Találatok a következő kifejezésre: 14 éves vagyok, és utóbbi időben (2 db)

14 éves fiú vagyok, és utóbbi időben ha álmodok valamit, mindíg feltűnik benne egy fűzöld répagatya, amit meg akarok szerezni valahogy, de sose sikerül... Mit jelenthet ez?

Legjobb válasz: Az álom általában kapcsolatban van az aznap átélt élményekkel, problémákkal, egy filmmel, stb, gyakran akár olyan dolgokkal is, amik nem is tudatosultak. Összeségében ami foglalkoztatja az agyat, amit fontosnak tart, arról mid lehet álmodni, ugyanakkor maga az álom csak emlékképek véletlenszerû sorozata amik bevillannak. Az agynak viszont megvan az a kényszere, hogy mindent elemezzen, ezért az álom esetében megpróbál kb értelmes történetet írni a képkockák köré. Ezt nem is az álom alatt teszi, hanem utána, mikor visszemlékezel az éjszakai álmodra. Éredeksség, hogy az ember éjszaka több kisebb álomt is átél, de csak az utolsóra emléxik. Az álom éppen emiat a kitalált részek miatt nem isigazán jelent semmit, inkább arra utal, ami az agyad éppen fogalalkoztatja. Egyébként ha tippelnem kéne beléptél egy ördögi körbe, mivel nappal is a zöld gatya foglalkoztat, ezért éjszakai is arról álmodsz...

Az álom általában kapcsolatban van az aznap átélt élményekkel, problémákkal, egy filmmel, stb, gyakran akár olyan dolgokkal is, amik nem is tudatosultak. Összeségében ami foglalkoztatja az agyat, amit fontosnak tart, arról mid lehet álmodni, ugyanakkor maga az álom csak emlékképek véletlenszerû sorozata amik bevillannak. Az agynak viszont megvan az a kényszere, hogy mindent elemezzen, ezért az álom esetében megpróbál kb értelmes történetet írni a képkockák köré. Ezt nem is az álom alatt teszi, hanem utána, mikor visszemlékezel az éjszakai álmodra. Éredeksség, hogy az ember éjszaka több kisebb álomt is átél, de csak az utolsóra emléxik. Az álom éppen emiat a kitalált részek miatt nem isigazán jelent semmit, inkább arra utal, ami az agyad éppen fogalalkoztatja. Egyébként ha tippelnem kéne beléptél egy ördögi körbe, mivel nappal is a zöld gatya foglalkoztat, ezért éjszakai is arról álmodsz...
Krúdy Gyula: Álmoskönyv. Olvasgasd.
LOL Fûzöld répagatya :D Hát én ilyenrõl sem álmodtam.Talán azt jelenti hogy egy olyan dolgot szeretnél amit lehetetlen elérni.
Lehet, hogy a múltba vágysz tudat alatt! Ugyanis a zöld répagatya 25 éve volt divat!
ÁÁÁÁ halál..:D Fûzöld répagatya:) )) Próbáld kitalálni mit szimbolizálhat, olyasmi ami elérhetetlennek tûnik neked.
Titokban emós akarsz lenni :D
vgyél egy zöld répagatyát:D am a krúdy álmoskönyvben nemhiszem h zöld répagatyák is bennelennénekXD

14 éves lány vagyok, és az utóbbi időben 10 kilót szedtem fel.156 centi vagyok, 47-8 kiló. Sportolok, futok nagyon sokat, de nem segít. Nagyon kínos, hogy nem férek bele az egy hónappal ezelőtt vett gatyámba. Hogyan fogyjak le?

Egyedül f?zni nem tudok, és ezzel kil?ttem mindenféle kajás fogyókúrát! Annyit híztam, hogy a mellemnél a fenekemnél el?jöttek a csíkok, és ezzel elegem lett... azel?tt tök vékony voltam, formás fenekem, izmos kezem és lapos hasam volt. Kérlek valami normális választ adjatok!:s van 3 hónapom lefogyni...:/

Legjobb válasz: próbáltam már mindent...tornáztam, mellesleg akrobatikus tanonc vagyok, más néven nagyon hajlékony, tudok szaltózni, elég izmos vagyok, de lassan ha nem fogyok le 3 hónap alatt, ki fognak rúgni a csapatból. Egyszerûen már most túlmentem az adott kilókon, és ez már nekem is iszonyúan szúrja a szemem... ha még mellé többet tornázzak, milyen gyakorlatokat csináljak? szerintetek?

A kérdező hozzászólása: Jó alakom van, csak kezdek hízni és az alakom kezd tönkremenni, mindenem izmost kb.:) itt egy alakos kép, nem szokásom nagyon bikinit hordani, egyszerûen szényenlnem mostmár az alakom https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc7/r270/.. és köszönöm szépen, hogy látatlanban is ilyen aranyos vagy.:)
A kérdező hozzászólása: jolvanna.:S:DD azert tettem fel pont ma h tudjak linkelni.:D
A kérdező hozzászólása: a verseny súly között kell mozognia az adott versenyzõknek, én pedig igencsak felkapott versenyzõ vagyok... de kezdek kiesni a súlymércén, és a legrosszabb, hogy anyukámtól is folyton azt hallom mindig, hogy jaj de meghíztál. Innentõl kezdve nekem is borzasztó sz*rul esik ha piszkálnak. Márpedig piszkálnak és akarok érte tenni h ez többször ne forduljon elõ. Inkább a hasamból, a derekamból szeretnék fogyni, futok eleget szerintem, napi másfél órát, de nem segít.:s
Azért annyi eszed csak van, hogy ismered a kepfeltoltes.hu -t.:DD Ha ennyire szégyellném az alakom, a világ összes kincséért sem raknám fel facebookra hogy minden ismerõsöm lássa. Fõleg nem októberben:D Ne játszd már meg itt a szerencsétlent, tudod, hogy jó alakod van, tudod, hogy meg kéne felezned az eddig ételadagjaidat, vagy visszatérni a régi étkezési szokásaidhoz:D
A kérdező hozzászólása: próbáltam már mindent...tornáztam, mellesleg akrobatikus tanonc vagyok, más néven nagyon hajlékony, tudok szaltózni, elég izmos vagyok, de lassan ha nem fogyok le 3 hónap alatt, ki fognak rúgni a csapatból. Egyszerûen már most túlmentem az adott kilókon, és ez már nekem is iszonyúan szúrja a szemem... ha még mellé többet tornázzak, milyen gyakorlatokat csináljak? szerintetek?
Ha nem eszel tejféléket, kenyeret-tésztát-krumplit HANEM húsokat és zöldségeket elsõ sorban, akkor nem leszel zsíros, fogysz ha kell és ami mondjuk fontos kéne legyen.. EGÉSZSÉGES. Ha ettõl eltérsz, akkor lehet kezdeni a káros fogyókúrákat, betegségeket stb. Érthetõ ugye a lényeg? Egészséges testhez sok hús, zöldség. Beteg, elhízott testet nehéz mûködtetni, de a megszokott gabonás, tejes müzlis csokis cukros életmód mellett, ami a legtöbb gyereket, felnõttet jellemzi nem lehet fogyni, vagy csak nagyon nehezen, kalóriákat számolgatva, és még így sem egészséges..
A kérdező hozzászólása: köszönöm szépen!
Szívesen. Bár többen megköszönnék a segítségem ahelyett hogy "kedvesen" elküldenek. Te mg tanulhatsz, ha nyitott vagy akkor komoly dolgokat - és a táplálkozás is tudomány, ne feledjük el! És kell ismerni a fogyáshoz, ez elkerülhetetlen.
Szégyenled az alakod, de azért feltolod facebookra. Az igen!:D
Utolso! XD Ez eddig a legertelmesebb valasz erre a kerdesre :D
Nem vagy kövér! Ez a normális válasz. Növésben vagy, ráadásul 14 éves, szokj hozzá, hogy nem leszel olyan vékony többé, mint 13 évesen, és ez teljesen normális. Ráadásul ha a fiúknak tetszeni akarsz, akkor ne is akarj egy gebe 8 évesre hasonlítani, mert neked már nem is állna jól. 156 centihez a 47 kg több is mint tökéletes. A melleden a csíkok pedig halványodhatnak, (velem is így volt), ráadásul gondolom a melled is nõ, aminek örülnöd kéne.
Ha napi másfél óra futás nem segít, akkor semmi nem is fog. Iszonyúan izmos lehetsz ennyi mozgástól, és iszonyúan jó is lehet az alakod. Ha valakinek ez nem tetszik, akkor vágd nyugodtan az arcába, hogy te izmos vagy és nem pedig hájas. Más súlycsoportban is indullhatsz versenyeken nem? Meg lehet oldani, de ne fordulj a természet ellen. Igazából nagyon is irigyellek, hogy ilyen sportos vagy, és ilyen vékony. (igen jól hallottad, így látatlanban is nagyon csinos vagy) :)
Hát ha ez a helyzet, csak a futást tudom javasolni, még többet, meg persze egyél sok zöldséget. De ezért komolyan képesek lennének kirúgni? Nem vagy kövér.. Milyen csapat ez, hogy ezért kirúgnak, csak mert nõiesedsz??????
A melled nõtt/nõ, ergo azt is számold már bele a súlytöbbletbe. Egyékbént meg a vékony cicababák sem lesznek mindig olyanok, mint most. Egészséges és csinos legyél, ne egy divatikonra vagy reklámbabákra akarj hasonlítani. Egyékbént meg már nem a gebe a divat, hanem az egészséges, és ha 14 évesen éretten akarsz gondolkozni, akkor ezt el is fogadod, és megérted, és leteszel arról, hogy sanyargasd magad feleslegesen. :) 1. válaszoló voltam
> vékony hosszúlábú gyönyörûségekbõl áll, Ezek minden, csak nem gyönyörûségek, hidd el :) Sajnos a média elég torz világképet sugároz, ezért gondolkodik mindenki így. Egyél normálisan, egészségesen, tiszta szénhidrátot, fehérjét, zöldségeket és sportolj-sportolj-sportolj. A mérleget pedig dobd ki, inkább a tükörben nézegesd magad.
A kérdező hozzászólása: Az a bajom, hogy a baráti társaságom nagyja annyira csinos, vékony hosszúlábú gyönyörûségekbõl áll, hogy mellettük csunya vagyok..:s Annyira szeretnék midnenkinek megfelelni, de ha még magamnak se megy, muszáj valamit tennem. A csíkok tudom, hogy el fog tûnni, és a melleim igen nagyok már most. Családban mindenki bögyösebb picit. Egyedül a derekamról a pocakomról szeretnék 3-4 kilót lefogyni. Meg természetesen a combomról. Lehet, hogy nem leszek újra olyan vékony mint régen, de legalább egy picit szeretnék leadni a mostani súlyomból.:)
migiri - migiri... amúgy meg ha olyan komoly csapatban sportolsz és olyan felkapott versenyzõ vagy, menj már oda az edzõdhöz és tedd fel neki a kérdésedet, mert ha õ nem akar segíteni neked akkor nincs értelme folytatnod a sportot


Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!