Találatok a következő kifejezésre: 20 hónapos csak (51 db)

Az baj, hogy ha 20 hónaposan csak azt mondja, hogy mama és apa, mást nem?

Legjobb válasz: Nem. Csak három éves kor után beszélünk megkésett beszédfejlõdésrõl. 20 hónaposan viszont értenie már kell a beszédet. Ezt figyeljétek meg. És azt, hogy a hallása rendben van-e. Állj a háta mögé, és halkan kérdezd meg kér-e csokoládét. Ha meghallja és megérti, ne izgulj, majd fog beszélni is.

Nem. Csak három éves kor után beszélünk megkésett beszédfejlõdésrõl. 20 hónaposan viszont értenie már kell a beszédet. Ezt figyeljétek meg. És azt, hogy a hallása rendben van-e. Állj a háta mögé, és halkan kérdezd meg kér-e csokoládét. Ha meghallja és megérti, ne izgulj, majd fog beszélni is.
Ne aggódj minden kisgyerek máshogy fejlõdik.Kisfiam 1, 5 éves rengeteg szót mond, nagy ritkán egy-egy tõ mondatot is de ha nincs kedve akkor csak gagyog, de érteni mindet ért és meg is érteti magát, 20 hónapos kislány bölcsis társa gyönyörûen folyékonyan beszél.Kisöcsém 3 éves koráig szinte semmit nem mondott.

Kétségbe vagyok esve! 20 hónaposom CSAK cicin, hogyan szoktassam le? Vissza kell mennem dolgozni, anyagi okok miatt. Többi lent

mai nap haza kellett rohannom a melóból, mert anyukám nem tudta elaltatni sehogy.... se babakocsi, se simogatás... se cumisüveg. teljesen kikészült a gyerek, ahogy hazaértem, 2 másodperc alatt elaludt rajtam... éjszaka is rossz alvó születése óta és csak velem képes aludni...segítsetek valami jó tanáccsal, teljesen elvagyok keseredve. Szívem szerint itthon maradnék még egy évet vele, de anyagilag nem engedhetem meg magamnak :((((

Legjobb válasz: "mai nap haza kellett rohannom a melóból, mert anyukám nem tudta elaltatni sehogy" Ha én akarnék ilyet csinálni, hogy hazarohanok napközben, akkor már nem is kellene többé visszamennem...

"mai nap haza kellett rohannom a melóból, mert anyukám nem tudta elaltatni sehogy" Ha én akarnék ilyet csinálni, hogy hazarohanok napközben, akkor már nem is kellene többé visszamennem...
Ha eddig ilyen hülyén szoktattad, akkor idöbe telik, mire átáll normálisra.
A kérdező hozzászólása: ja és nem tudom a rácsos kiságyába beletenni hogy ne szökjön meg , mert nincs neki.. sose szokta meg. sose aludt benne... úgyhogy a bemegyek simizem és kijövök módszer nem tudom hogyan alkalmazható, ha a gyerek simán mászkál a szobában, mert nagyágyon alszik velem...
A kérdező hozzászólása: hát szegénykémnek lehet kifog maradni az alvás, ha nem fog tudni a mamával elaludni, de akkor az nagyon megviseli... most is dél óta alszik, 3 óra van... szóval van igénye az alvásra , nem fogadja el a cumit sem és a plüssökhöz sem szokott alváshoz, pedig próbáltuk... fogja egy darabig majd a háta mögé dobja :) minden én vagyok egy személyben...cumi, plüss, tejecske...és nekem meg kényszerbõl vissza kell mennem dolgozni, rettenetes érzés... itthon kelleme lennem vele
Az ln gyerekem 20 hónaposan már nem is aludt nap közben. Ez nem megoldás?
Szia, az én kislányom 14 hónapos cici után alszik el, van hogy ébren még forgolódik kicsit. Velem alszik. Viszont szereti a cumiját, hajnalban elég visszaadnom neki. Esetleg próbáld cumira szoktatni. Jobb tanácsot nem tudok adni sajnos. Elvileg már 2 éves kora után meg fogja érteni, hogy aludni kell nagyival is. Valami tárgyat kellene megszerettetni vele, amit összeköt az alvással. Van alvós állatkája? Még egy ötlet: citromfû tea, ha te iszod átmegy a tejbe, de a gyerkõc is ihatja. Nyugtató hatású.
A kérdező hozzászólása: ezekkel én is tisztában vagyok... érdemi tanácsot kértem... az én fiam már születése után a kórházban sem maradt meg a kocsiban, magam mellé kellett vennem az ágyba, csak úgy aludt éjjel... volt olyan régebben hogy a mama eltudta altatni nappal babakocsiban, most már az sem megy :(((
Eddig mivel próbálkoztatok? Mondjuk most már nem sok választásod van: vagy kérsz szabadságot, vagy marad ez a drasztikus módszer. De azt nem fogják sokáig elnézni, hogy hazarohangálsz.
Sírás nélkül nem fog menni.Pár nap és változni fog.
Nem próbáltad, ha semmi baja csak Anyuci ott legyen akkor hagyd hadd sírjon? Szokja meg, hogy nem vagy vele, máshogy nem igazán lehet.
Hasonló helyzetben vagyok. Megkérdezhetem, hogy hogyan alakultak a dolgaitok?

Hogyan tudom leszoktatni 20 honapos kisfiamat a szopizásrol? Éjszaka sokszor felébred, és csak cicin alszik vissza, és napkőzben is sokszor kéri bárhol vagyunk! MINDEN jo ötlet érdekel, ami nem drasztikus.

Legjobb válasz: lehet durva lesz egy kicsit...de mikor a hugom már 3évesen is szopizott anyut teljesen kikészitette.. anya erös paprikával bekente a mellét a hugom elött és ugy kinálta neki...egy pillanat alatt leszokott rola.. :) mondjuk másabb volt 3évesen leszoktatni neked nehezebben menne mivel csak 20 honapos.. konkrét tanácsot adni nem tudok..csak egy sztoryt meséltem el..ezért ne pontozzatok le:) eröt egészséget kivánok nektek:)

lehet durva lesz egy kicsit...de mikor a hugom már 3évesen is szopizott anyut teljesen kikészitette.. anya erös paprikával bekente a mellét a hugom elött és ugy kinálta neki...egy pillanat alatt leszokott rola.. :) mondjuk másabb volt 3évesen leszoktatni neked nehezebben menne mivel csak 20 honapos.. konkrét tanácsot adni nem tudok..csak egy sztoryt meséltem el..ezért ne pontozzatok le:) eröt egészséget kivánok nektek:)
En tanacsot nem tudok adni, csak annyit mondani, hogy en 3 eves koromig szoptam. Az anyatej jo a gyerek immunrendszerenek, de ezt mindenki tudja is. Majd leszokik rola.
Ha eldöntötted hogy nem szoptatsz tovább, akkor ne adj neki cicit.2-3 nap sírás, figyelem elterelés, pohárból, cumisüvegbõl kínáld folyadékkal.DE ha még ennyiszer cicizett nehezebb dolgod lessz, lehet hogy csak a nappalit kellene csökkentened, majd elhagynod és csak utána az éjszakákat.Én is 20 hónapig szpotattam de õ már csak éjszaka 1x.Ha nem lennék 8 h kismama én tovább szoptattam volna.


azonnal menj vele orvoshoz! 20 hónaposan lehet, h olyan fretõzést kapott el, am nagyon súlyos!!!
Remélem rég elvitted, és gyógyulás felé tert, vagy meggyógyult azóta. Hogy nem lehet azonnal dokihoz vinni? Még lovaskocsival fél nap alatt beérni egy orvoshoz. Nem lakhattok annyira messze..
A kérdező hozzászólása: Kedves okoskodók és mindenkit paráztatók!A márványosság a vírusfertõzések után jelentkezik a testen.Azonnal vidd orvoshoz, mi?A kérdést 19-én írtam, ma 26-a van....errõl ennyit!Köszönöm a "jó" tanácsokat.

18-20 hónapos babák szülei! Így télen hogy indultok sétálni? Valamilyen járművel vagy csak úgy gyalog?

Az én lányom mostanában nem nagyon akar sétálni, állandóan felveteti magát...motorral sem megy 5 méternél többet. Babakocsi?...néha.

Legjobb válasz: 18 hónapos a kisfiam és van hogy csak úgy gyalog jön Õ is, de akkor csak a ház körül szaladgálunk (társasház), megnézünk mindent, lépcsõzünk fel meg le (kint van), hintázunk a játszótéren, kutyusokat megnézzük stb. Nem is az a lényeg, hogy messzire eljussunk, hanem hogy levegõzzünk. Mi csak akkor megyünk babakocsival, ha messzebb van dolgom. Amúgy Õ el van a babakocsiba is. Szerencsére türelmes kisfiú:-)

18 hónapos a kisfiam és van hogy csak úgy gyalog jön Õ is, de akkor csak a ház körül szaladgálunk (társasház), megnézünk mindent, lépcsõzünk fel meg le (kint van), hintázunk a játszótéren, kutyusokat megnézzük stb. Nem is az a lényeg, hogy messzire eljussunk, hanem hogy levegõzzünk. Mi csak akkor megyünk babakocsival, ha messzebb van dolgom. Amúgy Õ el van a babakocsiba is. Szerencsére türelmes kisfiú:-)
Gyalog. Az a séta... Én sose vettem fel õket, ha elunták a sétát, igy hozzászoktak, hogy sétáljanak.
16 hónapos, leginkább szülõkaros triciklivel megyünk. :) ) Babakocsival ritkán, pl. nagy hóban, vagy nagy locspocsban az egyszerûbb, de kisfiam sem komálja nagyon. Gyalog meg még nem bír túl sokat jönni, a 12 kilója meg túl sok lenne ahhoz, hogy cipeljem. A tricikliben legalább megül. :)

Anyukák ti mennyi idős korig főztétek ki babátoknak a cumit, cumisüveget stb? Kisfiam 20 hónapos ha veszek neki egy új cumit vagy cumisüveget akkor főzzem még mindig ki neki vagy elég ha csak jól elmosom?

Legjobb válasz: Én fõzöm õket,még mindig,13 hósak,persze már nem minden nap,csak idõnként.Újat pláne kifõznék,még 20 hósan is.Ha máskor már nem is fõzöd ki,de az elsõ használat elõtt sztem mindenképp tedd meg.

Én fõzöm õket, még mindig, 13 hósak, persze már nem minden nap, csak idõnként.Újat pláne kifõznék, még 20 hósan is.Ha máskor már nem is fõzöd ki, de az elsõ használat elõtt sztem mindenképp tedd meg.
Elsõ alkalommal mindenképp fõzd ki vagy sterilizáld. Én egyelõre minden alkalom után antibakteriális mosogatószerrel elmosom, majd mikrós sterilizálóba teszem. De mivel van 6 cumisüveg, elég naponta egyszer elmosogatnom és mikróznom. (nekem még csak 3 hós). Hat hónapos kortól lehet lazábban venni, úgyis a földrõl is mindent benyel, de elsõ alkalommal azért kell elmosni, sterilizálni, mert a gyárból kerül ki, gyári körülményekbõl.
Sohasem fõztem ki, 8 hónapos korától cumisüvegezik, nagyon forró vízben elmosom vagy a mosogatógépbe teszem a többivel együtt. Szerintem nem kell kifõznöd.
Mi korán kezdtük a cumisüveget, akkor még havonta kifõztem, de már fél éves elmúlt már csak forró vízben jól kimosom.
Nem fõzöm ki, de mikrós sterilizálóban és Chicco folyadékban fertõtlenítek rendszeresen az 1 évesemnek. Már nem naponta, de úgy kb. hetente egyszer. Újat mindenképp.
nekem mikrós sterilizátorom van, de már ritkán használom, olyan 3-4 hetente teszem bele az üvegeket, csõrösöket.az újat viszont használat elõtt mindenképp.
Az újat kifõzném, de azután már csak forró vízben mosnám el. 20 hónapos, már nem pici! :)

Meddig használtatok csőrös itatót? Kisfiam 20 hónapos, reggelihez és nappal pohárból iszik. De ha elmegyünk valahova, na meg az esti tejcsijét a csőrösből issza. Csak kíváncsi vagyok.

Legjobb válasz: Az én lányom is 20 hós és hasonló a helyzet,mint nálatok.Itthon napközben csak pohárból hajlandó inni de az esti tejcsit és ha elmegyünk vhova,akkor iszik a csõrösbõl.

Az én lányom is 20 hós és hasonló a helyzet, mint nálatok.Itthon napközben csak pohárból hajlandó inni de az esti tejcsit és ha elmegyünk vhova, akkor iszik a csõrösbõl.
nálunk egyáltalán nem volt csõrös itató... csak pohár volt, ha meg mentünk valahová, akkor vittük a poharat vagy hamar megtanult inni a fél literes kupakos vizesflakonból is (ma meg már kulacsot használ, ha megyünk vhová)
Én vettem vagy 5 félét, egyikbõl sem hajlandó inni, csak a cumiból:-S Hogy lehet rászoktatni?
A kérdező hozzászólása: Mi anyatejesek voltunk, és még vagyunk is. De nekünk elõször puha szilikon csõrös volt, illetve 6-7 hós koráig avent itatófej volt. Szinte rögtön ivott belõle-
minek kell csõrös vacak? nem hörcsög
A kérdező hozzászólása: Azért kedves utolsó, hogyha megyünk valahova vagy sétálunk, ne igya le magát. Fõleg ilyenkor télen.Mivel ezek ugye csöpögés mentesek.
Én másfél évesen cseréltem le a puha csõröst sima jana üvegre (3 decis). Mindig ilyet töltök újra azóta. Nyáron nem volt gond, hogy egy ideig leitta magát. Ugyanekkor tanult meg pohárból is inni itthon. Mire jött a hidegebb idõ, már ezekbõl is csöpögésmentesen iszik. :) Azelõtt õ se nagyon cumizott, csak cicibõl. Fél évesen kezdett el vizet inni, akkor vettem a csõröst.
Az én 20 hónapos fiam csakis csõrösbõl hajlandó inni, próbálom terelgetni a pohár felé, eddig nem sok sikerrel. Csõrösbõl is csakis egyfélét fogad el.

Lesz valami gond, ha a 18 hónapos oltást csak 20 hónaposan kapja meg? Mármint csúnyán néznek majd rám?

Az elmúlt 2 hónapban mindig volt valami, vagy beteg volt, vagy egyéb gond, vagy ünnepek, most jutunk el idáig... (A betegségekkel nem voltunk a körzetinél, mert a férjem orvos, és õ menedzseli a kislány gondjait.)

Legjobb válasz: szólj a védõnõnek és akkor nem lesz gond. mivel kötelezõ ezért a védõnõnek jelentenie kell ha nem adatod be. persze betegség esetén nyugodtan lehet tolni, de azért szólni kell, hogy nem tiltakozol, csak így alakult, nehogy bejelentse

szólj a védõnõnek és akkor nem lesz gond. mivel kötelezõ ezért a védõnõnek jelentenie kell ha nem adatod be. persze betegség esetén nyugodtan lehet tolni, de azért szólni kell, hogy nem tiltakozol, csak így alakult, nehogy bejelentse
A kérdező hozzászólása: Õ tud róla, vele beszéltem. :) Az orvosunk egyébként nem a körzeti, mást választottunk, szóval a védõnõnk csak onnan tudja, hogy már megkapta a kislány az oltásokat, hogy a választott dokin ír róla igazolást, és én elviszem neki.
Az enyém is késõbb kapta, nem volt gond.
Az enyém is késõbb kapta majd' egy hónappal, mert beteg volt állandóan. Senki nem szólt egy rossz szót sem...
Az enyém 1 évvel késõbb kapta meg, 2 hetente meg volt fázva egy kicsit a doki ezért nem adta be, majd szabin volt, vagy nem voltunk itthon, odáig halogattuk, hogy 2, 5 évesen sikerült neki végre beadni.
A kérdező hozzászólása: Ó, akkor nyugodt vagyok! :)

Szerintetek normális, ha 20 hónapos gyerek 10-11 órát alszik naponta egyhuzamra, de csak éjszaka?

Nappal bárhogy próbálkozunk, nem tudjuk elaltatni.

Legjobb válasz: Kisfiam 18 honapos es este 7:30-8:00-tol alszik reggel 8-ig ami 12 ora. Tovabb is birna aludni de 9-re bolcsibe jar igy keltenem kell. Hetvegen 9-ig alszik altalaban. A bolcsibe alszik delutan 2-2 es fel orat. Tehat 14-14 es fel orat aliszik egy nap. Fogalmam sincs, hogy ez jo-e vagy sem csak hasonlitas keppen irtam. Szeritnem attol is fugg mennyire farad ki, mennyi uj inger eri stb. Amig otthon voltam a kisfiammal este 9-nel hamarabb sosem tudtam elaltani. Amiota bolcsibe jar es sokkal tobb ujabb dologgal talakozik szerintem agyilag ugy lefarad, hogy 7-kor mar furdetni kell es szo szerint beesik az agyba. Hetvegen amikor itthon van nehezebben alszik el pedig jatszoterezunk, ott a kertunk csuzdaval, homokozoval, labdazunk stb. Megis a bolcsibe valahogy jobban lefarad vagy enm is tudom. :)

Kisfiam 18 honapos es este 7:30-8:00-tol alszik reggel 8-ig ami 12 ora. Tovabb is birna aludni de 9-re bolcsibe jar igy keltenem kell. Hetvegen 9-ig alszik altalaban. A bolcsibe alszik delutan 2-2 es fel orat. Tehat 14-14 es fel orat aliszik egy nap. Fogalmam sincs, hogy ez jo-e vagy sem csak hasonlitas keppen irtam. Szeritnem attol is fugg mennyire farad ki, mennyi uj inger eri stb. Amig otthon voltam a kisfiammal este 9-nel hamarabb sosem tudtam elaltani. Amiota bolcsibe jar es sokkal tobb ujabb dologgal talakozik szerintem agyilag ugy lefarad, hogy 7-kor mar furdetni kell es szo szerint beesik az agyba. Hetvegen amikor itthon van nehezebben alszik el pedig jatszoterezunk, ott a kertunk csuzdaval, homokozoval, labdazunk stb. Megis a bolcsibe valahogy jobban lefarad vagy enm is tudom. :)
Az én fiam sem alszik nappal 18 hónapos kora óta (most 22 hónapos). Éjszaka viszont 11 órát simán lehúz egyben. Mondjuk õ nem nyûgös, nem tûnik kialvatlannak, úgyhogy engem nem aggaszt a dolog.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!
Semmi baja nincs, nem érett még a szobatisztaságra. Különben a fiúk mindig is késõbb értek meg rá.
Miért kellene ilyen idõs korban szobatisztának lennie?a gyerekek nagyon különbözõek.Ezek szerint tudja, mit kellene a bilibe csinálni, de nem akarja.Õ még nem ért meg rá.Már most azt akarod, hogy megfeleljen mások gyerekéhez képest?


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!