Találatok a következő kifejezésre: 20 éves vagyok. Sosem voltam megelégedve (1 db)

20 éves lány vagyok. Sosem voltam megelégedve magammal, mindig gyűlöltem magam, mindenki mást értékesebbnek tartok magamnál. Nem szeretem az életet. Ez változni fog, vagy nekem ez az életforma jutott?

Legjobb válasz: Senkinem nem jutott ez az életforma. Át kell programoznod az agyad!!!!! Ezen múlik minden. Meg kell magad erõszakolnod, hogy ne így érezz. Keress magadon vmit, amit igazán szeretsz (kell, hogy legyen ilyen). Találj olyan hobbit, amit imádsz csinálni és lefoglal. Javítja a kedélyállapotod. Gondolkozz el, miért is gyûlölöd pontosan magad?! Kell, hogy legyen valami oka. Ha tisztáztad, már sokkal könnyebb lesz tenni ellene.

Senkinem nem jutott ez az életforma. Át kell programoznod az agyad!!!!! Ezen múlik minden. Meg kell magad erõszakolnod, hogy ne így érezz. Keress magadon vmit, amit igazán szeretsz (kell, hogy legyen ilyen). Találj olyan hobbit, amit imádsz csinálni és lefoglal. Javítja a kedélyállapotod. Gondolkozz el, miért is gyûlölöd pontosan magad?! Kell, hogy legyen valami oka. Ha tisztáztad, már sokkal könnyebb lesz tenni ellene.
Igaza van az elõttem szólónak. Alakíts ki magadban egy pozitív énképet. Biztosan kialakítható, mert van aki pl. 120 kilósan boldogan mosolyog. Ha egyedül nem megy, keress egy jó pszichológust, aki segít ebben. Mert ha nem teszel ellene, akkor neked tényleg ez az életforma jut vagy 70-90 éves korodig.
jó neked, hogy te csak értéktelenebbnekl tartod magadat másoknál... én értéktelenebb is vagyok... cica akármilyen is vagy ÉN BIZTOS MILLIÓSZOR SZÁNALMASABB VAGYOK! :(( :) remélem helyrejössz.
Elõször az elõttem szólónak üzenem: ez azért nem verseny, hogy ki szánalmasabb. Egyébként minden ember egyformán értékes, attól függetlenül, hogy milyen sikeres az életben. Szerinted valaki attól értékesebb, mert pl. sok a pénze, vagy jó állása van, vagy sikeres színész, zenész, stb. Nem!!!! Rád is szükség van, mint mindenkire!! Erre gondolj mindíg. Egy nagyon jó módszer: vegyél egy füzetet és minden nap írd bele azokat a dolgokat, amik neked jók voltak. Apró dolgokat is. Pl. rám mosolygott az újságos, vagy jól sikerült az ebéd, stb.stb. Már az is eredmény, ha észreveszed a jó dolgokat, az apró örömöket. És sokszor olvasgass vissza. Próbáld ki, nekem bevált. Üdv.
Ez egy lelki betegség, ami gyógyítható. Lehet hormonzavar is mögötte. Ha nem akarsz szenvedni, vagy egyedül küzdeni, akkor menj el orvoshoz (ha nem hormonzavar, akkor pszichológushoz). Lehet kedélyjavító gyógyszert is szedni, de azt NAGYON nem ajánlom! Ha képes vagy elmenni (mint ahogy ide is tudtál írni), akkor egy jó pszichológusnál igen jó eséllyel vagy teljesen meggyógyulsz - vagy jelentõsen javul az állapotod.
Én is hasonló helyzetben voltam 1 évvel ezelõtt mint te.16 évesen gyûlöltem önmagam, a világot..folyamatosan alacsonyrendûnek hittem magam a többbi embernél.Ez által visszahúzódóvá váltam, és nagyon kevés barátom volt. Mikor eljött a nyáriszünet eljutottam arra a pontra, hogy ez így nem mehet tovább, tudatosan próbáltam átalakítani a világszemléletemet.Még most is vannak problémáim az önbizalmammal, de már embernek érzem magam. Hidd el ez egy hosszú folyamat, de neked kell érte tenni a legtöbbet, hogy eredményes legyen!! Biztosan vannak önbizalom fejlesztõ tréningek, könyvek stb...amik segíthetnek! Sok sikert!!!:)
kell egy megfelelõ társaság. engem általánosban csúfoltak sokat, fogszabályzóm is volt, meg lapos is voltam, komplexusos is lettem utána. aztán jött a gimi, megismertem új embereket, és évek alatt rájöttem, h igenis ember vagyok, és szeretnek mások, és én is szerethetem magam! emberek közt kell lenni, és megtalálni a megfelelõ társaságot.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Mostanában nagyon sokat gondolok arra, hogy meghalok, meg arra is, hogy anyukám. Nem tudom, miért. Miért van ez?

2

Hogyan szabaduljak meg az önutálattól?

Leginkább azért nem szeretem magam, mert kövér vagyok. Próbáltam már mindent. Sorra vettem azokat az embereket, akiket szerethetőnek találok és szintén kövérek, de ez sem segített. Hiába mondom magamnak, hogy a környezetemben van nálam külsőleg csúnyább ember, aki boldogságot és teljes elfogadást talált valaki mellett, ez sem segített. Néha már úgy érzem nem is vagyok ember. Irigykedem azokra, akik vidáman végig tudnak menni egy csinos ruhában az utcán és elég egy mosoly, hogy a fiúk felfigyeljenek rájuk. Míg nekem ennél többet kell letegyek az asztalra, ha azt akarom, hogy esélyt adjanak egy ismerkedésre.

Azt ne mondjátok hogy fogyjak le, mert az önmagában még nem old meg mindent. Agyban akkor is ilyen maradok, maximum valami mást találok, amiért utálni fogom magam. (nem tudatosan).

Valaki esetleg tapasztalatot is írhatna, hogy ő hogyan keveredett ki ebből.

5

Régóta van kisebb nagyobb hullámokkal, hogy nincs kedvem semmihez. Úgy kell magamon erőt venni, hogy főzzek, takarítsak, elmenjek itthonról. Ilyen esetben ki mit tanácsol?

Tudom lenne rá válaszom, hogy itt a két gyerek...fél óra mire kijutunk a lakásból ( Ruben egyedül öltözik már) és hiszti is akad...na meg mire bekészítem a ropogtatni valót, innit -nehogy éhes,szomjas legyen vmelyik :)) és plusz pulcsi stb... vaaaa
Nah szóval erre is rá lehet fogni,de tényleg nem stimmel ez. Nem ilyen voltam...sokk biztosan ez az 5év amióta itthon vagyok ( terhesség-szülés-gyes-második baba)
Várom az őszt és remélem, hogy változást hoz a rendszer (Ovi) az életünkben...de most is nagyon erőtlennek érzem magam.
Kicsi gyermekem másfél éves lesz, szóval még egy évet itthon kell lennem vele.

0

Normális hogy 22 évesen sokszor jár a fejemben az öngyilkosság?

2 éve nem tudok szabadulni ettől az érzéstől. Ezen 2 év alatt volt 2 komoly kapcsolataom. Mindkettő lányba nagyon szerelmes voltam (vagyok is még az egyikbe).
A mostani kapcsolatom ténylegesen 1 hete ért véget. De már ezt megelőzően is egy darab sz/r nak éreztem magam. Senkinek. Most meg pláne, hiszen már a szerelmem sincsen mellettem.
Az életkörülményeimet tekintve nem lehet panaszom. Család, anyumék, még ugyahgy barátok is rendben van minden. A lehetőségekhez képest mindig mindent megkaptam.
(most itt nem autóról beszélünk, szegény családból származom)
Munkám nincsen jelenleg, abba nem tudok temetkezni.
22 vagyok, és pánik vna rajtam szinte, hogy milesz ha nemtalálok még egy olyan lányt aki elfogad és szeret. hiszen annyi de annyi oylanról hallani, hogy 18, meg 20 éves koruk óta együtt vannak, és már együttélés, meg gyereket tervezik.

Csak a családom miatt vetem el mindig ezt a lehetőséget. Hiszen tudom, hogy nekik okoznám a legnagyobb fájdalmat ezzel. Õk mit sme tudnak a problémámról, sőt senki sem, és nem is akarom őket beavatni, megvna a saját bajuk.
Csak miattuk látom értelmét az életnek, hiszen nem akarok szomorúságot hagyni magam után...:/
Úgygondolom 22 évesen ez nem az a felfogás amiben élnem kellene. A bulról, barátokról, hülyülésről, munkáról kellene szólnia az életemnek, de nem erről szól..hanem az önmaracangolásról és a kérdésről , hogy: "Minek vagyok én a Földön? Minek élek? és vajon Isten milyen céllal teremtett engem?"

Vallásos vagyok, katolikus, de nem elvetemült mélységekig, és ilyenkor sokszor fordulok Istenhez, akár könnyekkel is az arcomon, hiszen senki másra nem számíthatok.

Segíthet egy orvos ezen? vagy nemistudom kihez kellene forduljak, mert érzem, hogy ez nem jó így ahogy van..:/

12

Nem tudok belekezdeni semmibe, mitől van ez?

Nemértem mért jön rám mindíg valami rossz fájdalmas érzés mikor menni kéne valahova, ahogy elindulok akkor már semmi ilyesmi nincs. De valahogy ezt a hülye érzés nagyon nehéz leküzdeni és igy ezért nemis tudok eljárni semerresem. Ahhoz hogy csak az éjjelnappaliba lemennyek 10 perc mire összeszedem magam és erőt veszek. Nemazért van mert olyan gyengelennék vagy elfáradnék vagy ronda lennék vagy bármi olyan amit szlgyelnem kéne tök átlagos vagyok. CSakhát állandóan előjön ez a fájdalmas gombóc a gyomromba meg a mellkasomnál és már elegem van ebböl. Régebben nagyon sokfelé eljártam ,aztán egyszercsak előjött ez az érzés 2 éve nem szabadulok ettöl. Segítsetek légyszi 19 F

0

Szélhámosok által manipulált megkattant rokon, mit tehet a gyereke? 19L

Én diákmunkából élek, havi 30 ezer forintból, ebből alap élelmiszereket vásárolok, mert otthon nem kapok semmit, és bele is adok a rezsibe. Épp, hogy kijövök.
Árva vagyok, édesanyám egy ideje furcsán viselkedik, 2 éve nem jár le dolgozni, gyorshitelekből él. Mindenkit feljelentget maga körül, egyre több pénzt követel a rezsibe is, pedig nem változott meg a fogyasztásom, nemrég rám szállt és egy olyan feljelentést tett, ami a feljelentés tárgya miatt távoltartási végzést követelt (hogy bántalmaztam), valahogy látleletet is csinált, lehet, hogy odaverte magát valamihez.

Anyám betegsége tény, mivel pszichiáter kezeli szinte heti rendszerességgel, de a hatóságok erről mit sem tudnak és egyenlőre hiába mondom. Tehát egy munkaképtelen adósságokba boruló mentálisan nem túl ép ember, akit ráadásul rosszindulatú, pénzsóvár idegenek, uzsorások, eltartási szerződésre nyáladzók befolyásolnak kipaterol a jól megszokott otthonomból ahol ráadásul havonta beleadtam a rezsibe is.

2 hónapja tengődöm az utcán, jártam már albérletben is, de fix munka hiányában nem volt fenntartható, barátoknál is lehettem, de csak 1-2 hetet, már lejárt a végzés, de anyám továbbra sem akar hazaengedni. (jelenleg egy könyvtárból írok)

Most elhatároztam, hogy leadom az ügyet a gyámhivatalnál, beszélek az orvosával, minden segítséget megadok neki anyagilag és orvosilag is és ha kell erőszakkal (nem fizikaival) de hazaköltözöm. Mert nem tettem semmit.

Tanácstalan vagyok, nem kérek olyan lehordásokat, hogy dolgozzak és menjek albérletbe, mert mindamellett, hogy most ez a cél, egyenlőre nem olyan tiszta az oda vezető út. Jelenleg például ifjúsági szükségszállón laktam és ismerősnél zuhanyoztam le minden nap.... és nemrég eszméltem fel mennyire nem normális, hogy egy elmebeteg ember otthon ül és nem csinál semmit és a teljesen normális lányának kell szenvednie.

Tehát nem tudom mit tegyek, és kizárólag a kérdésre válaszoló, jóindulatú, segítő válaszokat várok. Én úgy érzem anyám betegsége nem akkora kényszer és katasztrófa, hogy megkockáztassak miatta egy kvázi jövőbeli bármikor bekövethező hajléktalanságot (ami gyakorlatilag már most fennáll, mivel nincs rendes fedél a fejem fölött)

Tehát az úgy helyes, hogy most mivel lejárt a végzés, hazamegyek, és ha kell gondnokság alá helyeztetem. És bármivel is kell szembenéznem nem lehet rosszabb mint a lassú leépülés.

1

Van aki volt már elmegyógyintézetben? Milyen volt? Véleményt tud mondani?

12

Este nehezen alszom el, gyakran felébredek, 2-6 között folyamatosan alszom, majd ismét szakaszosan alszom fél9ig. Nem vagyok mostanában ideges, depressziósnak sem érzem magam! Tanácsok?

22-23 kötött lefekszem aludni, szerintem kell 1 óra, hogy elaludjak, de felébredek gyakran...mindig is jó alvó voltam pedig...járok mostanság edzeni, biciklizni, de nem hatékony....

2

Veleszületett depresszió, mely végigkeseríti az ember életét: létezik ilyen?

1

Szerintetek ez normális, vagy már beteges? Aggódom miatta.

Valamelyik nap észrevettem a barátöm kezén egy jó pár vágást, és mikor rákérdeztem, mi az ott, csak nem vagdossa magát? Azt mondta, semmi komoly, csak kicsit feszült hónapjai voltak, és ez megnyugtatja, és ritkán csinálja (pedig azért elég sok vágás van rajta). Amúgy életvidám lány, mindig mosolyog, eszembe nem jutott volna róla ilyen. De szerintem baja lehet, annak ellenére, hogy tagadja. Mit csináljak vele? Normális ez?

9

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!