Találatok a következő kifejezésre: 16 hetesem orvos (27 db)

Ha először 16 hetesen lányt mondtak, utána meg 21 hetesen fiút, mind a 3 alkalommal másik orvos, akkor most elhihetem, hogy fiú?

A genetikain a n?doki lányt mondott, utána a saját orvosom fiút, aztán másnap mentem 4d-re, ott szintén fiút mondott a doktorn?.

Legjobb válasz: Nálunk is ugyanígy volt.16 hetesen lányt mondtak, 18 hetesen fiút, 24 hetesen is fiút,és fiú lett:9Most már 6 hós, és igazi kis gazfickó:))

Nálunk is ugyanígy volt.16 hetesen lányt mondtak, 18 hetesen fiút, 24 hetesen is fiút, és fiú lett:9Most már 6 hós, és igazi kis gazfickó:) )
Szia! Én is hasonlóan jártam, nekünk 18 hetesen azt mondta az orvos, hogy szerinte lány, de látszott rajta, hogy abszolút nem biztos benne. 20 hetes 4D-n viszont rögtön rávágta a doktornõ , hogy ez bizony fiú, nem volt szégyenlõs megmutatta magát.100%-ra mondta!És mi is láttuk szépen a "bizonyitékot"! Utána voltunk a 28 hetes, és 32 hetes ultrahangon, ott is rávágták rögtön, hogy fiú!És ez ugye másik orvos volt, s õ is 100%-ra mondta! Szerintem elhiheted, hogy fiú, mert a kislányból "hamarabb lesz fiú", mint forditva! 33 hetes kismama
Akkor inkább kéket vegyetek mint rózsaszint. Minél késöbb látják és mindél jobb felbontású készüléken annál biztosabb hogy nem a köldökzsinorral keverték össze.
Nekem az orvos azt mondta, a fiú biztos, a lány nem. Mármint ha az ultrahang lánynak látja, az nem 100%, de ha fiúnak, az igen.
nekem 36 hétig lényt mondtak.38 hétre megszületett a fiam.
bocsi a hibáért.lányt mondtak

24 hetesen orvosom cx1000méhnyak állapotot állapított meg, beutalt a klinikára. UH, fájásmérés, 16 nap fekvés, seduxen, magnézium után engedtek haza. Itthon is szigorúan feküdnöm kell. Kinek milyen tapasztalata van ezzel kapcsolatban?

Meddig kell feküdni, seduxent szedni, meddig tudta hordani a babát? Nem ártok a babának a seduxennel, és rám miért nem hat? Nappal sem alszom, éjjel is sokat fent vagyok. Egyáltalán, miért írnak fel seduxent az orvosok?

Legjobb válasz: Szó szerint így voltam, csak én nem feküdtem be saját felelõsségre a kórházba, mert volt itthon egy másfél évesem. A seduxen engem teljesen leszedált, 1 hónap mulva könyörögtem hogy hadd hagyjam abba. Azt mondta ha 1 kiló kenyérnél nem fogok nagyobbat emelni, és fekszek sokat oké. erre a gyermekem bekerült a kórházba, én egyértelmûen vele, néha csak kellett emelgetnem. 35 hetesen azt mondta az orvos ugy kivagyok tágulva hogy bármelyik pillanatban jöhet(+ erõs fájások), bõgve jöttem el, de nem maradhattam bennt a kórházban hisz a gyerekosztályról "ugrottam" át a nõgyógyászomhoz. A fiamnak nagy szüksége volt rám. 38.- dik héten született meg a baba!!!!!! Szóval nyugalom, kövesd az orvos utasításait! Semmi gond nem lesz. Jó egészséget!!!

Szó szerint így voltam, csak én nem feküdtem be saját felelõsségre a kórházba, mert volt itthon egy másfél évesem. A seduxen engem teljesen leszedált, 1 hónap mulva könyörögtem hogy hadd hagyjam abba. Azt mondta ha 1 kiló kenyérnél nem fogok nagyobbat emelni, és fekszek sokat oké. erre a gyermekem bekerült a kórházba, én egyértelmûen vele, néha csak kellett emelgetnem. 35 hetesen azt mondta az orvos ugy kivagyok tágulva hogy bármelyik pillanatban jöhet(+ erõs fájások), bõgve jöttem el, de nem maradhattam bennt a kórházban hisz a gyerekosztályról "ugrottam" át a nõgyógyászomhoz. A fiamnak nagy szüksége volt rám. 38.- dik héten született meg a baba!!!!!! Szóval nyugalom, kövesd az orvos utasításait! Semmi gond nem lesz. Jó egészséget!!!
Szoktak ilyenkor nyugtatót felírni, mert ellazít, leállítja a fájásokat, méhösszehúzódásokat. Hat az rád, hidd el, csak nem érzed. A babádnak semmi baja nem lesz tõle az égvilágon!!! Ez teljesen bevált szokás. Régen ilyenkor napi 2-3 konyakot itattak a kismamával, ma gyógyszert írnak.
A Seduxen részben nyugtató, de nagyobb részt görcsoldó!!
Nekem már 20 hetesen 1.5100 volt az értékem, tehát a külsõ méhszájam is nyitva volt.Akkor még csak sok pihenést javasolt a doki, igaz nekem nem volt még akkor másik babám meg tudtam oldani.Aztán a 32. héttõl kinyíltam végig, egy újjnyira, na akkor be akart fektetni, de saját felelõsségemre maradtam otthon, non-stop fekvés, de tényleg csak fürdeni és wc-re keltem fel.Aztán a 36. héttõl újból felkelhettem, és akkor már annyit jöttem-mentem mint elõtte, és mégis kiírt idõre szültem.Hát azt nem tudom hogy mi lett volna ha nem tartom be az utasításokat(szerencsére).Ja, és nekem semmi gyógyszert nem kellett erre szedni, igaz nem keményedtem.
A kérdező hozzászólása: Sajnos nekem már elég korán voltak keményedéseim, de nem fordítottam kellõ figyelmet rájuk, ezek szerint. Megálltam, mély levegõ, egy kis pihi és ment a napi pörgés, munka, család stb. tovább ezerrel. Nekem õ már a 4. babám, ezért is gondolom, hogy fokozottabban figyelnek, és sajnos múlt januárban volt egy missed ab-om is. Az orvosom szerint a korom (37) nem játszik ebben szerepet, hisz sokkal fiatalabb kismamáknál is elõfordul ez. Igazság szerint fizikailag "kirobbanó" formában éreztem magam, ezért se vettem észre, vagy figyeltem fel arra, hogy sûrûbben keményedik a hasam. Pedig ez már egy figyelmeztetõ jel volt.

Jövö7en leszek 16 hetes! Mennem kell AFP re, aztán uhangra! Mit gondoltok, akkor már lehet látni hogy mim lesz? Mennyi rá az esély, hogy az orvos pontosat tud mondani!?

Legjobb válasz: Szerintem, látszani fog már! Akivel eddig beszéltem, 90%-uk a 18-20.heti UH -on tudta meg. Jah, mert ugye meg kell várni az AFP eredményét, és amikor az megjött, azzal menni UH-ra. Tehát nem 16 lezsel, hanem több hetes. Ha te közvetlenül utána is mész UH-ra, ami nem kötelezõ, akkor is van esély persze, ha úgy fordul a baba. Van, akinek a 12. hetin kiderül...

Szerintem, látszani fog már! Akivel eddig beszéltem, 90%-uk a 18-20.heti UH -on tudta meg. Jah, mert ugye meg kell várni az AFP eredményét, és amikor az megjött, azzal menni UH-ra. Tehát nem 16 lezsel, hanem több hetes. Ha te közvetlenül utána is mész UH-ra, ami nem kötelezõ, akkor is van esély persze, ha úgy fordul a baba. Van, akinek a 12. hetin kiderül...
A kérdező hozzászólása: Ez igaz, akkor már több leszek!Azt elfelejtettem, kb mennyi idõ az eredmény???
Szia! Nekem egy hét alatt volt meg az eredmény, a 16. héten voltam ultrahangon, akkor már megmondták, hogy nagy valószínûséggel kisfiú! És kisfiam lett, most 8 hónapos.
Elõzõ vagyok, a barátnõmnek viszont egész terhessége alatt lányt mondtak, és kisfia született.:-)
Szia!Én is a jövõ héten megyek a 18 hetes uhra, alig várom már.Viszont mi elmentünk a múlt héten egy 4dre, kiváncsiak voltunk milye van a drágámnak, viszont Õ úgy döntött hogy nem mutatja meg:-(Végig szororsan összekulcsolta a kis lábát, és úgy nyalogatta a kis kezeit, meg a köldökzsinórt:-))Szóval látni már lehetne ha majd a Babád megengedi:-)))
Az én barátnõmnek is végig kislányt mondtak, aztán a rózsaszín cuccok közé született egy kisfiúcska :)
Szia! Nekem kiscsajt mondtak de csak azért mert összekulcsolt lába között nem láttak semmit 3 uh-n is mondták hogy kiscsaj. Voltunk 4D-n és egész szép kukit növesztett a "kiscsaj". :) Én már amúgyis csak abban bízom. És ez már tuti nem fog eltünni. De ha rájuk hallgatok és nem egy belsõ hangra akkor tuti hogy minden amit már eddig megvettünk rózsaszín lenne és nem kék.
Ja 24 héten voltunk 4D-n és 14 15 19 hetesen sima uh-n
Nekem is volt gyulladásom igaz 6-7 hetesen, de nekem Clion D 100-at írt fel!Használt!17 hetes kismama
Ha kezelik, akkor nem lesz tõle baja a babának. A gond a kezeletlen fertõzésekbõl van, ami felszállhat a hüvelyen át, megfertõzheti a magzatvizet, koraszülést okozhat, meg mindenféle problémákat a babánál, ha a hüvelyi szülkésig nincs kikezelve. De te ne aggódj, mert felfedezték, és kezelnek. Fekjlõdési rendellenességet NEM OKOZ. Ahhoz küéönben is késõ, a baba minden szerve kialakul 12 hetes korra, ez után már nem alakul ki fejlõdési rendellenesség.

Ki számolja jól a terheségi kort? Az orvos és az UH szerint 16 hetes és 4 napos a baba, a menszim szerint 18 hetes és 4 napos.

A doki szerint kés?bb fogant, remélem ez a helyzet és nem az, hogy 18 hetes, csak nem fejl?dik jól.

Legjobb válasz: A legjobb az lenne, ha tudnád, mikor fogant :D Én nem tudtam, hosszú ciklusaim voltak, igy végig 3 hetes különbségek voltak. Azt mondják, hogy a 10-12 hét körüli UH a legpontosabb, nekem ott április 5-öt mondtak, március 31-én született a babám, és az állapota alapján tuti, hogy túlhordtam... Szóval a gépek sem tudhatnak mindent, a lényeg, hogy a baba egészséges legyen, azt meg úgyis látják a végén majd, illetve a méhszáj és a méhlepény állapotából tudni fogják, mikor kellene kb szülnöd :) Sok boldogságot!

A legjobb az lenne, ha tudnád, mikor fogant :D Én nem tudtam, hosszú ciklusaim voltak, igy végig 3 hetes különbségek voltak. Azt mondják, hogy a 10-12 hét körüli UH a legpontosabb, nekem ott április 5-öt mondtak, március 31-én született a babám, és az állapota alapján tuti, hogy túlhordtam... Szóval a gépek sem tudhatnak mindent, a lényeg, hogy a baba egészséges legyen, azt meg úgyis látják a végén majd, illetve a méhszáj és a méhlepény állapotából tudni fogják, mikor kellene kb szülnöd :) Sok boldogságot!
Az UH azért pontosabb mint a mensi, mert nekem a doki azt mondta hogy 12. hétig az embriók mérete egyforma csak azután kezdenek a genetikai adottságok meghatározó különbséget mutatni.
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat, ezek szerint nem csak én nem tudom, hogy mikor fogant a baba:) Bízom az orvosban, Õ azt mondta, hogy egészséges, és ez a legfontosabb.

17 hetes kismama vagyok. 12 hetesen egy 3, 5*1, 5 cm-es bevérzést mutatott az ultrahang, majd 16 hetesen azt mondta az orvosom, hogy túl közel van a méhlepény a méhszájamhoz. Állományba vett. Mennyire komoly a dolog? Kell aggódnom?

Legjobb válasz: Ha túl közel van a méhlepény a méhszájhoz, a legtöbb amit tehetsz, hogy sokat pihensz,fekszel,nem emelsz semmit,és nem lesz semmi baj.Ne aggódj azzal csak ártasz!Nyugodj meg, már a 17.hétben vagy,nyugi,csak tényleg pihengess,ne erõlködj semmin.

Ha túl közel van a méhlepény a méhszájhoz, a legtöbb amit tehetsz, hogy sokat pihensz, fekszel, nem emelsz semmit, és nem lesz semmi baj.Ne aggódj azzal csak ártasz!Nyugodj meg, már a 17.hétben vagy, nyugi, csak tényleg pihengess, ne erõlködj semmin.
Szia, azt nem írtad, hogy a 12. és 16. hetes vizsgálat között mi történt a bevérzéssel. Nekem 9 hetesen volt egy 6mm átmérõjû vérömlenyem, amit az okozott, hogy a méhlepény fedte a belsõ méhszájat. Kaptam rá rutascorbint, hogy felszívódjon a vérömleny, és magnéziumot, nehogy begörcsöljek. Mire mentem a 12. hetes uh-ra a vérömleny eltûnt, vagyis felszívódott. De a közbülsõ 3 hétben nagyon sokat feküdtem, pihentem, semmit nem emelten, vigyáztam, hogy ne erõlködjek a wc-n. Vigyázz magadra, ne erõltess semmit. A méhlepény még elvándorolhat akár késõbb is.
A kérdező hozzászólása: Valóban nem írtam, kb.3 hétig véreztem, de gyógyszeres kezelés után szerencsére elmúlt.A 16 hetes ultrahangon már nem látszott a bevérzés.
Szia ne haragudj de hasonlo cipöbn járok ha tudnál segiteni megköszönném!23.héten 2 hete kedden éjjel elkezdtem vérezni korházba kerültem ahol kiderült a lepény széle a méhszáj közelében van haematomat nem láttak a méhszáj zárt.A kórházban 4 napig véreztem utánna tünetmentesen lettem hazaengedve itthon szigoruan fekszem mégis barnázgatom.Reggel több és sötét utánna v barna egész nap.tudnál privit irni neked ez meddig tartott mikor mult el?Köszi

16 hetes kismama vagyok. Az első kérdésem hogy tegnap voltam AFP vizsgálaton, jókor küldött az orvosom? A másik kérdésem hogy eddig csak 1, 5kg-ot híztam, nem kevés ez? Pedig eszem rendesen.

AFP

Legjobb válasz: Afp-re betöltött 16.héten kell menni, nem volt korai. A hízás miatt pedig ne aggódj, még ezután jön a java, majd mikor a baba megindul jobban nõni. Egyél rendesen és egészségesen, és akkor semmi gond nem lesz. A baba úgyisd elveszi tõled, amennyi neki kell.

Afp-re betöltött 16.héten kell menni, nem volt korai. A hízás miatt pedig ne aggódj, még ezután jön a java, majd mikor a baba megindul jobban nõni. Egyél rendesen és egészségesen, és akkor semmi gond nem lesz. A baba úgyisd elveszi tõled, amennyi neki kell.
én is 16 hetesen mentem az afp re szerintem nem korai és szerintem a 1, 5 kiló sem kevés én is 2kg.t híztam 16 hetes koromig most 35 hetes vagyok és 10kg nál tartok ha eszel rendesen akkor nincs baj.
Igen, jókor küldött a doki, de az eredmény még így is sokszor fals eredményt ad. Én 16 hét 3 naposan voltam, de rossz lett az eredményem. Tökre elszomorodtam, aztán a dokim mondta, hogy nyugi...ha minden más uh vizsgálat rendben volt, mindig rendben találtak mindent, akkor felejtsem is el az afp-t, mert nem túl pontos vizsgálat. Sok országban már nem is alkalmazzák, épp emiatt. Lányom makk egészségesen született. Én a 23. hétig egy dekát sem híztam, úgyhogy megint csak azt mondom, hogy nyugodj meg, a baba akkor is szépen fejlõdhet odabent, ha anyuka nem hízik. Különben még az elején vagy, úgyhogy nem is baj, ha nem hízol már most, majd a végére úgyis elgurulsz! :) Szép babavárást!
Szia. Én kedden fogok menni afp-re, akkor leszek 16+4 napos. Én eddig még nem híztam semmit. Szerintem jól állsz kilóval te is!
AFP tökéletes Súly OK.
AFP-re valóban a betöltött 16. héten kell menni. A súlyoddal pedig semmi baj, én 16 hetesen mínusz 4 kilónál jártam, végül összesen 6, 5 kiló jött fel, a kislányom pedig tökéletesen egészségesen jött a világra két hete 3300 grammal... Szóval ne aggódj! :)
Szia! Én is 16 hetes leszek amikor erre a viszgálatra kell menjek. Jelenleg 12 hetes vagyok:)
A másfél kg normális, a legvégén több kg jöhet fel hetente. én pl 16 hetes vok, de még mínuszban vagyok sokat fogytam az elején.
A terhesség elején a sok rosszullét miatt én is fogytam... A végére is csak 7kg-ot szedtem fel. A kisfiam 4580 g-mal született meg. Szóval nyugi, minden rendben... :)

Csak 16 hetesen megyek az első vizsgálatra. Mit fog szólni az orvos?

Május 9én volt meg utoljára juni elejét?l kint melóztam külföldön ma jöttem haza, most fogok menni az els? vizsgálatra mit fog szólni a doki??? Milyen vizsgálatra számítsak?

Legjobb válasz: Biztos lesz rögtön UH, mert a 12. heti kötelezõrõl lemaradtál. Bár már a 18. heti is lassan aktuális. Aztán a 16. héten van a kötelezõ AFP, ehhez védõnõtõl kapsz beutalót, amit dokival kell majd lepecsételned. Védõnõ adja a kiskönyvet is. Aztán teljes vizelet, vérkép, Hepatitis.

Biztos lesz rögtön UH, mert a 12. heti kötelezõrõl lemaradtál. Bár már a 18. heti is lassan aktuális. Aztán a 16. héten van a kötelezõ AFP, ehhez védõnõtõl kapsz beutalót, amit dokival kell majd lepecsételned. Védõnõ adja a kiskönyvet is. Aztán teljes vizelet, vérkép, Hepatitis.
Bizony, ma töltötted be a 18 hetet, holnap pedig belépsz a 19. hétbe. Húzz bele, mert több kötelezõ vizsgálatról lecsúsztál, ami a baba fejlõdését nézi.
Ne attól félj, hogy mit mondd az orvos, hanem hogy minden rendben legyen a bébivel! Doki max megkérdezi, hogy miért nem voltál, te szépen elmondod, õ pedig rábólint. Semmi köze hozzá.
Lehet hogy én vagyok a hülye.., de nem ma vagy épp 18 hetes terhes??? Csak mert 5 nap külömbség van az utolsó menstruációnk között és én szombaton leszek 18 hetes... Szerintem gyorsan menj el dokihoz, mert a 18. heti genetikai ultrahangra már a 16-18 heti vérvétellel a kezedben kell menni! (elvileg..), ami az afp-t vizsgálja. Asszem a 18 és a 20. hét között kéne menni erre az uh-ra! Szóval még ha gyorsan leveszik a vért, meg kész az eredmény.., akkor még épp idõben leszel. Gondolom megfog vizsgálni az uh-on kívül is, mert ügye alapból lesz egy még a genetikain kívül is, hogy megállapítsák a terhességet. Aztán kapsz beutalókat ide-oda.. Az hogy az orvos mit fog szólni, valószínûleg orvos függõ.. Majd írd meg hogy mi volt! Köszi, Kriszta Ui.:Lehet hogy már a baba nemét is fogják látni az ultrahangon! :)
Az orvos szerintem semmit, mit mondana. Elküld vérvételer, UH-ra De külföldön is van orvos, elmehettél volna több okból isl, legfõképpen, hogy minden rendben van-e a babával.
igaza van annak, aki azt mondja, hogy ne a dokitól félj, hanem hogy egészséges legyen a babád.A 12 hetes uh nagyon fontos, hogy a 18 hetesrõl már ne is beszéljünk.Volrál már dokinál?
Reménykedj, hogy nem csúsztál le lényeges vizsgálatról és hogy minden rendben legyen a babával! Akkor nyilván semmit nem fog szólni. Sok sikert!
Van aki csak 16. héten vesz észre hogy terhes. Semmi gond. Nyilván megérti, hogy külföldön drága a vizsgálat. Amúgy semmi köze hozzá.
Nem fog semmit mondani, hiszen tisztában van vele, hogy más országok, más szokások.. Amennyi vizsgálatot csak tudsz végeztess el, mielõtt visszamész.
Már nem 16 hetes vagy!!!Nekem 05.29-én volt az utolsó vérzésem és én vagyok most a 16. héten!!

Normális az ha 16 hetes terhes vagyok és már 2 szer írtak ki az orvosok kúpot, mert fehér folyásom van és nem múlik el?

A kúp befejezése után 1-2 napig nem folyik semmi , de aztán ugyanúgy minden nap napi 4-5 alkalommal önt el ilyen tejfel szerű váladék. Az orvosok szerint enyhe gombás fertőzésem van, és a terhesség ideje alatt ez természetes hogy több váladék távozik. Másoknál mi a helyzet?

Legjobb válasz: Nem teljesen értem, mert ha csak simán fehér folyásod van, az tök normális. Nekem harmadik terhesség alatt végig ez volt. A "rossz hír", hogy szülés után is megmaradt, már több mint fél éve. Az orvos szerint megnõtt a mirigyek termelése és ennyi, ezzel nem lehet mit kezdeni. Gombás fertõzés akkor van, ha bûzös a "cucc", vagy sárgás színû, esetleg viszketõ égetõ érzés társul hozzá.

Nem teljesen értem, mert ha csak simán fehér folyásod van, az tök normális. Nekem harmadik terhesség alatt végig ez volt. A "rossz hír", hogy szülés után is megmaradt, már több mint fél éve. Az orvos szerint megnõtt a mirigyek termelése és ennyi, ezzel nem lehet mit kezdeni. Gombás fertõzés akkor van, ha bûzös a "cucc", vagy sárgás színû, esetleg viszketõ égetõ érzés társul hozzá.
Sajnos már nekem is most jön elõ harmadjára valamiféle fertõzés, csak nekem sokkal csúnyább... Ez természetes a terhesség alatt, mert minden más lesz ott a ph stb.. és ezek miatt hajlamosabbak vagyunk ilyesmire.. Azt mondjuk átgondolnám, hogy ha nem múlt el csak 2 napra a folyás, akkor lehet, hogy nem megfelelõ kúpot írtak fel, mert egy kezelés végével nem 2 napra kell elmúlnia a fertõzésnek... Nekem 6-15-25 hetesen jött eddig elõ, és azért szépen elmúlt miután kezeltem magam.. Szólj a dokinak, hogy nem múlik és lehet, hogy váltani kéne...
Én 11 hetes vagyok és nekem durva hüvely és végbélviszketésem van, de annyira, hogy nagyon megkeseríti az életemet. Kitenyészett már e-coli és streptococcus is. Szedtem már augmentint, zinnatot és semmicilines hüvelykúpot. Szóval elég szar a helzyet, úgy, hogy ezek után is szenvedek... Ja, próbáltam már pimafucin kúpot is, boraost is, de hatástalan. Jártam már proktológián, bõrgyógyászaton is senkinek fogalma sincs mi bajom lehet. És ne idegeskedjek ugye, mert az árt a babának...
1. vagyok, mondjuk az nekem is fura, hogy a fehér folyásra azt mondják gomba... ezért is írtam, hogy nekem sokkal csúnyább ettõl.. A vizeletedbõl gondolja a doki, hogy fertõzés vagy honnan?
A kérdező hozzászólása: Mintát vett a hüvely nedvembõl, és írt fel 3 napos kúpot ami eleven fehér színû volt. Semmi jele annak hogy gombás fertõzésem lenne , nem viszket, nem ég, nincsen megduzzadva a puncim sem, csak annyi hogy mindég valami távozik a puncimból adagonként. 2 szer látott eddig orvos mind a 2 alkalommal írtak fel 2 különbözõ kúpot. Sõt az elsõ fajtát más doki írta elõ és olyat írt ki hogy 3 hónapos kor alatt nem is szabadott volna ki írnia 10 db-os kúpból a 9 -nél bevéreztem. De a folyás akkor sem múlt el. Már vettek tõlem vért kivizsgálásra , Trrippel, kankó, nyavaja.....nemi betegség kivizsgálására. Már csak az eredményt várom. Hát remélem semmi komoly bajom nincsen.

16 hetesen lányt mondott a orvos! Szerintetek?

Egyébként Uh specialista és én lennék a világ legboldogabb anyukája,ha tényleg kislány lenne.Van már egy fiam,de olyan fiús érzésem van és már alig várom,hogy 1 hónap múlva menjek megint uh-ra,hogy láthassam.Nem merem elhinni,pedig az orvos azt mondta,hogy 99%,hogy lány.De mi van,ha csak úgy zárta össze a lábát,hogy lánynak lássuk?szerintetek változhat még?És olyan csúcsos is hasam,ahogy a fiammal volt!Bocsi,hogy ilyen hosszú lett.

Legjobb válasz: Nekem 15 hetesen azt mondta,hogy lány:)Az is maradt,3 napja született.Van esély,hogy az marad,de ne éld bele magad.

Nekem 15 hetesen azt mondta, hogy lány:) Az is maradt, 3 napja született.Van esély, hogy az marad, de ne éld bele magad.
Köszönöm! Igen, hatalmas az öröm, már vettem is egy csomó rózsaszínt! :D De én is csak a 3. egybehangzó uh után hittem el, addig nem.
A kérdező hozzászólása: Nagyon gratulálok!gondolom, most nagy az öröm.Én majd csak a következõ uh-on hiszem el, amit mondanak, de remélem nem változik át kukaccá.
Utolsó vagyok és tegnap voltam uh-n, 99, 9%, hoggy kislány! :) Csak azért nem 1005, mert ilyet nem mondunk, csak ha megszületik. :)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek! Utolsó:Majd írd meg végül mi lett.
Nem tudom, nekem 15+5 hetesen fiút mondtak, kaptam képet a "kukacáról" is, majd a 19. héten és 21. héten a genetikai tanácsadáson lányt. Szerdán megint megyek uh-ra, akkor 4d-re (ahol fiút mondtak az is az volt), ha megint lányt mondanak elhiszem, de addig nem tudom. :) Nekem 2 fiam van, gondolhatod, hogy mennyire örülnék én is, ha igaz lenne, hogy kislány! 23hkm
A has forma annyit ér, mint bármi más "jós módszer". Az enyém az elsõvel nagyon kerek volt, a másodikkal nagyon csúcsos, a harmadiknál nem emlékszem, de egy néni rám nézett, és azt mondta, hogy kislány, pedig nem rémlik, hogy annyira kerek lett volna... Na, midnegy. Irtó régi géppel, nagyon öreg doki, 2 mp leforgása alatt-kb eddig nézte a képet, eddig kereste amit nézni kellett- kislányt mondott harmadjára a 16. héten.Szerintem merj hinni!! :-) Boldog babavárást és egészséges kisbabát!! :-) Üdv: 3 lányos, 9hkm
A kérdező hozzászólása: Köszönöm! Várom még a válaszokat! 1.:gratulálok a 3 napos babához és jó egészséget. A többieknek könnyû szülést.
hasformában nem hiszek, ugyanolyan a hasam mint az elsõ terhességemnél, akkor lányom lett, most meg fiam lesz. Szerintem se éld még bele magad, szerintem ez még csak 50%. Majd a következõ uh.-n már pontosabbat tud.
Szerintem merj hinni a dokidnak!! :) Maximum próbáld meg még nem beleélni magad, hogy ne érjen csalódás, ha mégis fiú lenne! Természetesen nem hiszem, hogy egy jó ultrahangos rámondaná ilyen pontosan, hogy kislány, ha nem biztos benne, az elõzõ mondat csak óvintézkedés a lelkednek!! Szerintem lány lesz, ha annak mondják!! :) Az tény, hogy egy hónap múlva már jobban látszik, hogy mi van a lába között!! :) 33hkm
Nekem ha fiút mondanának, még akkor sem hinném el, ha megszületett... :-) Gratulálok a leendõ kislányotokhoz!! :-) Üdv: 3 csajos, 10 hkm

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!