Találatok a következő kifejezésre: 16 hetes Mikor lesz (17 db)

Még nem leszek 16 hetes mikor megyek afp vizsgálatra, nem lesz ettöl rossz az eredmény?

Legjobb válasz: Én 16 hetesen mentem, mégis rossz lett az eredmény. Tök mindegy mi lesz az eredmény, ne aggódj. Ez egy tök elavult vizsgálat, a kismamák rémisztgetésére alkalmas csak, másra már nem igazán. Ha a 12 hetes uh vizsgálaton mindent rendben találtak, akkor inkább majd arra alapozz, ne az afp-re.

Én 16 hetesen mentem, mégis rossz lett az eredmény. Tök mindegy mi lesz az eredmény, ne aggódj. Ez egy tök elavult vizsgálat, a kismamák rémisztgetésére alkalmas csak, másra már nem igazán. Ha a 12 hetes uh vizsgálaton mindent rendben találtak, akkor inkább majd arra alapozz, ne az afp-re.
én integrált tesztet csináltatok, amihez a vért 15+2 héten fogják levenni, azt mondta a dokim, akkor veszik le az afp-hez is a vért. Szóval ha a dokim szerint ez az idõpont jó, akkor én sem aggódom, hogy nem a betöltött 16. héten megyek. Egyébként tényleg elavult vizsgálat már, de azért ott van a drukk, hogy jó legyen az eredmény. Eleinte én is furcsáltam, hogy 1 héttel korábban kell mennem, de hiszek a dokimnak.
Lehet, hogy kicsit alacsonyabb lesz emiatt. Enyém is az lett, mind a három gyerekkel. itt nem nagyon foglalkoznak az afp-vel, mert elavult vizsgálat, max a magasabb érték utalhat velõcsõzáródási rendellenességre, de azt meg uh-val is látják. A 12. heti kombinált teszt, ha jó, az sokkal megbízhatóbb.

Jövö7en leszek 16 hetes! Mennem kell AFP re, aztán uhangra! Mit gondoltok, akkor már lehet látni hogy mim lesz? Mennyi rá az esély, hogy az orvos pontosat tud mondani!?

Legjobb válasz: Szerintem, látszani fog már! Akivel eddig beszéltem, 90%-uk a 18-20.heti UH -on tudta meg. Jah, mert ugye meg kell várni az AFP eredményét, és amikor az megjött, azzal menni UH-ra. Tehát nem 16 lezsel, hanem több hetes. Ha te közvetlenül utána is mész UH-ra, ami nem kötelezõ, akkor is van esély persze, ha úgy fordul a baba. Van, akinek a 12. hetin kiderül...

Szerintem, látszani fog már! Akivel eddig beszéltem, 90%-uk a 18-20.heti UH -on tudta meg. Jah, mert ugye meg kell várni az AFP eredményét, és amikor az megjött, azzal menni UH-ra. Tehát nem 16 lezsel, hanem több hetes. Ha te közvetlenül utána is mész UH-ra, ami nem kötelezõ, akkor is van esély persze, ha úgy fordul a baba. Van, akinek a 12. hetin kiderül...
A kérdező hozzászólása: Ez igaz, akkor már több leszek!Azt elfelejtettem, kb mennyi idõ az eredmény???
Szia! Nekem egy hét alatt volt meg az eredmény, a 16. héten voltam ultrahangon, akkor már megmondták, hogy nagy valószínûséggel kisfiú! És kisfiam lett, most 8 hónapos.
Elõzõ vagyok, a barátnõmnek viszont egész terhessége alatt lányt mondtak, és kisfia született.:-)
Szia!Én is a jövõ héten megyek a 18 hetes uhra, alig várom már.Viszont mi elmentünk a múlt héten egy 4dre, kiváncsiak voltunk milye van a drágámnak, viszont Õ úgy döntött hogy nem mutatja meg:-(Végig szororsan összekulcsolta a kis lábát, és úgy nyalogatta a kis kezeit, meg a köldökzsinórt:-))Szóval látni már lehetne ha majd a Babád megengedi:-)))
Az én barátnõmnek is végig kislányt mondtak, aztán a rózsaszín cuccok közé született egy kisfiúcska :)
Szia! Nekem kiscsajt mondtak de csak azért mert összekulcsolt lába között nem láttak semmit 3 uh-n is mondták hogy kiscsaj. Voltunk 4D-n és egész szép kukit növesztett a "kiscsaj". :) Én már amúgyis csak abban bízom. És ez már tuti nem fog eltünni. De ha rájuk hallgatok és nem egy belsõ hangra akkor tuti hogy minden amit már eddig megvettünk rózsaszín lenne és nem kék.
Ja 24 héten voltunk 4D-n és 14 15 19 hetesen sima uh-n

Jövöhét szerdán leszek 16 hetes pocak még nem látszik a hányinger már enyhült. Mikor kezd el nőni a hasam?

Mert mielött teherbe estem 59 kilo voltam most 53 és fél kilo vagyok de a hasam mindig is olyan volt mintha babát vártam volna mert mindig is hasra hiztam. Most alul kicsit kemény a hasam és semmi nem látszik abbol hogy én lassan már 4 hónapos leszek... Mi lehet a baj??

Legjobb válasz: Nyugi én még 25 hetesen is úgy néztem ki, mint aki meg van hízva. Kb. 28 hetes koromtól kezdett el látszódni, hogy terhes vagyok és nem kövér.

Nyugi én még 25 hetesen is úgy néztem ki, mint aki meg van hízva. Kb. 28 hetes koromtól kezdett el látszódni, hogy terhes vagyok és nem kövér.
Kedves 16 hetes kismamák! Én is ebbe a táborba tartozom, a menszesz alapján március 22-re, az UH szerint pedig március 14-re vagyok kiírva. Nekem picit domborodik a hasam, ezért igyekszem minél testhezállóbb pólót felvenni, hogy minél jobban látszódjon. A has mérete mindenkinél más, függ az alkattól, a magzatvíz mennyiségétõl, attól hogy elsõ vagy többedik terhesség-e stb., úgyhogy ne aggódj! Az elsõ terhességemnél ilyenkor még semmi sem látszódott, viszont akkorra már 8 kilót híztam. Most még csak 2, 5 kilót, szerintem ez nem sok.
A kérdező hozzászólása: Én itt pesten vagy a bajcsiba vagy az uzsokiba még nem tudom attol függ fogadok e orvost.
Én március 17-re és Gyõrben.
A vagyok. Nyíregyházán fogok szülni. És te kérdezõ?
A kérdező hozzászólása: én márc 21.ére vagyok kiirva ti hol szültök????
Sziasztok! 3. vagyok. Ma volt nálunk a védõnõ és õ is azt mondta, hogy a simogatás érzésmár a baba. Kedves kérdezõ neked a buborékozás az meg tuti a baba. Igen tarthatnánk a kapcsolatot , hiszen majdnem mindannyian egyszerre fogunk szülni. Én március 16-ra vagyok kiírva. A.
A kérdező hozzászólása: én olyat érzek mintha buborék lenne a hasamba és kipukkanna:D akkor az már a baba:) nem sokszor érzem csak néha ha nagyon oda figyelek
Ha nem tudnák, hogy terhes vagyok, fel sem tûnne senkinek. Pedig 36 hetes vagyok. Itt is feltettem egy tippelõs kérdést, az átlag 16 hetesnek tippelt.
Nekem a 20-ik hétig el sem hitték sokan hogy terhes vagyok. Utánna már viszont szépen kezdett nõni :)
Én szombaton kezdem a 17.hetet, picit látszik a pocakom, és már egy hete érzem minden nap a magzatmozgást, lehet azért ilyen korán mert a második baba, nagyon jó érzés, igaz néha olyan mintha belülrõl marna valaki:) )én ezelõtt elég hasas voltam, de most olyan furán szépen kerekedik és keményedik a pocak, úgy, hogy ezt már betudtam terhes hasnak:) )Hízni eddig két és fél kilót híztam, védõnõ szerint sok, szerintem meg nem:)
Sziasztok! Én is ma töltöm a 16. hetet és nekem is csak egy kis pocakom van, mintha a hasamra híztam volna. Sajna én még nem érzek simogatást, pedig erõsen szuggerálom. Ha van kedvetek, tarthatnánk a kapcsolatot, ha már ennyire egyszerre fognak velünk történni az események.
Szia! Ezt én is ki írhattam volna. Én pont ma vagyok 16 hetes és nekem sem látszik szinte semmi. Az elején fogytam a hányás meg émejgés miatt. Mostanra értem el a kezdõ sujomat. Én már azon gondolkodtam, hogy megyek ultrahangra, hogy ott van-e babám. De ahogy most itt irogatok, jelezte, hogy itt van. Mg nem mozgást, de olyan jolesõ csiklandozást már érzek egy ideje. csak a baba lehet, mintha belülröl simogatnának.
A kérdező hozzászólása: köszönöm a válaszokat nektek is boldog baba várást:)
szia.tenyleg nyugodj meg, mert sajnos tobben is ettol szenvedunk.most vagyok 26+5 napos es most mar azert latszik a pocakom de ne gondold h hatalmas.kb 3 hete vettem eszre h gyorsabban elkezdett noni...majd meglatod 28.hetre mar szep pocid lesz, es utana csak gyorsulni fognak az esemenyek...Boldog baba varast....
09-30 10:53 vagyok. Egy hete már érzem a babát és nekem rögtön rúgásokkal kezdett. Azóta minden nap mocorog. Éppen kezdtem magamba fordulni, hogy semmi és lám. :-) Nagyon örülök. Veletek mi újság? Amúgy én Debrecenben fogok szülni.

Későn derült ki a terhességem, 16 hetesen, mert végig menstruáltam. Mi lesz így a kötelező vizsgálatokkal?

A dokihoz holnap megyek, csak telefonon beszéltünk.

Legjobb válasz: Most biztos csinálnak mindjárt egy AFP-t, másról nem nagyon maradtál le. EGy uh, egy vérvétel 7 hetesen, más nincs elõtte... bocs, 2 uh, met 12 hetesen is csinálnak egyet:-) Szóval semmi gond, innen kezdve megy minden a saját medrében:-)

Most biztos csinálnak mindjárt egy AFP-t, másról nem nagyon maradtál le. EGy uh, egy vérvétel 7 hetesen, más nincs elõtte... bocs, 2 uh, met 12 hetesen is csinálnak egyet:-) Szóval semmi gond, innen kezdve megy minden a saját medrében:-)
Hát, a 12.heti UH igen fontos lett volna, mert az egy genetikai UH, ahol pl.a Down kórt is szûrik.Van olyan vérvétel, ami még most sem késõ-a quartett teszt-és jobb, mint az AFP(az konkrétan sz*rt se ér)A többi meg csak ezután következik(18.heti genetikai UH, terheléses cukor vizsgálat, stb.)

Duci Kismamák! Mikor kezdett nõni a pocakotok? Elég nagy hasam van, és még nem látszik semmi . Lesz nekem valaha is gömbölyû vagy inkább csak kifeszül a zsír? 89 kiló, 166 centi vagyok, és 16 hetes .

Legjobb válasz: szia nagy súlyom van és nekem a 21. héttõl kezd látszódni hogy szépen kerekszik a pocim :) én is féltem hogy nem lesz de most már rohamosan nõ :) 24hkm

szia nagy súlyom van és nekem a 21. héttõl kezd látszódni hogy szépen kerekszik a pocim :) én is féltem hogy nem lesz de most már rohamosan nõ :) 24hkm
Szia. Nekem is nagy volt a hasam, nekem olyan 20. héttõl látszott rendesen.
A kérdező hozzászólása: Hát akkor majd csak elkezd nekem is kerekedni. :) Köszönöm Nektek!!
Szia èn 165 79kg vagyok 16 hetesen màr èn ès a pàrom làtta, mert kemènyebb volt ès olyan formatartóbb màs mèg nem vette èszre, vagy nem szólt, de elöl van a mèhlepèny....
tesom hasonlo alkatu mint te. rajta 26 hetesen mar egyértelmüen latszott hogy ott bizony baba van. én magasabb vagyok és inkább fenekes combos alkat de 85 kg. rajtam is csak a 20 hét utan kezdett latszanai hogy nem csak belaktam. most 29 hetesen egyértelmû de egy bõ felsõben nem látszik. nem mondanam meg h már a 3/4énél jarok. Szoval alkat függö. ja nekem is elöl van a lepény.
Neked is ugyanúgy lesz gömbölyû pocakod, de csak még fiatal a terheséged még. 20-23. hétõl gömbölyödsz majd babátol
A kérdező hozzászólása: Hát remélem :) Köszii :)
Nem lesz késõ!Bõven idõbe leszel még!!!!Elvileg a 22. hétig csinálják a genetikai uh-t.
Szia! Nem lesz késõ, ahogy az elõttem válaszoló is írta a 22.-hétig nincs késõ. Boldog Baba várást! 11+5 hetes pocakos(6 hós kislány anyucija)
Háát ha 6 hetes vagy akkor elég húzós mert én 3 hétre rá kaptam idõpontot, hogy a dokival beszéltem.
Szia! Én 20+4 hetesen voltam genetikai UH-n, nem fogsz késõn menni.De hogy biztos kapj akkora idõpontot akkor már most kérj.Így nyugodt lehetsz, hogy nem fogsz lekésni róla. Minden jót kívánok nektek.Boldog babavárást. 22 hetes
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszotokat!
Szia! Én most voltam 22 hetesen genetikai uh-on, és minden rendben volt:) Az ultrahangra februárban jelentkeztem be, és április 3-ra kaptam csak idõpontot, ezért mentem 22 hetesen..

16 hetes vagyok. Mikor lesz AFP eredményem ha hétfőn vették le Nyíregyházán?

Legjobb válasz: Ha jól emlékszem 2 hét míg lesz eredmény.

Ha jól emlékszem 2 hét míg lesz eredmény.
Szia! Nekem is hétfõi napon vették le és következõ hét szerdán már megvolt az eredmény. üdv: 37 hetes kismama
Szia! Nekem max. 2 hete mondtak nyiregyen!Várom már nagyon! ma 17 hetes kismami
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat:)

Jövő héten megyünk a 36 hetes uh-ra, láthetják h mi lesz fiú v lány? 16. , 20. héten fiút láttak azóta nem hajlandó megmutatni mije van. Reménykedhetek h fiú v elnézhették?

szeretném ha az lenne, bár ez nem rajtam múlik. csak már úgy beleéltük magunkat!

Legjobb válasz: ha korábban fiú volt, gondolom most is az...

ha korábban fiú volt, gondolom most is az...
Szia.Szerintem ha fiúnak nézték akkor az, a lányokból "lesz "fiú inkább :) Már elég nagy nem biztos, hogy most fogják látni..Minden jót, 38hetes kismama
Szia! Nekem a 29.hétig azt mondták hogy fiú lesz és nagyon beleéltük magunkat aztán elmentünk 4D-re és ott derült ki hogy kislány. :) További jó babavárást! Üdv.: Egy 12-hetes baba anyukája

16 hetes terhes vagyok. Ikreim lesznek. Mi a véleményetek?

egy pár hete elég sokat fáj a fejem, a vérnyomásom 125 körül szokott lenni, de nekem max 110 szokott lenni az el?z? terhességemnél még a 40 héten is csak 110 volt. fájdalom csillapitot nem merek bevenni s?r?n de néha annyira fáj a fejem az pedig biztos a vérnyomástól van...

Legjobb válasz: orvos?

orvos?
iszol eleget??
A kérdező hozzászólása: minimum két litert iszom naponta, az orvos nem igazán mondott semmit annyit mondott ha 140nél magasabb lesz akkor szoljak
Én is ikreket várok, 28 hetes vagyok, 90/60 a vérnyomásom. Nekem az elõzõ terhességemnél fájt a fejem, én azt olvastam a hormonális változások miatt van. Bevenni én sem mertem semmit, elmúlt egy idõ után, olyan kínzó azért nem volt.
homeopátiás gyógyszer? van amelyik tényleg nagyon hatékony, de sok esetben már az is segít, ha csak "bebeszéled" magadnak, hogy vettem be gyógyszert, jobban is leszek!
próbálj pihenni minél többet, oltsd le a villanyt, feküdj le, ha kell, vizes rongyozz. Próbálj nyugodt lenni. Nem tudom, hogy mennyire ismered az agykontrollt, vagy hiszel-e benne, a lényeg, hogy próbálj ellazulni, és képzelj el egy vérnyomásmérõt, amin normalizálódik a vérnyomásod, és eltûnik a fejfájás! Néha jobb mint bármilyen orvosság!

Jövő héten leszek 16 hetes, akkor kell mennem tanácsadásra, valószinü a korom miatt (35 vagyok) mennem kell genetikai tanácsadásra, mit csinálnak ott?

Õ az els? babánk,eddig minden rendben van,a véd?n? mondta hogy akorom miatt el kel menjek.Milyen vizsgálatok lesznek?Lesz uh is?A magzatviz vizsgálatot csak a végs? estben csinálják?Kicsit be vagyok parázva félek t?le.

Legjobb válasz: Nyugi. Genetikai ultrahangot fognak csinálni, de nem a korod miatt, ezt minden terhesnél elvégzik. Ugyan olyan ultrahang mint a többi, csak jobban megvizslatják a babát. Meg talán elküldenek egy laborvizsgálatra is.

Nyugi. Genetikai ultrahangot fognak csinálni, de nem a korod miatt, ezt minden terhesnél elvégzik. Ugyan olyan ultrahang mint a többi, csak jobban megvizslatják a babát. Meg talán elküldenek egy laborvizsgálatra is.
Ha esetleg a 16 hetes AFP eredménye nem tökéletes (ami egyébként 10-bõl kb. 6-7 anyukánál van), akkor elküldenek a genetikai tanácsadóba, ahol speciális genetikai UH-t csinálnak, hogy van-e valami eltérésre jel. A leletek + a korod alapján javasolják vagy nem javasolják a magzatvízvételt, de Te döntöd el, hogy végül vállalod-e a szúrást vagy sem. (Mindezen procedúrától független a 18 hetes kötelezõ un. genetikai uh, amit mindenkinek megcsinálnak, és a fejlõdési rendellenességeket szûrik rajta) Én egyébként 32 évesen a második babámmal voltam magzatvízvételen, mert a Down szûrésem nem adott túl jó eredményt, és nagyon örülök, hogy bevállaltam, mivel kiderült, hogy a babám teljesen egészséges! Így nem kellett végig stresszelnem az egész babavárást.
Szia, engem az alacsony afp és a korom (37) miatt küldtek el genetikai tanácsadásra. Elöszõr elbeszélgettek velem volt-e a családban down szindrómás ( mivel az alacsony afp erre is utalhat) aztán volt egy uh. Elmondták, hogy ez a vizsgálat nem zárhatja ki 100%-ig hogy beteg a baba, ezért felajánlották a magzatvíz vizsgálatot és elmondtak mindet errõl a vizsgálatról mi történik, mik a kockázatok meddig tart, utána mit kell tennem stb.. Szóval ne félj nem csinálnak rögtön magzatvíz vizsgálatot csak ha Te is akarod. Meg ahogy írtad nálad minden okés nem? Akkor meg semmi szükség rá. Nálunk sajnos volt a családban down szindrómás baba én ezért is vállatam a beavatkozást de szerencsére azóta már megszületett az egészséges kisfiam.
csatlakozom az utolsó két hozzászóláshoz. El fogják mondani, hogy az életkornak mekkora kockázata van a dawnkórban, ehhez hozzáveszik az eddigi erdményeidet, majd felajánlják a magzatvíz vagy chorionboholy vizsgálatot. Nálunk az utóbbi csinálják. Ezeknek az eredményességét is felvázolják, meg a vetélési kockázatot, aztán kell döntened, hogy azt vállalod-e vagy sem. Szerintem mindenképpen fel fogják ajánlani a vizsgálatot a korod miatt, én 37 vagyok, minden addigi eredményem jó volt, mégis ajánlották. Meg is csináltattam, nem volt túl kellemes, de megérte, mert a negatív eredménytõl nagyon megnyugodtunk. (29 hetes mami)
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat, eléggé félek ettõl az egésztõl sajnos, de remélem minden rendben lesz.Fõleg a mintvételtõl félek, mivel el lehet veszteni a babát miatta, és azt nem tudom hogy viselném el, persze beteg gyermeket sem szeretnék.Nehéz döntés lesz, de nem lehet semmi baj!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!