Találatok a következő kifejezésre: 11 és éves (340 db)

Mit kell tudni egy 11 és egy 13 éves lányról?

Mi jellemz? ezekre a korokra? A 13 évesre még csak-csak emlékszem, én akkor már nagyon kamasz voltam, de minden információ/tanács jól jönne. Köszönöm.

Legjobb válasz: Én 11 évesen kezdtem kamaszodni. Szörnyû volt. A mai napig emlékszem az akkori hangulatomra, érzéseimre. Hirtelen észre vettem, hogy a szüleim nem tökéletesek. Nagyon vágytam anyukám szeretetére, és arra, hogy csak velem foglalkozzon, de õ nem nagyon volt erre alkalmas, ráadásul nem is voltam éppen kellemes társaság. Sértõdött voltam és undok. Korán értem, már menstruáltam, amikor a barátnõim többsége még mindig deszka volt, ezt is utáltam, mindig bõ pólókat hordtam, és görnyedten jártam. Álomvilágba menekültem, rajongtam egy tanárnõmért, akit ez eléggé idegesített, és amikor ezt észrevettem, összezuhantam. Regényt írtam, persze dugdostam. A szüleim sopánkodtak, hogy hova tûnt az õ aranyos kislányuk, aki tavaly még csupa mosoly volt. Én is tudtam, hogy megváltoztam, próbáltam visszahozni a régi énemet, de nem ment. Ettõl csak még jobban csökkent az amúgy is alacsony önbizalmam. Csak egy-két barátnõmmel értettük meg egymást. 13 évesen már egy fokkal jobb volt, addigra már elfogadtam, hogy "körülöttem minden és mindenki sz@r", és kellõ iróniával tudtam szemlélni a felnõtteket. Ha ennyi idõsek a lányaid, azt javaslom, hogy próbáld õket megérteni, legyél készen mindig a beszélgetésre, akkor is, ha hullafáradt vagy, szervezz velük kettesben és hármasban közös programokat az apjuk (és néha a másik) nélkül, akár a barátnõid rovására is. De ha épp nincsenek beszédes kedvükben, ne faggasd õket. Hidd el, meg fog térülni a befektetett energia, és ha most kiépül a bizalom, nagyobb eséllyel marad 15-16 éves korukra is jó a kapcsolatotok.

Én 11 évesen kezdtem kamaszodni. Szörnyû volt. A mai napig emlékszem az akkori hangulatomra, érzéseimre. Hirtelen észre vettem, hogy a szüleim nem tökéletesek. Nagyon vágytam anyukám szeretetére, és arra, hogy csak velem foglalkozzon, de õ nem nagyon volt erre alkalmas, ráadásul nem is voltam éppen kellemes társaság. Sértõdött voltam és undok. Korán értem, már menstruáltam, amikor a barátnõim többsége még mindig deszka volt, ezt is utáltam, mindig bõ pólókat hordtam, és görnyedten jártam. Álomvilágba menekültem, rajongtam egy tanárnõmért, akit ez eléggé idegesített, és amikor ezt észrevettem, összezuhantam. Regényt írtam, persze dugdostam. A szüleim sopánkodtak, hogy hova tûnt az õ aranyos kislányuk, aki tavaly még csupa mosoly volt. Én is tudtam, hogy megváltoztam, próbáltam visszahozni a régi énemet, de nem ment. Ettõl csak még jobban csökkent az amúgy is alacsony önbizalmam. Csak egy-két barátnõmmel értettük meg egymást. 13 évesen már egy fokkal jobb volt, addigra már elfogadtam, hogy "körülöttem minden és mindenki sz@r", és kellõ iróniával tudtam szemlélni a felnõtteket. Ha ennyi idõsek a lányaid, azt javaslom, hogy próbáld õket megérteni, legyél készen mindig a beszélgetésre, akkor is, ha hullafáradt vagy, szervezz velük kettesben és hármasban közös programokat az apjuk (és néha a másik) nélkül, akár a barátnõid rovására is. De ha épp nincsenek beszédes kedvükben, ne faggasd õket. Hidd el, meg fog térülni a befektetett energia, és ha most kiépül a bizalom, nagyobb eséllyel marad 15-16 éves korukra is jó a kapcsolatotok.
Áh! nem igaz! (én 11, 5 éves vagyok) És talán 7 éves korig barbie-ztam.ez ciki, hogy így lenézik a korosztályunk. :(
A 11 évesek még általában játszanak(Barbie, smink, utánozzák a nagyobbakat), szeretnek komolynak tûnni, de olykor mindenbõl viccet is csinálnak. A 13 évesek már komolyabbak valamilyen szinten, de gondolkodásilag még nagyon gyerekek.Szerintem az én 13 éves korosztályomban még nem volt pasizás, bezzeg a mai 13 éves korosztályban/generációban már van pasizás.Úgyhogy ilyen dolgokkal is számolni kell.Õk elvannak a nagyokkal, a kisebbeket nem túlzottan szeretik, mondván, hogy "õk már nagyok", holott ritkán tudják igazán elmondani, hogy mi az élet.Még nem érettek. 15/L
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az eddigi válaszokat! Párom gyermekei ennyi idõsek, most fogok velük megismerkedni. Jó lenne tudni, mire figyeljek, de a megértés persze mindenek felett, tudom. Pláne nehéz lehet nekik, bár nagyon kiváncsiak rám.
Második vagyok. Szerintem próbálj meg "pozitívan semlegesen" állni hozzájuk. Az alap, hogy ne akarj az "anyjuk" lenni, ezt, gondolom, nem is akartad, de az se legyen a célod, hogy a barátnõjük legyél. Legyél kedves, de nem kell bizalmaskodni, ha nem akarják. Lehet, hogy egy idõ után igényük lesz rá. És ha undokok, akár hónapok múlva is, látszólag ok nélkül, ne vedd magadra. Ne akard õket békíteni, de ne is vedd fel a kesztyût. Elmúlik. :)
Áh! nem igaz! (én 11, 5 éves vagyok) És talán 7 éves korig barbie-ztam.ez ciki, hogy így lenézik a korosztályunk. :( Szerinted ez a válasz nem hasznos. Ez lenézés??Istenem-.-SZÁNALOM! 15/L
Jobb ha imádkozol, hogy a 13éves ne keveregjen rossz irányba, mert itt a környékünkben 13-14 évesen úgy el Qvultak, hogy mi fiúk csak néztünk mint Rozi a moziba, hogy mi bajuk O.O
Mai világban nem gáz. 12 évesen úgy néznek ki lassan, mint egy leélt 17 éves.
azért nem mindegy hogy 11 vagy 13, de szerintem nem vészes a dolog.... nekem is bejönnek a nálam fiatalabbak...például 14 évesek..... 17 éves fiú voltam
1sõnek üzenem, hogy hülye vagy.. amúgy meg nem normális, én nem nézek úgy kislányokra
11 szerintem gáz... véleményem szerint 13 évnél húzd meg a határt azért (ha nem is a testi, de a lelki érettség miatt!) Most leszek 16
Attól függ milyenek azok a kislányok. Ha olyanok, mint manapság egyre többen (smink, teljesen felnõttes öltözék, festett haj), akkor nem gáz, hogy KÜLSÕLEG bejönnek, hiszen simán kinéznek 15 évesnek (és mivel te 16 vagy, ez a te korosztályod.) Láttam én már olyan 13 évest, aki simán elment volna 18-nak. A lényeg, hogy tudd, hogy ezek a kislányok csak külsõleg néznek ki korodbelinek, kapcsolatot ne kezdj velük, kicsik õk még ahhoz. Az elég gáz, ha "normál" 11 évesek tetszenek neked "úgy", mármint akik tényleg 11 éves kislánynak néznek ki, de te beindulsz rájuk, na az annyira nem okés szerintem.. :D
Együttérzek veled testvér! Tudom min mész most keresztül! 45/F Pedómaci voltam sziasztok! :D

Mit vennétek egy 11 és 14 éves fiúnak?

okonok,karácsonyi ajándéknak kéne valami,pénz kizárva, mindig tárgyat adtak õk is.

Legjobb válasz: 11 évesnek talán legót,focilabdát,foci mezt. 14 évesnek meg valami ruhát vagy akár valami sportfelszerelést stb..

11 évesnek talán legót, focilabdát, foci mezt. 14 évesnek meg valami ruhát vagy akár valami sportfelszerelést stb..
11 évesnek: Legó F1-es autó - öcsém azt kér, õ is ennyi idõs Bûvészkészlet Könyv Plüssállat DVD, CD Labda, mezek, sporthoz kapcsolódó dolgok 14 évesnek: Könyv Ruha Cipõ Telefon vagy tablet tok Karácsonyi zokni :) Sportáska, oldaltáska CD, DVD, számítógépes játék Most ennyi jutott eszembe, Boldog Karácsonyt elõre :)

Tudnátok mondani bevállalós meréseket? :-9 Leginkább olyan kéne, amit egy szobában lehet játszani, és az ember egyedül meg tudja csinálni. Tehát leginkább ilyen ruha levevős dolgokat! ;-) 11-12 évesek

Legjobb válasz: 11-12 évesen ne vetkõzetek!!! Inkább azt, hogy ki kell kiabálnia az ablakon: "Segítség megõrûltem." vagy hívjon fel egy általatok megadott telefon számot egy kreatív és vicces szöveggel (legjobb a kiborult vásárló akinek nem jó az az nap vásárolt kenyérpirítója és mindenképpen reklamál annak aki felveszi.:) )

11-12 évesen ne vetkõzetek!!! Inkább azt, hogy ki kell kiabálnia az ablakon: "Segítség megõrûltem." vagy hívjon fel egy általatok megadott telefon számot egy kreatív és vicces szöveggel (legjobb a kiborult vásárló akinek nem jó az az nap vásárolt kenyérpirítója és mindenképpen reklamál annak aki felveszi.:) )

Neten hol tudnak ismerkedni a 11-13 éves lányok és fiúk? Lányok van olyan, akinek pasi kéne, de nem talál?

Legjobb válasz: 11-13 éves pasi xDDD ezen jót röhögtem :D feldobtad a rossz napomat

11-13 éves pasi xDDD ezen jót röhögtem :D feldobtad a rossz napomat
Játszogassál még egy pár évig, hidd el jobban jársz:D
tinirandi.hu
Én találok, de nem akar tőlem semmit. :p szal mégse találok..

Ha egy 11 és fél éves gyerek cigizik, az ( nagyon ) káros az egészségére?

Legjobb válasz: Ez kérdés? Ha vki dohányzik az minden korban káros, tök mind1 hogy 51, 11 vagy 31 éves...

Ez kérdés? Ha vki dohányzik az minden korban káros, tök mind1 hogy 51, 11 vagy 31 éves...
Nem annyira...Legfeljebb rákba megdöglesz 13 évesen, meg nem fejlõdik ki a szervezeted....
Már hogy lenne ugyanolyan káros egy 11 évesnek, mint egy 31-nek?!! 11 évesen fejlõdik a szervezet, SOKSZOROSAN KÁROS!!! Minden sejt számára!! Te jó ég, NEEE!
Nem káros dehogy káros , miért lenne az ?? Egészséges
igen, és ez most hogy jött ide?
inkább várj még 3-4 évet(minimum)
úgy megáll a növésben, hogy egész életében bánni fogja aztán :D (mind az elkövetkezõ 10-15évben:) )
Nem véletlen tiltott 18 év alatt a dohányzás.
na mi az a tömeges dohányzós kérdés? Igen NAGYON káros, mindenkinek az, a te korodban meg fõleg, és igen ugyanaz vonatkozik rád is ami a 12 éves kérdezõre. Csak te 11 és fél éves agyi szinten maradsz majd.
kis fas*opó buzzi gyerek

39 eves vagyok, elvaltam, van 2 gyerekem, 11 es 9 evesek. Az uj parommal szeretnenk kozos babat, 4 honapja probalkozunk, eddig semmi. O 7 evvel fiatalabb tolem. Szult valaki ilyen keson? Sokkal nehezebb a terhesseg, mint 30 evesen?

Legjobb válasz: 42 évesen szültem a második babám, a nagyfiam 10 éves múlt. A második szülésem és terhességem sokkal egyszerûbb és könnyebb volt, mint az elsõ. A kismamajóga szerintem sokat segített fizikailag és lelkileg is. (Már 10 hónapos a pici lány.:))

42 évesen szültem a második babám, a nagyfiam 10 éves múlt. A második szülésem és terhességem sokkal egyszerûbb és könnyebb volt, mint az elsõ. A kismamajóga szerintem sokat segített fizikailag és lelkileg is. (Már 10 hónapos a pici lány.:) )
Én is 39 éves vagyok, 2 gyerekünk van, és most vágtunk bele a 3. babaprojektbe!Szóval HAJRÁ!
Nekem volt 3 gyerekem a férjemnek egy sem amikor megismerkedtünk.Most van egy 3 hetes fiunk.Én 37 voltam nyáron, párom 42.És a gyerekeim 19-18-10 évesek és most a picur.Szóval kitartást nekünk 6 hónap alatt jött össze ja és van egy 22mm-es miomám is.Nekem nem volt nehezebb terhességem csak egybõl táppénzen voltam de ez a munkám és nem a korom miatt volt.
Elváltam , 35 vagyok. Van 2 lányom az elõzõ házasságomból 15 és 12 évesek.Újra férjhez mentem most 25 hetes terhes vagyok. Nézõpont kérdése, hogy nehezebb-e. Nekem fizikailag talán egy kicsit nehezebb , de lelkiekben könnyebb. Sokkal jobban átélem ezt a terhességet mint huszonévesen. Sõt nem is érzem magam annyinak mint amennyi vagyok...Szorítok, hogy mielõbb összejöjjön a baba. Csak bátran , ha igazán szeretnétek...
Egyik ismerõsöm hasonló cipõben járt.Annyi különbséggel, hogy Õ 47 párja 28 éves.(én ezt a kort már bátorságnak nevezném!!!) Nekik kb. 1 év alatt összejött a baba. Könnyû terhessége volt, de császáros lett a kora miatt. (de ugye idõsebb is mint te) Úgyhogy mindent bele, sikerülhet!!
A kérdező hozzászólása: jaj!!!!koszonom!!!annyira lelkesitoek vagytok:) kudjetek sok pozitiv energiat, max.nyarig szeretnem ha osszejonne!!!irjon mindenki akar pozitiv, akar negativ a velemenye, mindet szivesen fogadom!
Szia, én 35 a párom 37.Igaz joval fiatalabbak vagyunk de simán vállald mert csodás dolog és minden okés lessz.Nekem van egy 10 éves neki meg 13 éves fia:)
Édesanyám 40 évesen szülte a második gyerekét, a kisöcsémet. Én 19 voltam akkor. Õ azt mondja, hogy a terhességet könnyebben viselte, mint velem. Engem természetesen, Babót már császárral szülte, így ott nem tud hasonlítani. Viszont õ is belátja, hogy sokkal kevesebb türelme és energiája van a kicsire, mint anno rám volt. De mivel tapasztaltabb, ezért sok dolgot már másképp csinál, jobban tud, mint nálam. Megvan az elõnye és a hátárnya is szerintem. Sok sikert kívánok Nektek! :) 24N

Fiuk, (11-16 évesek) nektek bejön az olyan lány aki rock zenét hallgat, dobol, és szeret focizik?

Legjobb válasz: 11-16 ? Szóval manapság ez egy korosztálynak számít ? Kezdem félteni a lányomat.

11-16 ? Szóval manapság ez egy korosztálynak számít ? Kezdem félteni a lányomat.
hát ha még iszik is hozzá, akkor… sic!
11-16 ggvp :D nem nekik elsõ körbe a kisaranyos anyuci kedvence lányok jönnek be utána pedig a könnyen kapható gyors ribik :) a férfiaknak ált. már esélyesebb h bejön 1 rocker maca :P grr fincsi. ha még megküldöd 1 nyakközépig érõ vörös / piros / türkiz /sötét lila / fekete és vagy ezeknek kombinációival akkor must have :P
Viszont kikészít ha : idegesítõ hörgõs rockzenét hallgat. veri a tamtamot , mint a hülye napi több órában nem szereti ragzani magyarotot. Szóval nem.
11?????? jézusom hol tartunk már...b*szki... ált. 5. osztályos....idepetéztem....:O L22
Nekem nagyon! Nem baj ha csak 9 vagyok? ( De már ....cm-es!!!)
Én szeretem a rock-ot és gitározok is :D 15/F
de persze ne keverjük össze a metál-al meg a hörgõs dolgokkal! a rock nekem linkin park-ot jelent!
En szeretek focizni, a rock zenét is szeretem , de nem mindig azt hallgatok és gitározom...13\l

Normális, ha 11 és fél évesen még nem nő a mellem?

2008 februárban már volt a mellemben ilyen csomó vagy mi,és azóta se kezdett el n?ni a mellem.Normális ez?(az osztályomból engem és egy másik lányt kivéve mindenkinek n? csak nekem nem és ez tök rossz,mert sokszor piszkálnak vele.)

Legjobb válasz: ha ez vigasztal akkor csak az általánossuliba számit ez. de ott is csak azoknál akik parasztok és ha bárki emiatt bánt szolj vissza mért nézed. ezzel neki is szerzel egy kellemetlen pillanatot. am nekem 10 éves korom körül kezdett nõni de akkor ez még nem is számított. szerintem aki ezzel cikiz anak szolj vissza. van olyan ismerõsöm aki 14 évesen kezdett el nõni

ha ez vigasztal akkor csak az általánossuliba számit ez. de ott is csak azoknál akik parasztok és ha bárki emiatt bánt szolj vissza mért nézed. ezzel neki is szerzel egy kellemetlen pillanatot. am nekem 10 éves korom körül kezdett nõni de akkor ez még nem is számított. szerintem aki ezzel cikiz anak szolj vissza. van olyan ismerõsöm aki 14 évesen kezdett el nõni
Szerintem normális. Fõleg ha fejletlen lány vagy. Én 14 éves vagyok, de még nekem is csak most kezdett nõni. Ne izgulj, mindennek eljön az ideje, nemsokára biztosan kialakul a nõi formád.
11 evesen nekem sem volt mellem, kinek igy kinek ugy no, ne csinalj ebbol problemat. ay meg hogy ilyensmivel piszkalnak az a csak a gyerekesseguket bizonyitja. Akiknek mar "nagy" melluk van gondold el mi lesz 40 eves korara? neked meg szep kicsi ugyes melleid lesznek, arra, mikor kell:) ez nem szegyen, ne aggodj. En 18 vagyok es semmi hatranyom a "kis melleimtol". nyugi:) UDV
Szia igen normális nekm van egy barátnõm aki 15 éves és most kezdett nõni a melle szoval ne agodj
NYUGI VALAKINEK 25ÉVESEN SINCS MELLE.. :) )))

Csajok! Ti hány évesen kezdtetek el melltartót hordani? Hamar van az ha egy lány 11-12 évesen kezdi? Melltartóméretet és kort szeretnék ha lehet!

Legjobb válasz: ez szerintem nem korfüggõ... ha már szükség van rá, akkor hordj. én is 12 évesen kezdtem 14/L

ez szerintem nem korfüggõ... ha már szükség van rá, akkor hordj. én is 12 évesen kezdtem 14/L
13 éves koromtól akkoriban 70/A volt, Most 13, 5 éves vagyok és 75/B , ja és csak éjjel nem nincs rajtam. 13, 5/L
én 11 éves koromtól kezdtem el melltartót hordani, akkor volt olyan 80/A , de ez attól függ.
13 évesen, akkor 75/b-vel. Nem a kortól függ, hanem a mellmérettõl. MOndjuk 65/aa-ra teljesen feleslegesen felvenni például. Most 75/c van és 15 éves vagyok.
12 éves korom óta minden nap hordok melltartót. Mostani mellméretem 17 évesen 95/E azt hiszem meg fogok õrülni tõle, és még most is nõ.
12 évesen mégnem rendszeresen de, ) hordtam.Most így 13 évesen rendszeresen. 85A / 13L
80c. de 15 evesen meg 75b volt, csak alkalmankent hordtam. kb 18eves korom ota horok rendszeresen 25 l.
csak akkor hordj, ha van mit belerakni:D
Hát az attól függ.. Van egy osztálytársam akinek negyedikben lehetett olyan ... 75/C... Nagyon korán érõ típus. Ésõ már akkor is hordott, dde én speciel negyeidktõl, mert a teremben kellett öltözni :S
Ez nem a kortól függ, hanem a mell mérettõl. Van olyan felnõtt nõ is, akinek nem kell melltartó, mert olyan kicsi a melle.

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!