Találatok a következő kifejezésre: 17 éves és rettegek a sötétben (1 db)

17 éves vagyok és rettegek a sötétben. Miért lehet ez és mit tehetek ellene?

Legjobb válasz: Minden bizonnyal valamilyen pszichés ok, még kiskorodból (hisz akkor szinte mindenki fél a sötétben), talán nem nõtted ki, szerintem menj el egy pszichiáterhez, egyáltalán nem ritka esetrõl van szó szvsz. Én is júliusban leszek 17, de még mindíg álmodom Frost-al (Batman és Robin c. filmben a fõgonosz és sokszor azt álmodom, hogy a szekrénybõl elõjön és megfagyaszt), tehát én ezt ajánlom, veszteni valód nincs.

Minden bizonnyal valamilyen pszichés ok, még kiskorodból (hisz akkor szinte mindenki fél a sötétben), talán nem nõtted ki, szerintem menj el egy pszichiáterhez, egyáltalán nem ritka esetrõl van szó szvsz. Én is júliusban leszek 17, de még mindíg álmodom Frost-al (Batman és Robin c. filmben a fõgonosz és sokszor azt álmodom, hogy a szekrénybõl elõjön és megfagyaszt), tehát én ezt ajánlom, veszteni valód nincs.
én 20 vagyok, és szintén:) Régen ez elég komoly problémát jelentett, volt egy olyan nyár, hogy csak hajnalban, pirkadatkor mertem elaludni. Elvittek orvoshoz (akkor még 16 voltam) és kaptam jó kis xanaxot a problémáimra. Aztán gyõztem magamban leküzdeni a problémát, hogy le váljak gyógyszerfüggõvé. Még mindig félek, azóta is, bár már nem annyira, de nem igazán tudom miért. Egyre emlékszem kiskoromból, amikro még nem értem el az ajtó kilincset akkora voltam:) kedves apám bezárt a folyosóra és ott tartott órákig, a teljes sötétben mert "elrontottam" a tv-t.. késõbb kiderült nem én rontottam el, magától is elbaszódott volna elõbb utóbb. A sötétségtõl való parám még eredhet onnan, h eléggé hiszek a misztikus dolgokban, és régen sok horrort néztem. Ja meg persze sosem tudhatod mit rejt a sötétség:) Na most jól megnyugtattalak, gondolom.. bocs nem ez volt a szándékom:) Csak tudd, nem vagy egyedül.
Ha nagyon félsz a sötétbe, használj irányjelzõ fényt, akkor nincs teljesen sötét, és ne húzd le a redõnyt, igy legalább még utcai fényt is kapsz, mielõtt elaludnál állitsd be a tévédet max. 30percre, miután elalszol magától kikapcsol. Én is így csinálom és nincs mitõl félni!
Sokat ijesztgettek a barátaid? Néztél sok horrorfilmet? Esetleg keveset, de nagyon beleélted magad, túlzottan azonosultál a történettel?
Hát én 32 vagyok és félek a sötétben. Rengeteg pszicho filmet néztem régem, imádtam, faltam õket, nem féltem. Elkezdett változni az ízlésem a filmek terén, ezzel arányosan jöttek elõ az emlékeim a pszichokból és a félelmeim. Vettem egy sólámpát, az ég egész éjszaka. Valaki említett korábban a pszichoterápiát, jó ötlet. ( nekem is :) ) Biztos le lehet gyõzni.
Én 14 éves koromig anyukámmal aludtam. Kb 5 éves koromig egyedül aludtam, aztán láttam egy vámpíros filmet, és nagyon berezeltem. Kezdetben tényleg a vámpír volt a félelem alapja, késõbb az egyedülléttõl féltem. A szoba melletti fürdõszobában felkapcsolva hagyták a villanyt amíg anyukám jött aludni, és addig nem is mertem az ablak felé fordulni, hátha van ott valami.. Aztán a 14. szülinapomon a szüleim és saját elhatározásból is döntöttem h elég volt.. Hát az elsõ éjszaka egyedül szörnyû volt, azóta viszont minden rendbe jött. Azt viszont nem viselem el, ha le van húzva a redõny, hogy vaksötét legyen és a házban sem szeretek teljesen egyedül aludni, és a földszinten sem maradok meg. Valahogy megnyugtat, hogy az emeleten a szörnyek nehezebben jönnek be :)
A kérdező hozzászólása: Én beprogramozott TV mellett alszom el. Egy darabig én is aludtam anyukámmal de akkor még tényleg kicsi voltam, már jóideje egyedül alszom, de én is utálok egyedül lenni este itthon, nem szeretem ha üres házban kell aludnom.


Hasonló válaszok

A kérdés szövege Válaszok száma

Nehéz probléma, tudnátok tanácsot adni?

Üdv!

Előre bocsánatot kérek amiért kisregényt írok, de megköszönném ha páran elolvasnátok és adnátok tanácsot.

Szóval 17 éves fiú vagyok. Elég kellemetlen ezt most mind leírnom, de végül meggyőztem magam hogy tanácsot kérjek.

Ami háttérinfó érdekes lehet: Két fiú testvérem van, a nagyobbik 31 éves (a továbbiakban ha említem a testvérem akkor őt értem). Alapjába véve apa nélkül nőttem fel, amikor kicsi voltam 2 hetente járt haza 1-2 napra. 13 éves koromban a szüleim elváltak, azóta nem él velünk. A kapcsolatunk sose volt az „igazi”, és az elmúlt pár évben meg semmi, nem is látjuk egymást de még telefonon is alig beszélünk 3-4-szer egy évben. Tehát mondhatni apa nélkül nőttem fel ami miatt megvannak a magam hiányosságaim: például konfliktushelyzeteket nehezen kezelek; érzem magamon hogy sok dolgot jó lenne egy felnőtt férfivel megbeszélnem, de nincs ilyen ember az életemben stbstb. Az elmúlt 4 évben volt egy matektanárom (férfi), akihez nagyon elkezdtem ragaszkodni, nagyon sokat beszélgettünk. Eleinte nem tudatosan, de kerestem a társaságát mert egyszerűen jó volt vele beszélgetni. Most hogy kilépett az életemből (elköltözött) rájöttem hogy ragaszkodtam/ragaszkodok hozzá. Nagyon fáj hogy többé nem látjuk egymást. Apám felé ilyet sose éreztem.

Most nézzük a konkrét kérdésemet: Amikor régebben apám hazajárt, anyuval rengeteg vitáik voltak, amiket előttünk (gyerekek) előtt csináltak. Nagyon rossz volt úgy felnőni hogy sokszor rettegtem emiatt. De ez őket nem érdekelte, veszekedtek amin csak lehetett.

Egyszer anyám beszélgetett vkivel (nem velem), amikor én is ott voltam. Olyan 9-10 éves lehettem. Hallottam hogy anyám azt mondja, valamilyen fertőzést kapott el aputól. Ha kicsit körbenéztem láttam hogy apám elég igénytelen ember. Fizikai munkát végez, és emellett nem mosakszik rendesen stb tehát igénytelen. Erre alapozva meg amit anyámtól hallottam elkezdtem apámtól irtózni. Akkor már elég keveset járt haza, teljesen elidegenedtem tőle. Amikor anyut bántotta csak olaj volt a tűzre: egyszerűen képtelen voltam elviselni ha hozzámér. Ez abban a gyerekes dologban nyilvánult meg pl hogy ha hozzámért akkor a „láthatatlan” koszt pl letöröltem magamtól vhova.

Az idő meg telt, eltelt pár év és elváltak. 13-14 éves lehettem, ez az irtózás állapot továbbra is fennállt. Eddig a pontig csak tőle irtóztam. Ekkor úgy alakult hogy otthon laktuk anyámmal meg idősebb testvéremmel. Testvérem elég idegbajos ember, elég sokat veszekedett anyámmal. Internetfüggő, állandóan csak Facebookozik stb. Amikor nekem és a testvéremnek vmien vitánk van (az most nem releváns hogy miért, de elmondom: A lényeg hogy az internetet működtető modem az én szobámban van, bátyám meg a lenti szobában. Ha a nettel bármi baj volt: lassú, akadozott, vagy épp hiba miatt nem volt akkor egyből elkezdett velem ordibálni hogy miért nincs net, stb. Velem is elég csúnyán viselkedett, és ebben az állapotban képtelen volt felfogni hogy nem nyúltam hozzá, de tökmindegy mit mondok én voltam a hibás érte mindig, és ordibált, szidott stb.) Millió plusz egy ilyen eset előfordult, de sose kért bocsánatot, ahhoz ő túl büszke. Életemben egyetlen egyszer sem kért bocsánatot semmiért.)

Az a lényeg, hogy testvéremtől is elkezdtem irtózni. Az még tovább rontotta a helyzetet hogy ha megnéztem őt: ő is elég igénytelen ember. Nem ismerem a nőügyeit konkrétan, de amit tudok az az hogy elég nagy csajozógép. Egyszerre van egy csomó barátnője, és ha épp nem itthon van akkor őket fekteti meg, akik persze nem tudnak egymásról. Védekezni pedig nem védekezik, így vmije jóeséllyel van. Namost lehet mondani azt hogy finnyás vagyok: de hogy egy palackból nem iszok testvérem után, ha ő annyira igénytelen hogy WC-zés után kézmosás nélkül bemegy a konyhába és beleszik, beleiszik a közös kajákba.. A lényeg az hogy elkezdtem testvéremtől is irtózni. Az irtózás itt már nem abban nyilvánult meg hogy a láthatatlan foltokat letöröljem stb, hanem hogy feltakarítsak ha berontott a szobámba, megtöröljek mindent amihez hozzáér stb.

Az irtózásnak két alapja van/volt: az alapja a higénia, mert mint fentebb felvázoltam ő is elég igénytelen. De a fő ok az lelki: egy olyan vita után amikor megsértett, megbántott és semmibe vett, és hozzáteszem hogy konfliktushelyzeteket kezelni nehezen tudok, a feszültségemet úgy vezettem le hogy feltakarítottam utána a szobámat. Mindent megtöröltem amihez hozzáért, a szőnyeget is felsikáltam és mire végeztem: semmi bajom nem volt, nem voltam dühös, nyugodt voltam.

A gond az, hogy ez a fajta hozzáállás megjelent máshol is: iskolában ha valakivel nagyon rosszba vagyok/voltam akkor irtózok tőle (ott persze nem takarítok, egyszerűen csak távolságot tartok). A dolog aztán kicsúszott a kezemből, és egyre érzékenyebbé váltam. Zavar ha hozzámérnek, kerülöm az olyan helyeket ahol sok ember van. Tehát egyre jobban bezárkóztam, és megrögzülve ügyeltem hogy a cuccaim tiszták legyenek. Elkezdtem olyan dolgoktól is irtózni amiktől korábban nem, és a helyzet fokozatosan romlott. Persze magamat meggyőztem arról hogy minden a legnagyobb rendben van.

A helyzet tovább romlott: Otthon is nagyon sok minden zavar, például a padló, falak, stb. Az irtózás pedig „öröklődik” tárgyról tárgyra, stb és nem szűnik meg. Az egész itthonlét kb egy hatalmas feszültség, ahol millió + 1 tárgy zavar.

Tudomány-orientált ember vagyok, tehát pontosan nagyon jól tudom hogy ez a fokú érzékenység erős túlzás. Tudom hogy a környezetünk tele van kórokozókkal, hiába takarítok. Tudom azt is hogy nem normális hogy ennyire elszigetelten élek.

Tehát szenvedek, sokat, és fogalmam sincs hogy mit csináljak. Könnyű mondani hogy hagyjam abba, vegyek vissza, de ott van az irtózás higéniai alapjak emiatt képtelen vagyok.

Tudtuk bármilyen tanácsot adni? Köszönöm,

Üdv 17/f

4

Hogy kerülhetek elmegyógyintézetbe?

úgy érzem jobb helyem lenne ott

5

SZokásos kérdés: Itt a vég?

A bal karom és a mellkasomon másodpercekig tartó hidegrázások vannak. A fejemen azt érzem, hogy hol a bal halántékomnál nyom valami, sőt a szívdobogásomat is érzem ott, de leginkább nyomást, hol pedig a fejem más részein és ez most van. Mi történik vajon velem?Szerintem ez nem pánik, tuti organikus.
Ügyeletet hívtam, de megnyugtattak hogy tuti nem lehet semmi bajom.

Tudni kell: 19 éves múltam, és az egész 19 évemet folytonos generalizált(állandó) szorongás kísérte végig.

Előre is köszi a válaszokat.

9

Panikrohamtol erzehetem azt, hogy hanynom kell?

Egesz nap faj a fejem meg gyenge vagyok es ilyen nekem szokott lenni a hidegfronttol. Aztan megiscsak beugrott, hogy lehet, hogy virus. Es rettegek a hanyastol es a virustol meg ugye sokan hanynak es bepanikoltam, majd szedultem es szinte ereztem, hogy hanynom kell. De halistennek semmi nem volt. Megnyugodtam es minden elmmult. Hanyingerem sincs es nagyon ehes vagyok, de nem tudom, hogyy merjek-e enni?! A paniktol erzehettem ilyet?

4

A bipoláris depresszióból meg lehet gyógyulni 100%osan? Vagy csak eltűnik egy időre és bármikor újra előjöhet?

Egy év nyugi után most mintha megint csúsznék vissza. Rettegek tőle. A pszichológusom szabadságon van - egy éve nem is voltam nála- és nem akarok butaságot tenni. Félek magamtól. Félek a gondolataimtól.
18/L

2

Aki vagdossa magát, az mivel csinálja? És ha leáll vele, akkor a sebek begyógyulnak, vagy örökre takargatnia kell őket?

10

A húgon teljesen kikelt magából amióta véget ért a kapcsolata. Teljesen megváltozott. Az utóbbi napokban már enni sem akar és az öngyilkosságot emlegeti. Még a szobájába sem enged be senki. Hogyan tudnánk neki segíteni? Pszichológus?

2

Azt hiszem depressziós vagyok, mit kell tennem?

Senkivel nem tudom megbeszélni, úgyhogy kérlek segítsetek , hogy hova menjek ezzel és mennyibe fog kerülni? Nem akarok gyógyszereket szedni.
És nem is tudom magamat kigyógyítani, voltam már ennél rosszabb állapotban tudom, de akkor sikerült továbblépnem, de most valahogy nem megy.
Hetek óta annyira fáradt vagyok, hogy az valami elképesztő, nagyon későn alszom el, hajnalban, mert nem vagyok álmos, igazán semmi nem érdekel. De viszonylag korán kelek fel. Amikor felkelek nagyon fáradtnak érzem magam, ledőlök és pihenek, de ezek után is fáradt vagyok, a fejem kicsit fáj, mintha kicsit zsibbadna is. Mindenért sírok szinte, és hasztalannak érzem magam, sőt utálom is magam. Már nem érdekel semmi. Eljárok néha edzeni , de olyankor is érzem ,hogy írnám még csinálni, de nem akarom és abbahagyom. Oda is amúgy nagyon nehezen veszem rá magam , hogy elmenjek. Már hónapok óta a barátom miatt teljesen rosszul érzem magam, volt két hét amikor leírhatatlan fájdalmat éreztem miatta, szinte mindennap sírtam akkor, azért mert már 4 éve együtt vagyunk, de ő nem olyan ember mint amilyennek mutatta magát, mindenért engem hibáztat, kiabál velem, csúnyákat mond rám, ordít, volt hogy lökdösött is, mindenki előtt megaláz. Én már csak csendben tűröm nem mondok semmit, mert ha megszólalok leordít. Most is ,elmertem neki mondani , hogy nem vagyok jól már hetek óta, erre ordított velem, hogy mit képzelek , hogy nem szóltam eddig neki róla, hogy semmit nem csinálok miért nem megyek orvoshoz..
A szüleimmel nem tudok beszélni erről ,mert nem lehet.Nem érdeklem őket, úgyhogy ez kizárt. A nagymamám az akivel lehetne beszélni, de ő már túl idős ahhoz hogy ilyenekkel terheljem.
A jövőmet sem látom szépnek, úgy érzem egy semmi vagyok és az életem is az, és hogy nincs semminek értleme, meg hogy túl érzékeny vagyok, és ezt is utálom, meg sajnálom a múltamat, hogy miért szerettem bele a barátomba,a hibáimon rágódok.Alig tudok koncentrálni, sőt egyáltalán nem tudok.
De egyéként már a barátom sem érdekel úgy, régebben meghaltam volna, ha elhagy vagy így elhanyagol ,mint most, erre már teljesen érdektelenné vált a számomra, nem érdekel hogy mit tesz vagy mond.

6

Mit tegyek, ha úgy érzem, teljesen tönkreteszem magam?

Fóbiáim vannak, nem merek kilépni a forgalmas utcára, mert rosszul érzem magam, ha korombéli gyerekekkel találkozom. Néha pánikrohamom van és minden nap fáj a fejem, ezért minden nap gyógyszert szedek be.
Egyszerűen nincs semmi önbizalmam, félek, hogy mások mit gondolnának rólam, stb...
A szüleim ezért dühösek és fenyegetnek, hogy pszichológushoz visznek, de azt nem akarom
Kérlek segítsetek, hogyan tudnék megváltozni?
14/L

3

Depressziós vagyok már évek óta?

Már számtalan ilyen kérdést tettem fel, de azóta sem lett jobb egyszerűen nem bírok már ezen a világon létezni, még nem próbáltam megölni magam, de már nagyon gondolkozom rajta hogy hogyan próbálhatnám meg lebukás nélkül. Persze szeretném hogy megváltozzak, de nem tudom hogyan. Pszichológushoz NEM fogok elmenni, mert ugyebár soha sehova nem megyek ki, barátaim nincsenek, teljesen feleslegesnek érzem magam, a családom idegesít, néha meg tudnám ölni őket, egyszerűen senkinek sem számítok. Kérlek szépen ne gyertek azzal, hogy kislány vagy még, majd kinövöd! Ezt senki sem értheti meg, senki nem tudhatja hogy én mit érzek, csak azok akik voltak már hasonló helyzetben. Régen sokat csúfoltak, emiatt pedig teljesen tönkrementem lelkileg, nem merek beszélni és nem merek még a házból kimenni sem egyedül. Nagyon kéne valami segítség, bármi, mert nem tudom hogy mit csináljak. Egész nap csak ülök a gép előtt és semmihez sincs kedvem, még gépezni se gépezek csak ülök, nézek magam elé és bőgök. A "meg akarok halni"-osdi pedig már 3-4 éve megy, szóval azt hiszem már komoly a dolog.
16/L

3

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!