet és járj el szórakozni, társaságban, hidd el, valahol van egy lány, aki a te párod (lesz)! Szóval fel a fejjel!!! Szia!
Sokmindenben egyetértek az elõttem szólóval, én lány vagyok (25) és manapság tényleg nagyon sok a ribanc, de nem szabad általánosítani, azért ennyire nem durva a helyzet! Vannak normális nõk is, akik tényleg szeretik a párjukat és tiszta fejjel tudnak gondolkozni egy kapcsolatban, de egyre nehezebb megtalálni az ilyen nõt! Az is igaz, hogy a mai csajok a pénzre mennek, és ez nagyon nem szép dolog. Ezért bánnak úgy a pasik ezekkel a nõkkel, ahogy. Szerintem meg is érdemlik, na mindegy. De az elõttem szólónak igaza van, mi nõk tényleg egy FÉRFIRA vágyunk, aki határozott, kemény ember. Nekünk nõknek ez tettszik, nagy többségben. De ez így is van rendjén. Számomra attól férfi egy férfi, hogy (mint már mondtam) határozott, kedves, törõdik a párjával és hûséges. Ugyanez a nõ részérõl is igaz kell, hogy legyen, viszont egy nõ meg legyen nõ. Nem azt mondom, hogy akaratgyenge, de a férfinek éreznie kell, hogy õ van "felül". Mert férfi. Szerintem nagyon izgató ez a férfi-nõi szerepjáték, én imádok nõ lenni! Nem azt mondom, hogy irányít a párom, de hagyom, hogy nõként tekintsen rám és elcsábítson. SZÓVAL, ÉN IS AZT MONDOM, LÉGY IGAZI FÉRFI ÉS SIKERREL JÁRSZ! Üdv: Egy 25 éves lány
A kérdező hozzászólása: Köszi de nem vagyok sem tutyimutyi sem szûz. A többi stimmelt :-)
Figyelj faszikám, volt idõ mikor én is lesve figyeltem hogy mit hogyan tudnék a picsák kedvére tenni hogy nekik olyan kurva jó legyen, aztán néha a saját tévedésembõl néha a másik oltári pofára esésébõl (mikor a marháját kirakták a saját kéglijébõl meg ott maradt a fattyával a picsa meg még kártérítést is követel tõle az elvesztegetett idejéért és faszán lenullázódott egy kurva miatt) megtanultam a leckét hogy semmi nem éri meg egy nõért, egy gyufaszálat nem teszek keresztbe csak azért hogy olyan baromi jól érezze magát, meg minek is mikor fordított esetben csak a kifogásokat meg a hisztit kaphatjuk csak? És nem te vagy a picsákért max fordítva de abban nincs köszönet, és ha ilyen lehetetlenül hülye rózsaszín ködös szemléleted van hogy nyomod a kurva szerelmes vagyok formát valami kurva miatt aztán hagyod elúszni a karriered meg a szabadidõd miatta annak csak te iszod meg a levét, ráadásul a haverok (már ha vannak olyanok) is hülyének néznek emiatt! Az a baromi ritka alkalom mikor valami érzelemfélét is éreztem régebben egy picsa iránt akkor is sikerült szerencsére idõben kiismernem mielõtt bármit is mondtam volna neki kiábrándulok belõle annak rendje és módja szerint aztán elfelejtem. Különben is mi a faszt lehet elvárni ettõl a csõcseléktõl amit ebben az országban találsz hogy arany érvényû igazság kezd lenni hogy régebben a lányok úgy fõztek mint az anyjuk most meg jobban isznak mint az apjuk. Meg ráadásul össze-vissza basznak 15 éves koruktól! Aztán lehet hüledezni milyen érzelmi sivár kiégett barom vagyok meg mennire átható a gyûlöletem, szinte bûzlik a monitoron keresztül, de minden kis szartúró nagyon jól tudja ezt csak játszák a tapintatos köcsögöt és mindenféle átlátszó szetereotip szarral etetik itt a többi losert, de ha épészre hallgatsz akkor a leghelyesebben akkor jársz el ha megtartod a függetlenségedet, és nem mész bele semmi érzelmi alappal megmagyarázott kapcsolatokba és a magad boldogulásával foglalkozol, majd késõbb rájössz hogy idõsebb fejjel mikor még nagyobb lesz itt a káosz marha jól döntöttél és sokkal rugalmasabban fogsz tudni lépni a kialakuló helyzetekre mint az akinek a háta mögött valami pina akarja megmondani h mit csináljon és kivel.
2 kommentel elõzõ hosszu "rideg" véleménynek sok igaza van. Amiket mondott én is láttam midnenre példát!!de a 15 éves lánynak is. szal rekd magadban össze a 2 õt és kedj el "élni" Mert lehet eddig halott voltál. Vegyél 2 uj pólót nadrágot meg vágasd le a hajad. És ne könyör cuccolásra meg könyör nem igazán viszonzott szerelemért epekedj. Mert igy örök loser maradsz sajnos ez tény!!:S
sorry nem 15 éves lány, * 25 (aki elõttem szólt)
Jézusban higgy, ne ilyen "A titok"....? butaságokban!!!....Könyvesboltban dolgozom...:)
Jézusban? És mit fog segíteni, talán nõt talál neki? Pffff....
Szerintem ne add fel a próbálkozást, biztosan van legalább egy olyan lány aki értékelni fogja azt aki vagy.Én is lány vagyok és a barátom pont azzal vett le a lábamról hogy annyira jó volt hozzám, de én inkább éltem és nem visszaéltem vele, mint sok mai fiatal.Próbálkozz, de óvatosan, válaszd meg jól hogy kikre fordítasz idõt!Gondolni fogok rád és drukkolok megígérem:)
Édi vagy, elottem valaszolo! :) Ezek a valaszok biztos h segiteni fognak neki!
Kedves barátom!! Egy cipõben járunk , csak én még 21 vagyok. A különbség csak annyi, hogy nekem már volt pár komoly kapcsolatom, de most már 1 éve lassan semmi. Tudod, felnõttem , megváltoztam, örömmel konstatálom, hogy megértem...stb. Jajjm meg a tipikus, h barát vagy , meg már van barátom......meg másba vok szerelmes......meg stb. Az összes normális csaj foglalt. A többi meg mind részeges, cigis, drogfüggõ fa*zhuszár, már bocs. Mindig csak az van, h a nõket bántják, stb. És a normális pasikért ki áll ki? Minket mindenki mindig bánthat? Nekünk nincsenek is érzéseink, csak a nõknek? Hiába vagyunk férfiak, és én is erõs vagyok fizikálisan, mert nem kis súlyokat emelgetek a konditeremben, de attól még a szívem olyan, mint a vaj. Könnyen ellágyul, és könnyen sérthetõ. Ez csak jó tanács. A mérged, dühöd vezetsd le, mint pl én a kondin. Ja, meg van az, h Te túl komoly vagy hozzám, meg stb...... Meg az, h olyan sármos vagy, meg jóképû, meg egyebek. a frászt......nem használjuk ki õket , és már nem is kellünk nekik. Meg nincs a BMW a fenekünk alatt...... Se okos csajoknak, se a szépeknek.... na most ez olyan, mint egy megkomorodott ember véleménye, de különben csak mérges vagyok :O( 4 csaj kosarazott ki a héten !! 4 !! ez felhúzott
ja, meg az elõttem szólók : Hány csaj van úgy, h a kedvességével veszi le a barátja a lábáról? És hány férfi kedves igazán? Ja meg a határozott kemény jellem: Mégis hogyan, ha nem jön össze? Annyi minden érdekel? Mégsem tudok semmihez sem hozzászólni érdemlegesen......mert multikultúrális családban nõttem fel, és így is élek. Bár most elhúztam egy szakág felé, de a gépek nem érdeklik a lányokat. Meg persze a könyvek sem.....és ez a nagy baj
Most ez egy kicsit átment fórumba:-) de az igaz, hogy a lányok azt szeretik, ha egy pasi határozott és fel lehet rá nézni, de egy srácnak valamiért nem jönnek össze a nõ ügyei, akkor mégis hogyan legyen határozott és kemény, amikor a csajaok elvetteék minden önbecsülését, önbizalmát? Egy csomó csaj sír, hogy a pasik egyre nyámnyilábbak, de ha egy olyan srác hívja õket randira, aki nekik nem tetszik, akkor úgy alázzák meg, ahogy nem szégyellik. Õk tesznek tönkre minket, utána meg sírnak.... Ha meg megtalálják az alompasit, aki jóképû, jómódú és határozott, az a faszi meg megcsalja õket, lekezeli õket, akkor meg az a baj... Nekem is van olyan lány ismerõsöm, aki bomba nõ, és még soha nem volt pasija, illetve 1-2 igen, de csak pár hétig, mert egyik sem jó neki...
Szerintem nem kellene ennyire rágörcsölnöd. Ne az járjon a fejedben, hogy miért nincs csajod, mikor lesz már, meg ilyenek. Lazulj egy kicsit. Csinálj olyan dolgogat, amiket élvezel, menj el haverjaiddal valahova. Flesselj! Én 23 éves lány vagyok, és majd belehaltam egy éve, hogy még nem volt pasim... (lehetett volna egy pár, de paráim voltak, mindegy) Aztán rájöttem, hogy mit sorvadozok itt, ahelyett, hogy élnék. Megpróbáltam magam jól érezni úgy ahogy voltam... stb. Úgy gondoltam, hogy nem érdekel a téma. persze nem úgy hogy kerültem a pasikat, csak simán úgy hogy bulikon nem a pasik után sóvárogtam, hanem barátaimmal élveztem a helyzeteket, zenét, magamat...:) és tök jó volt... aztán 2 hónap múlva hirtelen összejöttem egy sráccal. Egy buliban ismerkedtünk meg, fél évig jártunk... most nincs senkim, de most is jól érzem magam, mert más dolgok foglalnak le. Kb az, hogy kezdjek valami értelmeset az életemmel... vannak céljaim stb. Eljárok bulizni, ismerkedni, de csak azért nem fogok járni senkivel, hogy legyen valakim. Független szeretnék lenni, aki megáll a saját lábán. És a srácoknak is ilyennek kéne lenniük. Pedig nem vagyok egy komoly, racionális ember... szeretek szerelmes lenni. Szóval nem vagyok egy hideg, érzéketlen izé, sõt. Namindegy... érezd jól magad!
Megint én vagyok, az elõzõ. Még azt akartam mondani, hogy egy csomó ember azért mert eddig szerencsétlenül járt, nagyon frusztrált lett, (ez a válaszokból is kiderül), szóval ilyen megkeseredett emberek lettek, akik elintézik annyival a csajozós problémáikat, hogy manapság minden csaj hülye picsa, akikért nem érdemes semmit sem tenni. Remélem te nem leszel ilyen, aki a saját bajait kifelé hárítja, és már mindenki hibás, õ meg a szerencsétlen áldozat. Szinte minden esetben igaz, hogy ha valami nem jól mûködik, akkor a hiba az emberben van. Hozzáállásával, vagy bármivel. Persze lehetnek hülye csajok, csak azokért úgysem éri meg ennyire frusztrálni magad, ahogyan itt teszi egy-két srác. Meg ne törd magad, ha nem jön össze valami, vagy valaki nemet mondd. ha nem hát nem. Majd jön sokkal jobb. Nekem azért nem volt 22 éves koromig barátom, mert féltem belemenni bármibe is. Na jó, ennyit akartam asszem... és ne bonyolítsd túl a dolgokat, és a legfontosabb, hogy ne szenvedj. Hanem élj! Köszi
Hát drágám! ha tutyimutyi vagy, és lesed a csaj minden szavát, akkor marhára ki fog használni mindenki. mint ahogy ez a kis ribi is tette. sztem nem gáz, ha 1 embernek élete során sok kapcsolata volt, mert ha nem hülye, akkor tanult belõle. ha 23 évesen még itt tartasz, akkor ezzel a tempóval 30évesen veszted el a szüzességed!
Kedves Kérdezõ, Azokkal értek egyet, akik azt mondják a pozitívumokra figyelj! Viszont annyiban más a véleményem, hogy ne csak a jövõ pozitívumaiban bízz, hanem a múltat is gondold végig. Biztosan kicsit sarkított, hogy "minden próbálkozás balul sült el"! Gondold át alaposan az eddigieket, biztosan voltak apróbb sikereid! Mondjuk elhívtál valakit egy randira és elment vagy csak mosolygott a vicceden! Gondold át, milyen helyzetek voltak, amikor mint hódító férfi sikeres voltál és ebbõl indulj ki! Biztos, hogy ott van benned a lehetõség arra, hogy fejlõdj ezen a területen! Ne arra koncentrállj, hogy mit csinálsz rosszul, hanem arra, hogy mit csinálsz jól! Ne akarj valaki más lenni, használd a benned meglévõ képességcsírákat, hogy jobban menjenek a dolgok! Kérd ki a barátaid véleményét, beszéld át velük a dolgokat! Ha úgy gondolod jó lenne errõl egy szakemberrel is beszélni, aki kivülállóként segít az ismerkedési stratégiád végiggondolásában, akkor nézd meg a honlapomon, hogyan mûködik a tanácsadás. Ha úgy gondolod segítség lehet a számodra, és bizalmat szavazol nekem, akkor várom jelentkezésed! Csizmár Kata(pszichológus) http://www.parkapcsolatok.com
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen, és nagyon örülök a történetednek. Én is valami hasonlóra várok, remélem nagyon sokáig boldogok lesztek együtt. Az a baj hogy én már nem érzem magam annyira fiatalnak, 23 évesen még nem volt kapcsolatom. Félek hogy valamirõl végleg lemaradtam amit már semmi sem pótolhat, még az sem ha megtalálom a páromat, aminek nem adok sok esélyt. Mert ugye ha eddig nem sikerült, a továbbiakban miért sikerülne? Úgy érzem valamit végleg elrontottam és magányosan fogom leélni az életemet, bármilyen dúrván hangzik is ez ilyen idõssen. Ez sajnos nálam nem pillanatnyi elmeállapot, hanem állandósult és komolyan megkeseríti az életemet. Minden területen.
A kérdező hozzászólása: Budapesten. Miért kérdezed?
A kérdező hozzászólása: Kedves vagy, olvastam a könyvet és láttam a filmet is, tényleg jó! Lehet hogy mondasz valamit, szeretnék benne hinni!
A kérdező hozzászólása: Aranyos vagy, nem ismerkedtem még neten, de egy próbát biztos megér!
Szerintem is! :)
"bármilyen dúrván hangzik is ez ilyen idõssen" -Bármilyen durván hangzik is ez, de ilyen idõsen már illene megtanulni lapvetõ szavakat helyesen leírni. A problémádra: ne légy megértõ, ne légy kedves, ne lény önfeláldozó! Én is ilyen voltam 19 éves koromig és még a legnyomibb csaj is visszautasított. Utáltam magamat miatta, hogy ilyen vagyok és nem tudtam megérteni, hogy miért a hanyag, paraszt férfiakra buknak a nõk. Aztán egy eldurvult nyár után tudatosan új irányt vettem és azóta már a harmadik barátnõmet gyûröm. Szóval légy egy kicsit gonosz, légy egy kicsit hanyag, flegma, agresszív. Be fog jönni!
Hát szerintem az elottem szolonak nincs igaza!
A kérdező hozzászólása: Bocs, lehet hogy a LAPVETÕ szavakat valóban nem ismerem, most hallok róluk elõször. Gondolom a kártyajátékokban használják õket nem? Mindenesetre a válaszodat köszönöm, ez is egy nézõpont.
A kérdező hozzászólása: Szia! Küldesz nekem egy mailt az itt megadott email címemre?
Elkuldtem!
"neten nem ismerkedem" Én interneten ismertem meg a párom, és lassan 5 éve együtt vagyunk, és szuper a kapcsolatunk. semmit ne ítélj el. (kivéve azokat a dolgokat amiket el kell :D) ja és hidd el, hogy TE nem vagy hibás semmiben, és azt is hidd el nekem, hogy lehet hogy nem lesz 10000 barátnõd életed során csak 1-2, de az szeretni fog, úgy ahogyan senki más. És hidd el nekem, ez fontosabb, mint az, hogy a sok kis köcsög veri a nyálát a kamubarátnõire, akik 1. vagy nem is léteznek 2. fizetett neki, hogy járjon vele 3. akkora kurva, hogy egy fél pókkal is járna egy rohadt sajtburgerért. fel a fejjel. üdv
Valóban a net is jó ismerkedésre ha már végképp nincs más, leginkább az ilyen adatlapos oldalak, pl http://www.hotdog.hu, én itt nagyon sok rendes embert ismertem már meg, köztük a barátomat is:)
Üdv! Ez a sok drága ember itt megsimogatta a lelkedet a szép történeteikkel. Elolvastam õket. Szépek voltak. Kár, hogy baromság. A helyzet az a szomorú tény, hogy balfasz vagy. Nem tragédia, sokan balfaszok, és ki is lehet belõle gyógyulni. Hogy miért vagy az? Nos A: Nincs annyi önbecsülésed, hogy belásd azt a tényt, az életben sokszor önzõnek kell lenni. Rád várt valaki hónapokat? Nem. Elvárhatod te ez bárkitõl, ép ésszel? Nem. Ha kell neked valaki, igazán, hagyod várni hónapokig? Nem. Tehát B: A csaj azért lesz mással, mert az kell neki, nem Te. És miért nem? Mert minden nõ, alapvetõen, férfira vágyik. A férfit nehéz meghatározni, de ismérve, hogy határozott, tudja mit akar, el tudja érni, és fõleg, nem hagyja, hogy diktáljanak neki. Te pedig, barátom, itt hibázol. Nem döntesz. Nem vagy határozott. Nem csinálsz semmit, csak vársz és epekedsz. Ilyen férfi senkinek sem kell. Ha a sarkadra álltál volna, és közlöd, hogy válasszon, ha érez valamit, valószínûleg ugyanúgy elveszíted. De megspórolhattál volna hónapokat, és egy csomó érzelmet. Nem azt mutatod, amit kéne. Kimutatod az érzéseidet. Jól teszed, kell is. De mutasd ki mellé a vágyaidat is. Férfi vagy. Szexre is vágysz, szerelemre is, társra is. Minden kell. Nem pedig lelki szemetes akarsz lenni. Ez a különbség. Barátkozol. Nem pedig hódítasz. Pedig azt neked kell.
Ezzel a keményebb hanvételü hosszászólássl abszolút egyetértek. Sajnos ez a kõ kemény valóság. Én is ilyen határozatlan srác vagyok sajnos, de ami még szörnyúbb, hogy ennyi idõsen már nagyon nehéz változni, ha nem lehetetlen. Viszont egyetértek azzal is, aki ezt írta: "lehet hogy nem lesz 10000 barátnõd életed során csak 1-2, de az szeretni fog, úgy ahogyan senki más." Soha ne add fel, és próbálkozz!!! De tudatosan ne legyél többet ilyen meghunyászkodó, vagy nem is tudom, mi a jó szó. Ha látod a csajon, hogy nem kellesz neki, mint ennél a csajnál, aki nem akarta elhagyni a fiúját, akit nem is szeretett, akkor hagyd a francba, ne alázkodj meg!
Az igaz, hogy néha magadban kell keresni a problémát, mint fiú. De abban hol a probléma, ha egy normális srác vagy?? Mert sok csaj meg ettõl utasít el, vagy emiatt nem marad meg melletted, mert Te már felnõttél, már dolgozol...komoly állásod van, nem lehetsz részegedõs cigis alamuszi alak. Õk meg csak a szexre a vadságra és a szószerint eszméletlen bulikra vágynak. Én 21 vagyok de ezt nem fogom megadni egyetlen lánynak sem. Vidámságot, viszonylagos jólétet igen, de azt h mellettem igyon, pasizzon!! qrassa magát stb. És nem vagyok sem megkeseredett, sem mogorva. Aki ismer, mindenki vidám alaknak tart, aki a társaság központjában van, és vidámságot áraszt, csupán az a gondja, hogy nem leli az igazit, vagy ha megtalálja, nem biztos hogy az igazi. Illetve megszívatják. És ha szívatnak, akkor az nem kellemes zsinórban. Lányok: Nektek udvarolnak, mi meg szívunk? Ez nem fair !! D

Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Mit tegyek? Van egy fiú aki nagyon tetszik a munka helyemen és nem tudom hogy jelezem neki a dolgot!

Nagyon félénk vagyok és nem merek szemezni vele .Azt szoktam csinálni hogy munka után még be megyek és végig sétálok előtte szép smink , csinosan felöltözve stb ... de semmi. Nagyon tetszik nekem ez a fiú és meg akarom szerezni tippeket és tanácsokat kérnék levélben komiban !!???

1

Összejönnétek egy bipoláris zavaros emberrel?

14

29éves pasi, 22éves lány. Mit szóltok a korkülönbséghez?

3

Veled is előfordult már, hogy teljesen "ráhangolódtál" a párod beszédstílusára, hanglejtésére, humorára stb?

Észrevettem magamon, hogy ugyanúgy tagolom a szavakat, mint a barátnőm, lassan már ugyanúgy ejtem is őket, a hangsúlyozás is olyan...nem szándékos, valahogy ráállt az agyam arra, ahogy ő ejti a szavakat.
Úgy szoktam hívni, hogy nyuszi és rengetegszer előfordul, ha valakihez kedves akarok lenni, szimplán lenyuszizom, mert berögzült:/
Kicsit már ciki ez, de normális?

5

Mit gondoltok erről?

Több éves kapcsolat vagyis már házasság! Most ráött a páromra a féltékenykedés! Pár hete csak azt hallgatom,hogy biztos megcsalom! Még a gyk-ra is féltékeny mert ezekben a kategóriákban szétnézek! Már átnézte a gépet,telefont,telefonszámlát meg mindent! Semmit nem talált csak,hogy beszélgetek a neten! De ki nem? Semmi jelet nem talált a megcsalásra mivel nincs is mit! De akkor is kikészít!

Hogy kellene elmagyaráznom,hogy meg is értse,hogy nincs senkim?
Mit gondolnátok ha a párotok ezt csinálná veletek?

9

Ti mit csinálnátok akkor ha van egy szerelmed aki szerelmes beléd és járna is veled de nem kerültetek közelebb csak annyira hogy szexin rád mosojog?

csak 10-éves vagyok

8

25 éves fiúk! Ti hetente mennyit szexeltek a barátnőtökkel?

mert az én barátom elvan olyan 3-4 alkalommal :/ nekem viszont több kellene, minden nap. Mondtam neki, tudja de fáradt :S

10

Lehet e tolerálni hogy a barátnöm kedvelgeti az exe képjeit fa. Bukkon? és mégpedig ál profilrol!

3

A párom teljesen tönkreteszi az életem, hogy szabaduljak?

27/F, s szeretnék meghallgatni pár véleményt, nem tudom mit tegyek. Sikeresen 4 éve együtt vagyok egy olyan lánnyal (25), aki elhitette velem, hogy kb hülye vagyok mindenhez, buta érdektelen stb... Kezdetben szép, aranyos, kisajátított, majd szépen lassan addig csűrte csavarta a dolgokat, amíg megcsalt, és elhitette velem az én hibám (mert én pornót nézek, mind1 h megvonta a szexet mindenféle hülye indokkal). Nem szól másról az életem, mint neki megfeleljek, de sosem tudok. Az ember semmire se vágyik, csak hogy elismerje aki számára a legfontosabb. Neki semmi se tetszik. Fizetésem jó, nagyon jó, dolgoztam érte tinédzser korom óta hogy jó legyen. Foglalkoztam zenével (külföldi kiadóm volt), lenézte, feladtam. Sikeres vagyok a szakmámba (wikipédia cikk van egyik kutatómunkámról), lenézi. Bármit amit elérek, lenézi, és úgy hogy ő az asztalra semmit se tett le. Az apja ugyanez, onnan örökölhette. Az öreg szerint kb mindenki hülye, csak ő nem. A párom nem dolgozik, mert kb minek? Õ 100-200ért nem megy el sehova, mert dolgozni "rossz", kapott 1 pofont az élettől, bunkók a főnökök ő ilyen helyeken nem. Követelőzik csak, hogy én vagyok a "férfi" én biztosítsam az életét kb. Az idő múlásával elérte, hogy mindenért magam okoljam, mert én rosszul látom a dolgokat. Szerinte híradót se nézzek, mert nem értem mit mondanak bent... Kicsit eldurrant jó párszor az agyam ezért, akkor meg "én az őrült". Kb lelkibeteggé tesz. Most kitalálta olaszország, oda akar menni szilveszterre, én meg finoman szóltam hogy az nagyon drága. Hát keressek jobbat, még a fáradtságot se vettem hogy utána nézzek, kerestem, ugyanaz csak nem 4 nap hanem 2, és egyéni utazás közvetítő nélkül, s kb fele annyiba kijön. Akkor meg azért vagyok hülye, mert ő nem fog kocsikázni, meg drágább a szoba éjszakánként mint a nekkerman ajánlatába, meg fél mellém beülni mert pesten gps-el közlekedek, hát még róma... meg 2 napra minek nem? Elmondott mindennek.. Hiába mondtam neki, most akciós a mercédesz, 1 köbcenti olcsóbb mint a peugeotos köbcenti... Most megsértődött, s lehet ez elég ok megint hogy félremenjen ugye? És még ő van felháborodva... Az ember elvinné rómába, mert hát ez szeretné, ezért megsértődik és kikéri magának, hogy naná hogy a drágább és az ő szava dönt, mint ha le akarna győzni állandóan... Ezt azért meséltem el hogy értsétek. Nem tudok koncentrálni a munkahelyemen, mert állandóan a magánéletem, a magánéletem... hogy lehet ebből szabadulni ez így nem élet már. Mi vagyok én? Próbálom bebizonyítani, hogy nem vagyok se hülye se ostoba, szép szavakkal, keményen, de nem nem lehet. Ezért és a magánytól való félelem miatt vagyok még vele, mert hát szerinte mindenki csak át fog verni, mindenki csak megcsalja a másikat... Hogy lehet egy ilyen emberrel egyáltalán beszélgetni normálisan?

18

Minden jó kapcsolatban vagy egy vágyakozó és egy elfogadó fél?

Az egyik vágyakozik a másik után, a másik elfogad valakit, aki rangján aluli. És a kapcsolat jó...

Hm. Ez szerintetek mennyire jellemző?

16

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!