Találatok a következő kifejezésre: 12 hetes nem láttam (10 db)

12 hetes, 2D uhn (vagyis pontosan 12+4 nél) lehet majd látni már a nemét? Látták valakinek a 12. heti uhn?

Sziasztok!annyira szeretném tudni, hogy mi lesz, fiú vagy lány...és nagyon reménykedem, hátha már ilyen korán meg tudja mondani a dokim, tudom, hogy kicsi rá az esély és nem lesz 100%os, de olyan profi a dokim, szupi a gépe, így nagyon reménykedem.:)))

Legjobb válasz: Én 12 hetesen rákérdeztem de azt mondta még ul korai majd a következõn talán. 16.-ik héten mentünk leközelebb és sima 2d-n rögtön mondta hogy tuti fiú. Most voltunk 20 hetesen is és még mindig az,mostmár én is nagyon jól láttam. 12 hetesen esetleg 4d-vel már lehet sikerül ha ugy fekszik.

Én 12 hetesen rákérdeztem de azt mondta még ul korai majd a következõn talán. 16.-ik héten mentünk leközelebb és sima 2d-n rögtön mondta hogy tuti fiú. Most voltunk 20 hetesen is és még mindig az, mostmár én is nagyon jól láttam. 12 hetesen esetleg 4d-vel már lehet sikerül ha ugy fekszik.
12. héten a nemi szervek éppen csak kezdenek különbözni, szerintem esélytelen hogy bármit mondjon a dokid. 16. héttõl van reális esélyed arra hogy megtudj valamit. Persze nem tudom, mennyire lehet profi a gépe :)
Hát elvileg ha mond valamit, akkor lehet beletrafál, de azért még kicsit korai. Nekem is mondta a szonográfus 12 hét 3 naposan 4D és 2D alapján hogy kislány, és eléggé biztosra mondta, de nem élem bele magam. Boldog babavárást!
Nekem 12hetesen mondta elõször a dokim, h kisfiam lesz! Azóta is ezt látják! A 4D-s uh-ra nekem azt mondta, h a 24-27.hét közt a legérdemesebb elmenni! Akkor látható a legjobban a baba! Boldog babavárást!
Szia! Az én dokimnak is profi a gépe, de nekem még a 12. héten nem látta, viszont a 16. héten 99%-ra mondta, hogy kislány. Most 25 hetes vagyok, azóta is mindig kislányt mond... Egyébként azt mondják, hogy a kisfiút hamarabb meg lehet mondani, biztosabbra lehet venni. Hogy a dokimat idézzem: "Amit látunk, az ott van. De amit nem látunk, az nem biztos, hogy nincs ott." :-)
Szia én az istenhegyi úton voltam és ott a genetikus azt monta 12 hetesen, h fölösleges nézni, mert még nem látni.18 hetesen mondta tuti fiú.Azóta se látni semmit:-( 32+5 kismama

12 hetes UH-n láttuk a baba nemét mindkét terhességemnél. Szerencsénk volt?

Mindkett? fiú, de gondolom, ez lányoknál amúgy is lehetetlen, hogy ilyenkor kimondja a doki, hogy kislány. Még el?ször úgy gondoltam, hogy hú, milyen szerencsések vagyunk, hogy láttuk, hiszen ilyet nagyon ritkán hallani, hogy ennyire korán. Másodszor már úgy, hogy nem értem, másoknál miért nem látszik?! A baba forog össze-vissza, muszáj is neki, hogy meg lehessen mérni a koponyát, a magasságot, a tarkóred?t. Én most úgy gondolom, hogy teljesen óhatatlanul úgyis úgy fordul, hogy látsszon (ha fiú). Akkor nekünk a doki ennyire jó (bár a másodiknál a férjem látta meg el?ször, a doki csak kés?bb), vagy a berendezése ilyen szuper?

Legjobb válasz: A fiuknal elofordulhat, hogy ilyen koran latjak a nemet. A testveremeknek ket fiuk van es a 12 hetes uh-n mondtak mindketszer a nemuket, ez Debrecenben volt egyebkent. Te hova jartal uh-ra? Nekem is ket fiam van, kulfoldon voltam terhes, ott a 20. het elott akkor sem mondjak meg, ha latszik, mert a 24. hetig legalis az abortusz es sajnos nagyon sok olyan szarmazasu el ott, ahol fontos a gyermek neme es kepesek amiatt megszakitani a terhesseget, mert lany lenne a baba. Epp emiatt az allami gondozas kereteben addig tilos megmondani. Maganban nem tudom hogy mukodik, oda nem jartam. Viszont magyarorszagi latogatasok alkalmaval voltunk dokinal, a nagyobbik fiu nemet 14 hetesen itt mar latta a doki, a kisebbikel 15 hetesen voltunk, ot is latta, hogy fiu.

Nekem 11+3 hetesen megmondta a dokim, hogy az ikreim egyike fiú, a másik meg valószínûleg lány. Pár nappal késõbb, a 12. heti genetikai uh-n (egy másik doki) magától mondta, hogy egy fiú, egy lány. Igaza lett. :)
A sima UH-on 12 hetesen azt mondta a doki, hogy abból még bármi lehet. Aztán a 16. héten voltunk 4D-n, és ott megmondták, hogy kislány. Szóval ezért nem volt még egyértelmû a 12. héten. :)
A fiúkat sokkal elõbb észreveszik. Mivel kukit keresnek. (: Nekünk is megmondták, igaz 14 hetesek voltunk és 4D-n. De 15 hetesen megmondták sima UH-n is ami kicsit rossz volt, mert nem kérdezték meg h tudjuk e a nemét vagy h akarjuk e egyáltalán tudni. Csak mondta a nõ h gondolom tudják h fiú. Olyan tapintatlanok. És ha valaki nem akarja tudni?
A fiuknal elofordulhat, hogy ilyen koran latjak a nemet. A testveremeknek ket fiuk van es a 12 hetes uh-n mondtak mindketszer a nemuket, ez Debrecenben volt egyebkent. Te hova jartal uh-ra? Nekem is ket fiam van, kulfoldon voltam terhes, ott a 20. het elott akkor sem mondjak meg, ha latszik, mert a 24. hetig legalis az abortusz es sajnos nagyon sok olyan szarmazasu el ott, ahol fontos a gyermek neme es kepesek amiatt megszakitani a terhesseget, mert lany lenne a baba. Epp emiatt az allami gondozas kereteben addig tilos megmondani. Maganban nem tudom hogy mukodik, oda nem jartam. Viszont magyarorszagi latogatasok alkalmaval voltunk dokinal, a nagyobbik fiu nemet 14 hetesen itt mar latta a doki, a kisebbikel 15 hetesen voltunk, ot is latta, hogy fiu.
elsõ vagyok. 12 hetesen én direkt nem kérdeztem a nemét csak 18 hetesen akkor viszont elsõre megmondták mind 2x. Bár lehet hogy nem akartad nekem kicsit hencegõnek tûnnek a soraid....
azt viszont tudom hogy 12 hetesen 2 mm volt az ujjperce azt megmértük kíváncsiságból:-) elsõ.
Azért mert nem ugy fordul a baba. Ha eltakarja lehet akármilyen szuper gép szuper doki akkor sem látja. Szimplán szerencsétek volt. Amugy miért érdekel kinél mikor látszik?
A kérdező hozzászólása: Értem, bocsánat, ha úgy tûnt! Az elsõ terhességemnél amúgy a férjem egyáltalán nem akarta tudni a nemét, de hát a 12 hetesen egyszer csak megszólalt a doki, hogy kisfiú! A másodiknál már tudni szerettük volna.
A kérdező hozzászólása: Igen, én azt értem, hogy mit jelent, hogy "nem úgy fordul a baba", de hát nem fordul a baba össze-vissza mindenhogy? Kedves elsõ, neked pl. hogy fordult a baba a 12 hetesen? Mert nekünk 360 fokban mindenfelé, elõre-hátra ide-oda. MINDKÉT gyerek. Ezért fura. Mint írtam, elõször még úgy gondoltam, micsoda kis ficánka! Most már úgy, hogy ez a normális. Hogyhogy miért érdekel, hogy más mikor tudta meg?? Miért ne érdekelhetne? Ha meg arra gondolsz, hogy hencegni akartam, hát nem így van, mert ez aztán egyáltalán nem a mi érdemünk.
A kérdező hozzászólása: :-DD

Ma voltam orvosnál, 5 hetes múltam. Már látta a petezsákot. De mikor rákérdeztem, mikor kell mennem legközelebb, azt mondta, csak 11-12 hetesen. Jó ez így? Még nem is hallottuk a szívhangot.

Legjobb válasz: én 4hetesen voltam, 10nap után kellett visszamennem, akkor már szívhang is volt, és utána a 12.heti u.h. közben már kiskönyvet is kaptam. nem próbálsz ki egy másik dokit? 22hetes kismama, boldog babavárást

én 4hetesen voltam, 10nap után kellett visszamennem, akkor már szívhang is volt, és utána a 12.heti u.h. közben már kiskönyvet is kaptam. nem próbálsz ki egy másik dokit? 22hetes kismama, boldog babavárást
Szerintem is menj el egy másik orvoshoz 1-2 hét múlva.
Szia én is 5 hetesen voltam, szintén petezsák és 7 hetesen kell visszamennem az lesz jövõhéten, szerintem se várj 12 hétig. Gondnak biztos nem gond de neked is megnyúgvás ha mondjuk 7-8 hetesen tudod hogy van szívhang.
Szerintem két hét múlva vissza kellett volna rendelnie. Vérvételre elküldött? A védõnöt is fel kell keresni a 12. hétig.
Nekem ugyanigy volt!!! Én is aggódtam ezért most múltam 7 hetes és megyek újból ultrahangra! Legalább két hetet várjál és utána menjél el megint!Ez a legnehezebb kivárni mert addig sem tudod hogy mi a helyzet..minden rendben van-e?! Pihenj sokat!! Én minden hétre tettem valami feladatot...Következö héten menj el a védönöhöz és ö majd megnyugtatt! Sok sikert!!!
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat! biztos vissza fogok menni, már csak azért is, h tudjam, minden rendben van.
Én 6 hetesen voltam, ma kell visszamennem és most vagyok a 11 hétben. Én is ideges voltam, hogy miért nem hívott vissza hamarabb, de a védõnõ azt mondta, hogy ha a petezsákon nem látott semmi rendelleneset, akkor semmi gond. Szólt volna, ha baj van. Nagy nehezen kivártam a mai napot, és elhatároztam, hogy mindent megkérdezek, amit akarok, mert elõször úgy meg voltam illetõdve, hogy szó szerint köpni-nyelni nem tudtam. De ha gondolod, menj el másik orvoshoz. Gratulálok, boldog babavárást.
Én is 5 hetes voltam amikor elsõnek mentem most 7 hetes vagyok és 9 hetes leszek amikor legközelebb mennem kell a dokihoz.Voltam a védõnõknél meg a szükséges szûréseken, ha nincs semmi bajod szerintem ne izgulj járd végig a szûréseket te is.(Ha valami baj lenne az te is észrevennéd.)Boldog babavárást!

Baj, ha 19. hetesen még nem érzem a babámat mozogni? Első baba, mellső falon mélyen tapad. Uh. Jövőhéten lesz, 12 hetes kora óta nem láttam, és egy kicsit be vagyok rezelve.

Legjobb válasz: Biztosan minden rendben van,ne idegeskedj!Az elsõ babámat én is 18 hetesen éreztem elõször,és nem is voltam biztos benne,hogy õt érzem.Nyugi,hamarosan bejelentkezik a kicsid :)

Biztosan minden rendben van, ne idegeskedj!Az elsõ babámat én is 18 hetesen éreztem elõször, és nem is voltam biztos benne, hogy õt érzem.Nyugi, hamarosan bejelentkezik a kicsid :)
Szia, nekem is ezek a paramétereim (mellsõ fali, mélyen tapadó lepény). Kerek 20 hetes voltam, amikor elõször tutira mondtam, hogy a babócát érzem. Utána egy -két napig megint semmi, most kb 4 napja érzem minden nap (22 hét), de most is csak inkább akkor, ha hanyatt fekszem. Amúgy vékony alkatú vagyok. Amúgy amikor én 17 hetesen elkezdtem aggódni, hogy még nem mocorog, a védõnõ is és az orvosom is azt mondta, hogy semmi gond, mellsõ fali lepénnyel van aki csak 22 hetes korától érzi. Én amúgy beszereztem egy szívhang hallgatót, elég hamar meg szoktam találni és engem megnyugtat. No para!
hát, a "lehet hogy õt érzed" re azt mondanám, hogy biztos :) Nekem a dokim mondta a szívhang hallgatót, nem használom minden nap, csak akkor, ha hanyatt fekve sem érzem egy darabig, és alkalmanként 1-2 perc max, míg megtalálom. Kicsit hallgatózom és ki is kapcsolom, nem akarom túlzásba vinni és izgatni Õt. Angel Sounds a neve, 8900 Ft volt, van hozzá elem, zselé (kb 4 alkalomra elég), fülhallgató két bemenettel, így egyszerre tudjátok hallgatni apával. Bár sokan ellenzik (amiatt, amit Te is mondtál, meg ha úgy fordul a pici, sokáig nem találni a szívecskéjét, és attól anyuka még jobban megijed stb.), de szerintem ésszel és mértékkel használva nem árt, ha még is ijed a baba egy kicsit, tán még mindig jobb, mintha esetleg órákon keresztül aggódsz, hogy vajon minden okés-e odabenn...hm de persze ez csak az én véleményem...
Milyen Uh lesz jövõ héten? A 18 hetes genetikait csak az AFP eredményével nézik meg, neked még nincs meg az AFP? Akkor hogy vagy 19? Valami nem kerek nekem:)
A kérdező hozzászólása: Mikor beszéltem a védõnõvel errõl, azt mondta, hogy még nem baj.Jah, amúgy meg van helye :D mivel 70kg-val indultam.Sokszor arra gondolok, hogy lehet hogy érzem, csak azt gondolom, hogy nem õ.Most várom az AFP-eredményemet, és állítólag jövõhéten meg kellene jönnie 2 hét után, és utána uh, remélem minden rendeben lesz.A hasam szépen növöget, amúgy abból azt gondolom, hogy minden oké.A szívhanghallgatóra én is gondoltam, de nekem azt mondták, hogy nem szereti a kisbaba, zavarja õt, megijed tõle.Azt megkérdezhetem, hogy mennyiért vetted?
Pont ugyanezt éltem át, mit te. A 20. hét végén, mintha éreztem volna valamit, de nem voltam benne biztos. Kb. a 21. héttõl minden nap érzem :D . Mostmár tudom, hogy a "nem biztos" is õ volt.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm szépen a válaszokat, megnyugodtam tudom hogy minden rendben van!Köszi a segítséget. 14:47 Igen, az AFP eredményemet várom a hétre, és után megyek uh-ra mert már 2 hete 17 hetesen voltam, így már érted?
Nálam csak akkor csinálták meg a 18 hetes UH-ot, ha megvolt az AFP eredménye, még mindig nem jött meg az eredményed?
A kérdező hozzászólása: Március 5-én voltam, és azóta semmi eredmény!

Mennyire pontosan tudják megállapítani a 12 hetes UH-n a baba nemét? Nektek már látta akkor a doki, hogy fiatok lesz-e vagy lányotok?

Legjobb válasz: Az elsõnél teljesen egyértelmû volt, hogy fiú, úgyhogy mondta is a doki. A második terhességnél a férjem látta és mondta is, hogy fiú, és mondta az orvos, hogy hát igen, van ott valami - de szerintem nem mondta volna magától. Ha pedig lány, akkor tutira nem mondanak semmit.

A kérdező hozzászólása: Köszönöm a sok választ! :) Félek is megkérdezni, meg nem is, mert kíváncsi is vagyok. De az még rosszabb lenne, ha tényleg mellé lõne a szonográfus, rosszul esne ha csak nem lenne neki igaza. Úgy bele tudja magát élni az ember lánya! Még1x, köszi mindenkinek. :)
Az elsõnél teljesen egyértelmû volt, hogy fiú, úgyhogy mondta is a doki. A második terhességnél a férjem látta és mondta is, hogy fiú, és mondta az orvos, hogy hát igen, van ott valami - de szerintem nem mondta volna magától. Ha pedig lány, akkor tutira nem mondanak semmit.
12+1 naposan voltam genetikusnál és lányt mondott, két nap múlva a nõgyógyászom azt mondta fiú...2 hét múlva biztos lesz de szerintem fiú lesz(a második is:)
12 hetesen bármi lehet, de talán fiú-t mondtak. 20 hetesen lányt. Most, 29 hetesen már egyértelmû, hogy lány. A 12. hét nagyon korai még...
Nekem 12 hetesen az orvos nem tudta még megmondani, de a 4D-n a szonográfus igen:)
Nekem is mondta 12 hetesen, hogy fiú. még nem tudom, igaz-e . de szerintem tutira biztos volt a dolgában. de hozzátette, hogy ez csak tipp, még nagyon picike.
Szia! Nekem a 12. heti UH-on szonográfus egyértelmûen megmondta (és megmutatta), hogy fiú. Majd 18. hetin egy másik szonográfus (ugyanannál a cégnél) megerõsítette. 19. héten pedig a nõgyógyász mondta, hogy kukaca van. Hihetetlen, hogy 12 hetesen ennyire kész kis emberkék!!
Nekem 12 hetesen azt mondta a dokim, hogy "ebbõl még bármi lehet". Szóval nem tudta megmondani. Utána a 16.heti 4D-n mondták, hogy kislány.
Nekem 12 hetesen mondták, hogy lány, és az is lett. :) De igazából ilyenkor még nem lehet készpénznek venni, amit mondanak. Mi sem hittük el, csak amikor már 3x is lányt mondtak késõbb. :)
12 uh-n mondta a doki, hogy fiú, de annyira egyértelmûen látszott a lényeg, hogy nem is kellett volna mondania, láttam magamtól is:) )
talán láthatja, de ilyenkor ha sejt is valamit, inkább nem mondja, mert még nagyon nem biztos.

12 hetes uh-n az előző terhességemnél az volt írva, hogy négy intact (ép) végtag látható, a mostanin pedig csak az, hogy négy végtag. Miért? Akkor most nem látta épnek őket?

Legjobb válasz: az én orvosom nem volt túl szószártyár....megírta a papírt az csókolom (sztk)....örültem a fotónak, de egyre többet nézve én bizony nem láttam a gyerek kezeit.....annyira belelovaltam magam, h biztos nincsenek neki, h teljesen kész voltam és már utáltam azt az uh felvételt....ezt csak azért mondom, h néha az ember olyan dolgon aggódik ami korán sem reális....egy kézzel rendelkezõ kétéves anyukája

az én orvosom nem volt túl szószártyár....megírta a papírt az csókolom (sztk)....örültem a fotónak, de egyre többet nézve én bizony nem láttam a gyerek kezeit.....annyira belelovaltam magam, h biztos nincsenek neki, h teljesen kész voltam és már utáltam azt az uh felvételt....ezt csak azért mondom, h néha az ember olyan dolgon aggódik ami korán sem reális....egy kézzel rendelkezõ kétéves anyukája
Ne, haragudj, tényleg nem bántani akarlak, de ez most komoly? Elhiszem, hogy aggódsz, de azért ne ess túlzásokba. Ha nem látta volna épnek õket, akkor szól. Az, hogy mit írnak a tucatjellemzésekbe ne aggasszon már! Csak nyugi a babának semmi baja. Jó babavárást!
Na, nekem meg épnek tûnõt írt! :) Ne izgulj!
Szia! Az enyémre is csak az van írva, hogy négy végtag (csütörtökön voltam). Én nem aggódom, mert a doki szerint szépen fejlõdik, 61 mm. SZTK ez is.

Egy lombik programon vagyunk túl a párommal és az első pár hétig nem volt semmi baj szépen nőt a petezsák majd 5 hetesen visszakellet menni ellenőrzésre ahol 12 mm-es volt a petezsákom, de nem láttak szikhólyag sem embrió. Folytatom jó?

Azt mondta az orvos menjek a helyi n?gyógyászhoz és vetéltessen el. Nos mi nem hagytuk ennyibe a dolgot egy hét után elmentünk orvoshoz 6 hetes voltam és tovább növekedett a petezsák 13,8 mm volt és azt mondta a doki még bár mi lehet egy hét múlva kellett vissza menni ami pont mára esett visszamentünk és a petezsák 12,8 mm volt de szélességre meg nagyobb volt mint múltkor 7 hetes voltam. Most jöv? héten leszek 8 hetes és azt mondta az orvos ha nem lesz embrió akkor Missed ab . Ilyenkor mi a teend? van még remény? Mi van akkor ha én 10 hétig szeretnék várni, mert se görcs se pecsételés nincs? Nem csinálok bajt? Lehetek attól még újra terhes? De persze megkérdem dokimat, de kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Legjobb válasz: én sem hittem, de sajnos van ilyen vetélés, h közben a petezsák tovább növekszik. ha nincs szívhang, nincs baba, ha a doki hezitál, az azért van, h az idõt húzza, hátha közben megjön a vérzésed. sajnálom, nincs miben reménykedni, ez elment, remélem, a következõ sikerül majd.

én sem hittem, de sajnos van ilyen vetélés, h közben a petezsák tovább növekszik. ha nincs szívhang, nincs baba, ha a doki hezitál, az azért van, h az idõt húzza, hátha közben megjön a vérzésed. sajnálom, nincs miben reménykedni, ez elment, remélem, a következõ sikerül majd.
Õszintén? 7 hetesen már szívhangnak is illene lennie! Azért persze, várjatok, meg nézessétek meg, hátha, de túlságosan most ne éld bele magad! Én a helyedben megnézetném már a jövõhéten, nem várnék a 10.hétig. Felesleges reménykedni még 2-3 hétig én nem szeretnék! Ráadásul ha nem él a terhesség, akkor a vetélés is beindulhat spontán! Szerintem menj el jövõhéten a dokihoz! És ha Isten ne adja most nem jött össze, akkor a következõ sikerülhet!
A kérdező hozzászólása: Persze olyanok válaszát is várom, akik nem a Bajcsyban voltak!
A kérdező hozzászólása: Hátha jár erre valaki vagy valakinek hasznos lehet: aug. 14-én megvolt a biopszia (abszolút túlélhetõ, fõleg a szuper rendes doki és csapata segítségével) utána a 3 hét várakozást viszont nem kívánom senkinek! az eredmény viszont kárpótolt mindenért: egészséges kislány!!! Múlt pénteken magzati szívultrahangon is voltunk dr Hajdú Júliánál (aki egy tündér) és ott is minden a legnagyobb rendben volt! Ez azért volt fontos, mert a picit vastagabb tarkóredõ a kromoszómarendellenesség mellett még szívproblémákra utalhatott volna! Végre élvezhetem a terhességet:-) Köszi a drukkokat és mindenkinek a legeslegjobbakat kívánom!
Gratulálok!!, de jó hogy irtál, én az utolsó válaszoló vagyok. Mi ugyan ezt az utat jártuk végig, csak nekem kisfiam lesz, mostmár hamarosan :) Nagyon boldog babavárást kivánok neked. Mikor szülsz?
A kérdező hozzászólása: de jó, hogy írtál:-)) Én január végén, elvileg 29-e a céldátum:-) te mikor szülsz?
:D nekem már nincs annyi :) hivatalosan dec 4. de én elõbbre számitok, mert elég dagi a kisfiam. múlt héten 28+4 naposan volt 1400 gramm... :) voltunk babamozin és szerintem tökéletes kis manónk van. a terhességet egész jól birom eddig, de most indul a vége szakasz, mostmár kezdõdik az láb és hátfájás, meg a sav... de már hamarossan találkozom Olivérrel. :) neked neved van már?
A kérdező hozzászólása: De jó:-) Biztosan tökéletes kiskrapek lesz Olivér! Melyik héten mentetek babamozizni?mikor érdemes? Hol fogsz szülni? Nálunk egyenlõre Lili a befutó és a Stella (sz-szel kiejtve, mert a Férjem olasz:-)
ha lány lett volna Lili lett volna :) nekem is az a kedvencem de a Stella is nagyon szép. Hú akkor temperamentumos csaj lesz ha az apa Olasz :) Most voltunk a 28. héten, de egészben már nem fért bele, viszont nagyon helyes a pofikája, már nem olyan ufós. még 1x szeretnék menni szerintem a 32 héten, bár azt mondta a doktornõ, hogy akkor már annyira kevés a helyük nehéz lesz kiimátkozni, hogy mutassa a pofiját. de én ugyse birom ki :) Én pesti vagyok, pontosabban Óbudai, és a Margitban szülök. Te?
A kérdező hozzászólása: :-) hát már most sokat mozgolódik:-) Apukája olasz, de Északról, úgyhogy nem az a nápolyi hangoskodós fajta (szerencsére). Én is Budán lakom, de a Bajcsyban szülök végül, mert ott van olyan orvos akiben nagyon megbízom meg szuper szülésznõ is. nálatok apás szülés lesz?
12-es válaszoló vagyok, örülök, hogy nincs baj, most már nyugodj meg, élvezd a terhességet!!! Azóta nekünk már megszületett a kislányunk aug. 29-én, Szofi baba. Neked is kívánok egészséget és minden jót. Most már 3 gyermekes anyuka :)
A kérdező hozzászólása: Szia 12-es:-) nagy gratula a kisasszonyhoz:-))!!
Köszönjük!
:) igen nálunk is apukás szülés lesz. remélem birja majd :) na ha budai vagy lehet összefutunk majd egy játszón, és jót nevetünk ezen a tarkóredõ marhaságon :)
Kérdezõ, ha még jársz erre megírnád, hogy egészséges lett-e a pici?
uh, akkor nem csodálom. remélem minden okés lesz veled. szerdán már augusztus, eltelik hamar.
A kérdező hozzászólása: Szia! Az Istenhegyin voltam kombinált teszten, de a doki ott azt mondta, hogy õk 13. hétig végzik ezt a mintavételt, így az amniot javasolta. Ráadásul azóta még az is kiderült, hogy vsz ELSZÁMOLTÁK az arányszámaimat is (a Bajcsys genetikus hölgy számolt utána)...Sajnos elvesztettem a bizalmamat. A Bajcsyban sokkal emberségesebbek és profibbak voltak..úgyhogy inkább várok..
Szia, elsõ vagyok megint. ha nem a Bajcsiban csináltatod, hanem az istenhegyi úton, (nagyon nem olcsó, 65000) hétfõn szúrtak, és szerdán délután már csörgött a telefon a jó hirekkel. Igazából, aznap amikor mentem a szúrásra, úgy keltem, hoy nincs a kisfiamnak semmi baja. de ez olyan erõs megérzés volt, hogy vártam az eredményt, de akkor már nem féltem, valahogy tudtam 100%ra hogy jó lesz. kivánom hogy neked is igy legyen!!!
szia, nekem 2, 4-et mértek a 12. héten, de elküldtek az istenhegyi útra, ahol egy hét múlva már 3, 8-at. Javasolták a mintavételt, és megcsináltattam. Egyáltalán nem fájt, csak egy kicsit kellemetlen volt, és hamar meg is kaptuk az eredményt, ami jó lett hál istennek. már túl vagyok a 21-héten és minden rendben a kisfiammal. sose tudjuk meg mitõl volt a magas tarkõredõ, de nem akartam végigrettegni a terhességem, háthavalami baja lesz a kicsinek... szerintem csináltasd meg.
ja és csak hogy mennyit változik a atrkóredõ, a szúrás napján, már ''csak" 2, 9 volt.
Szerintem is csináltasd meg, mert jobb félni...Ilyenkor az a legjobb, ha pontosan tudják/tudjátok, beteg-e a baba vagy sem?
A kérdező hozzászólása: Köszi a válaszokat! Mindenképpen megcsináltatom, mi is így gondolkodunk! Ferenczi doktor, azt mondta, hogy a saját lányának is javasolná! szerintük 90% h minden rendben lesz.. Második válaszoló:neked hányadik héten csinálták meg?
szia, 13+4 voltam akkor. Az istenhegyi úton csinálták, nem volt olcsó, de 2 nap alatt volt eredmény.
A kérdező hozzászólása: Szuper! sajna nálam augusztus 14-ig várni kell, mert nagyon hátul tapad a lepény...
tudom, hogy nehéz, de próbálj meg ne idegeskedni. sok mindenkivel beszéltem én is, akinek hasonló eredményei voltak, de mégsem lett beteg a baba.
A kérdező hozzászólása: Köszi! Próbálok pozitív maradni, muszáj! pont tegnap mesélte a genetikus, h múlt hónapban volt egy kismama, akinek 1, 8-as tarkóredõvel down-os volt a babája..tehát sajnos sem az UH, sem a vérbõl végzett tesztek nem adnak biztonságot, csak a kromoszóma vizsgálat
:) na látod, csak pozítívan! és egy kis ráadás, ha akarod megmondják a baba nemét is 100%-ra ha kéred persze. Én kértem, ha már kiderült.. de csak beigazolta amit éreztem az elejétõl, azt hogy fiú. :)
Mindenképpen csináltassátok meg a mintavételt! Én is átestem rajta: alacsony AFP, magas HCG, 1/44 Down-esély, ráadásul elõtte még az ultrahang is rossz volt: több magzatvíz, feszesen telt magzati gyomor... Az amnio nekem fájt nagyon, rosszul is lettem utána, de megérte, így utólag. 24 napot végigidegeskedtem, minden nap attól féltem, nehogy megcsörrenjen a telefonom, majd mikor visszamentünk, közölték velem: egészséges a kisbaba, kislány lesz. Hozzáteszem, az ultrahang most tökéletes volt... (DEOEC klinika-genetika) 24+4 hkm
Én is voltam amnio-n, de nekem egyáltalán nem fájt, sõt, egy sima vérvétel nekem kellemetlenebb volt. Én csak a korom miatt mentem, de jó volt megnyugodni. Nekem 17 hetesen csinálták. 34 hkm
A kérdező hozzászólása: Nagyon köszi a válaszokat! Mindenképp megcsináltatom! persze nagyon félek az eredmény-várós idõszaktól..ti hogy éltétek túl?
ha már erre jártam több mint egy év után, elárulom, hogy Olivér fiam a 38. hétre 3550 grammal 53 cm-el megszületett makk egészségesen. Mára lassan 1 éves izgõ mozgó nagyfiú lett belõle, és egészséges. :) Neked kedves kérdezõ? minden rendben lett a kislányoddal?

12 hetes vagyok 6, 3mm nyakiredő orr csontot nem látták lehet azért mert ficánkolt mindig. Budapestre küldtek genetikai tanácsadásra. Szerintetek agódjak?

Legjobb válasz: Most erre szívesen írnám,hogy ne, de akkor hazudnék. Valamennyire nyilván aggódik az ember. Sajnos nem tudsz mást csinálni, mint megvárni a genetikait!

Most erre szívesen írnám, hogy ne, de akkor hazudnék. Valamennyire nyilván aggódik az ember. Sajnos nem tudsz mást csinálni, mint megvárni a genetikait!
szia!én sem szeretnélek elkeseritni....de...6, 3mm több mit a duplája a felsõ határnak!!!3mm-ig normális, (reméljük hogy "csak"elmérte a doki) az orrcsont nem ábrázolodik az sem jelent tul jót!
Egyenlõre ne gondolj semmi rosszra, hanem nyugodj meg!Várjuk meg aa genetika eredményt.Tavaly ugyanez volt velem, nekünk 7 mm volt a nyakiredõ.Ha beszélgetni akarsz majd róla, nyugodtan írj privit!
Engem 2, 3mm-es nyaki redõvel, látszó orrcsonttal, elküldtek kombinált tesztre, ahol a vérvétel értékeim alapján nagyon rossz érték jött ki Down-korra korom ellenére, kb mint egy 40 évesnek. Aztán genetikai tanácsadásra kellett mennem, majd pedig amniocentézisre. Nálad is biztosan fogják javasolni, vagy az amniocentézist vagy a chorionbiopsziát, és az tuti eredményt ad majd. Én addig nem aggódnék, amíg az ezeknek az eredménye nincs nálam, persze tudom, könnyû így utólag mondani. De egy ultrahang illetve vérvétel során elég magas az álpozitív ráta. Másrészrõl szerintem mûködik az anyai megérzés. Én éreztem, hogy nincs odabent semmi baj.
Én se akarlak elkeseríteni, de ez az eredmény arra utal, hogy fenn áll a veszélye annak, hogy a baba Down kóros. A nyaki redõ 0.7 és 3mm között normális, de már 2.5 fölött vizsgálatra küldenek. Az orrcsont is ha nem látszik, szintén betegség jele....Reméljük a legjobbakat.
Nem akarlak elkeseríteni de ez sok. Az én babámnak 1, 5 mm-es volt a nyaki redõ vastagsága.
Mi a baj??????Miért nem csináltak vizsgálatot????Kirázott a hideg ahogy olvastam, velem is ez volt tavaly.Privit is írhatsz megint, ha úgy jobb neked!Sajnálom, és hidd el, veled érzek:(
A kérdező hozzászólása: sziasztok. nem került sor a mintavételre, sajnos csütörtökön meg kell szakítani a terhességet.:(
A kérdező hozzászólása: köszi szépen mindenkinek a jókívonságokat!neked is sok sikert ne agódj 15 e is hamar eljön.majd jelzek mi volt..
Szia! Az azért gondolom jó jel, ha már a nucha ennyit ment le. Nagyon drukkolok neked! Kedden meg szorítok hogy minden oké legyen! Majd írd már meg hogy milyen volt! Kitartás!!! Zsu
Gondolok rád, ez a vizsgálat biztos eredményt ad majd!
Úristen!!! Annyira sajnálom! Pedig egész nap te jártál az eszemben!!!! Mi történt? Rossz lett az UH.? Nem is tudok mást írni, csak hogy nagyon sajnálom!!! Zsu
A kérdező hozzászólása: igen sajnos rossz lett az eredmény így ezt ajánlotta a doki, nagyon rossz de túl leszek rajta.nagyon szépen köszönöm a kedveségedet!
Nagyon sajnálom! De jobb lesz minél hamarabb túl lenned rajta. Kitartás!!!
En is nagyon sajnalom es szoritok erted, hogy minden rendben legyen es minel konnyebb legyen feldolgozni. En csak figyelobe raktam a kerdesedet, eddig nem irtam, mert nem mertem. Sajnos az egyik kedves baratnomeknel is ez volt a helyzet, nagyon sok lett a 12. heti uh-n a nyakiredo, nekik is 6 mm kornyeken volt es az orrcsont sem volt lathato. Kombinalt tesztet is csinaltak (ahhoz ugye egybol az uh utan vettek le a vert) es ott is rossz eredmenyeket kaptak. Sajnos naluk is beteg volt a baba. Nem akartam leirni ezt, amikor feltetted a kerdest, mert biztam benne, hogy nalatok megis csupan beneztek valamit uh-n. Nekik megszakitas utan 2-3 honapot kellett varniuk, mivel nagyon a kovetkezo bababa kapaszkodtak lelkileg, igy az orvos javasolta nekik, hogy hasznaljanak lh-tesztet a peteeres kovetesere, igy a 4. honapban meg is fogant naluk a masodik baba, akivel minden rendben volt es azota is rendben van. Lehet, hogy nem jo orvossag ez minden esetben, de lattam, hogy a baratnomnek hatalmas erot adott a felepulesben az, hogy a kovetkezo terhessegre koncentralt.
A kérdező hozzászólása: Hát igen mi is bíztunk benne de sajnos nem jött össze.Én mindig is erõs voltam most is az leszek hiszen van 1 nagyon jó párom aki támogat mindenben.Nagyon reméljük hogy hamar jön a következõ picurka.Köszönöm a támogatásodat!
A kérdező hozzászólása: sziasztok!tegnap jöttem haza, túl vagyok a nehéz idöszakon.
Kívánom, hogy nagyon gyorsan épülj fel!
A kérdező hozzászólása: sziasztok!pesten már 3, 8mm tarkóredöt mértek benne septumok.csak hypoplasias orrcsont látható, igen echodens bélconglomeratum.kedden kell visszamennem méhlepényvételre.én ettöl nagyon félek.
Aham, így már értem!Hát megy a drukk nektek!
Zsu vagyok. Állítólag azért 15., mert vastag a hasfalam, és hozzá képest még elég kicsi a méhlepény. Meg kell várni, hogy nõjjön egy picit, hogy aztán biztos jó helyre szúrjanak, nehogy elkandikáljon a tû a hájban... Szóval nagy az izgalom! Kedves kérdezõ, mi újság???
A kérdező hozzászólása: köszi mindenkinek a választ csütörtökön lesz meg a véreredményem, péntekre kaptam idõpontot Budapestre.bajt nem érzek csak félek....
szorítok, hogy ne legyen semmi gond
Én is szorítok ne legyen gond! Légy szíves írd meg az eredményt! Kitartás!
Szia! Nekem pénteken mértek 4.2 mm-t. Már teljesen kétségbe vagyok esve! A véreredmény megvan, de fogalmam sincs, mit jelent, nem mondtak semmit, és az orrcsont sincs feltüntetve a papíron, nem tudom nézték e egyáltalán. Én csütörtökön megyek Pestre genetikára. Majd írok, de jelezz már te is, hogy mi volt! Szorítok!!!
A kérdező hozzászólása: Szia, sajnálom hogy neked is aggódnod kell, nagyon szorítok neked remélem nem lessz veletek semmi gond.én véreredményem holnap lessz meg.majd jelzek minden féle képpen hogy mi volt....
Nekem 6.4mm mértek 12 hetesen. Elmentem genetikai tanácsadásra, ott a doki azt mondta, hogy az uh leletek alapján (ott is csináltak) a terhesség kedvezõtlen kimenetelének a kockázata 15-20 %. Ami nagyon sok!!! Mi nem csináltattunk további vizsgálatokat, mert minden orvos azt mondta, nincs esélyünk arra, hogy egészségesen szülessen meg. Így terhességmegszakítás lett a vége. Kívánom, hogy nektek ne így legyen, de kicsi az esély!
A kérdező hozzászólása: sajnos igen kicsi az esélye hogy egészséges legyen, véreredményem se jó.:(
Milyen lett a véreredményed?Én vagyok, akivel privibe is írtál.
A kérdező hozzászólása: papp a korrigált mom.4, 45 0, 40-2, 50, szabad béta-hcg 42u/l, szabad béta hcg korr.mom.0, 97 0, 40-2, 50, életkori kockázat 1:1047, 13/18 as triszomia kockázata 1:50, emelkedett kockázatot jelez, elfogadott kockázat 1:100, 21es triszomia kockázata 1:50, kockázat emelkedett kockázatott jelez.elfogadott kockázat:1:250.le van írva hogy genetikai tanácsadás javasolt.
Nagyon sajnálom, de még ne add fel!Én az utolsó pillanatig reménykedtem.Holnap mész genetikára, ugye?Ha hazaértél, mindenképpen írj, hogy mi volt, mit javasoltak, nagyon szurkolok neked!!!!
Sziasztok! A 4, 2 nuchás vagyok. Tegnap voltam genetikán, ott most 3, 9et mértek. Nagyon kedvesek voltak, Dr. Ferenczi nézett ultrahanggal, nagyon szimpatikus, kedves orvosként ismertem meg. 15-én kell mennem biopsziára. Nagyon drukkolok, hogy rendben legyél!!! Üdv.! Zsu
Mindkettõtöknek drukkolok, de én ezt nem értem.Miért csak 15-én kell menni?Én mikor tavaly voltam, én úgy mentem, hogy telefonon, mikor az idõpontot kértem (2 nap múlvára kaptam), már mondták, hogy autóval kísérõvel, mert már szúrnak is.Erre sor nem került egyéb sajnálatos okok miatt, de én nem értem, hogy miért kell várni?
szia kedves kérdezõ! hogy vagytok azóta? született már baba?:) remélem igen. megkérdezhetem, mi volt a baja a babának, ami miatt meg kellett szakítani a terhességet?

12 hetes uh-on nem láttam mozogni a babát. Van baba, akinek már ezen az uh-on keze lába ján. Ugye nincs baja a babámnak?

Legjobb válasz: Nem hinném, hogy bármi baja van! Valószínûleg csak aludt! Ha a doki nem mondott semmit, hogy valami baj van, akkor nyugi!!

Nem hinném, hogy bármi baja van! Valószínûleg csak aludt! Ha a doki nem mondott semmit, hogy valami baj van, akkor nyugi!!
Az én babám már 9 hetesen rugdalózott. Ha szive dobog nincs baj meg biztos az orvos is mondta volna ha valami gond lenne. Nyugi élvezd a terhességet! 16 hetes kismama
Szia. Én se láttam, de szerintem még olyan kicsi azért. Én arra emlékszem, hogy a szívhangját és a pici szívét láttam, meg azt is mutatta a doki. Majd a 18 hetesen már látni fogsz mindent, meg mutatni is fognak mindent. Nyugi, üdv, 33 hetes kismama
Szerintem se izgulj, biztos minden rendben van, ha nem így lett volna az orvos mindenképpen mondta volna. És lehet, hogy lustább a babócád és akkor pont aludt. Amúgy 12 hetes korban az enyém is "megmerevedett" ha idegen ért hozzá, a mai napig nem rugdalózik másnak csak nekem és a páromnak. Nyugi és élvezd a terhességet!
Nekem a 12hetesen, annyira mozgott, hogy teljesen meglepõdtem.Azóta voltam három uh-on, de egyiken sem produkálta magát. Ez teljesen változó. Az a lényeg, hogy a doki megnyugtatott, hogy minden rendben van. 24 hetes kismami
Az é babóm a 12. heti UH-on felhúzta a miliméteres lábacskáit és békésen aludt. Azóta se!:) Boldog babavárást! 36 hetes kismami
Én sem láttam mozogni a 12 hetes UH-án ráadásul fejjel lefelé volt. Úgy h olyan képünk van róla amin csak a kis fejét látni és a testét. :-) Rá egy hétre sajnos bekellett mennünk mert véreztem és ott teljesen meglepõ módon járt keze lába mozgott nagyon jó volt! :-) Úgy h ne aggódj!!!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!