Találatok a következő kifejezésre: Én 16 vagyok és (261 db)

Ti hány évesen jöttetek rá, hogy mi érdekel titeket, hogy mivel szeretnétek foglalkozni? Én 16 vagyok és gőzőm sincs. Aggódjak vagy még ráérek? És ha igen, akkor meddig? 16/l

Legjobb válasz: Olyan 16 évesen jöttem rá melyik terület, milyen tárgyak (már elõtte is tudtam, de ekkor tudatosult annyira hogy komolyabban is vegyem). Majd 18 évesen mikor felvételiztem megtetszett egy szak. Érdekelt is, szerettem is most ezzel keresek munkát. Ez érdekelt, de hogy fogok e valaha dolgozni vele azt nem tudom. Nem kell megijedned. Egy embert több minden is érdekelhet. Sokan majd csak 20 éves koruk után jönnek rá mi érdekli õket. Hobbi terén is szerintem ez az igaz.

20 évesen sem tudtam még én, utána kezdtem el rájönni
Olyan 16 évesen jöttem rá melyik terület, milyen tárgyak (már elõtte is tudtam, de ekkor tudatosult annyira hogy komolyabban is vegyem). Majd 18 évesen mikor felvételiztem megtetszett egy szak. Érdekelt is, szerettem is most ezzel keresek munkát. Ez érdekelt, de hogy fogok e valaha dolgozni vele azt nem tudom. Nem kell megijedned. Egy embert több minden is érdekelhet. Sokan majd csak 20 éves koruk után jönnek rá mi érdekli õket. Hobbi terén is szerintem ez az igaz.
Nyugi, én sem tudtam még 18 évesen sem. Anyukám terelt a közgáz irányába, amihez affinitásom sem volt, de nagy nehezen elvégeztem a fõsulit, aztán az egyetemet is, és el tudtam helyezkedni. Kicsit sok idõbe telt, mire megtaláltam a helyem, vagyis azt a területet, ami igazán nekem való, de most már tudom, hogy jó választás volt. Sokszor érdemes mások tanácsait meghallgatni.
Ezek az emberek, akik nem tudják még most se mi akarnak lenni, na ezek a csõdtömegek. Ezt mindenképpen kerüld el kedves kérdezõ, és igyekezzél minél hamarabb kitalálni, mibõl szeretnél karriert felépíteni. Már most is késésben vagy, mert azok a sikeres emberek , akik már kiskoruktól kezdve tudják mi akarnak lenni, és arra tanulnak folyamatosan. Ha közeljövõben nem kezded el a karriered megalapozását, akkor a jövõd elég ködös, sötét lesz. Mehetsz majd te is tescoba árufeltöltõnek , vagy olyan munkát végezni, amit egész életedben utálni fogsz. Nem véletlenül van, hogy minden 3.ember nem szeret dolgozni.
Nem azért van, hogy minden 3. embber nem szeret dolgozni mert nem tudja mi akar lenni. Én már 17 évesen tudtam hogy környezetvédelem, természetvédelem vagy ezzel kapcsolatosan valami érdekel. fel is vettek, be is fejeztem és várom a csodát hogy majd valahova kellek. Voltak ismerõseim akik már 6 évesen tudták hogy a matematika érdekli õket. Értettek is hozzá és ugyan úgy munkanélküliek. Nem csak ezen múlik.
24 és még most se tudom igazán.
Én általános iskolában 6.-7. környékén jöttem rá, hogy engem a programozás érdekel és azóta is ezen a pályán vagyok töretlenül. Ennek ellenére nem vagy elkésve, az emberek többsége elég nehezen ébred rá arra, mit is szeretne az életben. Még az egyetemen is rengetegen vannak, akik azt se tudják mit keresnek ott (mondjuk ez már ciki). Azért azt javaslom még érettségi elõtt próbáld meg kitalálni, mi az amit egész életedben örömmel végeznél. 24/F
Én még mindig nem jöttem rá igazán... 27/N
A kérdező hozzászólása: Köszönöm a válaszokat!:)
Én 17 vagyok és eddig arra jöttem rá, hogy a reál tantárgyak fekszenek nekem jobban, ebbõl mi fog következni nem tudom.
Én 27 vagyok, és amikor egyetemet választottam, akkor sem tudtam, mi leszek. Olyan sok minden érdekelt, de igazából egyrõl se tudtam elképzelni, hogy életem végéig azt csináljam. Úgyhogy választottam egy olyan irányt, amiben tudtam, hogy érdekel, és el is lehet vele helyezkedni, úgyhogy míg rá nem jövök, miben valósítom meg magamat, addig legalább jól keresek. Azóta a mostani munkámban (elég speciális) megtaláltam a jót, élvezem szinte minden percét, és meg is fizetik. Közben meg tudom, hogy pár év múlva egy teljesen másik irányba szeretnék elmenni, csak hogy kipróbáljam magamat. És ki tudja, hol kötök ki a végén? :) Amúgy a családomban is kb. ezt láttam: édesanyám két diplomával rendelkezik, de õ sem ezekben találta meg élete munkáját - viszont amit most csinál, szintén élvezi. Édesapám és rengeteg területen dolgozott. Szóval ne csüggedj el, ha nem tudod, mi akarsz lenni, mert az élet nagyon hosszú, és sok minden jöhet még :) De ez nem azt jelenti, hogy ne legyen célod: ha döntesz, akkor menj afelé, és ne gondold meg magadat félúton!
14:39 csõdtömeg a tudodkid. Ne magaból indulj ki!

Ki mennyit nyom fekve? Kort is irjatok! Én 16 vagyok és 55 kg, de birnám a 60-at is, de még nem próbáltam.

Legjobb válasz: De ne kamuzzatok..:) Ja és én most kezdtem a gyurást, pár napja, ezért még csak 55 kg alá feküdtem be.

A kérdező hozzászólása: De ne kamuzzatok..:) Ja és én most kezdtem a gyurást, pár napja, ezért még csak 55 kg alá feküdtem be.
24F/75 kg vagyok -> 85 kg-val szériázom 6x6ot, de 90-95-be is bele tudok tolni párat.

Hány évesen volt az első menstruációtok? Az gáz ha én 16 vagyok és még nem volt?

Legjobb válasz: 11 éves voltam. Gáznak nem gáz, de el kéne menni nõgyógyászhoz... 15/l

11 éves voltam. Gáznak nem gáz, de el kéne menni nõgyógyászhoz... 15/l
en is 11 voltam, de nagyon nem orultem neki. emlekszem meg sirtam is anyukamnak hogy de en meg gyerek vagyok, en nem akarom ezt:) ) 16/L
nekem 12 évesen ( szülinapom után pont egy hónappal) jött meg. Van még idõd, de azért irány a nõgyógyász!
Nekem a 13. szülinapom elõtt 2 hónappal. Vagyis 12 évesen =) Amúgy úgy tudom, hogy ha 16 [vagy 17] éves korodig nem jön meg, akkor elkéne menni nõgyógyászhoz 13, 5/L
9 évesen, és 10 éves koromra teljesen beállt, sajnos természetanyánk jó hamar kibabrált velem :S Egyébként el kellene menned nõgyógyászhoz, mert olyankorra már meg kellett volna jönnie...
Azért 16 évesen jó lenne, ha elmennél nõgyógyászhoz!
bnõm anyjának is 17 évesen jött meg, kérdezd meg anyukádat, h neki, és a családjában mikor jött meg a lányoknak. nekem 14 éves szülinapom elõtt jött meg 10 nappal azonnal beállt, ált. 5 nap ingadozás van, szal szerencsésnek mondhatom magam, , mer nem jött korán énis nagyon sokat görcsöltem, h mi lesz ha nem lehet majd gyerekem, pedig csak 13 voltam. nagyon vártam már, mert az osztba kb mindenkinek megvolt már, és így kirekesztettnek éreztem magam, mikor errõl beszéltek. mikor megjött, nemis mondtam el anyámnak.. nem beszélt nekem sohasem errõl, felvilágosításról... ezért úgy gondoltam, énsem mondom el neki... aztán rájött persze hejedbe már összevissza szartam volna magam, de azért ne aggódj nógyógyászhoz soha a éledbe nem lesz erõm elmenni, max ha nõ, akkor... tudom, h éretlen gondolkozás, de akkoris, majd nõgyógyász pasim lesz, vagymi, és akkor nem kell majd elmennnem ;) szal még ne aggógy :)
Én 15 éves vagyok és még nem jött meg... kezdek kicsit aggódni, azt hiszem nemsokára ellátogatok a nõgyógyászhoz.
Nekem 1 hónappal a 12. szülinapom után. Örültem neki, mint majom a farkának :)
nekem is 11 évesen, de már majdnem 12 voltam
Nekem 2010.okt.31.-én jött meg legelõször. Elsõ nap sok volt aztán 2. nap csak egy kevés aztán elmúlt. Most van a második ami egy héttel korábban jött mint kellett volna. Nem hiszem hogy egyhamar leáll, akár a vörös Niagara! XD Hát, elõbb utóbb biztos beáll. Szerintem jobb lenne ha elménnél a nõgyógyászhoz, nekünk azt mondták ha még 16 évesen sincs akk jobb ha orvoshoz mész mert valami bajod van. Persze ez nem biztos de jobb ha elmész! L/14
nekem 11 évesen jött meg :) szerintem várj még egy-két hónapot és ha nem jön meg, akkor csak a nõgyógyászt tudom ajánlani. :)
Nekem 10 évesen jött meg.16-17 éves korig ha jól tudom nem baj.De majd inkább menj el nõgyógyászhoz! 11/L

A barátommal már lassan 1 éve együtt vagyunk és már szeretnék vele lefeküdni, de ő azt mondja még nem akar. ő 18, én 16 vagyok ő már nem szűz, viszont én az vagyok. Hogy keltsem fel az érdeklődését hogy neki is legyen kedve hozzá?

Legjobb válasz: szerintem tisztel és azért .. vagy még nem akarja mert annyira szeret hogy nem akarja elvenni .. hogy netán szétmentek.. velem ez volt.. 2 év után történt meg az elsõ.. de lassan 5 éve vagyunk együtt..

szerintem tisztel és azért .. vagy még nem akarja mert annyira szeret hogy nem akarja elvenni .. hogy netán szétmentek.. velem ez volt.. 2 év után történt meg az elsõ.. de lassan 5 éve vagyunk együtt..
vagy az elõzõ alkalmak során rossz emlékekre tett szert. beszélj vele, hogy azért nem akarja - e ? és gyõzd meg , hogy nektek sokkal jobb együttlétetitek lesznek :)
Szerintem mássz rá, úgysem fog ellenállni.
Atya ég!! ez is ritka!! Pf..én megbolondulnék, ha a pasim elutasítana...!! :) Miért nem szeretne veled lefeküdni? Mert kizárt, h tartogatja magát az esküvõig..hisz már nem szûz... Kérdezted már, h mi az oka? Elsõsorban ezt tudd meg :) utána tudok igazán jó választ adni..:) üdv 25/L
A kérdező hozzászólása: hát.. azt mondta hogy szeret és nem akar fájdalmat okozni... de nemtudom, én ezt így nem értem, mert ha igazán szeret egyszer úgyis megtörténik
hát elég gyenge kifogás... a nõ is kívánja a szexet, még ha szûz is , és egy két együttlét után már maga a gyönyör lesz , szal ez hülyeség ebben a formában. tartom magam ahhoz hogy vmi rossz emléke van.
Nem akar fájdalmat okozni?? hm érdekes...Mond azt neki, hogy Te nagyon kívánod õt, és egyszer úgyis le fogtok feküdni egymással, akkor meg mire vár?? :) Mond neki azt hogy : "A fenébe is, gyere ide és tégy végre a magadévá!!" :) )) Vagy nem tudom, de ez tényleg nem jó kifogás, h nem akar fájdalmat okozni...!! Azt akarja h más vegye el a szüzességed v mi?? gondolom nem :) Szóval, rajta a sor!! :) üdv. 25/L
A kérdező hozzászólása: köszi a tippeket, majd kipróbálok valamit ma este ezek közül :)

Nem tudom mit tegyek. Van egy 21 éves barátom és több mint egy éve együtt vagyunk. Én 16 vagyok. Még nem feküdtünk le. Hozzam szóba? Hogy csináljam? Én késznek érzem magam.

Nagyon szeretem és ? is engem. Még nem feküdtünk le, pettinging jutottunk. Nem vok el?tte szégyenl?s. Igazából nem tom mit akar mert még egyzser nem hozta szóba vagy utalt rá h szeretné. Én még sz?z vok.

Legjobb válasz: Én azt mondanám, hogy elõször tanulj meg rendesen magyarul. Ha ez már sikerült, akkor ezzel együtt megtanulod azt is, ami egy felelõs élethez kell - és akkor már nem kell kérdezned ezt a kérdést sem. Ha már tudsz magyarul, csak lusta vagy - akkor pedig tanuld meg a lustaságod legyõzni. Akár egy ilyen kérdés erejéig is - de kérés nélkül, magadtól. Tudod: nem mindegy, hogy milyen képet mutat magáról az ember. Lehet, hogy a fiúd is ezért nem gondolt még rá: ezzel a hozzáállással a korodnál igencsak fiatalabbnak tûnsz.

"Igazából nem tom mit akar mert még egyzser nem hozta szóba vagy utalt rá h szeretné." Az egy év alatt még nem utalt rá?Gondolkozz el rajta, hogy miért...Egy papucs férfi, vagy, aki tiszteletben tart is rákérdez idõvel a szexre! Lehet, hogy neki nem is hiányzik a szex, mivel megkapja mástól. De ez csak az én véleményem, mivel eléggé furcsa, hogy egy év alatt nem akarta és nem is hozta fel a témát nagyon... De úgyis azt fogod csinálni, amit akarsz... L, 18
23:00 Velem ellentétben ORDENÁRÉ vagy, igenis, én tanácsot adtam. (A helyesírása nem ismertem felhívni a figyelmedet.) Modortalan és pimasz voltál, de legalább azt sikerült megállapítani, hogy intellektuálisan értelen vagy a szexre. (Nemcsak kifejlett nemi szervek kellenek a szeretkezéshez, szellemi érettség is.) De mivel a konokságot is sikerült megállapítani, felesleges volt kérdezned bármit. Csinálj, amit akarsz!!! Fekükdj le a 21 éves barátoddal minél elõbb. Legyél terhes, szüld meg, és viseld egy életen át, hogy ilyen izgága voltál!
Én azt mondanám, hogy elõször tanulj meg rendesen magyarul. Ha ez már sikerült, akkor ezzel együtt megtanulod azt is, ami egy felelõs élethez kell - és akkor már nem kell kérdezned ezt a kérdést sem. Ha már tudsz magyarul, csak lusta vagy - akkor pedig tanuld meg a lustaságod legyõzni. Akár egy ilyen kérdés erejéig is - de kérés nélkül, magadtól. Tudod: nem mindegy, hogy milyen képet mutat magáról az ember. Lehet, hogy a fiúd is ezért nem gondolt még rá: ezzel a hozzáállással a korodnál igencsak fiatalabbnak tûnsz.
fogd meg és a következö pettingnél simán miközben csináljátok nem is kell szóba hozni csak mond neki h lazuljon el és te pedig csináld... ülj bele vagy ahogy szeretnéd. ha nem vagy szégyenlös akkor simán menni fog ne izgulj semmit nem fog rrá mondani egyépként meg ha 21 akkor azért nem hozza szóba mert arra vár h te hozzad szóba hidd el ez az én barátnömnél is igyvolt és boccs a kifejezésért szerintem menni fog hidd el nem vesztesz vele semmit
Elég furcsa hogy ey 21 éves fiu nem kezdeményezett még 3 oka lehet 1.papucs férfi 2.még szüz , 3. tiszteletben tart pl ha nemrég vagytok eggyüt .Szerintem mikor pettingeltek húzz neki fel óvszer onnan már levágja mivan azt mehet az akcio vagy mónd el neki mit szeretnél .
Mássz rá és kész. Én örülnék neki.
kérdezd ki apád véleményét errõl.
Amikor én 16 éves voltam, az osztálytársnõim még csak a tanulásra koncentráltak, és mi is.
Még jó, hogy csak a 14 éven alulival büntetik! Szivi4 Fürödj meg hideg - nem jéghideg, de elég hûvös - vízben, és lehiggadsz. Azt meg nem kell erõltetni, mint tudod a nõknek csak 9 százaléka élvezi igazán!
Hát figyelj ahogy gondolod, de amúgy lehet azért nem hozta szóba, mert azt várta, hogy te hozd szóba, esetleg tart tõle h mit szólnál hozzá ha szóba hozta volna.
A VOK jelentését még mindig nem tudom. Vagy tekintsem ezt "nomen est omen"-nek? Aki pedig nem érti ezt a latin mondást, ne is bánja!
A Tom meg a barátja lesz, de már Vunk-kal is kacérkodik. Nahát, nahát!
A magyar érettségin, én bizony nem engedném át!
Ne cikizzétek az ártatlan(?)-t! Fiatal, tehát MODERN!
Jaj, remélem azt nem írta valamelyik válaszoló komolyan, hogy mi van ha a srác még nem akarja..egy 21 éves felnõtt férfi biztos marha nagy traumának érzené ha a barátnõje ráülne végre 1 év után..:-D A kérdezõnek: legyél egyenes, az a legcélravezetõbb
nah figyu ne hallgass rájuk 16 vagyok barátom 21 lassan 22 és 5 hónap után feküdtünk le közös megeggyezés alapján. pettingek tömkelege után még midíg együtt vagyunk. mond meg neki: h. nagyon szeretlek, és ha te is akarod, én készen állok rá. ha megkérdezi, h. hmire, akkor hagys az egészet, mert õ nem akar téged még úgy(bár ezt kétlem, mert engem akart a párom, és tartóztatta magát, amíg csak akartam)(elsõ voltam neki, õ is nekem) ne félj 21 éves érett férfi, és bizony már neki is vannak(elméletileg) vágyai, elvárásai, biztos nem mondaná azt h. nem ÉN NAGYON SZURKOLOK NEKED, ÉS SOK SIKERT!!!:)
Most kajak miért oltjátok be szegény csajt? Nem ír helyesen? Nabumm... 16évesen el akarja veszteni? Nabumm... Nem teherbe esni akar.. ha meg valaki 21éves van annyi esze hogy húz gumit. Persze ha szûz akkor nem kell elvárni ilyesmit. De "illendõ" lenne azért a fiúnak kezdeményezni. Ismerek nem egy olyan lányt aki 16évesen már... Tehát ne hallgass rájuk, valószínûleg akad néhány embernek itt 16éves vagy fiatalabb gyermeke és abból indulnak ki hogy nekik hogy esne ha a drága pici lányukat nyársra húznák. Szóval, ha értett vagy rá lelkileg. És TÉNYLEG vele akarod elveszteni akkor legközelebbi együttalvásnál csak ülj rá, és kezd vetkõztetni ha nem gyps érteni fogja. Másrészt.. ha a szüleid engedik hogy ott aludj napokig vélhetõleg már berendezkedett a lelkük arra hogy bizony megtörtént már a dolog. 1 évig nagyon ritkán várnak. Szóval, csak nyugi:) Mbi
9:55-nek. Én is maradi /férfi/ vagyok. Jóindulatú tanácsot adtam a fiatal versenyzõnek, amire durva választ kaptam és lepontozást. Neki a szûzesség nemhogy nem szent, nem is gondolkodás tárgya. Viszket Neki, és kész. Az Õ dolga.
Nálunk korban hasonló a felállás és már nagyon sokszor szóba került köztünk de megbeszéltük h amíg nem akarom akk nem kell :P egyáltalán már azt tod h szûz-e v sem? ha már nem szûz, nem akarlak kétségbe ejteni de lehet h másnál keresi a testi örömeket :S szal sztem ezt minnél elöbb tisztázni kellene, de mindenképp beszéljétek meg és ha úgy döntötök h igen, itt van az a pár nap akk használjátok ki. V csak egyszerûen mikor hozzátok mentek romantikusan gyerta, rózsaszirom az ágyig, esetleg közös zuhany akk sztem már tudni fogja h mit is akarsz jah és az éjjelire készíts ki egy csomag óvszert Sok sikert! pusy
A kérdező hozzászólása: Tanácsot kértem nem [email protected]ást. Ha egy 12-13 éves gyerek írná szerintem az más. Szerelmes vagyok. És sztem ez az oldal pont azért van h megmerjünk olyan dolgokat kérdezni amit esetleg ismerõsünktõl nem és tanácsokat várunk nem pedig [email protected]ást.
Szerintem egyáltalán nem papucs a barátod, sõt...!Nagyon rendes.Valószínûleg Õ is azt gondolja, h még fiatal vagy, és nem akar Téged sürgetni, de ha kezdeményezel biztosan örülni fog:) Sok sikert!:)
Hogy kerül a történetbe az öntöttvasból készült, tradicionális dél-kelet-ázsiai fõzõedény? (t.i. VOK)
Hogy mit tegyél? Nem mindegy, hogy mi 40 feletti generáció mit válaszolunk? Levelezgetés helyett készülj a Pásztorórára. Persze suli után, és nem helyett!!
Hogy hogy csináljad? Még azt sem tudod? Akkor miért akarod annyira csinálni??
Ne cikizd a gyereket! A felnõtt barát úgyis biztosan tudja!
Szerintem ne adjunk tanácsot az ifjú hölgynek. (SE pro se kontra!) Minden attól függ, hogy milyen a családi háttér!
Lehet, hogy maradi vagyok, de itt mégis csak szüzesség elvesztésérõl van szó, ami többet érdemel némi "egyszer csak ülj bele" dolognál. Nálam is ugyan ez volt a szitu én meg beszéltem a párommal és nagyon jól sült el a dolog. És ha õ még nem akarja, te meg csak "ráülsz"? Szerintem, meg amúgy se mûködne ebben a formátumban. Most te akarod elvenni a szüzességed, vagy azt akarod h a párod tegye? BEszélj vele mindenképp!
Az elmúlt negyed század alatt elõbbre tolódott az akceleráció - a populációk érése, azaz a nemzedékváltás --, így maga az ivarérettség is, mi küzeé sem jár intellektuális érettséggel. Egyszerûen - buta - divat lett, s szexuális életet elkezdeni abban a korban, amikor az ivatérett nõ jogai és kötelezettségei még korlátozottak, csakis ebbe a kategóriába tartoztah. Más: A 21 éves fiú miért nem egy "felnõtt"-re hajtott rá?? Ezek szerint intellektuálisan még Õ sem felnõtt.

Szűz vagyok, a barátom már nem. Ki akartam verni, de nem csak h alig jött belőle néhány csepp g*ci, még csak fel sem áll neki. Én 16 vagyok, ő 17. Mit csináljak? És mit csináltam rosszul?

szeretném, ha ti magatok véleményt mondanátok, ÉS linkelnétek olyan oldalt, ahol leírják, hogyan kell ezt csinálni.

Legjobb válasz: Sztem mielõtt te kiverted neki, õ már elõtte megtette nemrég, szval a mennyiség hiánya ennek tudható be. Am 17évesen örül az ember h valaki megfogja a farkát, szval tökmind1 h csinálod...

Sztem mielõtt te kiverted neki, õ már elõtte megtette nemrég, szval a mennyiség hiánya ennek tudható be. Am 17évesen örül az ember h valaki megfogja a farkát, szval tökmind1 h csinálod...
Pl. ne vasmarokkal fogd. az fájhat.
Terhes vagy.
Rámarkolsz és fel le, nem kell ide semmilyen útmutató. Elõször próbáld meg felizgatni. Ha elkezdem úgy verni, hogy nyugalmi állapotba van akkor az úgy nekem sz*r érzés. Sztriptízelj, súgj a fülébe perverz dolgokat vagy valami.
Hogy mit csináltál rosszul? Ne rángasd a szegény pö*sikét, amíg nem áll fel, innen indulunk. Amíg puha, vagy nagyon finoman közelíts hozzá (lágy simogatás, ilyenek), vagy izgasd a barátodat máshol.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm az értelmesebb. Azért az megjegyezném, hogy rángatni nem szoktam neki xD És kizárt, h kiverje elõtte. Az fizikai képtelenség, de maradjon az én titkom, hogy miért. És most kivételesen, nem haragudtam meg a hülye beszólásért, valamiért még mosolyogtam is rajta, már nem mintha terhes lennék :D
A kérdező hozzászólása: Kimaradt a "válaszokat" az 1. mondatból, ezért elõre is bocsánat.
Honnan tudod hogy nem veri ki elõtte? Mozgássérült gyépés vagy mi?
Gondolj bele: az elsõ csókod odaadnád egy kaland alkalmával?
Micsoda önfeláldozó barátod van!
az elsõ csók a legjobb, necsináld olyannal aki nem érdemli meg, hidd el késöbb megbánnád, mert az elsõ csókot biztos nem felejted el soha, és nem hinném hogy arra szeretnél vissza emlékezni hogy egy majdnem idegennel smároltál és lehet hogy ha várnál életed szerelme lenne az elsõ
Ezt te komolyan elhiszed? :D Persze biztos van ilyen....
ohh :$ ilyen nekem is jól jött volna..
Szerintem csak a sexre hajt! én nem tenném
A csókolózás nem egy nagy dolog, én 9 évesen smároltam egy osztálytársammal, bár akkor inkább függõ voltam azért csináltam gyakrabban. Szóval csak azt akartam mondani, hogy nehéz elrontani meg ilyenek...
Miért ne? :D arra ne számits hogy feltétlen köztetek marad, de szerintem nem lenne gáz ha kiderülne. és lehet hogy am szexet is akar, de lehet hogy be is jössz neki, ki tudja? :D am ha tetszik szerintem próbáld ki :P
meg amúgy ezt te érzed :) (utolsó voltam)

Van egy 15 éves barátnőm, én 19 vagyok és össze szeretnénk házasodni lehetséges ez? Vagy pl 16 évesen hogy házasodhatnánk össze? Mert minden esetre ugy szeretnénk hogy a szülők ne szoljanak bele mert nagyonn rosszul bánnak vele otthon.

És szeretném ha hozzámköltözne és persze ezt ő is ezt szeretné, tehát pontosan mit is tehetnénk? Kihez kell fordulnunk? Mert minden esetre ugy szeretnénk hogy a szülők ne szoljanak bele mert nagyonn rosszul bánnak vele otthon és szeretném ha hozzámköltözne és persze ezt ő is ezt szeretné, tehát pontosan mit is tehetnénk? Kihez kell fordulnunk? Aki tud kérem segitsen nagyon fontos lenne, előre is köszönöm.És ez az egész ugy lenne jó hogy a szülei ne tudjanak róla mert abbol csak baj lenne.. és biztos nem engednék, tehát ez elég zürös kapcsolat...

Legjobb válasz: Úgy, hogy a történet egy 19 éves fiúról és egy 15 éves lányról szól. Na most a 19 éves fiú egész biztosan nem 1998-ban született, ellentétben a 15 éves lánnyal...

Úgy, hogy a történet egy 19 éves fiúról és egy 15 éves lányról szól. Na most a 19 éves fiú egész biztosan nem 1998-ban született, ellentétben a 15 éves lánnyal...
16 éves kor alatt sehogy nem lehetséges. 16 és 18 között a gyámhatóság engedélye kell. http://www.csaladesjog.hu/hazassagkotes
Most miért nem lehet kiírni, hogy te vagy a lány? Úgyis látszik a nevedbõl, amit nagy ésszel kiírtál a kérdés fölé...
Hat szuloi beleegyezés pont nem kell hozza, csak gyamhivatali. A legkorábbi idõpont, amikor házasságkötésre kerülhet sor, a betoltott 16. év, tehat meg egy evet várni kell. Akkor is egyszerûbb lenne neki a szuloi ház elhagyását kervenyezni, azt hamarabb megadják, mint a hazassagi engedélyt.
Mégis mit takar az a nagyon rosszul bánnak vele otthon? És miért lenne arra megoldás ha feleségül megy egy hülyegyerekhez aki 2 év múlva úgyis elhagyja???
ahogy irták, 16 év után gyámhatósági engedélyt kell szerezni! Ha tényleg nagyon rosszul bánnak vele otthon, akkor próbáljátok meg, de ne feledd, hogy neked lesz a legnagyobb felelõsséged! Ha már elvetted, tarts ki mellette és próbáld boldoggá tenni, ne csak egy féléves fellángolás legyen, mert a házasság nem ezt jelenti!! Sok boldogságot kivánok nektek!
Kedves 15 éves kislány kérdezö! Vedd szépen elö a babáidat és játsz azokkal, ne itt hü..sd a népet.
Pont ahogy az elsõ írta. A lány gyerek, bár te jogilag nem, de egyébként még bõven... Gondolom az elsõ nagy szerelem... Nem a házassággal tartod meg.
A nevébõl hogyan következik, hogy lány...?
Sehogy. Ha nincs szülõi beleegyezés a KISLANY reszerol, akkor fejre is allhattok, nem lesz dinom-danom. Varjatok meg, amig "felno" (18 lesz) es akkor térjetek a vissza. Marha addig együtt lesztek a nagy fellangolasban. ;)
miben is nyilvánul meg hogy olyan nagyon rosszul bánnak vele(d)?
Szülõi beleegyezés kell, úgy tudom. Régen 17 volt az életkor határa, most nem tudom. Az más kérdés, hogy ez semmire sem megoldás... de mindenki ott és úgy szúrja el az életét, ahol és ahogy akarja.
na idefigyeljetek okosok nem a lány kérdezte csak mivel nem tehettem felhasználónévnem simán hogy , , Anonim, , ezért tettem hogy , , Anonim1998, , és ez az õ születési dátuma és nem kell itt rögtön pattogni én kérdeztem valamit ezért nem kötekedni kell hanem aki tud adjon normális választ és annyi, és ha szeretnétek tudni a lánynak nagyonn rossz sorsa van otthon, még joformán ki sem engedik már a házból, és mindenbe csak belekötnek és pl most pá napja ugy megverték hogy 4 ora hosszáig nem tudott beszélni sokkot kapott. Ugyhogy jol gondolkozzatok el és azután osszátok itt az eszet. És egyébként köszönet a normális válaszokért!
A kérdező hozzászólása: na idefigyeljetek okosok nem a lány kérdezte csak mivel nem tehettem felhasználónévnem simán hogy , , Anonim, , ezért tettem hogy , , Anonim1998, , és ez az õ születési dátuma és nem kell itt rögtön pattogni én kérdeztem valamit ezért nem kötekedni kell hanem aki tud adjon normális választ és annyi, és ha szeretnétek tudni a lánynak nagyonn rossz sorsa van otthon, még joformán ki sem engedik már a házból, és mindenbe csak belekötnek és pl most pá napja ugy megverték hogy 4 ora hosszáig nem tudott beszélni sokkot kapott. Ugyhogy jol gondolkozzatok el és azután osszátok itt az eszet. És egyébként köszönet a normális válaszokért! És azért van két fiokom nyitva mert az elõzõn nem tudtam akkor feltenni kérdést és gyorsan kellett lépjek...
Jézusom, és most csinált egy új nicket a kiscsaj, amivel válaszolt a saját kérdésére... úr isten. De addig nem jutott el, hogy a 95-ösök most 18, és nem 19 évesek :D:D
" na idefigyelj te nagyokos, itt komoly dologrol van szó tudod nem nevetnivalo egyáltalán, csak egyeseknek mint neked egyéb dolguk sincs csak egész nap a gép elõtt logni és osztani sz eszet...." Köszi a privit kérdezõ, le is tiltottalak! Ha mondanivalód van közöld itt, ne privátban szidjál, köszi.
azért egy 15 évesnek is lehetnek nagyon komoly problémái, az nem megoldás hogy játssz a babáiddal :( viszont a fiúnak azt tudom csak mondani hogy nagy felelõsség lesz rajta, vegye nagyon komolyan a kapcsolatot!
epic fail
"Szia, jössz legózni?"
asszony! elõször is fõzz neki egy jó nagy adag gulyáslevest!!!
Veszett ügy.Jóformán semmirõl.
"Szia! Béna vagy a saját korosztályodban a lányokkal? Itt vagyok ééén!! Mellesleg már legális!"
A tanulásról, a mindjárt kezdõdõ iskoláról
Nem a te korosztályod...
Én ugyan így vagyok.Nem beszéltem még vele, de én arra gondolok, hogy késõbb nem lesz gond a korkülönbség, és talán beszélgethetek vele.

Én lány vagyok és 16 éves, a fiú pedig 22, vagyis számottevő a korkülönbség? (amúgy eggy hiphop csoportban táncolunk)

Legjobb válasz: Szerintem nagyon sok a korkülönbség,te még gyerek vagy Õ meg egy fiatal felnõtt,valami nem oké vele ha rád hajt

Szerintem nagyon sok a korkülönbség, te még gyerek vagy Õ meg egy fiatal felnõtt, valami nem oké vele ha rád hajt
jaj hát ez álomszép
Elég nagy. De ha a fiú egy kicsit éretlen, mûködhet..
Vigyázz, mert a 22-es csapdájába esel. Nem vicc!
Pár év és hipphopp a 6 év már nem is olyan nagy :D
Szóljatok Vuknak, a kis rókának. Hiphop, jön Vuk!
alapvetõen nem a korkülönbséggel van a baj sosem, hanem hogy mikor van. pl egy 25 éves nõ és 35 éves pasi tök rendben van, de egy 15 éves csaj és egy 25 éves fiú... hát elég fura. szerintem nem mûködne a dolog, ha pedig mégis, akkor vagy te vagy túlérett a korodhoz képest, vagy a pasi túl infantilis a korához képest.
Laura, te vagy az? :D
Szerintem nincsenek erre megszabott szabályok, h a korkülönbség mennyire számít. Ez attól függ, h te mennyire vagy érett, meg a fiú. Van, akinél nem probléma ennyi év, mert megértik egymást, egy hullámhosszon vannak stb. és van, akinél nagyon gáz..Szerintem ne a korral foglalkozzatok, ha a fiú is úgy érzi, h elvan veled és te sem érzed , hogy õ túl "felnõtt " lenne hozzád, akkor mûködhet. Én 19 leszek, párom 25. Teljesen jól megértjük egymást és nem azért mert õ gyerekes lenne, nem is azért mert én lennék olyan hûû de komoly.:D teljesen átlagos, õ dolgozik, én még sulizok, de ez nem probléma, a barátaival is ugyanúgy kijövök, meg õk az én barátnõimmel :) sok sikert!

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!