Találatok a következő kifejezésre: 2 hónapja házasok a feleségemmel akit (1 db)

2 hónapja vagyunk házasok a feleségemmel akit nagyon szeretek. Tegnap megvolt az első nagyobb vitánk ami után azt mondta elválunk. Normális ez hogy az első után menekül az ember ahelyett hogy megbeszélnénk és megoldanánk?

Legjobb válasz: Nem kell ezt a dolgot annyira felfújni. Néha mond az ember meggondolatlanul dolgokat.Fõleg a nõk.Biztos nem gondolta komolyan. Pár nap és el lesz felejtve minden. Tessék rajta nevetni! Tudom hogy nem vicces, de szerintem nevesd ki. Hiszen azért ment hozzád mert szeret, szeretitek egymást, és néha hülyeségeket beszélünk. Az igaz hogy meg kell mindent beszélni, nem szabad elmenni egymás mellett, a végén még nem beszél senki senkivel. Az is lehet hogy azért menekül mert szégyenli amit mondott nem lehet? Próbálj beszélgetni vele. Üdv: egy feleség

ezt nagyon nehéz megítélni hogy se a vitát se a feleséged nem ismerjük. nem lehet hogy ez egy zsarolás a feleségedtöl? aki most úgy akarja a maga igazát hogy megzsarol hogy akkor elválik, pedig esze ágában sincs? lehet egy olyan személyiség aki nem bír a problémákkal szembe nézni, így inkább elfut elölük, lehet a kedeves mama annak idejény pont így tartotta sakkban a kedves papát. ha ez zsarolás akkor nagyon vigyázz mert ha most nem cselekszel jól egész életetekben ezt felhasználja, minden két hónapban majd válni akar, te meg egyböl beadod a derekad. amondó vagyok ha tényleg igazábol válni akar akkor engedd, ha nem akar akkor kétszer meggondolja mit fog legközelebb mondani. biztosítsd arrol hogy szereted, és te nem akarsz válni de mond neki ha akarja hát legyen.
Nem kell ezt a dolgot annyira felfújni. Néha mond az ember meggondolatlanul dolgokat.Fõleg a nõk.Biztos nem gondolta komolyan. Pár nap és el lesz felejtve minden. Tessék rajta nevetni! Tudom hogy nem vicces, de szerintem nevesd ki. Hiszen azért ment hozzád mert szeret, szeretitek egymást, és néha hülyeségeket beszélünk. Az igaz hogy meg kell mindent beszélni, nem szabad elmenni egymás mellett, a végén még nem beszél senki senkivel. Az is lehet hogy azért menekül mert szégyenli amit mondott nem lehet? Próbálj beszélgetni vele. Üdv: egy feleség
Szerintem, aki õszintén szereti a házastársát, az nem mond ilyet rögtön az elsõ problémánál. Még viccbõl sem! Akkor minek ment hozzád? Hogy a válással fenyegetõzhessen? Hát nem szép dolog! Esetleg még éretlen a dologhoz (már bocs)...
MINDENKÉPPEN meg kell beszélned vele! DE! Sok nõvel veszekedéskor egyszerûen nem lehet beszélni. Elönti az agyát a vörös köd, és képtelen bármivel foglalkozni a veszekedésen kívül. Úgyhogy én azt mondom, várjál 2 napot. Utána próbálj meg beszélni vele. Ha látszik rajta, hogy õ nem akar megoldást, akkor még valóban nem érett meg a házasságra. Akkor a legjobb tényleg a válás. Ha pedig sikerül, akkor beszéld meg vele azt is, hogy a jövõben beszélgetni fogtok.
Kedves Kérdezõ! Az egyik lepontozott válaszoló vagyok, aki elmesélte az ismerõsei történetét. Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgaitok, de továbbra is azt mondom, hogy ha már az elsõ veszekedésnél válással fenyegetõzik a feleséged, akkor talán tényleg jobb, ha elváltok. Nagyon szomorúnak tartom, hogy az emberek manapság borúra-derûre összeházasodnak, aztán rájönnek, hogy ez mégsem volt jó ötlet... Tartom magam az álláspontomhoz, hogy a házasság egy felbonthatatlan szövetség, de remélem, okultatok mindketten az egészbõl, és legközelebb körültekintõbben választotok párt. Sajnálom, hogy így kellett véget érnie az egésznek. :( Többi válaszoló: parancsoljatok, továbbra is le lehet pontozni a tapasztaltabbat. :P
Én azt mondom, hogy vagy nem gondolta komolyan a válást, vagy ha mégis, akkor nagyon félreismerted eddig. Nem írtad meg, hogy mi volt a vita oka, mert adott esetben erre azt lehetne mondani, hogy jogos volt a hiszti. Ennél többet így látatlanba nem tudok mondani, de tény, hogy igen szomorú az, hogy egy rossz szó miatt máris válna... Az ilyen ember egyáltalán nem érett még a házasságra, mert nem tudja, hogy ez (a szó klasszikus értelmében) egy egész életre szóló SZÖVETSÉG, amibõl nem lehet csak úgy kihátrálni! Amikor hozzád ment, megfogadta, hogy mindig melletted lesz, erre most... Szóval szerintem mindketten gondolkodjatok el azon, hogy mi lehetett az oka a hisztinek.
Kedves utolsó válaszoló! :) Egyéntõl függ minden, lelkülettõl, pszichikumtól. Mindenkinek egyéni a története. Én meggondolatlanságból szoktam mondani a férjemnek, SÕT õ is mondja hogy Elválik ha nem jót fõzök.....:) ))))) Azt tartom a legnagyobb felelõtlenségnek, ha valaki ugy házasodik össze valakivel, hogy legalább két évet nem éltek együtt!! Lakva ismeri meg az ember a másikat, minden kis hülyeségeikkel együtt. Sok párnak sajna már késõ....:(((
Nem lehet hogy õ sem gondolja komolyan, amit mondott? Ezelõtt még sosem volt nagyobb vitátok? Persze ez nem jó ha menekül, de akkor nyilván ezt sem tudod vele megbeszélni, de azért próbáld meg elmondani neki. Ha szeretitek egymást, nem lehet baj.
Kedves utolsó válaszoló! Én is feleség vagyok, de én még meggondolatlanságból sem mondanék ilyet a férjemnek. Egyébként meg egy ismerõs házaspárnál kottára ugyanez a jelenet játszódott le, mint a kérdezõéknél: hatalmas szerelem, esküvõ augusztusban, mindenki nagyon boldog. A lány szinte azonnal teherbe esett, de történt egy "kis probléma": novemberben nyolc hetesen elvetélt. Persze azonnal elkezdõdtek a veszekedések, a lány kijelentette, hogy a férje egy pancser, aki nem tud neki gyereket csinálni, így az egésznek az lett a vége, hogy a karácsonyt már külön töltötték. Januárban beadták a válást, az elsõ tárgyaláson a lány már az új pasijával jelent meg... Innentõl kezdve én már egy ilyen veszekedésre sem tudom azt mondani, hogy "nem is gondolta komolyan".
Már boccs de milyen egy hisztizsák ez uristen!!!!! Jól meg kellett volna gondolnod hogy "mit" veszel el. Pffff. Én ha faszi lennék és a helyedben lennék jól leordítottam volna a fejét. Ekkora egy hülyét... már boccs. 2 hónap után válni akar? akkor váljatok, mert ha ennyitõl kivan bukva akkor mi lesz a köv. 30-50 évben??? pfff
Én egyetlen dolgot tudok elképzelni, amiért ennyire hirtelen és következetesen válni akarnék: a tettlegesség. Ha a vita hevében megütötted, még szép hogy válni akar. Ha nem történt ilyen, akkor egyszerûen egy nagyon érzékeny lelkû nõt fogtál ki magadnak. Egyetlen dologgal vigasztalódhatsz: jobb ha most váltok el, mintha 2-3 gyermek után.
Figyeld a reakcióit. Ha többször felveti, akkor azt a problémát meg kell beszélni. De addig nem kell nagyon felfújni a dolgot, mint ahogy az elõbb mondták. És nem kell a veszekedésben és vitázgatásban partnernek lenni.
Szia!!! Remélem, azóta már sikerült megbeszélnetek!!! Mert nincs kapcsolat kisebb-nagyobb viták nélkül. Ilyenkor a legjobb picit(fél óra-óra) gondolkodási idõt hagyni a vita után, és utána már megy is a beszélgetés! Nekem bejött ez a módszer. Bízom, benne, hogy a válást csak a vita hevében mondta, és nem gondolta komolyan. De meg kell beszélni a dolgokat! Amúgy már az esküvõ elõtt is együttlaktatok?
Tényleg....Nem lehet hogy ez a veszekedés egy mondvacsinált, ürügy....ahhoz hogy kimondhassa amit akart???
kérdezö az utcsó beirásod után az a gondolat merült fel hogy a feleséged valaki más után kacsingat, vagy már egyebet is tesz. de persze ez csak egy másik ember meglátása.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, lehet bennük valami.Az volt az elsõ vitánk, ami után kijelentette hogy valami nem müködik.Sajnálatos dolog, de ma megyünk be a bíróságra beadni a válópert.Nagyon rossz érzés ez, fõleg ha az ember szereti a másikat...:(
Szia!Hallottál már az érzelmi zsarolásról?Járj utána a neten.Nekem is van ilyen tapasztalatom 2 évig éltem 1 nõvel, többször is játszott ilyet velem ez meg is ölte a kapcsolatunkat.Gyenge ember aki ilyet müvel.Gondolkodj el h mennyit jelentesz neki...Vagy csak 1 használati tárgy vagy akin uralkodnak.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Váláshoz a kereset levelet saját kezűleg kell megírni, vagy nyomtatva, vagy formanyomtatványon? Közös megegyezéseshez

2

Mennyire jó ha egy 16 éves lány az elvált anyukájával alszik egy szobában?

16

Miért van ez hogy a "sikeres" emberek szülei szinte mind elváltak?

Pontos statisztikát nem tudok de ha máshonnan nem a tv-b?l látom hogy a médiaszemélyiségek szülei kb. 10-b?l 8-an nem élnek együtt.

14

Mehetek albérletbe, kezdhetek újra mindent felépíteni?

Sziasztok,

A "parommal" 15 eve vagyunk együtt, gyerekszerelem volt.
7 evet a szuleinel laktunk, majd vettunk egy kozos lakast.
Most ugy alakult, hogy nem megy egyutt tovabb.
Id?közben született egy gyermekunk is, igy az szamomra egyértelm?, hogy nekem kell menni.
A lakason van meg 5millio ft hitel, ami az en nevemen van, 50-50% ban vagyunk tulajdonosok. A törleszt? reszlet mellett mar nem nagyon tudnam fizetni az alberletet is, mit tudok ilyenkor tenni?
Ilyenkor is van mar vagyonkozosseg? Nem vagyunk hazasok.
A lakas felere ? edesanyjatol kapott penzt, de en ujitottam fel teljesen, persze szamla sokmindenrol nincs...
Mindent itthagynek, nem kell semmi ingosag, csak valahogy tul akarok elni ezt....

10

Mennyi időbe telik, mire a bíróság a válással együtt beadott ideiglenes elhelyezést elbírálja, és kiadja?

2

Lakhatási jogról lemondás? Szüleim válásakor apám lemondott a lakhatási jogról anyám javára, ezt anyám akarta, hogy apám eltűnjön innen. Õ pedig már bármibe belement, hogy túl legyen a váláson.

Tudtommal ez azt jelenti, hogy nem lakhat itt, + esetleges albérl? esetében neki nem jár pénz. mit jelenthet még? úgy tudom, apám az önkormányzatnál nem jelentkezett át sehova, ett?l függetlenül nem lakik az ingatlanban. anyám szerint viszont ez azt jelenti, hogy az egész ház az övé, tehát ha sikerülne eladni, akkor az összes pénz az övé lenne. remélem, nem így van.
valamint érdekelne, hogy kinek kell így fizetnie? az önkormányzat küldözget csekkeket kommunális adóról, csak apám nevére. valamikor ? fizette, mivel ? volt a kenyérkeres?, de már 5 éve elváltak. ha jogilag ? itt sincs, miért az ? nevére jön? igaz, hogy az önkormányzat nem tudhatja, mi szerepel a válási papírokban, de apám bement, és mondta, hogy ? ezt nem szeretné fizetni, mert lemondott a lakhatásról. az önkormányzatnál meg azt mondták, írassa alá anyámmal, hogy átvállalja a kommunális adó fizetését. anyám nem fog ilyet aláírni soha, ? fizetni nem akar, az a fajta ember, aki a jogait hangoztatja, de szerinte kötelezettsége nincsen. szóval kinek kell fizetni? bezavarhat-e, hogy apám nem jelentkezett ki a kérdéses ingatlanból? viszont szomszédok igazolni tudják, hogy évek óta nem lakik itt.

5

Mi lenne a helyes lépés?

Anyámnak már jó ideje van egy pasija korrekt meg minden de mivel elvált szül?k gyermeke vagyok az a dolgom hogy utáljam.(az a furcsa, hogy apám csaját kedvelem pedig ? miatta váltak el)Szóval, ennek a fickónak van egy elviselhetetlen, 10 éves lánya. F?bb jellemz?i: idegesít?, álszent és tudom hogy parasztnak tartotok de azt is utálom, hogy beteg(hiányzik a pepszin a gyomrából) ez miatt állandóan krákog mintha éppen a belét akarná kiköpni. Nos, szilveszterkor idejön a csávó(amivel semmi bajom) de hozza a n?stényivadékot én meg meghívtam a keratesómat. És most mi a szart kezdjek??????!!!!!!

11

Mi történik akkor, ha a válási papírok beadásra kerültek, de az eljárás során, mediáció stb. a felperes elhalálozik.1 gyermek van haszonélvezet?

11

Nem vagyunk összeházasodva, de eggyütt élünk, van egy 5éves közös gyerekünk, közös lakcímen vagyunk, külön akarunk meni, de a ház a párom nevén van. Nekem jár valami?

Mert szerinte nem.

14

Mi köze a gyerekemhez az új élettársnak és egyáltalán a szülőkön kívül közvetlen joga kinek van a gyerekemhez? ( A családsegítőben azt mondták hogy a nagyszülőnek is csak láthatása lehet ha kéri)

Van egy kislányom, édesapjával 8 hós kora óta nem vagyunk együtt én nevelem a kicsit. Eddig le se tojta a lányát aki most 3.5 éves. Egy ideje van egy élettársa aki második alkalommal jött ide mondván neki láthatási joga van a gyerekhez mert állítólag házasok. Az édesapának egy ideig még csak és kizárólag láthatása van az én jelenlétemben, err?l végzés is született. Idehozza az egész pereputtyot csupa elvált szül?k ésélettársak akik követelik a gyereket. Megjegyzem eddig évente 2 alkalommal jött az apuka. Hiába mondom nekik hogy Megmondták nincs joga az apán kívül a gyerekhez senkinek, az apucit sem ismeri. Fel lehet jelenteni ezt a kis senkit zaklatásért?

13

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!