Találatok a következő kifejezésre: 2 és éves kisfiamnak nagyon (29 db)

2 és fél éves kisfiamnak nagyon enyhe köldöksérve van. Elmúlik, vagy mindenképpen megműtik 2 és 1/2 éves kisfiam?

2 és fél éves kisfiamnak nagyon enyhe köldöksérve van háziorvosunk szerint nem túl nagy gond, de ha nem múlik el neki, akkor sajnos elkerülhetetlen az altatásos m?tét. Mit gondoltok, kár aggódnom, mert kinövi ha még jobban er?södik a hasfala, vagy adjam fel a reménykedést, mert így is- úgy is megm?tik majd ?t?

Legjobb válasz: Szia,az én kisfiamnak is volt köldöksérve.Születése után derült ki,azt mondták elmúlhat.3évesen megmûtötték,én jobban meg voltam ijedve,mint õ.A mûtét után másfél órával már vidáman játszott.Úgyhogy ha odakerül a sor ne izguljj,nem lesz baj.

Szia, az én kisfiamnak is volt köldöksérve.Születése után derült ki, azt mondták elmúlhat.3évesen megmûtötték, én jobban meg voltam ijedve, mint õ.A mûtét után másfél órával már vidáman játszott.Úgyhogy ha odakerül a sor ne izguljj, nem lesz baj.
szia, Elõször is, ne haragudj, hogy ezzel példával jövök, de a "mûködési elv" ugyan az. Nálunk a kutyámnak volt köldöksérve, az orvos azt mondta, hogy kinõhet, folyamatosan nyomtuk vissza neki, amikor láttuk, hogy kitürenkedik. Arra kell vigyázni, hogy nehogy kizáródjon, mert akkor már sokkal nagyobb mûtéttel jár a helyreállítás. Nem tudom mit mondott a doki, meddig várjatok? Mikor alakult ki nála? Nekünk azt mondták minél kisebb korban mûtik annál jobb, de ugye a növekedési tempó nem egyforma a két esetben. Jobbulást kívánok.
Szia Nálunk is ez van a fiammal, mi jövö év elejére tervezzük hogy meg mûtetjük neki. Azt mondták hogy ez magától nem fog elmúlni pedig szinte nem is látszik.

2, 5 éves kisfiam náthás, nagyon folyik az orra, már baja nincs. Otrivint fújok az orrába, de nehezen tudja csak kifújni és nem teljesen. Mit tehetek, hogy segítsek neki? főleg alvásnál van gond.

Legjobb válasz: Próbáld orrszívóval. Én még a baby luuf balzsamot szoktam este a hátára kenni (2 éves) ha beteg. Most a lányom is náthás, folyik az orra és köhög. Mind a két gyerkõc (2 éves és egy 9 hónapos). :( Ma volt a gyerekdoki, orrspray, orrszívás, c-vitamin, lándzsás utifû köptetõ. Ha lázuk lesz, akkor kell újra megnézni, nincs-e szövõdmény. Mondjuk mind a kettõ csúnyán hörög és köhög (ezért hívtam a dokit, nehogy tüdõgyulladás legyen). Jobbulást!

Próbáld orrszívóval. Én még a baby luuf balzsamot szoktam este a hátára kenni (2 éves) ha beteg. Most a lányom is náthás, folyik az orra és köhög. Mind a két gyerkõc (2 éves és egy 9 hónapos). :( Ma volt a gyerekdoki, orrspray, orrszívás, c-vitamin, lándzsás utifû köptetõ. Ha lázuk lesz, akkor kell újra megnézni, nincs-e szövõdmény. Mondjuk mind a kettõ csúnyán hörög és köhög (ezért hívtam a dokit, nehogy tüdõgyulladás legyen). Jobbulást!
Nekünk az Otrivin sz.atr sem ér! Mi már évek óta a Nasik-ot használjuk. Nincs róla reklám, de magáért beszél!! Próbáltad neki kiszívni?
Elírtam bocsi: Sz.art sem ér!
A kérdező hozzászólása: A baby luuf balzsam eszembe sem jutott, pedig itt van a szekrényben..... Köszi! Igen, szívtam is, sok kijött, csak nem igazán hagyja, birkóztunk egyet... Majd megnézem azt a másikat.
Mi a béby sterimarral befújunk, utána orsziporszival kiszívunk, majd NAsivin-nal (2-6 évig) a teljesen kitisztított orba újra befújunk. A nasivin-t csak max 5 napig lehet használni folyamatosan. Ki vagyok mûvelve, mert szeptember (bölcsikezdés) óta 2-szer volt középfülgyulladása, mert a bölcsiben ráment a taknyosság a fülére.

Gyesen vagyok a 2, 5 éves kisfiammal itthon! Nagyon kevés és így arra gondoltam, hogy vissza mondom a gyest és leszámolok a munkahelyemről és elmegyek munkanélkülire! Ez lehetséges így?

Sajnos nemtudok vissza menni a munkahelyemre mert nem tudom éjszaka hova tenni a kisfiamat. Ezért gondoltam arra hogy vissza mondom a gyest és akkor a munkanélkülit még kapom 3 hónapig addig meg csak találok valami munkát!

Legjobb válasz: Elég rizikós, mert ha 3 hónap után mégsem találsz munkát, akkor semmi bevételed nem lesz. Azt is meglépheted, hogy papíron visszamész dolgozni, de egybõl elmész betegállományba, a gyerek 3 éves koráig nem küldhetnek el, így van még fél éved munkát találni. Ha nem sikerül addig, akkor ugyan elküldenek a munkahelyedrõl (mert már nem leszel védett) viszont onnantól még 3 hónapig tudsz munkanélkülin lenni. - ezzel a megoldással nem a következõ 3 hónapod van biztosítva, hanem 9.

Elég rizikós, mert ha 3 hónap után mégsem találsz munkát, akkor semmi bevételed nem lesz. Azt is meglépheted, hogy papíron visszamész dolgozni, de egybõl elmész betegállományba, a gyerek 3 éves koráig nem küldhetnek el, így van még fél éved munkát találni. Ha nem sikerül addig, akkor ugyan elküldenek a munkahelyedrõl (mert már nem leszel védett) viszont onnantól még 3 hónapig tudsz munkanélkülin lenni. - ezzel a megoldással nem a következõ 3 hónapod van biztosítva, hanem 9.
Szerintem lehetséges, csak az a kérdés, hogy hol helyezed el a kisfiadat, vagy van bölcsi helye?


2 éves kisfiam nagyon sokszor felkel éjszaka és engem követel. Már jó ideje éjszaka viszem a szivacsot és ott alszom az ágya mellet. Már eléggé elfáradtam. Hogy oldhatnám meg, hogy éjszaka ne követeljen vagy maximum 1*?

Legjobb válasz: Lehet, hogy most sokan le fognak hurrogni, de én magünk mellé vittem mikor éjjel felébredt és engem akart. Ez így ment 3 éves koráig, de minket nem zavart, sõt jobban tudtam aludni mert tudtam, hogy nem kell felkelnem éjjel. Aztán egyszercsak nagylány lett és már nem akart átjönni. Persze az ágyában aludt el este, csak éjjel amikor felébredt akkor jött át.

Lehet, hogy most sokan le fognak hurrogni, de én magünk mellé vittem mikor éjjel felébredt és engem akart. Ez így ment 3 éves koráig, de minket nem zavart, sõt jobban tudtam aludni mert tudtam, hogy nem kell felkelnem éjjel. Aztán egyszercsak nagylány lett és már nem akart átjönni. Persze az ágyában aludt el este, csak éjjel amikor felébredt akkor jött át.
Én Ranschburg doktor könyvében olvastam, hogy ebben az esetben jobb azt a megoldást választani, hogy a szülõi ágy mellé teszünk egy matracot, és ha éjszaka felébred a gyermek, csak átmegy a szülõi hálóba, lefekszik a matracra, te pedig lenyújtod hozzá a kezed, és alszol nyugodtan tovább. Egy próbát megér.
Nálunk a kislányom csinálta 20 hónapos korában, kb egy hónapon keresztül, minden éjjel. Többnyire 2-3 között sírt fel, ordított. Amikor bementem ki akart jönni az ágyból. Aztán kihúztam a kiskanapét a szobájában, és ott aludtunk reggelig. Persze én is fáradt voltam másnap. Aztán egyik napról a másikra mintha elvágták volna, újra átaludta az éjszakát. Viszont volt egy dolog amin változtattam: nem húztam be teljesen a sötétítõt éjszakára, mert az volt a gyanúm, hogy éjjel felébred, hirtelen nem tudja hol van, mert olyan sötét van bent nála, és bepánikol (ebben a korban már megjelennek az ilyesfajta félelmek). Ha Te is gyanakszol ilyesmire, próbálj egy kis fényt csinálni. Egyébként meg kitartás, ez egy ilyen idõszak, szüksége van Rád, nem hiába kiabál utánad.
Érdeklõdnék, hogy sikerült valamilyen megoldást találnotok, mert az én 2 éves kislányom is elkezdte. Általában 3 és 5 között felsír, bemegyek hozzá, és már mutat is a kanapéra, hogy oda feküdjünk le. Igazából ez nem is lenne gond, csakhogy szeptembertõl megyek dolgozni, és ha ez így megy tovább, hulla fáradt leszek ott. Ráadásul várom a második babát, tehát nem könnyû :-))

2, 5 eves kisfiam ovodas lett. Eddig örömmel ment 3 napig, nagyedik nap mar nagyon sirt utannam. Ez igy marad? Sirni fog mindig? Vagy atmeneti, es szeretni fogja az ovit? Szerintetek?

Legjobb válasz: A lányom 2 hétig szivesen ment,majd azután hetekig sírt minden reggel.Onnantól hogy ez elmúlt imádta az ovit.

A lányom 2 hétig szivesen ment, majd azután hetekig sírt minden reggel.Onnantól hogy ez elmúlt imádta az ovit.
valószínûleg szeretni fogja és nem lesz olyan, mint a férjem, aki kis és középsõ csoportban nem telt úgy el nap, hogy ne bõgött volna, amikor elment az anyukája az oviból.:) igen, 2 éven át. De mindig csak addig sírnak ám, amíg a látótérben van Anyu. Utána minden rendben van velük.

Szemprobléma, rossz szokás vagy idegi alapon pislog erősen és nagyokat 2, 5 éves kisfiam?

Kb. 3-4 napja észlelem rajta,hogy ha valami érdekeset lát,vagy valami nagyon leköti a figyelmét s?r?n nagyokat pislog...Közrejátszhat az,hogy férjem 1 hete elutazott külföldre és ez megváltoztatta a najai rendszerességét? Vagy rossz szokás kezd kialakulóban lenni? A szeme nem piros,nem dörzsöli...

Legjobb válasz: Az én apukám anno ezt úgy hivta, hogy ne "passogjak". Nem tudom ez értelmes szó e és jelent e valamit, de Õ mindig ezt mondta, amikor erõsen pislogtam. Nálam mondjuk idõsebb korban jelentkezett, és nem tudom, hogy miért, de elmúlt. Szerintem nyugodtan várj egy kicsit és ha nem változik a szitu, akkor vidd el dokihoz. Bár azt gondolom, hogy mivel tudod, hogy mikor csinálja, így meg van a magyarázat arra is, hogy miért. Tehát nem hiszem, hogy a szemével lenne probléma, és azt sem, hogy így maradna.

Az én apukám anno ezt úgy hivta, hogy ne "passogjak". Nem tudom ez értelmes szó e és jelent e valamit, de Õ mindig ezt mondta, amikor erõsen pislogtam. Nálam mondjuk idõsebb korban jelentkezett, és nem tudom, hogy miért, de elmúlt. Szerintem nyugodtan várj egy kicsit és ha nem változik a szitu, akkor vidd el dokihoz. Bár azt gondolom, hogy mivel tudod, hogy mikor csinálja, így meg van a magyarázat arra is, hogy miért. Tehát nem hiszem, hogy a szemével lenne probléma, és azt sem, hogy így maradna.
Ha apás a gyerek elõfordulhat, hogy amiatt "tik-kel", hogy elment az apja.Idegi alapon is lehet.Kisgyerekre sok minden hatással van fõleg , ha érzékeny az idegrendszere.Ha nem hagyja abba kérdezd meg az orvost vagy egy gyerekpszichológust
Sajnos nem tudom mit jelenthet, de most voltunk a 3 éves státuszvizsgálaton, és ott kérdezte a védõnõ, hogy nem pislog-e sokat. Nem kérdeztem mire utalhat ez, de ha nem múlik, akkor inkább kérdezz rá a dokinál.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Kedves utolsó, nekünk ugyanezt kérdezte a 2 éves státuszon, akkor még halvány lövésem sem volt, hogy az hogy kell, hogy kinézzen...Most már sajna igen. Ma mondjuk csak 2-3 alkalommal csiptem el, de tegnap borzasztó volt.

Mit "kell" tudnia 1, 5-2 éves babának? Baj ha az én kisfiam még nem ismeri színeket, a testrészeit sem mutatja, és beszélni sem nagyon akar?

Legjobb válasz: A színeket ráér 3 évesen is tudni. Beszélni kisfiam sem beszélt ennyi idõsen, csak annyi hogy apa,nana-én vagyok, papa, mama, vau.17-18 hónapos korától kezdett "beszélni". Most 21 hónapos kb. 20 szót mond, meg az állathangok. Most kezd el jobban beszélni. A testrészeit kb. 15 hós korától mutatja, pontosan nem emlékszem rá.Minden gyerek más. Attól, hogy nem akarja mutatni a testrészeit, nem biztos, hogy nem is tudja. Vannak gyerekek, aki egyes dolgokban lassabban, másokban késõbb ügyeskednek. nyugi, nincs baj a kisfiaddal. Biztos másban ügyes.Pl. hamar felállt.

A színeket ráér 3 évesen is tudni. Beszélni kisfiam sem beszélt ennyi idõsen, csak annyi hogy apa, nana-én vagyok, papa, mama, vau.17-18 hónapos korától kezdett "beszélni". Most 21 hónapos kb. 20 szót mond, meg az állathangok. Most kezd el jobban beszélni. A testrészeit kb. 15 hós korától mutatja, pontosan nem emlékszem rá.Minden gyerek más. Attól, hogy nem akarja mutatni a testrészeit, nem biztos, hogy nem is tudja. Vannak gyerekek, aki egyes dolgokban lassabban, másokban késõbb ügyeskednek. nyugi, nincs baj a kisfiaddal. Biztos másban ügyes.Pl. hamar felállt.
Ha a színeket még nem is tudja tökéletesen vagy beszélni sem nagyon akar, az még szerintem nem akkora gond, fõleg, ha a másfél évest nézzük. Viszont azért egy két éves gyereknek már illene ismernie a testrészeit. Csak azért nem mutatja, mert nem akarja vagy tényleg nem tudja?
A kérdező hozzászólása: Köszönöm. 1, 5 éves a kisfiam. Tudja hol a pocakja, a füle, a pucus, melyik a lába, vagy a keze, csak nem mindig mutatja, mert nem akarja. Akkor megnyugodtam:)
Ne izgulj, az én fiam is kb. ennyi tudott ennyi idõsen. Most már lassan 2, 5 éves lesz és a szám-, illetve betûmániának köszönhetõen nem csak a színeket és a testrészeit mutatja meg és mondja ki, de a betûket és a számokat is megnevezi. Nekünk nagyon sokat segített a bölcsi, szeptember óta rengeteg szót tanult és sok minden mást is. A leginkább abban segített a közösség, hogy merjen próbálkozni a szavak kimondásával. Talán nektek is jót tenne, ha vinnéd minél többet közösségbe.

Kisfiam 2, 5 éves érdemes neki még venni tanuló kutyát? Nagyon szereti a zenét meg a mondókákat és gondoltam, hogy veszek neki egyet!

Legjobb válasz: 14 hónapos volt a lányom mikor megevettük neki a tanuló macit,kb.2 percre kötötte le.Most 2 éves és már abszolút nem játszik vele,csak ha véletlenül az útjába kerül.Elénekli az egyik dalt és ennyi.

14 hónapos volt a lányom mikor megevettük neki a tanuló macit, kb.2 percre kötötte le.Most 2 éves és már abszolút nem játszik vele, csak ha véletlenül az útjába kerül.Elénekli az egyik dalt és ennyi.
Szerintem nem. Ha szereti a mondókákat, dalokat ( és te esetleg nem tudsz elég sokat), akkor vegyél ilyen könyvet, ill cd-t (pl. Zeneovi). Nagyon jók, az én lányom szereti. Egy ilyen mûkutya, mûzenével egy ilyen idõs gyereket már nem sokáig köt le.
Nem venném meg. Inkább könyveket veszek helyette.

Normális az, ha 2 éves kisfiamnak napi 2x nagyadagban sötétbarnás kenőcsös a széklete? A lencsét úgy láttam, hogy nem tudja megemészteni, - "mintha az egész kijött volna"- és bizonyos zöldségek is nagy darabokban jönnek ki.

Legjobb válasz: Szerintem nem gond, de figyelgesd azért. Nálunk is rendszeresen van olyan, hogy nem annyira szilárd a széklete és több adagban távozik, nem 1x kakil egy nap. Én is láttam már benne paradicsomot, most legutóbb a káposztás tésztából a káposzták távoztak darabokban. :) 2,5 éves kislány anyukája.

Szerintem nem gond, de figyelgesd azért. Nálunk is rendszeresen van olyan, hogy nem annyira szilárd a széklete és több adagban távozik, nem 1x kakil egy nap. Én is láttam már benne paradicsomot, most legutóbb a káposztás tésztából a káposzták távoztak darabokban. :) 2, 5 éves kislány anyukája.
A kérdés, hogy mióta áll fenn a dolog. A kislányom majd 2 éves koráig szenvedtünk, hogy amolyan "anyatejes babakaki állagú" (nem tudtam jobban körülírni:) volt neki is a széklete. Emiatt nem is tudtuk a szobatisztaságra szoktatást elkezdeni.... Voltunk mindenféle kivizsgáláson, gasztroenterológus szerint hiányzik valami enzim az emésztéshez a szervezetébõl ezért nem emészti meg a dolgokat, és Kreont kezdett szedetni vele (sokat nem használt) Én meg elkezdtem kísérletezgetni, hogy mire lehet mégis érzékeny a gyerek. Hát a bolti gyümölcslevekre !!!( teljesen mindegy, hogy baby vagy felnõtt) Ahogy töröltük az életébõl normalizálódott a helyzet. (pfff orvosok....)és nem kell se kreon, se diéta se semmi, csak ennyi :)
Elõzõ vagyok, ennek már lassan 1 éve :-D és minden rendben. Próbáld ki, lehet hogy hasonló a problémátok nektek is.

Hogyan tovább? Kisfiam 2, 5 éves. Egy hete levettük a pelust. Napközben nincs rajta. Nincs is gond, szól ha pisilni kell. De viszon aludni muszáj ráadnom, du is és éjjelre is. Nagyon sokat pisil akkor.

hogy tudnám err?l is leszoktatni? Éjjel pluszba még sokat iszik is.

Legjobb válasz: Pelusban altasd. Amint felébred, egybõl pisiltetni kell. Figyeld a pelust, hogy mennyire pisis. Ha száraz, amikor a kisfiad felébred, akkor lehet próbálkozni a pelus nélküliséggel.

Pelusban altasd. Amint felébred, egybõl pisiltetni kell. Figyeld a pelust, hogy mennyire pisis. Ha száraz, amikor a kisfiad felébred, akkor lehet próbálkozni a pelus nélküliséggel.
Kisfiam 2 évesen lett nappalra szobatiszta. A nappali alváshoz még utána fél évig volt pelus, az éjszakaihoz több, mint egy évig. Most egy jó hónapja, hogy nem teszünk éjszakára sem pelust. Sokat ivott õ is éjszaka, azért vettük le késõbb éjszakára. Pár hétig azért dobtam el a pelust, mert már elszakadt vagy nem ragadt, nem azért mert pisis volt. Elfogyott a csomagból és egyszerûen nem vettem többet. Azóta még nem volt baleset. Nem kel fel éjszaka, nem pisil, igaz kevesebbet is iszik, de magától szokta le, nem én vettem el tõle a teát. Szerintem várd ki türelmesen. Meg kell érnie rá.
Türelem. Egy hét után még ne várj csodát. A fiam 3 hét után jutott el odáig, hogy délutáni alváshoz nem kell a pelus, és 2 hónap után odáig, hogy már száraz az éjjeli pelus, vagy max. 1 pisi van benne. Pedig korábban reggelre át is ázott, olyan sokat pisilt.
1 hét után nem túl nagy elvárás? hónapok, van akinél évek mire a kettõ közötti idõ! a nagykönyv szerint nappalra 3 éves korig, éjszakára 5 éves korig "kell" szobatisztának lenniük...
A tvben beszélt egy szakértõ az éjjeli pisilésrõl. Azt mondta, h akkortól fog nem bepisilni, ha valamilyen hormon elkezd termelõdni a szervezetében. Amíg ez nincs, hiába szobatiszta nappal, addig bármit is teszünk, lesznek balesetek éjszaka. Sajnos van akinél ez a hormon csak több év után kezd termelõdni. Nem azt mondom, h nálatok is ez van, de én éjjelre nem venném el tõle a pelenkát. Szerintem ha nappal kényelmesebb neki nem pisisnek lenni, akkor elõbb utóbb kérni fogja, h éjjel is anélkül legyen. Viszont mindenképpen csökkenteném az esti innivalót. Éjjelre meg még meg is szüntetném lassacskán. Mit iszik este? Csak sima víz legyen az utolsó, mert az édesre, teára, tejre, kakaóra könnyebben, sokkal hamarabb megszomjazik újra. Ha más nem is, de minimum egy korty vízzel öblítse le, amit ivott. Ha nem akarja a vizet, azt lehet neki mondani pl., h fogmosás után már nem ihatsz csak vizet, mert különben a manócskák éjjel megrágják a fogadat. Csak akkor ezt kõkeményen tartani is kell.
kisfiam nappalra és nappali alváshoz is 2 év 3 hósan lett szobatiszta, éjjelre 3, 5 évesen.


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!