Legújabb kérdések és válaszok

Miért kell azért lenézni, mert visszahúzódó természetû vagyok?

Úgy veszem észre,mintha másképp szólnának hozzám,mint a velem egykorúakhoz,csak azért mert visszahúzódóbb vagyok. Attól még egyáltalán nem vagyok hülyébb másoktól,sõt egyes emberektõl még akár okosabb is lehetek.
Sõt, általában én még inkább úgy érzem, hogy én vagyok az okosabb. A kérdés az jó, én még nem találtam rá választ.
En sem vagyok egy kitarulkozo zipus, de ez a kornyezetemben, lathatolag senkit nem zavar. A barataimmal olyannak fogadjuk el egymast amilyenek vagyunk
Mert sok ember azt gondolja, hogy biztos önbizalomhiányos, vagy valami más komplexussal rendelkezõ személy vagy. Sok ember inkább az ugató kutyákat szereti.
Azért mert olyan világban élünk, ahol csak a hangos nagyképûek tudnak érvényesülni, amiért visszahúzódó vagy nem veszel részt a közöségi életben, így nem vagy a csoport teljesértékû tagja. De lehet hogy a csendességedbõl adódóan furának tartanak.
A kérdező hozzászólása: Szoktam eljárogatni természetesen kikapcsolódni, de ott is ugyan úgy viselkedek. Ilyen vagyok egyszerûen és nem is szeretnék mást mutatni, csak azért, mert valakinek vagy valakiknek nem tetszik. Sajnos vagy nem sajnos a legtöbb ismerõsöm bizony szabad természetû, némelyik túlságosan is és bizony az már átcsap nagyképûségbe. De elég kellemetlen tud lenni, ha az embert alig veszik észre csak azért, mert nem táncol az asztal tetején.
A kérdező hozzászólása: De legalább nem falkakövetõ típus vagyok, mindenrõl megvan a saját véleményem.
Lehet, hogy azt akarják, hogy egy kissé nyiss. Nem biztos, hogy lenéznek.

Idióta kollégám kikészít! Mit tegyek?

Már itthon is mindig feszült vagyok, ideges miatta. A családom szerint beszéljek a fõnökömmel, de nem tudom mit mondhatnék neki, hogy ne generáljak feszültséget. A kollégám nagyon hülye, értetlen, okoskodó, büdös, igénytelen, egyszerûen már attól rosszul vagyok, ha meglátom, vagy hozzámszól. A szakmában is igénytelen, meg õ maga is. Hogy lehet ezt kezelni?
Elõször vele a kollégával beszéljetek, csak hogy ne érezze hátbatámadásnak. Ha ez nem használ, akkor a fõnökkel.
Az ilyen embernek lehet mondani bármit, az egyik fülén be, a másikon ki. Nekem is volt egy olyan munkatársam/kollégám, akinek szarszagú volt a szája mindig. Az istennek nem lehetett rábeszélni a fogmosásra és hogy menjen fogorvoshoz. Az a baj, hogy ezek az okoskodó büdös állatok állandóan megsértik az ember magánszféráját és hiába húzódunk el tõlük, még közelebb jönnek. Én egyenként megkérdezném a többi kollégát, hogy õket is zavarja-e. Aztán megmondanátok a fõnöknek, hogy abban az irodában/helyiségben/teremben/csarnokban/mûszakban SOHA nem szeretnétek õt viszontlátni. A fõnök meg megmondhatná neki, hogy nem egy pótolhatatlan ember. Ezért, ha hétfõre nem változtat magán a kedves kolléga, mehet máshová. Persze, ha a fõnök is igénytelen és pl. másnapos fokhagymás-kolbász szaga van átható bagó szaggal és vászoncipõben rohad a lába, valamint vastagabb és hosszabb az orrszõre, mint a kisujjad, akkor kicsit óvatosan közelítsd meg a problémát. Ha nem olyan rég óta dolgozol ott, akkor szintén csak óvatosan!
Dropkick Murphys - World full of hate G C Am C G D Ez ismétlõdik a versék és refrének alatt, két kis breakdown van benne, illetve a végén, ott C D.

Miért van az, hogy ha egy visszatiltott ismerõsõmnek nem látom az üzeneteit Facebook Messengeren a telefonomon?

Azt kijelzi, hogy látta az üzenetemet, de én nem látom, hogy visszaír. Mással is elõfordult már ilyesmi? Ha igen, mi a teendõ?
Olyan szerverre mész fel amin a cp_degrootkeep nevû map fut.
Valami Bugg?
Nálam is ugyan ez volt. Szerintem valami plusz védelem a játékban, mert ez nálam a crackelt verzióban jött elõ. Utána humblebundle oldal jóvoltából megkaptam a játékot pár dollárért eredetiben, és azóta nincs ilyen probléma. Szóval azt tudom csak tanácsolni, hogy vagy vedd meg eredetiben, pl ha akció van, vagy próbálj találni hozzá másik crack-et.
A kérdező hozzászólása: Hát lehet, hogy egy kicsit buggos de akkor keres másik craket.
Tört verzió az ilyen, bár nekem még 1x se tûnt el, mikor még én is törtbe játszottam, május elején vettem meg eredetibe a multiplayer végett.

Miért fütyülnek a kollégáim a jelenlétemben?

Van két srác kollégám, akik nem kedvelnek engem, csupán azért, hogy ezzel benyaljanak a kisfõnöknek (egészségükre). A furcsa az, hogy amikor ott vagyok a két fiúval egy helyiségben, akkor elkezdenek fütyörészni. Vagy amikor a hátam mögött vannak, vagy amikor az irodában, de nem szemtõl szemben. Eljön mögöttem, rövid fütyülés és visszamegy. Ez mit jelenthet? Zavarban vannak vagy hatalomfitogtatás?
Gúnyból.
Ezt úgy derítheted ki a legkönnyebben, ha megkérdezed tõlük.
gyakorolnak a hétvégi meccsre.
nekem is volt 1 idõ szak mikor a fejeseket ki fütyültem!
igen az eggyik haveromnak 6. mûtét után mégegyszer elõ fordult es tõböl 3 ujját le vágták..ugy hg vigyázz rájuk
nem am vannak végleges megoldások érdemes megcsináltatni, és nem lesz. vele többé gondod

Mit jelenthet pontosan/mire célozhat ez az egy sor angol szöveg?

Ennek a 2. sorának a jelentése érdekelne:
A meggyalázás mosoly az arcomon. Szerintem itt arra utalhat, hogy büszkén viseli a sérelmeket, mert képes azok után is mosolyogni. Persze lehet, hogy én értelmezem rosszul, javítson ki valaki, ha tévedek :D

Kellemetlen szaga van a nemiszervemnek, szerintetek mit csinaljak?

14 eves vagyok es meg nem szeretnek nogyogyaszhoz menni, szoval szerintetek mitol lehet vagy mit csinaljak?:/
Rendesen mosod? A hajlatoknál is? Rendszeres (a nagy melegben napi többször is zuhanyozhatsz) és alapos mosakodással szerintem orvosolható a probléma.
Folyásodnak milyen a szaga? Hüvelyflóra-helyreállítóval segíthetsz rajta, ha ott a baj; de ha nem segít muszáj lesz az antibiotikum vagy gombaellenes szer.
Folyásod nem sárga, vagy zöld? és nem darabos?

Után fizetõs külföldi oldalakat?

tud valaki olyan oldalakat ahol nem kártyával, hanem utána is lehet kézpénzel? ilyen ruha rendelõs oldalakra gondoltam. (nem annyira vágom ezekhez a "szakszavakat" szóval ezért bocsánat)
Utánvétellel sehonnan nem fognak neked küldeni. Mivel nem éri meg, és ha nem veszed át az nekik bukta. Nyiss bankszámlát és kész, azzal már tudsz fizetni.
Amire te gondolsz, az a metrószakaszjegy (az jó max. 3 megállóra). A sima vonaljeggyel még át is szállhatsz metróról metróra, szóval elég 1.
1 jegy elég, menetiránnyal megegyezõ irányba haladó mozgólépcsõvel gyere fel.

Normális, ha szex után nem kívánom a csókot sem?

Köszönöm az értelmes válaszokat.
Én a cigit kivánom utána.
Ki vagy elégülve. Szex után nem is szoktak sokat csókolózni az emberek általában.
Szerintem a csók az nem igazán testi, hanem inkább lelki dolog. Szex után a testiséged kielégült, de ha szerelmes vagy akkor a "lelkiséged" nem. Remélem érted mire gondolok. Saját tapasztalatból mondom, hogy akit nem akartam megcsókolni abba nem is voltam szerelmes, max tetszett.
"Ki vagy elégülve. Szex után nem is szoktak sokat csókolózni az emberek általában." Csaknem ott vagy minden hálószobában? :DD Kérdéshez: lehet, h a nõt/pasit nem kívánod, nem a csókot. Mi mindig szoktunk smárolni szex után is.
Nem lehet, hogy nagyon elfáradsz és már semmihez nincs kedved azért van ez?
4-es. Miért olyan nehéz figyelmen kívül hagyni az "általában" szót?

Ha 2 sáv megy egyenesen és kanyarodó útvonal következik mindkettõ sáv balra megy, de alámpák elõtte mutatják hogy balra kanyarodik1 út és 1 megy egyenesen?

Tehát a belsõ sából szeretnék átmenni a külsõ sávba a lámpa után, és megtehetem e kanyarodás közben hogy irányjelzéssel átsorolok a másikba, vagy csak akkor sorolhatok hamár megérkeztem a belsõ sávba és ugy a külsõbe?
A kérdező hozzászólása: Ez azért fontos mert adott egy másik helyzet amiben 1 sávból kanyarodok jobba 2 sávba és ott meg megtehettem azt hogy a belsõbe érkeztem, és nemértem hogy 1 sávból 2 sávba mehetek? Elmagyarázná nekem valaki hogy milyen támpontokat vegyek figyelembe ilyenkor?
Nem tudod nagyjából lerajzolni? Elég nagy katyvasz. Ha az a kérdés, hogy kanyarban lehet-e sávot váltani, akkor a válasz nem, mivel nehézkes biztonságosan átsorolni(tükörben nagyobb a holttér, a hátranézés meg balesetveszélyes, kanyarodásnál fõleg). Ez is olyan, hogy még kanyar elõtt illik fékezni és visszaváltani, nem pedig kanyar közben.
A kérdező hozzászólása: Már kaptam választ, tehát az volt az elképzelés hogy 2 sáv megy egyenesen és lehet e kanyarodás közben átsorolni a másikba, és azért nemlehet mert akkor a másikból is lehetne és ütközések lennének, de ha 1 sávból megyünk 2 be akkor nem áll fenn ennek az ütközésnek a lehetõsége.
Nem! Sávból sávba kanyarodsz, ez az alapszabály. Ez végül is tök egyértelmû, mert a forgalmi sávban kell közlekednek, cikázni nem lehet. VISZONT! Sávot váltani lehet, ha szaggatott vonal van. Kirakod az indexet, és sávot váltasz akár kanyarodás közben is. De mondom, ez egy sáv váltás! Ha kanyarodás közben teszed, ha egyenes úton. A sávváltás szabályai szerint jársz el. Ha viszont csak egy sáv kanyarodik balra és az TÖBB sávba érkezik, akkor abba mész be, amelyik jól esik, nem kell irányjelzõvel jelezni. !Ez a K.R.E.Sz. része volt a dolognak. A valóságban ne válts sávot kanyarodás közben, csak ha már baromi jól vezetsz és az út is száraz.

Paleozom. Ez nagyon nagy bûn lenne?

Arról lenne szó, hogy nagyon ennék egy adag chilis babot.
Ne paleózz, egészségtelen.
Szerintem egyél. Egy kis chilis babtól nem leszel beteg. Legrosszabb esetben pukizol tõle kicsit. Szerintem egy diétának nem kell a 100% szigorról szólnia, hacsak nem szélsõséges eset áll fent, pl. komoly érzékenység vagy allergia. Idõnként egy-egy félrekajálásnak nem lehet következménye, azt a szervezetnek zokszó nélkül viselnie kell.
Valószínûleg semmi következménye nem lenne, bár ha csilit nem szoktál, akkor lehet, hogy 3szor fog csípni :D
Háromszor? Utána megint megeszi, vagy mi? Pfejj. :)
Figyu. Én paleozom, de azt mondom neked: EDD MEG. Élvezd, essen jól. De azt gondolom legközelebb már nem lesz hozzá annyira kedved :-D, bár lehet tévedek.

Prince of Persia The sands of time problémám lenne info alúl?

Megnyitom a prine of persia-t elõugrik egy kis ablak bezáródik és ennyi!Semmi több.
moddold driver+3d analyzerrel hardware tnl
[link] itt sok játék le van írva köztük van a sands of time is
A kérdező hozzászólása: Én a two-t kivittem :) de most ezt akarnám de áhh fogalmam nincs mi lehet a baja
NEkem ment pedig ugyanez a videokártyám volt és én most játszok a two thrones al xD
A kérdező hozzászólása: Akadna? Hát a Two Twornes(nem tudom hogy irjam le ) azzal is játszottam itt ezen a gépen és laggmentes volt de annak még a gépigénye nagyobb tuttommal.
A kérdező hozzászólása: #5 nem mûködött :(
ABba 2.0 van...
azzal az integrált vga-val akadna nagyon így fölöslegesen indítod el gyakorlatilag 3d analyzer ide vagy oda . shader model 1.1 et hiányolja ami nincs meg az integráltban .
Jó megprobáljuk moddolt driver nélkül 3d analyzerrel kijelölöd azta az exet amirõl fut játék aztán a rublikában felül kijelölöd emulate hardware tnl -run
A kérdező hozzászólása: Vagy is az analyzer am megvan de hogy pontosan hogy kéne be modolni hogy mûködjön ?
A kérdező hozzászólása: És hogyan lehetne alnalyzerrel modolni? :)
A kérdező hozzászólása: És hogyan?
A kérdező hozzászólása: Köszi :) de nem tudom megoldani a problémát még mindig ugyan az hardwer tnl el is

Iskola kezdesre meg fogok gyogyulni?

Majus ota jarok a gyerek pszichiatriara. Azzal mentunk be, hogy nem merek kozossegben lenni, szorongok, depresszios vagyok. Ezek az iskolaban tortentek miatt alakultak ki:beszoltak, csufoltak, meg akartak verni, mutogattak, stb.. Akkoriban, mikor ezeket csinaltak, hallucinaltam, hallottam, hogy jonnek utanam, hangok parancsoltak, hogy vagjam meg magam, ilyenek.. Juniusban, evzarora menet lattam, hogy rengetegen vannak az iskola elott, olyanok haverjai is, akik piszkaltak. Sirogorcsot kaptam, remegtem, hanyingerem volt, ezert nem mentem be. Kb 3-4 hete Ripedont(1 mg) szedek, de csak felet, mert egy egesztol kettoslatasom van es faj a fejem. Viszont a fel ugy erzem nem eleg, mert igy sem merem kitenni a labam itthonrol. Ugyhogy gondolom, ezt az adagot emelni kell majd. Az orvos meg nem mondta meg, hogy mi a bajom (ha beteg vagyok egyaltalan), mert nem voltam meg olyan sok kezelesen. Szerintetek van ra esely, hogy szeptemberben normalisan el tudjam kezdeni az iskolat?
pszichoterápiában nem gondolkodtál? vannak jófej pszichológusok, akik segíthetnek, beszélgethettek a dologról. nem lenne jó, ha emelnék a gyógyszer adagodat. higgy magadban és legyél erõs. az élet nehéz, de nagyon szép tud lenni és te a legszebb korban vagy.
ja és hpgy válaszoljak: szerintem meg lehet szeptemberig gyógyulnod. de gyakorolnod kell a közösségbe járást! (menj el vásárolni a szüleiddel a tescoba, piacra, bármi....)
A kérdező hozzászólása: Mostmar hetente jarok pszichologushoz es pszichiaterhez, egyedul, anyaval vagy apaval. De mason meg nem gondolkodtam. Most nem is nagyon tudok gondolkodni a gyogyszer miatt. Szoktam boltba jarni, meg ilyesmi helyekre. De mondjuk fagyizni, strandra, vagy biciklizni nem merek menni. Az iskolaban meg felek, mivel ott tortent minden rossz dolog velem es utalom az osztalyom, es az iskolambol szinte mindenkit. Nagyon szepen koszonom a valaszt!
26200 ft tól én úgy olvastam viszont annak már vége
A kérdező hozzászólása: azt tudm de azert koszonom!:)
FPS: Modern Combat 2-3-4
Dead Effect de ha 512mb ramos telefonod van akkor nem fog elindulni.
A kérdező hozzászólása: De 512-es van, ráadásul csak 391-et használhatok és fut. :D

Elfelejtettem a jelszót samsung galaxy pocket neon, mit csináljak?

10 éves kishúgom kapott egy samsung galaxy pocket neo-t (nem is értem,minek neki még telefon) és beállított rajta egy jelszót. Sajnos nagyon buta dolog volt,mert elfelejtette. Próbáltunk a kikapcsoló gomb + hangfel/le kombinációkat,de nem mûködik. Ahelyett,hogy kiadná azt a Reset cuccot,csak bekapcsol. Ja,és nem tudok bejelentkezni gmail fiókba,mert nem ad rá lehetõséget,mert ez csak szimplán jelszó,és nem minta. Csak segélyhívást engedélyez.
Ha le lehet tölteni a gyári szoftverét akkor megpróbálhatod újratelepíteni az ODIN nevû programmal. Ez az S5570 itt a kikapcsolt telefonon a HOME gombot kell nyomni és úgy bekapcsolni. Akkut vedd ki és tedd vissza elõtte. Mert van amikor az is kell. A pocket neo hard resetét nem ismerem. [link]
Esetleg itt van firmware [link]
[link] És ezzel nem lesz tégla belõle, mint ahogy az könnyen megeshet, ha nekiállsz másik ROM-mal gányolni. G.
nem utálom õket de az nagyon szokott idegesíteni ha nem angednek el valahova, vagy nem engednek meg valamit.
Hát például ha azért van mindig igaza, mert õ az én szülõm. Az nem lehet, hogy esetleg, részben nekem is, neeem. Õ a felnõtt, pont. Aztán. Lehet, hogy kövér a gyerek, de amíg a szülõ fõztjét eszi, igazságtalan minden nap többször emlékeztetni rá, hogy dagadék. No meg. Ha nem éppen gazdag a család, és a gyerek arról mer hangosan álmodozni, hogy milyen gazdag felnõtt lesz, aljas dolog ráordítani, hogy hagyja abba az álmodozást, úgyse lesz sose pénze. És. A gyereket alázni ismerõsök elõtt, hogy így tûnjön poénosnak a szülõ, szégyenteljes. Ja, és ha egynél több van. A nagyobbat elõvenni a kicsi hülyeségei miatt, mert neki legyen több esze, több, mint undorító. Nos, én ezek miatt.
azért, mert éreztetik a különbséget köztem és a testvérem között, azaz hogy õt mennyivel jobban szeretik, mint engem. de komolyan, tényleg nagyon látszik rajtuk, velem mindig hót bunkók, õt meg semmiért se szidják le. tesóm 7 éves és kicsit el van kényeztetve és volt olyan, hogy épp nézte azt a nyomorék dizni csenelt és apám mondta neki, hogy mostmár álljon fel a tv elõl, a gyerek meg ordibálni kezdett vele, hogy de õ nézni akarja, erre még egy ejnye-bejnyét se kapott, csak annyit mondtak neki, hogy ne aggódjon, majd a híradó után nézheti tovább. nekem meg azért lekevernek egy büös pofont akár, mert nem tudom, hogy õk hova tették el a távirányítót :"D nem is szoktam tv-zni kb, max hetente 1-2 órát összesen, de mindig rajtam keresik a távirányítót, aztán én vagyok lecseszve, hogy nem tudom, hol van -.-...
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Huszonéves vagyok, de elevenen él még bennem a tinikorom. Sokszor mondta apám rám hogy h*lye k***a, ilyenkor mindig nagyon utáltam. Legtöbbször azért mondta, mert szerettem volna találkozni a barátommal, de õ nem engedte, én pedig méltatlankodtam, hogy "de miért nem? ez tök igazságtalan!" stb. stb. Biztos idegesítõ volt a nyafogásom, de a h*lye k***a kifejezés azért egész más szint. Az nagyon fájt. Néha meg is pofozott. Az nagyon megalázó. Ráadásul csak rontott a helyzeten, mert engem még erõsebb makacsságra sarkallt, hogy csak azért is megmutassam, én bizony nem hagyom magam! Aztán mindig úgy tett, és tesz is a mai napig, mintha õ mindent tudna a világról, mindent átlátna, mindenki fejébe belelátna. Ha én mást gondolok a dolgokról, mint õ, az csak hülyeség lehet. Olyan opció nincs, hogy ki-ki gondol amit akar, mindenben lehet igazság. Csak az az opció létezik, hogy neki igaza van, én meg hülye vagyok. Rossz volt, hogy nem tudta kifejezni az érzéseit. Nem mutatta ki a szeretetét, csak az elégedetlenségét. A mai napig nem megy neki. Ma már tudom, hogy szeret, de ehhez felnõttként keresztül kellett mennünk pár dolgon. Mindemellé amikor kicsi voltam, folyton dolgozott, állandóan idegbeteg volt, és emlékszem, nem mertem hozzászólni, mert mindenre robbant. Sokat káromkodott és kapta fel a vizet jelentéktelen dolgokon. Ahogy nagyobb lettem, és a munkájában is révbe ért, kezdett lenyugodni. De azért ma is képes aránytalanul sokat bosszankodni apróságokon. Az is rossz volt, hogy rövidebb pórázon tartott, mint szerettem volna, és ezt azért is utáltam, mert számomra ennek az volt az üzenete, hogy én kicsi, ügyetlen és buta vagyok, akiben nem lehet bízni. Tudom, hogy csak aggódott, de a túlzott aggodalomnak akkor is ez az üzenete. És ezt szülõként is így gondolom. (Korán szültem.) Maximalista volt, a tökéletesnél alább nem adta. Hibázni nem lehetett. A négyes rossz jegy. Ha csak az országos döntõbe jutottam be egy tanulmányi versenyen, de nem lettem dobogós, az említésre sem méltó. A kitûnõ bizonyítvány az alap, a norma, a természetes. Ha az alatt teljesítek, a viselkedésével elérte, hogy ne szeressem magam, elégedetlen legyek. Gondolom csak azért, mert így akart motiválni, de sajna súlyos önértékelési problémákat gyökereztetett meg bennem, amiket a pszichológusom segítségével is nehéz kigyomlálnom. Végül már inkább nem mondtam el neki semmit, és ez így is maradt.
Én nem utálom a szüleimet, sõt tisztelem õket. Amilyen szigort alkalmaztak nálam gyerekként az bevált felnõtt koromra. De azt sosem fogom senkinek sem elviselni, hogy valaki tönkre próbálja tenni a boldogságomat. Ennek ellenére nincs harag, mert megmondtam nekik face to face hogy nagyon nem fogom azt csinálni ami nekik jó, hanem azt fogom ami NEKEM jó.
Én azért mert nem foglalkoznak velem. Észre sem vesznek, nem számítok nekik. Olyan mintha idegenek lennénk egymásnak, bezzeg ismerõsök, munkatársak elõtt nagyon tudnak jópofizni és eljátszani a nagy családi boldogságot.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Anya miatt szoktam nagyon kiborulni. Csak neki lehet mindenben igaza, én meg hülye vagyok. Csak nagyon idegesítõ amikor nyilván való, hogy olyasmirõl beszél amit nem ismer, amirõl nem tud semmit, de csak nyomja ami eszébe jut és ha merészelném jelezni neki, hogy nincs igaza, akkor rögtön lecsesz. Mostanában meg arra szokott rá, hogy ha tõlem kérdeznek valamit, akkor õ gyorsan elõttem válaszol rá. Amikor megkértem, hogy ne csinálja, annyi volt a válasz, hogy én úgyse tudom mi a jó nekem. Konkrétan kijelentette, hogy itt õ a fõnök, én csak egy kis senki vagyok és ha õ parancsol valamit, azt nekem kötelességem szó nélkül és azonnal teljesíteni... Kopogás nélkül ront rám a szobámban. Ha nem vagyok itthon akkor is bejárkál, pakolja a dolgaimat, ha valami nem tetszik neki akkor kidobja. Ja és persze folytonos konfliktus forrás, hogy nem vagyok gondolat olvasó. A jó kis "hát gondolhattad volna" örökzöld gyakran elhangzik... De azt hiszem a leginkább amiatt távolodtunk el a szüleimmel, hogy elvárják, hogy mindenben tökéletes legyek, az õ elképzeléseik szerint természetesen. Emiatt, ha valamit jól csinálok az az alap elvárás, nem járt érte dicséret meg semmi De ha valamit elrontok, akkor rögtön jött a kiselõadás, hogy bezzeg xy gyereke így meg úgy és én miért nem vagyok olyan, mint xy gyereke. Ettõl a falra mászok.
A kérdező hozzászólása: Köszönöm mindenkinek! Sokat segítettetek. Jöhetnek még válaszok.
nem vagyok kamasz, és még a gyerekem sem kamaszkorú, DE Nyugi életkori sajátosság, hormonális változás, érés, a gyerek-felnõtt határon... olvass utána kicsit a kamaszkornak.
A kérdező hozzászólása: Akkor van rá esély, h ha a kamasz gyerekem megutált, hogy ez majd el fog múlni nála? Csak várni kell pár évet?
attól függ, miért haragszik rád.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Már nem kamaszként írok...de én is "utáltam" õket Szerintem ez nem igazi utlat, mhanem akkor jön a lázadás, vanank azoka szülõk akik ilyenkor nagyon fognák a gyereket, és vannak a még lázadóbb gyerekek, ilyenkor elkerülhetetlenek a konfliktusok. A gyerekeket ahormondjaik hajtják. A szülõ pedig nem minden esetben megértõ, vagy egyszerûen már türemét veszti.. Én ahhoz szoktam a kamaszkori érzéseimet hasonlítani, mint amikor az átlagnal hisztisebb vagyok a nehéz napjaimon.. Mintha fel lennek húzva, és a elsõ szóra robbanok... Sak akkro mindenn nap ilyen volt.. Mivel annak ellenére, hogy sok vitám és veszekedésem volt a szüleimmel, jól kezelték a dolgokat, vagy én nyugodtam le, de egyik napról a másikraszinte szerintük én, szerinem õk váloztak meg, nekünk segített, mhogy kicsit tavolabb kerüteegyetemre.. Azõta a legjobb a viszonyunk nagyjából, így 30 hoz közel
Nem utálom õket. Apuval nagyon jó a kapcsolatom. Anyu pedig sokszor idegesít, mindenen össze tudunk veszni, de azért szeretem. 17l
engednek* bocsánat><
Én nem megutáltam õket, csak félek tõlük, mert vertek. De kevésbé szerettem a szüleimet, amikor nem engedtek se zeneiskolába se rajziskolába. Meg nyáron se táborba :/
én a muterom nem utáltam, viszont a fateromat utálom mert rohadt nagy alkoholista, több pénzt költ piára, mint a csekkek befizetésére, és a kajára együttvéve
Az idegesítõ mikor tiltanak valamit és ha kérdezem hogy miért az rá a válasz hogy " mert csak" ha kapnánk rá rendes választ és meg lenne indokolva sokkal jobban elfogadható lenne hogy nem csinélhatom/ nem mehetek.
A kamaszok általában nem megutálják a szüleiket, egyszerûen bizalmatlanná válnak a tizenéves korszakuk alatt. Ha a szülõk odafigyelnek a gyerekre, születése óta alakítják, ápolják a kapcsolatot, ki tudják alakítani a megfelelõ bizalmi szintet, éreztetik a kamaszodóval, hogy mindent meg tudnak osztani egymással, és így is teszik, próbálnak megértõek lenni, tanítják õket, nem pedig kioktatják, akkor ez az utálat/lázadás nem fog kialakulni. Én ezt mint szülõ és gyermekpszichológus mondom.
Nekem anyámmal vannak problémáim, de nem utálom. Állandóan ugráltat, hogy csináljam meg ezt, takarítsam ki azt, mennjek ide, intézzem el azt. És ez non stop így megy. De csak engem nyúz az ilyenekkel, pedig van két tesóm is. Faterommal sokkal jobban kijövök. Õ általában kiáll mellettem.
Nem utáljuk õket (többségben), csak ha össze vagy zárva velük, akkor idegesítenek a szokásaik meg, hogy máshogy gondolkodnak a dolgokról, mint én. Ugyanúgy õk is voltak kamaszok, és õk is néha haragudtak a szüleikre, de szerintem ez mindig így marad. Meg gondolom ebben a korban csupa hormonális változás történik, meg ilyenek, és ezért is tudok haragudni az apámra, amiért hazajön a munkából, és kiabál a semmiért, vagy anyámra, amiért leéget mások elõtt. És lehet neked, felnõttnek ez hülyén hangzik, de egy kamasznak egész napját el tudja rontani, ha a szülõ lehordja. De gondolom nem kell ezt magyarázni, mert te is voltál kamasz, és te is biztos egyszer-kétszer haragudtál a szüleidre valami kicsiség miatt. Ilyen vagyunk mi, kamaszok és mindig is ilyenek voltak, lesznek.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Már szülõként válaszolok, ugyan még csak 4 éve vagyok szülõ:D Gyerekként féltem a szüleimtõl és utáltam otthon lakni. Szüleim elváltak, apámmal maradtam én és 2 testvérem. Apám vert, józanul. Nem ivott, nem dohányzott, mindig a munkára a szorgalomra, a kitartásra, a tiszteletre próbált nevelni. Ezeket helyesnek is tartom, csak néha nem igazán megfelelõ eszközökkel akarta elérni. Belénk akarta ugyanis verni, szó szerint. Anyagilag mindig ellátott, mindenünk meg volt, amire szükségünk volt, ellátva el voltunk rendesen mindennel. Viszont katonás rend uralkodott otthon, túlságosan is. Ami egy részrõl jó és helyes, másrészrõl utáltam, hogy semmibe nem vonnak be, nekünk kus volt a nevünk. Felelõsséget bizonyos tekintetben tanultunk, más tekintetben nem. Voltak jószágaink, azokat ellátni, kertet gondozni tanítgatott minket. Ahogy a környezetünk rendben tartására is megtanított. Szeretet viszont nem tudta kimutatni, vagyis hát nem úgy, ahogy egy gyerek elvárná, de tudom, hogy azzal, hogy ellátott minket, nem hagyott elkallódni minket, mind azt mutatta ki, hogy szeret minket. Ma már tudom. Suli után haza kellett rögtön jönni, ki volt számolva, mennyi idõ alatt lehet hazaérni. Nem engedett el sehova, nyáron se csavaroghattunk. Nagy volt az udvarunk, hárman voltunk tesók, azt gondolta ez elég. Viszont a társadalomba való beilleszkedést így nem igazán tanultuk meg, kapcsolatokat nem tudunk kialakítani, mert barátkozni se nagyon tudtunk így senkivel. Szigorú szabályok uralkodtak, amiket ha nem tartottunk be, keményen megtorolt. Engem a verés, az állandó ordibálás zavart a legjobban. Õ döntötte el, hogy járnunk kell zeneiskolába, hogy én és öcsém mit sportoljunk. És ez volt a másik legkeményebb dolog, amiért utáltam és féltem tõle. Õ ugyanis nagy futó volt, gondolta, akkor mi is azok leszünk. Minden nap futottunk már általános iskolás korunktól kezdve napi minimum 5 km-t, de volt, hogy 15-öt is futottunk. Ha nem döntöttem csúcsot iszonyú dühös volt, legtöbbször meg is vert, elég brutálisan. Én sajnos nem voltam valami jó futó. Mára már bocsánatot kért, kibékültünk, jó a kapcsolatunk. Próbálok ezekre a dolgokra figyelni, mikor a 4 éves lányomat nevelem. A szeretet kimutatom, és próbálom bevonni a dolgokba, megtanítani olyan dolgokra is az életben, amit nekem a saját bõrömön kellett megtapasztalnom, mikor elkerültem otthonról, mert azt nekem otthon nem tanították meg-ilyen a fõzés, mert azt nevelõanyám nem tanította meg, nem engedett be a konyhába, egy háztartás anyagi vezetése-anyagiakban soha nem voltam felvilágosítva, pedig szerintem igen fontos, hogy a gyereknek kamaszkorától kezdve fogalma legyen arról, mennyibe kerül a háztartás vezetése. A jó dolgokat is meg próbálom tartani, amiket tõle megtanultam. Remélem, hogy én nyomós okot nem fogok adni gyermekeimnek, amiért utálni fognak.
Anyukám vert kiskoromtól, többször bottal, seprûvel, fakanállal ahol ért. "Hozzam a botot/fakanalat?". A vallását megpróbálta rámerõszakolni. Vert ha nem mentem vele gyülekezetbe. Az öcsém a kedvence, elkényezteti.Ezért nyílván nem a tesómat fogom utálni. Próbál korlátozni. Pl.: Ugye otthon leszel 4-kor? (nem lehet nemmel válaszolni), Nem szeretném, ha a barátnõddel találkoznál, múltkor egy rikító felsõben láttam, olyan közönséges (ribizlis) volt. stb... Feltörte a legtöbb netes fiókom, mert neki joga van tudni mi van benne. Nyaralni nem tudunk, de mással nem enged el (én állnám a költségeimet). Cselédnek tart itthon (egyedüli lány vagyok 7 emberre). Én fõzök mosok, mosogatok, teregetek, leviszem a szemetet minden nap és takarítok 2 naponta (mindenki helyett), mert ez csak a nõ dolga és itt az ideje, hogy ezt én is megtanuljam. Suliidõben ezt lehetetlenség megoldani. Köszönömöt nem tud mondani csak fenyegetni. Ha 4-est kapok a sulimban (ami néhány tárgyból nagyon nagy munka nálam) akkor lecsesz, hogy miért nem ötös. Apám meg csak ordibál mindig. Mindenért. Ha leesik egy toll a kezébõl akkor már mondja a szokásos kàromkodását. Velünk is (tesóimmal) ordibál, hogy mit csináljunk, miért vagyunk ilyenek, semmirekellõ [email protected]á.ziak vagyunk, bezzeg Õ ennyi idõsen.... Minket hibáztat érte. Állítólag csak azért ordibál, mert mi nem viselkedünk úgy, ahogyan Õ szeretné. Nem lehet úgy viselkedni... Mindig mindent elmond 20x. Pl. vigyázzatok mert a csap csöpög. Mindenki mondja neki, hogy oké, vigyázunk. Fél perc múlva megint kezdi, de olyan hangerõvel, hogy az egész ház tudja. Ez most panaszkodásnak tûnhet, de minden nap ezt hallgatni nagyon rossz. Ennyi az napi kommunikációnk vele. Ha megszólal, már görcsben van a gyomrom és hányingerem van, hogy most épp mi a "baja". Apu nem üt max. nagyon ritkán (engem nem, mert "nõt" nem fog). Minden héten berúg legalább egyszer. Szerinte ennyi jár neki. Ilyenkor még hirtelenebb haragú. Röpkén ennyi. Lehet mondani, hogy amíg van fedél a fejed fölött és van kaja elõtted stb... Azért el kell tûrnöm ezt?? A mindennapos megalázást, verést, ordibálást? Mert ezeken kívül egy semmi vagyok! Eddig van közöttünk bármi más kapcsolat nincs. Akkor én nem kérem a fedelet és az ételt!! Talán ezeknél többet érek. 17
Apukámat nem utáltam, csak az zavart, hogy nagyon engedett a nevelanyámnak. Õt utáltam, mert tisztaságániás volt (velünk takaríttatott), mert gyakran következetlen volt, sõt akár el is felejtette, amit megígért, aztán meg lazán azt mondta, hogy én emlékszem rosszul - ha írásos bizonyíték volt, azt mondta, meghamisítottam - következetlen volt, hogy hova, meddig enged el, néha mire hazaértem (idõre) úgy gondolta, nem is engedett el. Aránytalanul hosszú büntetései voltak: 5 perc késésért 2 hét szobafogság, vagy ami még rosszabb, majd meglátom, mikor mehetsz el legközelebb. Amúgy direkt került, a felnõttek szobájába be se engedett, semmit nem lehetett megbeszélni vele... szerencsére 2 éve elköltöztem.
Nincs az a pénz szerintem, hogy bárki megutálná a szüleit! Apuka lehet alkoholista, és bizalmatlanná válik a kapcsolat felé, de megutálni sosem lehet. Anyuka úgyszintén, de ez a ritkább eset, õ inkább pasivadász! Õt sem lehet megutálni!magát a kérdést nem értem.Egyáltalán hogy lehet egy ilyen kérdést felrakni??Ez Lehetetlen számomra!
Sülve nyugodtan adhatsz neki, a lényeg hogy sertést nyersen ne kapjon!
Bevalva, részben eléggé meggyözö, mert az ördög valóben nem alszik. De akkor eljutotunk a vitatott témához, hogy mi lessz velem, én fogok repülni és én rettegek nem is tudom mennyire kell félnem, de én negyon felvagyok zaklatva, hogy is élem át az elsö repülésemet? Amire azt válaszolnak sokan, hogy félni butaság és az a legbisztossabb forgalmi ezköz. Mások meg, akkor akár kise menj az utcára mert érhet balhé. Ha pedig egy kutyán amely kap évente 2x 3x nyers májat, felbojdol a világ! Sajnállak beneteket!
Igazad van, minden vágóhídon hatósági állatorvos mintát vesz a vágás után mindkét testfélbõl és laborvizsgálatot végeznek. De én úgy tudom hogy ez csak a zoonozis azaz állatról emberre terjedõ betegségekre terjed ki. Az Aujeszkit okozó vírus emberre veszélytelen. Ez sem túl gyakori de az ördög nem alszik ugye... Állategészségügy tanárom mondta anno hogy emiatt nem szerencsés kutyáknak nyers sertéshúst adni. Állatorvosként csak nem mondott hülyeséget.
Jó, akkor azoknak akik agya még nincs elborulva. A boltokban vásárolható minden nemü nyers hús mentes az ilyen pánikkeltö kórokozóktol. Amit a vásárló közönség elé raknak azt nem találomra ellenöröznek, nem is a kutyákra nézve történik, és nem hökezelve, hanem úgy nyersen. Bármilyen kórokozó észlelhetö, a vásárló elé nem lessz rakva. De ha te mész magad a kutyádnak vadiszmót löni, az már vitatható. Netán talán, a kutya elpusztul és kivizsgálódik, hogy miért. Akkor abból egy országos botrány lessz, hogy még a környékes országok tévéadásában is látható leszel. Mert a fertözöt hús onnan vetted ahol eberi táplálékot árulnak.
Csak a tisztánlátás végett maga az Aujeszky betegség az emberre nem, a háziállatok közül a kutyára és macskára veszélyes ( 1-2 napon belül elhullás ) de van jó pár vírus és baktérium ami az embernél is kellemetlen tüneteket produkál, a Clostridium botulinum nevû baktérium pedig halálos is lehet. Ezek viszont hõkezelés vagy tartós fagyasztás hatására elpusztulnak. De mifelénk a gyerekek is tudják hogy nyersen nem eszünk húst!
Az egészségügyileg jóváhagyott nem azt jelenti hogy nyersen, hõkezelés nélkül...de gondolom felétek így fogyasztják.Mielõtt belekötnél a kolbász is füstölve vagy lángolva kapható, kivéve a sütnivaló kolbászt de az gondolom adja magát mit kell csinálni vele...
A sertés egy tisztátalan állat és mivel minden szart képes összeenni ezért a húsa és a többi része fokozottabban veszélyes nyersen, mint egy marhának amelyiknek a fõ tápláléka a széna, lucerna stb.... Nem hiába csak a marha húsából lehet nyersen enni az embernek is pl tatárbifsztek, vagy az angolosan átsütött húsok. A nyers disznóból meg egyen az egyik hozzászóló.
"pont egy fertõzött példányból fogsz ki húst" Jó, akkor próbáljunk meg odafigyelve számolni. Nyers sertésmájrol van szó, meg nyers húsrol. Hol kapok ma ilyen árút? Nem ott ahol az emberek vásárolják a vasárnapi pecsennyét? Nem ott ahol a polcokon áll a kinálat a vásárlóközönség elött? Milyen fertözött húst fogok ki? Ha megdöglik a kutyám, mi lessz velem? Vagy ne bízzak abban se már ami egészségügyileg jóvá van hagyva?
Te nagyon okos azért szokták a sertést hõkezelve adni mert ha véletlenül pont egy fertõzött példányból fogsz ki húst megdöglik a kutyád..... A sertést is eheti nyersen, csak van egy kis esélye a fertõzésnek!! Szó sem volt róla hogy sütni-fõzni kéne a kutyának! De tudod mit, adjál neki nyugodtan sõt te is egyél jó sokat!!
Nahát, hogy mi mindent össze tájékozodtok! A vadonban összeszedett veszélyeztetett vadállat kölyköket, kiknek annyát az orvvadászok megöltek, felnevelik majd visszaeresztik a vadonba. Mi lessz szegényekkel, ki süti nekik a húst? Ennyire kell a dolgot dramatizálni?
[link] Valóban nem kell az állatokat emberként kezelni de tájékozódni sem árt mielõtt hozzászólsz valamihez.
Kedves elõzõ hozzászóló gondolom nem hallottál még az Aujeszky betegségrõl (álveszettség) amit a nyers sertésben elõforduló vírus okoz!!! Ezért nem eszünk nyersen sertést és ugyanezért nem adunk a kutyának sem! Nem minden sertés hordozza ezt a vírust de elõfordulhat.
Az hogy nyersen ne kapjon, az egy kicsit furcsa. Vagy vannak kutyusok akik fözni meg sütni tudnak. Állat problémát nem jó embermércével mérni.
A kérdező hozzászólása: és mennyi mennyiségben adhatok neki?
A kérdező hozzászólása: Köszönöm
Lehet, hogy a széklete egy kissé hígabb lesz és fekete színû. Egyébként nem lesz semmi baja sem tõle, fõleg hogy meg van sütve.
Sajnálkoznod kár mert engem pont nem foglalkoztat hogy repülés, vagy autózás vagy bármilyen tevékenység közben érhet-e baj! De mivel a kutya nálunk nem csak kerti dísz hanem családtag evidens hogy mindent megteszek hogy ne legyen baja.Ebbe beletartozik hogy tisztában vagyok vele hogy mit lehet adni neki és mit nem. Az meg hogy évente pár alkalommal 5 percet forralom a neki szánt sertéshúst vagy belsõséget a legkevesebb amit érte tehetek. Szóval kedves kérdezõ csak rajtad áll hogy ennyit hajlandó vagy-e megtenni érte. Részemrõl én befejeztem a témát.
Csak egy fiókba tudod telepíteni a játékot. Miután egyszer aktiváltad, ahhoz lesz kötve, nem tudod átvinni másikba.
Egyébként távol álljon tõlem a nyelvtannáciság, de borzalmas a helyesírásod.
A kérdező hozzászólása: nem a helyesírásra koncentráltam hanem hogy megértsétek a kérdést vili
Válaszoltam a kérdésre: csak egy origin fiókban tudod használni a BF3 kódot, amelyikben elõször aktiváltad. A fenti szöveg pedig elég nehezen érthetõ, pont a helyesírás miatt - végsõ kérdõjelet leszámítva pl központozás nincs benne, és véletlenszerûen kezded a szavakat nagybetûvel, erre sem lehet hagyatkozni.
Tetszik az ilyen kérdezõ. Még a válaszoló a hülye, mert helyesen mer írni... G.
A kérdező hozzászólása: A Probléma Meg Oldva
Nem is volt probléma... G.
Tampon :)
Elsõ vagyok. Azt mondta a baratom, hogy csak azert erezte magat cikisen, mert pont ott ment el 1 csapat 12-3 eves lány :) szegeny.. azota is en jarok boltba :D de hát, ennyi nekem is jár, mert én is voltam már boltban férfi cuccokért.. nem is 1szer :)
A kérdező hozzászólása: Akkor annyira fontos dolgokért is le lehet küldeni õket? :3 mert akkor kicsit lustább leszek boltozni :)
Szegény férjem szaladt el egyszer nekem a Müllerbe hajszárítót venni, és ha már úgyis oda ment, megkértem hogy hozzon még fekete hajfestéket, sampont...mindezt úgy hogy õ kopasz :-)
A kérdező hozzászólása: Eddig a salátás a legjobb :) azon jót nevetem de akkor nem ciki ha elküldözgetem a boltba bár a múltkor furán néztek rá mikor harisnyáért küldtem el mert a sötétebbiket is kértem és mintha rabláshoz venné kb olyan arcot vághatott :D
Húú, de jó:) ezentúl bátran elmehetek anyunak tampont venni az coop-ba, mert azt hiszik: bizta a nõjének vesz... De vagány az a srác.. :DD
Terhességi teszt, fogamzásgátló kúp :D
Én uborkát, cukkinit, répát, tampont és síkosítót hozattam! Röhögtünk, de kellett, mert nagyban csináltam volna a kaját.."ha már úgyis arra jársz" alapon meg hozta a többit.. :-D végül beletörödve a sorsába, hozott banánt is, mert az meg akciós volt és szereti a gyerek! :-D Szerintem semmit se ciki venni! Vettem én már felnött pelenkát is.. :-D
nálunk semmit nem szégyen venni..fogamzasgatlo pl mindig õ veszi. Tampont is.
A kérdező hozzászólása: Hát már én is elküldtem azért egyszer de semmi extra lazán nem lehetett nála észre venni hisz nem kis listát írtam neki :D
Akkor lehet, hogy ezt csak a nõk gondolják így.
Szerintem cikibb tesco-s parízert venni, mint tampont... Még jó, hogy az elõbbit sem kérte a bnõm, mert annál igényesebb.
Én is vettem már tampont a nõmnek :D Semmi ciki nincs benne alapjáraton szükséges eszköz... miért lenne ciki?
A tampon miért ciki? Azt a legmenõbb dolog venni, tudják, hogy van nõd.
Szörnyû dolog, hogy egy pasi tampont vesz a barátnõjének. Azt a leborult szivar végét...
Tampon...szegény..mai napig sajnálom
A kérdező hozzászólása: Ha mi veszük semmi különös de volt már olyan nekem mikor tampont vettem rossmanban a eladó furán nézett rám hát (férfi eladó egy ien üzletben :D) de inkább ráveszem már a pasimat jöjjön velemés nem nagyon küldöm el egyedül bezzeg ha mi lányok megyünk el a pasink cuccáért semmi különös annyira.. :/
Minden az adagtól függ, diétában is mehet bármi, ha az kevés.:) A napi össz tápanyagbevitel számít. A példa kedvéért: Ha van egy nap pl 100g ch beviteled és annak 10 grammját te gyors ch-ból viszed be, akkor sem történik semmi.
Hát tulajdonképpen bármi. Tömegelésnél elég sok minden beleférhet, persze csak kis mennyiségben, az étrend gerincét akkor is a 'diétás' ételek fogják alkotni. Hogy valami kézzelfoghatót is írjak: talán a magas kalóriatartalmú, nagyrészt zsírt tartalmazó ételeket lehetne idesorolni, amelyek "tiszta" kaják, de diétában - amikor a fogyás a cél - nem érdemes nagy mennyiségben fogyasztani õket.
A kérdező hozzászólása: És mi a helyzet a fõtt krumpluval? Diétában úgy tudom tilos, de tömegelésnél szokták enni
A krumpli szénhidrátforrásnak megfelelõ. Ha alapvetõen is low carbos vagy, akkor nyilván felejtõs, de ha mind tömegelésnél mind diétánál viszel be ch-t, akkor mehet szálkásító étrendbe is simán.
Miért ne mehetne krumpli? Ha te a ch beviteled egy részét krumpliból oldod meg az simán jó. Miért gondolod, hogy más összetett ch jobb?
Azt kellene megérteni, hogy a napi mennyiség számít. Fehérjébõl, ch-ból és zsírból is.
A kérdező hozzászólása: Én nem gondolom, ugyan úgy eszem, csak egyre több helyen olvasom hogy diétába tilos, meg hogy magas a glikémiás indexe
Nem olyan magas, de ez sem számít, hiszen nem magában eszed, hanem hússal és zöldséggel, ami lassítja a felszívódást, nem lesz hirtelen vércukorszint emelkedés.

17 éves leszek, 600. 000 Ft-om szeretném kamatoztatni. Mit ajánlotok? A lényeg, hogy 18 évesen akár ki is vehessem, és a lehetõ legjobb kamatot adja.

2-3%-osra nem fogom berakni, annyiért nem kinlódok vele. Van-e valami olyan, amivel ezt tudom gazdagítani? Valami ifjúsági, államilag támogatott valami? Ha évi kb 50.000 Ft kamat lenne rajta, úgy beraknám. 5-600.000-et akarok berakni, hogy maradjon is, ha kell valamire. Ha nagyon jó, akkor esetleg többet. A lényeg, hogy 1 év után bármikor kivehessem, és megkapjam a teljes összeget+az azévi kamatot. Nem áll szándékomba kivenni, de ki tudja. Valamint be lehet ezt rakni az én nevemre? Ház/telekvásárlásra akarom fordítani, esetleg tanulmányokra. Mit ajánlatok?
Szabad felhasználású és biztos kamatozású lehetõséget nem fogsz találni ~3%nál jobbat. Ami fixen jobbam kamatozik, az esetleg a lakástakarék, de azt 4 évig nem veheted ki és csak lakásvásárlásra fordíthatod.
4-es ilyen utolsó uzsorás lenne a fiam vasárnap fejberugnám, az 1000-est pedig ledugnám a torkán. De ez csak az én véleményem, esetleg kilátásba helyezném, hogy a számára vett tankönyveinek a kamatokkal terhelt összegét vissza kellene fizetni nekem.
Az régen volt. Itt már említettek olyan mágiákat, mint jegybanki alapkamat, érdemes ennek utána olvasni, hogy ne legyenek irreális elvárásaid. 600.000-re már megéri nyitni egy értékpapírszámlát (mondjuk sima K&H vagy Equitas, OTP meg társaik) befektetési jegyekkel viszonlyag likvid és kockázatmentes módon realizálhatsz 5% körüli hozamot hozzáértés nélkül is, kb. 2000 forint éves számlavezetési díjért cserébe. A 10% körüli kamatot csak nagy kockázatú befektetési jegyekkel vagy részvény portfólióval érheted el. Itt benne van, hogy esetleg bukni fogsz a dolgon.
A kérdező hozzászólása: Régen, még pár éve is 10% körül volt. Úgy mondom, hogy emlékzem rá, mikor így volt. Találtam régi betétkönyvet, nagyszülõkét. Volt, amikor közel 20%-os kamat volt, és akkor vetted ki, amikor akartad, és az aznapi kamatot is megadták.
pont ezért
... az elmúlt egy évben. <- ez lemaradt.
"egyébként a szerencsételn devihahitelesek maitt nem adnak kamatot a bankok a pénzre" -> Valóban. Nyilván semmi köze nincs ahhoz, hogy a jegybaki alapkamat (a kereskedelmi bankoktól függetlenül) a felére esett.
egyébként a szerencsételn devihahitelesek maitt nem adnak kamatot a bankok a pénzre, régen adtak 7-8%-ot és adó se vol rá, . most meg örülsz ha kiveszed a pénzed úgy hogy veszteség nélkül.
kérdezõ. én pl anyámnak adok kölcsön emg rokonoknak pl muternak msot adtam kölcsön 5 ezret, kedden és vasárnapig kell visszafizetnie 6 ezret. tehát 1000 forintot kerestem úgy hogy semmit nem dolgoztam_! :) ne tedd bankba, azdálkodjk inkább okosan! felöltöztetem a romnyit aranyba a sok pénzt meg fölszedem én kamatra, brilles gyûrû arany óra karkötõ így leszek én a menõ
A kérdező hozzászólása: Drága 2. Én az elsõ által is említett lakástakaré félére gondoltam, hogy valami ifjúsági cucc vagy valami révén hátha volna. De te itt is a kötekedõ rétegbe tartozol. Nem vagyok én hülye, hogy 5 ezer forintért odaadjam a zs.i.d.ó banknak, aki ezen legalább 50 ezret keres.
Évi 50k kamat, félelmetes hogy 17 évesen embereknek ennyire ne legyen érzéke a realitáshoz.
11. ha nem tetszik mehetsz a cofidisre 50% os kamatra felvenni kölcsönt :) nem lennék a fiad, ilyen begyerpeseddet fejedddel...
5x5x2cm
A kérdező hozzászólása: Kösz a gyors választ !
de am pontosan nem tudom csak kb ekkora!
érdekelne ez miért fontos neked
De hátha van itt olyan akinél pont van és le tudja mérni
65 x 64 (?) x 20 +/- 1.5 [mm] hibahatár
de mintha úgy rémlene, hogy egyszer már észrevettem, hogy valamelyik kettõ doboza között volt méretbeli különbség is annak ellenére, hogy 3-3 darabosak voltak
Mért kérdezed ezt meg minden nap? :D

Ha éttermek, kávézók, bankok, okmányirodák, földhivatalok, posták, takarékszövetkezet, áruházak nyitvatartása érdekli, kattintson ide!